top of page

Czigány Edit: ANGLOMÁNIA – (8) Kiskocsmák












(8) Kiskocsmák


Nagyon változatos, színes volt a szórakozóhelyek hangulata. Volt olyan kiskocsma, ahol a világ legegyszerűbb, nyers deszka, gyalult asztalai, padjai voltak, egy szál dróton függő villanykörtével.

Minden este másvalaki ült be a sarokba gitárral, és bemutatkozásként egyúttal szórakoztatta a közönséget a dalaival. A tetsző számokat tapssal jutalmazta közönség.

Volt olyan szuterénben lévő, nagy, sötét helyiség, amelynek a falai skót kockás textillel voltak fedve, és középkori fegyverek, alabárdok, vértek, sisakok díszítették. Hordók voltak az asztalok, csak gyertyák, mécsesek adtak némi pislogó fényt. Úgy kellett oda tapogatózni a szabad hordóhoz.

A tengerparton pedig – stílusosan – kagylófűzérek, hajómakettek adták a girbegurba meszelt falak díszítését.

Mindenütt nesztelen kiszolgálás, halk zene, kellemes miliő.

Mindenütt étel is benne volt az ital árában – többnyire szendvics, pogácsa, sós ropogtatnivaló – s ezt kötelezően felszolgálták. Így kerülték el, hogy a vendégek lerészegedjenek, botrányt, cirkuszt csináljanak. Ha már ott volt az étel, ki volt fizetve, megette a vendég, felszíva vele a felesleges szeszmennyiséget.

Ez persze nem jelentette azt, hogy a Sohoban (London szórakozó negyede) soha nem volt vita, hangoskodás, verekedés. Tudnak durvulni az angolok is.

Az ételkultúrához való viszonyt jellemzi a következő vicc.


Amerikai követség, állófogadás, gazdag svéd-asztal.

Az orosz követ púposra rakott tányérjáról fal, majd az első éhségroham után szétnézve azt látja, hogy az angol követ távolabb állva szivarozik.

„Maga miért nem eszik?” – szól rá az orosz.

„Mert én csak akkor eszem, ha éhes vagyok” – válaszolja az angol.

„Pont, mint az állatok!” – veti oda az orosz, és jóízűen fel tovább.


Az én kedvenc helyeim a „Fish and Chips” (Hal és Sültkrumpli) bárok voltak.

Munkásoknak szánt, egyszerű, olcsó, kis éttermek, három-négy asztallal, és semmi mást nem lehetett kapni, csak egy hatalmas szelet rántott halat, amely lelógott a tányérról. Egyetlen 20 cm-es csont volt benne, az volt a „szálka”.

Sült krumpli és kovászos uborka járt hozzá. Két-három shilling volt az egész, és el is lehetett vinni, becsomagolták papírstanicliba.

Az külön, kéjes gyönyör volt, hogy a melósok „cockney-ba” beszéltek.

A hátamon végigfutott a hideg, hogy megint egy szót sem tudok angolul.

De hisz ők sem tudnak! – örvendeztem. Itt végre senki nem tud angolul! Valami palóc nyelven előadott halandzsa-angolra hasonlító, zsongító Bábelben éreztem magam.

Ekkor tűntek fel Angliában a beat-fiúk, a gombafejű Beatles banda.

Nagy sikerük volt, én is láttam, hallottam őket valamelyik kis színpadon.

Sikítozott, csápolt, táncolt, őrjöngött az ifjúság. Addig ilyet nem láttam, elképzelhetetlen lett volna az akkori Magyarországon. Példának is hoztam fel, amikor arról faggattak, hogy milyen az a szocializmus, mert el sem tudják képzelni, olvastam Camus-t, Sartre-t, egzisztencialistákat. Csak azt nem tudták, hogy ezek cenzúrázott kiadások voltak, és sokszor csak a pult alól lehetett megszerezni őket.

Láttam az ártatlan kék szemük tekintetében, hogy nincs az agyukban olyan járat, amellyel ezt felfogják. Ennek fényes bizonyítéka, hogy mikor az angol csoporttársai faggatására az egyetemista bátyám mesélt az ÁVO tetteiről, megkérdezték: „És miért nem szóltatok a rendőrségnek?”




Következik


(9) Kirándulások


 

Előző részek:


28 megtekintés

ความคิดเห็น


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK