júl. 10.

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (14) HAZAFIAK, TUDATOSABBAN SZÓLJUNK BELE SORSUNKBA! (III.)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Kivel nem tárgyalhatunk a békéről?

Mi mindezidáig a szokásosnál jóval többet tettük egyoldalúan az érdemtelen nem-ukrán ukrajnai vezetésért.

Eljött az esemény, mitől fogva el kell érnünk, hogy kapcsolatainkban szigorú kölcsönösség legyen parancsoló. Mind ők, mind majd az igazi ukránok is tartsák be kapcsolatainkban a nemzetközileg elfogadott normákat, az emberbaráti eljárás szabályait, tiszteljék a határokat és a mértékeket.

Ismerve őket, ez nem fog nekik menni. Mi viszont tartsunk ki, mert az ésszerűséghez, a kapcsolatok rendezéséhez, a békéhez nem lehet eljutni, ha a tényeket, okokat, előzményeket továbbra is makacsul elhallgatjuk mind magunk előtt, mind előttük. Ezek nemzetközi szintű nyílt tisztázása és elismertetése nélkül semmilyen akció, vagy sokadik jóindulatú egyoldalú kezdeményezés sem fog ésszerű eredményekre vezetni, mert nem a teljes valóságot közvetíti a világnak. E kérdésben nem kompromisszumra, kiegyensúlyozottságra törekedni; a történelempolitikai igazságot kell tárgyszerűen bemutatni és védelmezni múlt és jelen vonatkozásában egyaránt. A most induló "békefenntartó misszió" szelleméből, hangoztatott céljaiból, különösen a háborús eszkalálódás elleni küzdelemből kiérződik ez a felismerés.

Az eddigi határozott, de egyoldalú és viszonzatlan ukránpárti politikánkkal, benne a halál-listára tett külügyminiszterünk és miniszterelnökünk ellentmondásos hivatalos kijevi látogatásaival, a nem-ukrán ukrajnai vezetés jelentős győzelmet ért el, de a magyar fél továbbra sem tudott felmutatni lényeges eredményeket. Ez ugyan alapvetően ukrajnai bűn, de részben a magyar fél említett hibája is. A rendszerváltás óta összeszámolhatatlan, hogy az említett két kijevi látogatás hányadik elfogult érzelmi alapú gesztus a velünk, s a kárpátaljai magyarsággal szemben mindvégig fenyegető és ellenséges ukrajnai vezetés iránt. Ám részükről nem tapasztaltuk a nemzetközi kapcsolatokban kötelező kölcsönösséget. A kétoldalú kapcsolatainkban teljesen ellentétes politikai, erkölcsi, emberi hozzáállás érvényesül. Ezt tükrözi a tény, hogy

a miniszterelnök mostani tárgyalásáról mind a szereplők, mind a sajtó részéről elhangzottak és írtak sokkal többet szólnak a Magyarországra menekült és kiváló körülmények között élő ukránok és ukrajnaiak újabb igényeiről, mint az évtizedek óta százféle módon sanyargatott kárpátaljai őslakos magyarokról.

Akik nemcsak nem érzik már magukat otthon az ősi területükön, hanem, többek között a tömeges ukrán betelepülés miatt, most veszítik el végleg. Illetékestől hallhattuk a Hír TV-ben, hogy

nálunk pedig már százhetvenezer ukrajnai települt le. Többen, mint amennyi magyar maradt mostanra Kárpátalján,

ahol Zelenszkij és hittársai minden ígérete ellenére kifejezetten vadásznak a besorozandó magyar férfiakra, s mivel az EU semmit nem tesz ellene, a határozott magyar lépések is csak újabb és újabb ígéreteket képesek szülni. Eközben még Zelenszkij követeli Orbán Viktortól ukrán iskola nyitását Magyarországon, amire azonnal nemcsak pozitív, hanem ráígérő választ kapott, hogy „otthon érezzék magukat Magyarországon”. Magyar hazafiak sokszor feltették a kérdést, hogy az illetékes személyek és szervek milyen erkölcsi-politikai alapon, kiknek a felhatalmazásával segítik elő nemzetidegenek körültekintő ajnározással kísért letelepítését?

