VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (7.) Filozófiai háttér





A gyűlöletművészet mindig a teoretikusok által meghatározott toposzokat jeleníti meg. A kulturális marxizmus talaján álló Frankfurti Iskolát kell megemlíteni és a tanításaikból kibontakozó durva, társadalomalakító, felforgató eszméket, „meg nem gondolt gondolatokat” (József Attila); Karl Popper nyitott társadalom elméletét, a szexuális forradalmat, a gender ideológiát és egész sor kútmérgező tévtant.

A gyűlöletművészet filozófiája tulajdonképpen politikai törekvéseket igazoló, tudományos magyarázkodás, ezért nem találunk benne mély spirituális összefüggéseket. Eklektikus szellemtörténeti bolhapiac. A „szexuális forradalom” – a hatvanas évek hippi mozgalmának „Make love, not war” a tüntetőtranszparense – „nagy gondolkodója” Michael Foucoult francia filozófus, ki 1984-ben AIDS-ben halt meg, alapítója volt a San Francisco-i „szado-mazohista, homoszexuális szubkultúrának” (!) Íme az ifjúság példaképe.

Karl Popper, angol filozófus, Soros György professzora volt. Soros Open Sociaty Fundation alapítványának nevét Popper főművének címéből vette: A nyitott társadalom és ellenségei. Az úgynevezett Soros-terv nem más, mint egy globális emberkísérlet, Popper elméletének átültetése a valóságba. A hatalom biztonságos bunkerekből figyeli: fekete egerek, fehér egerek fölfaljuk-e egymást? A filozófusok csak Platón elképzelt, eszményi Államát kormányozhatták, most sem ők alakítják a világpolitikát, de mint az iskolai kísérletben a vasreszelék a mágneses erővonalakat, úgy rajzolják ki e meggondolatlan tévtanok a globális erőviszonyokat. Popper így ír:


" ...a zárt társadalomból a nyitottba való átmenet úgy írható le, mint az egyik legmélyrehatóbb forradalmi átalakulás..."


A nyitott társadalom elmélete nem számol azzal, hogy a kultúrák nehezen illeszthetők egymásba. Az országhatárokra azért van szükség még sok évszázadig, amiért az élő sejtet is egy érzékeny membránhártya határolja a sejtközötti folyékony állománytól. E hártya molekuláris szenzorokkal szabályozott sejtnyilásokkal kommunikál a külvilággal; a sejt számára szükséges molekulákat beengedi, a mérgezőket nem, és a mérgező anyagcsere termékeket kiengedi, de benntartja a hasznos tápvegyületeket. A memránszakadás sejthalál. Az organikus társadalomszemléletet, a historicizmussal együtt, Popper törzsi beidegződésnek minősíti. Gyűlöletművészeink számára ezért gúny-célpontok a népművészet és a történelmi öntudat. Az organikus társadalomszemlélet legszebben Makovecz Imre építészetében fejeződik ki, de a gyűlöletművészet nagymestereit mintha maga a szépség is idegesítené. Adorno még magának Bartóknak is szemére vetette a népzene túlsúlyát, a népieskedés jobboldali, törzsi szellemét.

T. W. Adorno, német filozófus, A tekintélyelvű személyiség (The authoritarian personality) című, háború után, Amerikában írt könyvében a hagyományos családot a fasizmus sejtjének bélyegzi. A marxista-freudiánus, frankfurti bölcsek a német, nemzeti szocializmust, rendre tévesen, fasizmusnak nevezik, hogy Hitler szélső baloldali mozgalmát szélső jobboldalivá transzformálhassák. Adorno könyvében hosszú elemzéseket találunk „prejudice and religion”, a vallás és az előítéletes gondolkodás összefüggéseiről. Klasszikus, baloldali rögeszme, hogy a társadalmat meg kell javítani, mert a régi eleve, úgy, ahogy van, rossz. Csak a forradalom papi kasztja tudja, hogy mi a rossz és a jó, ezért pallosjog adassék néki.

A „történelem morfológiája” (O. Spengler) szerint egyetlen baloldali forradalom sem volt spontán népfölkelés. Jakobinusok és bolsevikok soha nem kaptak valódi, népi támogatást, mert valóságtól idegen, forradalmi műnyelven beszéltek. Robespierre, Lenin, Mao, Castro ... pillanatnyi hatalmi vákumban ragadták meg, és csak terroral tudták megtartani a hatalmat. Velük szemben az úgynevezett „szélső jobboldali” (valójában szintén baloldali) diktátoroknak először szupersztárrá kellett válniuk, hogy egy gazdasági káoszba hullott, demokratikus rendszert diktatúrává alakíthassanak, ezért közérthető nyelven, a kor csúcstechnológiáját használó médiumok – mozi, rádió – által szólították meg a közönségüket. A revolúció szó eredeti jelentése: visszafordulás. Tehát az igazi forradalmárok vissza akarják gördíteni a történelem kerekét az őrületből a normális kerékvágásba. Ilyen revolúció volt 1799-ben Bretagne népének vérbe fojtott lázadása a jakobinusok ellen, és az 1956-os Magyar Forradalom.

