top of page

Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Húsok (1.)





(Nu, itt megint kívánkozik egy szerkesztői felvezető megjegyzés. Káprázatos írásával szerzőnk ismét bizonyságot tett féktelen tehetségéről, ami egy tisztességesnek és lovagiasnak építeni szánt világban egyszerűen nem engedi meg, hogy „elhallgattassék a másik fél”, csak mert ami a szívén, az a száján. Közben azonban a szerkesztő kénytelen azt is kifejezésre juttatni, hogy Nagyfőnök ugyancsak elkápráztatja a féktelen tehetségével, s bízvást bízik benne, hogy a két zseni csak nem falja fel egymást, hanem egyikük intelmeire a másikuk végre-valahára bólint egy határozottat, s a mélyállami hálózat minden kapálózása ellenére kimenti börtönéből Magyarország ezidőtájt legnagyobb és legméltánytalanabbul fogva tartott szabadságharcosát, társaival egyetemben. – VDGy)



A gasztronómia az, ami érdekes még. Mindenkinek összefolyik a nyál a szájába, érzi az illatát, emlékszik az ízére, látványára, mert ettünk olyat mindannyian, mert rohadt kíváncsiak voltunk, és kipróbáltuk. Kínos… Cinkos összenézések, nagy hallgatások, terelések az óvodában, vasárnapi ebédnél, álszent kirohanások, megszerettük vagy kihánytuk, de ehhez a témához mindenki hozzá tud szólni, a tápcsatorna teljes terjedelmében. Az ember már csak ilyen. Szeretünk aludni, álmodni, pihenni, virtuális semmit tenni, digitálisan átfogalmazni, pixeleket bámulni hosszú órákig meredt mozdulatlanságban, na és csipegetni éppen hogy, falni kifordult szemekkel, zabálni brutális étvággyal, ösztönnel, kegyetlen természetességgel.

Az európai keresztény civilizációban (ha létezett Valhalla, valami ilyesmi) mindig kérdéses volt maga Európa, annak határai, közepe, széle, kultúrája, lakói, barbárjai, elitje és mi. Nem, mi?!

Kik azok a magyarok, ha nem európaiak, mit keresnek, honnan jöttek, hova mennek, feketék, fehérek, ördögök, szentek, bárányok, gyapjas birkák, kosok? Kik a nagyi kiskedvenc unokái, hol hintalovaznak, merre fakardoznak, milyen sütit nasiznak, szívnak-e már kendert, gombát, vagy csak csavarlazítóra patkányméregeznek az álmokért? Mióta európai Izrael, és miért nem az Irán? Miért nem Eurovíziózik Korea, a tiszteletbeli vén Kínánk, szeretett mákgubás Afganisztánunk, a néhány kifosztott gyarmatunk, a távoli kéktengeres offshore üdülőitek csinos cselédei?

A dzsukel bichon havanese ősei az uszkárok, bolognai pincsek, máltai selyemkutyák vagy vízispánielek. Nehéz elképzelni ezekről a lihegő gnómokról, hogy valaha farkasként portyáztak, mint élénk tekintetű inkvizítorok a várfalak fagyott kőkapui között. A vér íze, szaga beleivódott az évmilliók során a ragadozók ösztöneibe, genetikájába. Ők is érzik, szeretik, mi is tudjuk, korgunk, falunk, bokákolunk. Az európai ember soha nem volt még ilyen urbánusan sznob, finnyásan vegetáriánus üreginyúl, mint manapság. A rossz példának okáért jó tudni, hogy a Doxa-csokibicskák pedofil bácsikái nem mindig álltak a patyolat tiszta állatbarátság oldalán. Az Appenzell némely gasztronautája mostbröcklinek készítette el a rotweilereket, hegyi kuvaszokat, zsíros tibeti dogokat, mellette lesütött Katzenfleisch is gazdagon rotyoghatott a kondérjaikban. Magyarán: meghamizták a bundás kis háziállatot, kutyust, cicust, de szigorúan csak azokat, amelyeket jogi értelemben adoptáltak, örökbe fogadtak – röpke pillanatok alatt a tulajdonukba fogadták, míg fölbugyogott a víz a fazékban, majd konyhanyelven, és kriminalisztikailag is szívükbe zárták. A mai európai jogrend egy huncut szabályrendszer, amit leginkább a pénz, a beteges konvenciók, a divatos sikoltozások befolyásolnak. 2005-ben rendelettel tiltották a kutyák, macskák efféle túlcsorduló szeretetét, véget vetve az ősi alpesi hagyományoknak, ugyanakkor nekünk behozva a 120 havi részletre kötött svájci frank alapú Lombard Lízing autóhitelt, a fortyogó bogrács-jakuzzi vonzó lehetőségét. A kifosztott, öngyilkosságba űzött emberek sokasága tömte évtizedekig fáradozásainak keserves gyümölcseit e nagyszerű vállalkozás csillapíthatatlan étvágyú bankszámláira, emezek meg félrevonult aszkétizmusban élik a magyar adófizetők szomorú, vezeklő mindennapjait, vagy talán mégsem?


A Lombard Lízing Zrt. weboldalán elhelyezett tájékoztatás szerint 2021. június 1 napjától kezdődően: a Lombard Lízing Zrt. AxFina Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság cégnév alatt, a Lombard Bérlet Kft. AxFina Servicing Korlátolt Felelősségű Társaság cégnév alatt folytatja tovább tevékenységét.


– Wilhelm Tell, Szent makk felső, könyörögj érettük!


Mostanában nem eszünk. Valamikor Fecóék kitalálták, hogy nem esznek. Ez amolyan kőműves-ács apa-fia szokás, nem állnak meg napközben, csak nagy ritkán egy-egy cigire. Ilyenkor is folyton jár az agy, hogy majd a homloklemez, a falazás, a szalufa, a koszorú, soha nem dolgozunk kontárok után, állandóan csak szívunk ezzel, látod Papa, de te azért nyugodtan egyél… Hát akkor nem eszünk. Bizonyos szinten már nincs szükség ételre. A böjt, a nemes önsanyargatás, a tériszonyos fellegekben tántorgás a szabadkőművesek, ácsok titka.


A torkosság, mértéktelenség az élvhajhász fogyasztói társadalom betegsége, ahogy a kuru az Új-Guinea foré törzs hideglelős nyavalyája. A kuru kórokozója nem hasonlítható semmilyen vírushoz, baktériumhoz. Parányi. Láthatatlan szörnyeteg, egy gyilkos dög. Nagyon hosszú a lappangási ideje, szinte felderíthetetlen a lefolyása. Tünetei, már amennyire tudom: dezorientáltság, koordinálatlan mozgás, tudatzavar, remegés, végül vigyorgörcsös halál végez az áldozatával, a szerencsétlen emberevővel. Főként nők és gyermekek között terjed, akik az emberi agyvelő gasztronómiai élményeinek hódolnak. Az idő folyamán nem mind haltak meg ebben az elnyújtózkodó szenvedésben, kegyetlen betegségben, egyesekben a túlélést segítő sejtalkotók jelentek meg. Az evolúció egy speciális génnel ajándékozta meg az embert…


Ki tudja, hogy ebben a covidos, majomkóros, H1N1-es sertés-madár-influenzás valóságban mitől döglik a szivacsos agy, ámbár a feleslegesen beadott méregdrága vakcinák után göthölő polgártársak most érthetetlen módon elnémultak, beszürkültek a pusztába. Csak számolgatják bambán a partecédulákat. Azok a világmegváltó empatikus rettegések a vírustól, a zseniális ellenszerek a nanométeres maszktól a sebbenzinig, mind hülyeségnek bizonyultak, feleslegesen kötöttek milliók vérszerződést a halállal, az Antikrisztussal. Nincs emlékük a covid-terror napjaiból, amikor idegenül, vad gondolatokkal, szürcsögő szavak felett pillantgattak az oltatlanokra, a kibeszélt hülyékre, a csordával szemben ballagó magyarszürkékre. Sajnos minden sejtésünk beigazolódott, a hatalom visszaélt az emberek kiszolgáltatottságával, jobb esetben csak egy óriási átverés hasznából részesedtek, rosszabb esetben gyilkoltak is. Eközben a zsarnok helytartó, a magostekintetű Geszler Hermann újból kitétette kopott kalapját a várában köztiszteltetésre.


Az étkezés, táplálkozás, vírusos nyavalyák valamennyi Védőszentje, könyörögjetek érettünk!