Ami pedig az európai békét illeti, Európában béke van, s erről nem Zelenszkijjel kell tárgyalni sem nekünk, sem másoknak. Tőle csak az függ, hogy a bőkezű segélyekből mennyit lop el, vagy hagy ellopni a színtársulatával, meddig képes irtani az ukrán népet, s az Ukrajnának nevezett területen élő kisebbségeket. Ha pedig tárgyalnivalója lenne velünk, vagy az Európai Tanáccsal, neki kell látogatást kezdeményeznie Budapestre, vagy Brüsszelbe. (Bár, ha hazafiként belegondolunk, a mi látogatásunk még mindig jobb, mintha őt kellene államfői tiszteletadással fogadnunk). Hozzászokott, hogy az európai vezetők sorban látogatnak hozzá, ami az ő arrogáns fensőbbségi magatartását erősíti. Naponta bírálja is késlekedéseiket és elégtelennek tartott hatalmas segélyeiket. Nem is kellett sokat várni az újabb arrogáns ukrajnai és háttérhatalmi fennhéjázásra, követelésére és fenyegetésre. Két közeli munkatársa kijelentette, és az ukrajnai sajtó terjeszti, hogy Zelenszkij elutasította Orbán Viktor határidős tűzszüneti javaslatát, mert az Oroszországnak kedvezne. Egyikőjük még „egyszerűnek és primitívnek” is minősítette. Olha Sztefaniscsina, európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesnő pedig „sajátos csoportnak” nevezte az Orbán-kormányt, „amely egy bizonyos embercsoportot képvisel”. Utólag fel is vetődhet, hogy az Európai Tanács elnökeként talán elsőként nem Kijevbe kellett volna látogatni. Lehet, hogy valahol a világban volt ilyen elvárás, kényszer, de ezeknek eddig is ellent tudtunk állni. Abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy voltak komoly saját megfontolásaink. Mindenekelőtt a béketeremtés őszinte szándéka, amit értékelt is a világ. A Kollektív Nyugat viszont fenyegetésnek tekinti és hirdeti a világban, a nem-ukrán ukrajnaiak pedig nem osztották. Többek között oka lehetett az általuk megszokott politikai vakságunk is, amit úgy szoktunk megfogalmazni, hogy mi akkor is szeretünk benneteket, ha ti ellenségként kezeltek bennünket. Mi lehet a magyarázata annak, hogy ezt ugyanolyan komolyan veszi a politikánk, mint a béketeremtést? Ukrajnán kívül csak egy ország van még, amellyel eleve efféle vállalt vagy kényszerű alárendeltséggel kezeljük kétoldalú kapcsolatainkat. Pedig erre az eljárásra eddig csak ráfizettünk mindkét viszonylatban, ahogy nem is lehetett másképpen.

A kijevi tárgyaláson sem sok egyetértés lehetett, amit a közös közlemény hiánya is jelez. A sajtókonferenciákon pedig általában az udvariasság uralkodik, hiszen még olyan elismerés is elhangzott, hogy Zelenszkij fontos lépéseket tett a béke érdekében. (Nevezzenek meg már egyet!) Miniszterelnökünk a magyarság helyzetéről is mindössze annyit mondott – Helyesen! – esélyt lát arra, hogy előrelépést érnek el. Az esély évtizedek óta létezik, de sohasem valósult meg, inkább távolodik. A nem-ukrán ukrajnaiak hatalmon maradásáig kilátástalannak is tűnik.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy egyes hazai megnyilvánulásainkból burkolt oroszellenesség is kiérződik, de elismerendő, hogy az utóbbi hónapokban csökkenő tendenciát mutat.

Már csak ezért is kötelező megemlíteni a kulturált orosz reagálást. Peszkov elnöki szóvivő közölte „Nem várunk el semmit, az egyértelmű, hogy Magyarországnak, amely ebben az időszakban kezdett elnökölni, természetesen teljesítenie kell a feladatait”. Az orosz sajtó azt is aláhúzta, hogy a látogatást nem előzte meg magyar-orosz egyeztetés. Putyin pedig kijelentette, addig lehetetlen a tűzszünet, amíg nem kezdődnek el a tárgyalások Kijevvel, és nem jutnak egyértelmű megállapodásra. Szerinte Oroszország nem egyezhet bele a tűzszünetbe, mivel nem bíznak meg Ukrajnában. Nem engedhetik meg, hogy az ellenség kihasználja a tűzszünetet, és újra felfegyverezze a hadseregét – mondta. (Feltűnő, hogy Zelenszkij is hasonlóan érvelt). Putyin azonban még hozzáfűzte: „Számomra valószínűtlennek tűnik, hogy a közvetítők segítségével és csakis rajtuk keresztül fejezzem be a konfliktust, először is azért, mert nem valószínű, hogy a közvetítő felhatalmazást kap a végleges dokumentumok aláírására."

