VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Járványcsinálók fogságában: a pokolra vezető út beoltottakkal van kikövezve. Tisztelt Olvasó!



Magyarországon ma az egyetlen komoly intézmény, amely szembe mert szállni a koronavírus-járvány hivatalos forgatókönyvével, a Magyarok Világszövetsége. Egyedüliként biztosít rendre fórumot, megszólalási lehetőséget, szervez sajtótájékoztatót azoknak a „tisztánlátó” orvosoknak és hazafias gondolkodóknak, akik észrevették a Covid-19 vírushoz kötött világjárvány számos ellentmondásosságát, és makacs tájékozódásukkal, szívós információgyűjtésükkel és felelős gondolkodásukkal eljutottak addig a felismerésig, hogy mind a vírus, mind pedig a róla elnevezett járvány tudatosan, mesterségesen lett létrehozva, s az ezek ürügyén kialakított politikai és egészségügyi eljárásrendek, meg az ezek ürügyén felpörgetett vakcinagyártások és használati engedélyek, a végtelenített oltáskampányokkal egyetemben, mind-mind tetemes veszéllyel jár az egészségünkre és az emberiség sorsára nézvést.

A Magyarok Világszövetsége legutóbbi fórumán, küldöttgyűlésén – egy „tisztánlátó” orvos mellett – felszólalt Drábik János is. Parázs lelkületű előadásában azt ecsetelte, hogy a világ dolgai nem érthetők meg – miként ez a mostani járványhelyzet s ennek fejleményei sem – anélkül, hogy számolnánk a Talmuddal, az ennek szellemiségével átitatott titkos, világuralmi szervezet létezésével. Drábik évszámokat, tényeket, neveket sorolt.

Nos, hónapok óta foglalkozom a koronavírus-járvány legkülönfélébb jelens