Egyes kocsmai pletykák szerint a kutatók ilyen apró izéket kutatnak, nézegetnek, sóznak, cukroznak, hűtenek, melegítenek, összekotyvasztanak, a prionfehérjéket kódoló gének vizsgálatakor megállapították, hogy a G127V jelű génmutáció védte az embereket a kurutól. A természetes kannibál kiválasztódás élménye összefonódott a táplálkozás örömével – előbb-utóbb mindenki a sütőben végzi. Ha van valami az emberhúsban, ami az alkoholban üt, a paprikában kapszaicinul stimulál, a varjúkörömben lizergsav-dietilamid-tartarát, vagy csak odazsibbaszt egyet a nyomorúságnak, akkor a kultikus célokon, ízbűvész gasztronómián túlmutat ez a human kill News.


A minap azt rebesgetik vármegye szerte, hogy Tell Vilmos, az örök rebellis őslakos, nem hajlandó holmi kitűzött kalpagnak szalutálni, nem visel maszkot, nem oltatja magát tömegsavóval, nem jár rendesen meghajtott fejjel, nem hányja a modern keresztet alkoholos kézfertőtlenítőbe mártott mutatóujjal, helyette távol a fiaitól, belekeseredetten a helytartó börtönében sínylődik. A két bájos udvarhölgy, mint két strasszer tojógalamb, szelíden mosolyognak a Karmeliták antik térdeplő imazsámolyain, műkörmöstől a kozmetikusig zarándokolva, finoman, pislogva leszarják a közkegyelmet, az árvák könnyeit, a soványok imáját.


E ponton kiszavazzuk a táplálkozási láncból, pajzán racionalitással félrerúgjuk a verestérdű boszorkányokat, a vegetáriánuszokat, előkóstolókat, zöldségzabálókat, sorost-kérődző udvaribolondokat, a lila-fehéreket, vöröseket, kéksárgákat, narancssárgákat, a konditermek lámpaernyő mintázatú veteránjait korbáccsal kergetve szét a katedrálisok kövezetén, hiszen a túlnépesedett, alig szuszogó bolygónk megmaradását, a fotoszintézist lehetetlenítik el a rendszeresen nyírt golfpályákkal, a lebetonozott játszóterekkel, reglone-ozott napraforgóval, a kiirtott erdőkkel. Nem akarok tippeket adni, hát nem adok. Egy igazi Mózes-tórás többpárti fogyasztópolgár főként levéltetveket szopogat, büdösbogarakat prédál, tavaszi csimaszokon hízik, farontólepkéből nyeldekel, lódarázs fészkeket dézsmál. Ragadozót ragadozni nem veszélytelen mutatvány, a lódarázs kaland végződhet vérfoltos gégemetszéssel, könnyedén rovarcsípések dagadt tetemeivé válhatunk. Legyünk hát óvatosak, mint a patkány, okosak, mint a kígyó, vagányok, mint a hiéna kölykök, gyilkoljuk bátran a növényevőket, csak húst hússal, óvjuk a ragadozókat, a széndioxid háztartás, üvegházhatás normalizálása érdekében tartsunk száraz léböjt kúrákat! A jéghegyek megmentéséért még az almaféreg is ádáz ellenségünk lesz, persze a körülmények, véletlenek nagyban befolyásolhatják az események menetét.


A svájci bankárok kedvenc történetében Tell Vilmos, a vadász, éppen a kiszabott szabadságvesztését töltötte, amolyan alpesi Táncsics Mihály, vagy Budaházy György módjára, lábvasaiban, vezetőszáron függve az aktuális köpöc Geszler Herman uram kegyeitől, mert egy valamire való 32 lapos kártyajáték figurái kíméletlenül ütnek, visznek mindent, mindenkor. De hát nincsen lehetőségünk, mert a csontvázak hullanak a szekrényekből 12 esztendeje, szakadatlanul csak tömögetjük a lukakat. A hatalom megszerzése sumák művészet, hitvány kivárás, ígérgetés, olcsó emberek kiszemelése a kódorgó nyájból, étetés, regulázás, aztán jöhet a nyírás. Ilyenkor lehet sok a gyapjú, kevés a juhász, sok a juh, de kevés a gyapjú, sajnos itt eladták a takarmányt, nyájat, hodályt, juhászt, kevés a birka, már semmi sincs, még az se.



(innen folytatjuk)


 

Kapcsolódó írásunk:




156 megtekintés

תגובות


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page