Többször megfogalmazta azt is, hogy a konfliktus akkor fejeződik be, amikor megvalósulnak a Különleges Hadműveletnek a bejelentett céljai.

Orbán Viktor moszkvai tárgyalása viszont megvalósult annak ellenére is, hogy az Európai Tanács elnöke írásban figyelmeztette, az EU rotációs elven betöltött elnökségének nincs mandátuma arra, hogy az EU nevében kapcsolatot létesítsen Oroszországgal. Az Európai Tanács álláspontja világos: Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Ukrajnáról semmilyen megbeszélés nem történhet Ukrajna nélkül. Ki ne értené? Az EU szerint Zelenszkijjel lehet tárgyalni Putyin nélkül, de Zelenszkij nélkül Putyinnal nem lehet tárgyalni? Maga Zelenszkij sem késlekedett panaszával, hogy Orbán Viktor nem tájékoztatta őt a tervezett moszkvai útjáról.

A valóságtól elrugaszkodott álláspont uralkodik az Ukrajnáért mindent feláldozó EU-ban, és az Ukrajnát feláldozó nem-ukrán ukrajnaiak fejében is.

Orbán Viktor helyesen járt el, amikor mégis elutazott Moszkvába és eredményesen tárgyalt Putyinnal. E néhány nap alatt is érezhető és látványosan be is bizonyulhat.

Mindez alátámasztja, hogy nem a szavakból, hanem a valóságból kell kiindulnunk. Kár is, hogy a békepárti világ, a politika, a politológia, vagy az aktivizálódó konzervatív erő (CPAC) mégsem fogalmazta meg e lényegi kérdéseket. Béke elvonatkoztatott követelése ugyanis törli a múltat, ahelyett, hogy összekötné a jelennel; az orosz-ukrán konfliktusra korlátozza az eseményeket, az okokat, előzményeket, még feltűnőbb és helytelenebb, hogy a bűnösöket nem is keresi.

Felismerendő tény, hogy Oroszország különleges hadművelete; az első komoly „Megállj!” figyelmeztetés a tárgyalásokat elutasító, globálissá terjeszkedni vágyó háttérhatalomnak.

A második világháborút követő félévszázadban viszonylagos béke uralkodott Európában, mert az agresszív NATO-val szemben létrejött a Varsói Szerződés, erőegyensúly állt be. Miután állandósult külső nyomás, bonyolult belső okok, részint a Gorbacsov-csapat politikai óvatlansága miatt sikerült felbomlasztani a Szovjetuniót, s megszűnt a Varsói Szerződés is. A NATO, a gorbacsovizmustól és a jelcinizumustól fokozatosan magához térő Oroszország lehetséges szövetségeseinek felszámolására beindított aknamunkája nyomán kitörtek a balkáni háborúk, majd 1999-ben agressziót követett el Jugoszlávia ellen. (Jugoszlávia védelmében az EU-nak, a békeharcosoknak, egy szava nem volt!) A NATO, a Gorbacsovnak tett amerikai-német ígéretét, hogy ha az egyesített Németország a NATO tagja maradhat, a NATO egy centiméterrel sem fog keletre terjeszkedni, a Kollektív Nyugat felrúgta. Geopolitikailag messze keletre terjeszkedett, s politikailag ezt tette az EU is. Közel-Keletet és Ukrajnát rövid idő alatt háborús tűzfészekké alakította, félreseperte Oroszországnak 1997-ben és 2021-ben az egyenrangú együttműködésre tett konkrét írásos javaslatait, majd figyelmeztetéseit is. (Putyin nemrég emlékeztetett rá, azt is felvetette, hogy Oroszország belépne a NATO-ba, de a NATO meg sem tárgyalta a javaslatot). Oroszország túlzott türelmével és jóindulatával visszaélve, kiprovokálták a fegyveres konfliktust, agressziót ők követtek el. Hadigépezetűk ma már Oroszország határainál áll.

A helyes értékeléshez vázlatosan ezek a kiinduló tények, okok és előzmények, amelyek elismerése, tárgyilagos elemzése nélkül történelmietlen minden állásfoglalás.