A frankfurti kulturális marxisták elejitől fogva a forradalom lángját élesztgetik, de az 1968-as diáklázadásoknak csak füstje volt, nem sikerült kirobbantani a nagy világforradalmat. A hatvanas évek nyugati virággyerekei minden idők legelkényeztetettebb nemzedéke volt. Herbert Marcuse német filozófus, Amerikában, 1964-ben megjelent One-dimensional man ( Egy dimenziós ember) című könyve a háború utáni új baloldal, a hippinemzedék kultuszkönyvévé vált. Álljon itt néhány sor a műből:


Így a civilizáció folyamatában az aranykornak és Krisztus eljövendő ezeréves birodalmának mítoszát fokozódó racionalizálásnak vetik alá. A (történetileg) lehetetlen elemeket elválasztják a lehetségesektől: az álmot és a költészetet a tudománytól, a technikától és az üzlettől. A XIX. században a szocializmus elméletei szociológiai fogalmakra fordították le az eredeti mítoszt, helyesebben felfedték az adott történeti lehetőségekben a mítosz racionális magvát. Ezután azonban fordított irányú mozgás kezdődött. Ma a tegnap racionális és realista fogalmai újra mitologikusnak tűnnek, ha a tényleges viszonyokkal szembesítjük őket. A fejlett ipari társadalom dolgozó osztályainak valósága mitologikus fogalommá változtatja a marxi „proletariátus”-t; a mai szocializmus valósága álommá változtatja a marxi eszmét. Az irányváltás oka az elmélet és a tények közötti ellentmondás — habár ez az ellentmondás önmagában nem bizonyítja, hogy az elmélet hamis. A kritikai elmélet nem-tudományos, spekulatív jellege fogalmainak specifikus jellegéből adódik, abból, hogy azok az irracionálist jelölik és definiálják a racionálisban, a misztifikációt a valóságban. Mitologikus mivoltuk az adott tények misztifikáló mivoltát, a társadalmi ellentmondások megtévesztő összehangolását tükrözi. A fejlett ipari társadalomban áthelyeződött a misztifikáció területe: inkább a racionális, mint az irracionális válik a misztifikáció leghatékonyabb hordozójává... Az anyagi és szellemi gépezet totális mozgósítása vitte véghez a dolgot és gyűrte a társadalmat a maga misztifikáló hatalma alá. Ma a misztifikáló elemeket igába fogják, s produktív reklámban, propagandában és politikában hasznosítják. A mágiát, varázslást és extatikus odaadást az otthon, a hivatal és az üzlet mindennapi rutinjában gyakorolják, miközben a racionális teljesítmények elfödik az Egész irracionalitását.


A fenti szövegből érzékelhetjük, hogy Marcuse a New Age spiritualitását a földhöz ragadt marxizmussal egy gyékényen árulja. Van itt minden, mint a bolhapiacon, de ilyen elvont szövegek hatása nem elég ahhoz, hogy a parasztok kiegyenesítsék a kaszát. A nevetségesen valóságidegen betűemberek, például Jean Paul Sartre, 1968-ban azért nem tudtak proletárforradalmat kirobbantani, mert ennek már régen nem létezett a bázisa, az ipari dolgozók szerény, de jómódú kispolgári életet élhettek a demokratikus rendszer egyenlő tagjaiként. A frankfurti kulturális marxisták hazai tanítványai a rendszerváltás idején a Demokratikus Ellenzék köré szerveződtek. Papi kasztként önmagukról szerényen csak úgy beszéltek „a szürkeállomány”.

A köréjük szerveződő sivár művészvilág elejitől fogva elkötelezett híve a gyűlöletművészetnek. Az absztraktot és az avantgárdot a nyolcvanas évek elején elvitte az ószeres, az új módi a posztmodern lett. E stílus lényege az irónia, tehát a gyűlölködő, megalázó gúnyt iróniának lehetett álcázni. A hetvenes évek steril szenvtelenségét a cinizmus pimasz hangja váltja föl. Hallgassunk bele egy korabeli A.E. Bizottság-lemezbe, ez a zene vége; mint amikor Dante poklában az ördögök „alfelükkel marsot trombitálnak”.

Ebben az időben, a nyolcvanas évek elején búvópatakként jelenik meg szellemtörténetünkben a „tiszta forrás” vízcsobogása. Pap Gábor, Molnár V. József, Makovecz Imre lebilincselő előadásai a mi fiatal nemzedékünkkel az eltitkolt múlt, a letagadott mítikus történelem, a folyamatosság, a hagyomány csodakútját mutatták meg. A steril és cinikus gyűlöletművészetnek, íme megjelent a méltó ellenfele, a szeretet és tisztelet kultúrája. Pap Gábor művészettörténész előadásai köré szerveződött az Örökség Népfőiskola, melynek e sorok írója is lelkes hallgatója volt. Mi voltunk az anti-posztmodern, az anti-avantgárd, a lélek és szellem feltámadása, mikor gúny és utálkozás virított a kultúra piacterein. Az Örökség Népfőiskola egy fillér állami támogatást sem kapott, de hatalmas munkát végzett a rendszerváltás korának lelki újjászületésében.


(folytatjuk)


Korábbi részek: