top of page

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (14) HAZAFIAK, TUDATOSABBAN SZÓLJUNK BELE SORSUNKBA! (I.)





A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

 



 


 

Menni velük – már régen

nem értük! – Csak azért,

mert e sereg iránya

valami célt ígért.

Velük és ellenükre,

annyi közt egyedül,

– vívni mégis azért, mi

csak együtt sikerül.

 

Váci Mihály: Ha érdemes – ha nem

 


Június 9-én ismét beleszóltunk sorsunkba. Ezúttal is történelmi támogatást nyújtottunk kormányunk számára, hogy védje országunkat, nemzetünket az emberiségellenes háttérhatalom támadásaitól és határozottan szálljon szembe a világháborús előkészületekkel. E tevékenységben országunk helyzetét joggal jellemezhetjük, értelmezhetjük a mottó szavaihoz hasonlóan.

Mentünk velük, az EU-val, mert célt ígértek, ám áruló vezetőik feladták a célt, elárulták Európát, saját nemzeteiket, választóikat. Megyünk tovább, de nem érettük, hanem a meghirdetett célokért.

Azon munkálkodva, hogy elérésük szilárd belső egységben, szoros növekvő nemzetközi szövetségben, ha nehéz politikai harc árán is, de sikerrel koronázódjon. Ez világpolitikai, európai és nemzetpolitikai követelmény, amelyet mind a szavazóknak, mind a békepárti ellenzéki pártoknak célszerű lenne hasonló tudatossággal kezelni. Ahogy a Mi Hazánktól és a Munkáspárttól látjuk. Az önmagukat a kormány ellenségének nyilvánító álbaloldali és neoliberális pártok e kritikus helyzetben is a háttérhatalom ügynökeiként, találó minősítéssel, „dollárbaloldalként” működnek. – Ami pedig minket illet,

voltak, vannak és lesznek bíráló, de mindig javító szándékú megjegyzéseink, e döntő történelmi kérdésekben azonban nemcsak határozottan támogatjuk a kormányt, hanem cselekvő támogatására buzdítunk minden magyar állampolgárt!

Az európai gazdák kontinensünket megbénító, hónapokig tartó tiltakozásával rímelő beleszólásunkat sokan meghallották az EU-ban, még többen Európában, de a világban is, és meg is értették. A háttérhatalmi ügynök, korrupt, áruló, háborúpárti EU-képviselők és pártok, elsősorban a Néppárt azonban a liberális álbaloldallal szövetkezve elárulták a rájuk szavazó, s mind tudatosabban jobbra tartó és békepárti európai választókat. Árulásuk miatt a jobboldal nem ért el olyan eredményt, mint Európa remélte és megszavazta. A gátlástalan háttérhatalmi fenyegetéseknek kitett, de gyarapodó szövetségeseinkkel nem tudtuk elfoglalni az EU vezető szerveit. Nem a képletes, de pontatlan szóhasználat szerinti Brüsszelt, hanem a korrupt politikai bűnözők által bitorolt vezető pozíciókat. Kiebrudalni őket élükön Ursula von der Leyennel, aki – ahogy Orbán Viktor az EU színe előtt kijelentette – a jogállamiság eszközét, ami fontos európai érték, pártalapon és politikai alapon használta, és használja Magyarországgal szemben.


Gátlástalanságuk, árulásuk jele, hogy az „újraválasztott” Ursula von der Leyen bizonyítottan köztörvényes bűnöző vezetésével törekvésük, politikájuk, pénzügyi és egyre inkább növekvő katonai erőfeszítéseik továbbra sem Európára összpontosulnak, még csak nem is az ukrán népre, hanem egy nem-ukrán ukrajnai politikusra, akit minden összejövetelükre a vállukon visznek be, holott semmi köze azokhoz. Bidennel, a háttérhatalom amerikai ügynökével teljes összhangban őérte élnek-halnak.

A „nem-ukrán ukrajnai” minősítés mellett nem véletlenül tartunk ki; ismert, de elhallgatott tényekről beszélünk.

 

Pancser puccs az EU-ban

 

Nem a meghirdetett szimbolikus jelszóval volt tehát gond, ahogy az európai és a hazai álbaloldaliak és liberálisok próbálják elhitetni, s amilyen érzés, az EU-elit árulása láttán, esetenként jobboldaliakban is keletkezett. Az EU vezetői szélsőjobboldalinak minősítenek mindenkit, aki tőlük eltérő véleményen van. Észre sem véve, hogy ezzel éppen ők válnak szélsőségesekké, hiszen írott és íratlan szabályokat, normákat tüntetően nem tartanak be, miközben a jogállamiságot mirajtunk kérik számon.

Célzatosan elnőiesítették a nemzetközi politikát (ld. Tudatunk védelme – 8).

Senki ne értse félre, nem önmagában ez a baj, hanem, hogy arra nem méltóakat emeltek ki, akik érzelemmel viszonyulnak a fejleményekhez, hajlamosak a csőlátásra, korrupcióra, s főleg okkal élvezik a háttérhatalom bizalmát. Az újraválasztott három legfőbb EU-vezető közül is kettő nő, az egyikük az említett közismert köztörvényes bűnöző. Bántatlanul s gátlástalansággal lopnak, csalnak, hazudnak és gyilkoltatnak.

Látszik, hogy nem most kezdték; mindebben profik! Ám pancser puccsot hajtottak végre! Itt az ideje visszaütni. Ahogy a Liga olasz jobboldali párt vezetője, miniszterelnök-helyettes Salvini mondta: „Európai államcsíny, és a demokrácia megköveteli, hogy minden lehetséges eszközzel reagáljunk!”

Mindezek tanúsítják, nagy horderejű tisztulási-erőgyűjtési folyamat vette kezdetét azzal, hogy

az EU elfoglalásának irányelvét napirendre tűztük a világ előtt, ott is maradt, s ott kell tartanunk, amíg meg nem valósul. A politikai puccs és az európaiak ellenségévé előlépett háttérhatalmi ügynökök elleni harc világtörténelmi jelentőségű feladattá lépett elő, hiszen a békepárti Európa az egész emberiség érdeke.

Pillanatnyilag azonban, ahogy Orbán Viktor értékelte, arról van szó, hogy az első támadásunkat kivédték. A jobboldal viszont közös erőfeszítéssel, joggal akar érvényt szerezni az európai választók akaratának;

a 27 tagállamból 20-ban a jobboldali irányú változást hirdető pártok győztek, amit a háttérhatalmi ügynökök egyszerűen meg nem történtnek tekintenek. Puccsuk az európai többség kihívó provokálása.

Eltávolításukat ne is tekintse senki másnak, mint napi feladatnak. E lehetőség megteremtődött. Bebizonyosodott, sokan szívesen követik az általunk meghirdetett irányelvet, olyanok is, akik nem mondják ki, de érezhetően sajátjuknak tekintik. A közeljövő mutatja meg, hogy jelenlegi erőviszonyok között elért siker, távlatilag átütőbbnek bizonyul-e.

Az esélyek kedvezően alakulnak.

A saját lehetőségeinkhez, a történelmi szükségszerűségekhez képest, s jószerével egyedül, nem lehettünk még ennél is bátrabbak. Tudatosak voltunk és maradtunk, s nyugodtan tudomásul kell vennünk, hogy

bár az erőviszonyok a nyugat-európai választásokon viszonylag a jobboldal javára tolódtak el, összességükben továbbra is az álbaloldali-liberális erőknek maradtak kedvezőek.

A fejlemények tehát azt bizonyítják, még parancsolóbb igény van belső egység kialakítására (békemenetek, nemzeti konzultációk, jobboldali nemzeti koalíciók), s kis országnak is érdemes bátran hallatni a hangjukat a világpolitikában. Minél nagyobb az egység, minél több a külső szövetséges, annál inkább számíthatnak újabb sikerre.


Ennek tudatában, s a részletekben alaposabban elmélyülve, megállapíthatjuk, hogy ezúttal két tényező, a saját korlátaink és a történelmi helyzet nem engedte meg, hogy még messzebbmenően élhessünk a kezünkben volt lehetőségekkel. Emiatt, s hogy a magyar békeoffenzívát helyesen értsük, megkerülhetetlen feladatunk e két témakör elemzése, a visszatekintés az okokra és az előzményekre minden társadalmi szinten és minden szempontból, s vázlatosan a jelen írásban is. 

 

Győztes választások és a demokrácia megcsúfolásai

 

Nemcsak Európában, hazánkban is egyszerre valósult meg e fura kettős. Észre is alig vettük, s túl is tettük rajtuk magunkat. Győztünk, de keserű szájízzel két fájdalmas tényt is el kellett könyvelnünk. Választóink negyven százaléka még a fenyegető súlyos hazai és nemzetközi helyzetben sem tartotta fontosnak, hogy beleszóljon a saját sorsába. S ezért ne az Orbán-kormányt hibáztassuk, hiszen szavazásra buzdított, s felvázolta előttünk a veszélyeket, hanem elsősorban önmagunkat. A 7,8 millió választópolgárunknak csak 59,26 százaléka, vagyis mintegy 4,5 millió szavazó járult az urnákhoz. Ez is rekord, de most több kellett volna. A győzelem vitathatatlan, de ennek gépies ismételgetése a bíráló elemzés hiányával párosítva, csak altat bennünket. E luxust nem engedhetjük meg magunknak. A fenyegető helyzetünk miatt sem, hiszen ugyanezen természetű passzivitásunk okából lettünk annak idején NATO-tagok és EU-tagok is, amiktől ma már sokan szívesen szabadulnának. Sőt, ha a NATO háborút indít Oroszország ellen, ezért lehetünk majd, a lelépő és a helyébe lépő főtitkárai minden ígérete ellenére, felvonulási terület a NATO számára, Oroszország szemében pedig kelletlenül-kényszerűen, de célpont is.


A másik visszahúzó tény is alapvetően belpolitikai. A nagy többség által egyértelműen ellenzett, a közös vagyonunkat a háttérhatalmi társainak elbitorló

Karácsony Gergely újraválasztása főpolgármesternek, a demokrácia megcsúfolása.

Az volt már az első megválasztása is, ami erős külföldi támogatással, azaz csalással történt. Mindkét esetben láthatólag szerepet játszottak a kapkodónak tűnő kormányzati választási húzások, az átgondolatlan taktika és kampány. Legutóbb a jobboldali szavazatokért harcoló két esélyes jelölt indítása, s az egyiknek a visszalépése az utolsó pillanatban, aki nevének áthúzása a választólapon megtévesztő volt, túl sok érvénytelen szavazatot szült. Mintha csak Karácsony befutását akarták volna elősegíteni. Végül a választóink jelentős részének említett passzivitása. Bizonyosan közrejátszott az is, hogy Karácsony hamis akcióira és kijelentéseire nemcsak szavakkal kellett volna éveken át visszaütni. Nem is ököllel, persze, hanem a jogállam és az erkölcs törvényes eszközeivel, amelyek rendelkezésre álltak, de ami érthetetlenül nem történt meg.

A nyíltan Budapest és Magyarország elleni bel- és külpolitikát folytató Karácsony második megválasztása az újraszámolt 41 plusz szavazattal és eltájoló körítéssel nevetséges és valótlan eredményt szült.

Mégsem hallhattunk mást egyik esetben sem, mint a belenyugvó véleményt, hogy Budapest már csak ilyen, hiszen Demszkyt is háromszor választották újra.

Azt nem emlegetik, hogy ez a demokrácia szavazati jogot adott a fővárosunkat lassan eluraló külföldieknek.

Azt sem látjuk, hogy megvizsgálnák és a közvélemény elé tárnák, kikből áll az a háromszázhetvenezer főnyi különítmény, Karácsony milyen intézkedései késztették őket a mellette kiállásra, s azt sem, hogy még konkrétabban és vádolóan kimutatnák, milyen hazai és főleg külföldi erők állnak mögöttük.


Hasonló hozzáállás tapasztalható a mögött is, hogy a névtelenség homályából feltűnt, s az ismert helyett ismeretlennek mondott eredetű, korlátlan anyagiakkal rendelkező, hetet-havat összeígérgető Magyar Péterre választóink közel 30%-a szavazott, ami bő egymillió szavazót jelent. Nem véletlen e nagy szám, de

nem Magyar Péter érdeme, hanem azé a háttérhatalmi erőé, amely belügyeinkbe durván beavatkozva felépítette őt.

Hozzájárult a Fidesz szövetségi politikájának a hiánya, vagy – ahogy remélni szeretnénk – csak elégtelen volta is. A rá szavazó választókat sem illeti dicséret, hiszen annak ellenére, hogy a nevezett semmivel nem bizonyított nekik semmit, nem tett le az asztalukra még zsíros kenyeret sem, csak a vágyaikat helyettük ügyesen megkomponáló ígéreteket pufogtatott.

Naiv hívei a saját körvonalazatlan vágyaikat látták bele, amiknek nem felelhetett meg még szavakban sem, nemhogy tettekben. De miféle vágyak lehettek ezek? 