Főleg az a gépiesen, érzelmesen, és folyamatosan ismételgetett állítás, hogy Oroszország minden ok nélkül támadta meg Ukrajnát. Komolytalan, félrevezeti a közvéleményt, vagy a háttérhatalom oldalán áll az a politológus, politikus is, legyen akárki, aki a konfliktust 2022 február 24-től számítja. Mindezek fényében, senkinek nem ajánlatos felednie,

Oroszországnak köszönhető, hogy Európában a Kollektív Nyugat háborús ámokfutása ellenére is még mindig béke van!

Ezért körültekintőbben kell foglalkozni azzal az egyébként rokonszenves gondolattal is, hogy „a csatatéren nincs megoldás, tárgyalni kell”. Ez meg is valósulhatna, ha csak Oroszországtól függene, de e megoldásból Nyugat éppen Oroszországot akarja kizárni, mert nem a béke a célja, hanem Oroszország leigázása, hatalmas természeti kincseinek megszerzése. Ezért a közvetítőknek jelentkezőket sem szívleli. Az sem érdekeli, hogy háttérhatalom által előkészített és kirobbantott háborút nemcsak az ukránok szenvedik el – ahogy a propaganda beállítja – hanem az oroszok is, közvetve sokan mások is. Az EU-nak hivatalosan és gyakorlatilag valóban a legnagyobb gondjává az orosz-ukrán konfliktus vált. Ám elfelejtette, hogy ezt sem Oroszország tette azzá, hanem önmaga, holott semmi köze nem volt hozzá.

Sőt immár Oroszország nélkül akar tárgyalni „a” békéről is, merthogy a háborút készíti elő ellene.

Orbán Viktor a minap a Newsweekben megjelentetett cikkében jogosan figyelmeztet:

„nagyon óvakodnunk kell attól, hogy mi magunk is feladjuk azokat az értékeket, amelyekből a szövetségünk született. A NATO létrehozásának célja a béke biztosítása a stabil gazdasági, politikai és kulturális fejlődés érdekében. A NATO akkor teljesíti célját, ha békére, nem pedig háborúra törekszik. Ha a konfliktust választja az együttműködés helyett, és a háborút a béke helyett, akkor öngyilkosságot követ el.”

A Kollektív Nyugat azonban kitart a múltat törlő öngyilkos álláspontja mellett, s ezzel a sírgödör szélére sodorja Európát EU-stól együtt, amire Orbán Viktor már nemegyszer figyelmeztetet. Ezért e világpolitikai húzd meg, ereszd meg egyelőre folytatódik. Eddigre majdhogynem állóvízzé vált, de most legalább megmozdult. A miniszterelnök, a szándéka szerint, nem üres ígéretekért, nem beszélgetni utazott Kijevbe és Moszkvába, és nem is üres kézzel érkezett haza. Az eredmény kiérződik a Putyinnal folytatott megbeszéléséről mondottakból:

„Megtapasztaltam, hogy az álláspontok messze vannak egymástól. A háború lezárásához és a béke megteremtéséhez szükséges lépések száma sok. De a párbeszéd helyreállítása érdekében az első fontos lépést sikerült megtenni, és folytatni fogom ezt a munkát”.

A történteket összefoglalva, megállapíthatjuk, hogy a nem-ukrán ukrajnaiak által követelt, majd a közös politikai akaratból létrejött orosz-magyar felsőszintű tárgyalás olyan horderejű esemény volt, amivel szükséges lesz még foglalkozni. Fájó bírálatot is megfogalmazni egyes részleteiről, mert olyan kormányzati szervek és politikusok iránt támasztjuk az egyébként legtermészetesebb igényeket, akiket szívesen támogattunk és támogatunk. Szükségük is van rá, különösen a feszült nemzetközi helyzetben. Tartsunk ki együtt amellett, hogy a helyes magyar nemzetpolitika nemcsak szavakban megfogalmazott, hanem tettekkel alátámasztott szuverén magyar nemzeti kül- és belpolitikán alapulhat, ahogy az eddigi sikeres gyakorlat is bizonyítja. Ezért ne tekintse-kezelje a fentieket senki kényes kérdésként, s közösen szálljunk szembe azokkal, legyenek akár formális szövetségeseink, akik manipulálják a politikát, tőlünk ennek elfogadását várják el, s meglátásainkba nacionalizmust, rasszizmust, antiszemitizmust és tucatnyi más izmust magyaráznak bele, avagy nemzetvédelmük a nemzetidegeneknek nyújtandó luxusszintű és érzelmes humanitárius segítségnyújtásban merül ki.