Hogy a néhány fontos kérdésben sajnos elmarasztalható, de a szuverenitásunkat védő, a békés megoldást kereső, a tőkés körülmények között is bizonyos szociális érzékenységet tanúsító Fidesz-KDNP-kormány, a háttérhatalom érdekeinek megfelelően vereséget szenvedjen, és Gyurcsányék kerüljenek hatalomra? Nem látták, hogy Magyar Péter ezeknek az erőknek a szálláscsinálója? (Szerencsénkre a szálláscsinálóknak a politikában az a sorsuk, hogy a hatalomra kerülők legelőször így, vagy úgy, de őket távolítják el könyörtelenül, mivel túl sokat megtudtak róluk). Kár lenne tagadni, hogy a háttérhatalmi ellenkultúra propagandája, nevezzék woke-nak, vagy bármi másnak, sikeresen tüntette fel messiásnak, aki megváltást hoz. Sok választó szemében a megváltás szó vagy gondolat volt a kulcs, ám anélkül, hogy annak képesek lettek volna bármilyen tartalmat adni, még kevésbé politikai követelményeket támasztani „a messiással” szemben. Ő maga hónapokon át esküdözött, hogy semmiképpen nem veszi fel az európai parlamenti mandátumát, mert az húszezer eurós „kamuállás”, sőt ki is kérte magának, mikor e szándékáról kérdezték, majd a „választói” között végezett közvélemény-kutatására hivatkozva mégis, minden lelkifurdalás és sajnos tekintélyvesztés nélkül, megtehette ezt is.

Ha mindez nem lenne elég intőjel, gondoljunk arra, hogy az EU jelenlegi vezetése őmellé állt, s a Néppárt csoport vezetője, a német Manfréd Weber, aki Orbán Viktor halálos ellenségévé vált, azonnal Budapestre utazott, hogy egyeztessen Magyar Péterrel. Megtalálta a zsák a foltját.   

Hasznos ismerni e részleteket, de beszéljünk világosabban; a jövőre nézve kötelesség tudatosítanunk magunkban és a közvéleményünkben, hogy a 30%-nak egy része alapvetően a nemzetidegen háttérhatalom sikere, a másik része a választóink kudarca, de mindkettő a kormány és a magyar választók közös veresége.


Az első eset elkerülhetetlenül felveti az „élni, és élni, hagyni” tőkés irányelv szerinti, a tőkések egymással szembeni kíméletes eljárásának leplezett érvényesítését is. Ez a kimondatlan és hallgatólagos irányelv a kapitalizmus sajátja, s ahogy mindebből ki is rí, ez is csak a sajátjai számára! A másik eset pedig bizonyítja, a választók, s főleg a választásból kimaradók pedig, akik egyaránt nem látnak mindebbe eléggé, a frázisok megszédítették őket, a háttérhatalmi játszma áldozataivá tették önmagukat, s ezzel minket, valamennyi választót újabb négy évig. S ha közben elégedetlenkedünk, ismét és ismét megkapjuk a szélsőségesek, újbaloldaliak, szélsőjobbosok, posztkommunisták, antiszemiták minősítést. A különösen kedvelt utolsóelőtti minősítés rivallóan történelmietlen, az utolsónak, a legkedveltebbnek pedig kifejezetten magyarellenes áthallása és ugyanilyen gyakorlata van. Nem vigasztaló, hogy elsősorban a hatalomra juttatott álbaloldaliak teszik mindezt velünk, de nem fukarkodnak efféle minősítésünkkel egyes jobboldali politológusok és politikusok sem. Ők 44% százalékunkkal újabb kétharmadosnak beillő megerősítést kaptak.


A rájuk nem szavazó közel 30%-uknak azonban látni kell, hogy bár akad bírálni valónk az ő politikájukban, sokmindent letettek az asztalunkra, tanúsítanak szociális érzékenységet, több ezer magyar történelmi emléket és emlékhelyet helyreállítottak, és sorolhatnánk. Nemzetközi szinten védelmezik az elszakított kisebbségeinket, személyes fenyegetettségük ellenére hősies harcot vívnak azzal a háttérhatalmi szándékkal szemben, hogy bevonjanak bennünket az esedékessé minősített világháborúba, igyekeznek menteni az emberiséget e háborútól, amely az emberi civilizáció utolsó háborújává válhat.

Akik a régi és az új ellenzékre adták szavazatukat, gondolkodjanak el istenigazából, tettek-e ezek akár egyetlen kézzelfogható helyes, vagy értékes lépést országunk, nemzetünk érdekeinek védelmében, szemben mindazzal, amit saját személyes érdekeik védelmében eszközökben nem válogatva megtettek.            

           

(innen folytatjuk)



 

  



 

Kapcsolódó cikkeink:





199 megtekintés

1 comentário


Convidado:
5 napja

"Azt nem emlegetik, hogy ez a demokrácia szavazati jogot adott a fővárosunkat lassan eluraló külföldieknek."


És kik is a jogalkotók kis hazánkban az "elmúttnyócévben" (13-14-ben)...

Curtir
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page