A tőkés országokban hiába hoznak létre nemzeti és nemzetközi szervezeteket nemes küldetéseket sejtető elnevezések alatt – Európai Unió, Egészségügyi Világszervezet, Nem-kormányzati Szervezetek, Világkereskedelmi Fórum, de immár maga az ENSZ is ide sorolható – a háttérhatalmi maffia nyomása alatt odáig fajult a helyzet, hogy nem szolgálnak mást, mint a tőke érdekeit, amelyeket akár világháború árán is érvényesíteni akarnak. Ezért vágtak bele Ukrajna gyarmatosításába, felkészítésére a geopolitikai környezete ellen, és véreztetik ki a nyakára ültetett nemzetidegen vezetés segítségével. Korunk egyik legmesszebbre látó magyar filozófusa, Molnár Tamás az „Európa zárójelben” című 1990-ben megjelent munkájában már ekkor találó látleletet fogalmazott meg:

„A felülről kikényszerített európai egység egy olyan vízió, amire a valóság rá fog cáfolni, de csak azután, hogy már jókora káoszt idézett elő.” Hozzátette: „Hamarosan szembesülni fogunk azzal, hogy az európai egység nemcsak egy különleges 'mechanizmust' indít útjára, hanem egy olyan ideológiát is, amely összeegyeztethetetlen Európa történelmi örökségével”.

Előrelátása ma időszerűbb, mint akkor volt, s megvalósulóban is van.

A konkrét helyzet viszont szerencsére abban különbözik, hogy napjainkban a világ előtt magyar részről, cseh és osztrák, de mások támogatásával is nemcsak meghirdetésre került, hogy van választási lehetőség, hanem e folyamat kezdetét vette, fel lehet mögé sorakozni. Elsősorban nekünk magunknak kell megtenni minél szélesebb nemzeti egységben.

Ha összefogunk és megtörhetetlenül kitartunk, együtt sikerül.

Félévig magyar kezekben lesz az Európai Tanács elnöki posztja, ami sok helyes kezdeményezéshez hathatós segítséget nyújthat. A magyar-osztrák-cseh „Patrióta Kiáltvány” helyesen fogalmazza meg az EU-vezetés korcsosulását, elemzi a helyzetet, kitűzi az irányelveket, mutatja a kiutat. Megerősíti, hogy nemcsak bátor, helyes is volt az EU vezető pozícióinak megszerzésére meghirdetett politikai jelszavunk, megvolt hozzá Európa ereje, elegendő szavazatot is kapott, s az EU-t megszálló háttérhatalmi ügynökök nem is tudtak mást tenni, mint végrehajtani pancser puccsukat. Az európai nemzeti választási eredmények és a csatlakozási szándékok bejelentése alapján joggal lehet számítani a szuverenitást és a békés megoldásokat védelmező európai szövetség erősödésére. Persze, arra is, hogy a háttérhatalom nem marad tétlen, s már bizonyította, hogy mindenre képes; ő ebben profi.

Az európai hazafiak előtt nem is állhat talán alkotmányosabb, a jogállami és emberbaráti követelménynek megfelelőbb feladat, mint hogy az európai választókkal együtt érvényt szerezzenek a jogszerűen kinyilvánított akaratuknak: sajátjukká tenni ismét országainkat, s ezzel az Európai Uniót.

A Patrióta Kiáltvány és az alakuló patrióta pártcsalád parancsoló és ésszerű folytatása az eddigi jobboldali irányvonalnak. Olyan szuverenitási, nemzeti és békepárti álláspont, amely széleskörű támogatásra kell hogy találjon. A meghirdetett hazafias szuverenista úton kell haladnunk tántoríthatatlanul, minél nagyobb nemzeti és nemzetközi egységben. Mindenekelőtt tudatosan. Szívesen írnánk, cselekedjünk hát, amíg nem késő, de ma már ez is félrevezető lenne, a fejlemények meghaladták. A pancser puccs miatt immár csak némi fájdalommal, emberileg a másik fél belátására mégis igényt tartva, de rá nem számítva, még képesek lehetünk megállítani a mindenki számára tragédiákat szülő háborús folyamatot.

Ámde ha kivárunk, ha megingatnak bennünket, vagy szövetségeseinket, ha visszaesünk és a történelempolitikai igazság helyett kompromisszumokra, kiegyensúlyozottságra törekszünk, hagyjuk, hogy a betolakodók, a nemzetidegenek, a háttérhatalmi ügynökök és a másságok belső aknamunkájára támaszkodva, Európában, az EU-ban és országainkban a fejünkre nőjenek,