Sütő Gábor: Tudatunk védelme (12) NEVEZZÜK NEVÉN A TUDATROMBOLÁST(5/5)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Házunktáji irányelvek

A tőkés világban eleve értelmetlen eljárásként, a dolgok nevén nevezése helyett, divatba hozták, hogy ködösnél ködösebb módszerekkel méregessék, melyik a legboldogabb ország. A felmérésekben viszonylag előkelő helyeken vagyunk. Mégsem a listás előrelépésre, hanem arra kellene törekednünk, amire Deák Ferenc rámutatott: „Nem az a boldog ország, ahol legtöbb a gazdag ember, hanem az, hol legkevesebb szegény ember vagyon.” A világnak is erre kellene törekednie, ám a legtöbb országban az ellenkezőjét látjuk, és a tendencia súlyosbodik. Hazánk némileg kivételt képez, de a tendencia nálunk is ugyanaz. Értékelendő viszont, hogy általában nem támogatjuk a szegények további intézményes szegényítésére irányuló háttérhatalmi EU-igényeket. Ugyanakkor rosszallandó tény, hogy a sokasodó koldusok, kéregetők, guberálók, hajléktalanok mind magyarok. A luxusban élő régebbi betolakodottak és mostani betolakodók közül senkit sem látunk közöttük. Mégis, a kibocsátó országaikkal egyetemben ők nem szűnnek meg panaszkodni a saját „hányatott sorsukra”, meg a befogadók kifundált izmusaira. Pedig nem a mi nemzeti érdekünk a balatonőszödi luxus zsidó falu, a mintha-ukrán menekültek, az élelmesek és élősködők pajzsra emelése. A leszakadó magyarokat emeljük intézményesen olyan életszínvonalra és szellemi szintre, hogy megértsék az ok-okozat viszonyokat, s tudatosan részt tudjanak vállalni a nemzeti konzultációkban, erősítsék a kétharmadot.

Az álbaloldali ellenzékiek oda sem figyelnek ilyen „kis” kérdésekre, pedig belőlük keletkeznek a nagy problémák. Ez csúcsosodott ki a gazdálkodók ország-bénító lázadásában Németországban és más európai országokban, az idegen érdekek védelmében serénykedő kormányaik ellen. Nálunk főleg az álbaloldali ellenzék szorgoskodik csakis az idegen érdekek védelmén, ezért a jelenlegi társadalompolitikai életünk egyik legfontosabb teendője éppen az ő felmérhetetlen és sajnos felméretlen felelősségének tudatosítása, és a belőle adódó össztársadalmi feladatok megfogalmazása. A bonyolult nemzetközi helyzetben ugyanis kritikussá válhat, hogy országnak-világnak bejelentve tudatosan akadályozzák a kormány munkáját. Ha valamit tilos elfelejtenünk s megbocsátanunk, akkor ez az! Szövetségeseink és ellenfeleink elképedve látják, de gátlástalanul kihasználják, hogy messze nincs nemzeti egységünk sem itthon, sem az EU-ban. Sőt az álbaloldali ellenzékiek évek óta el is ismerik, hogy ellenségei a kormánynak, ami, akárhogy is magyarázgatják, ténylegesen azt jelenti, hogy az országnak. Az EU-ban sem ismert más ország, amelynek képviselői csoportja megosztott az országérdek védelmében, s kibékíthetetlenül szemben állnak egymással. A felelősség egyértelműen az álbaloldaliaké, de nem érthető, hogy a Fidesz-KDNP kormány milyen meggondolásokból tekintett el a jogilag helyét megálló felelősségrevonástól, s hagyta idáig fajulni a helyzetet.

Külpolitikánk belpolitikai vonatkozásaira, kezelésére áttérve, helyes, hogy kormányunk elvben kész mindenkivel jó kapcsolatokat és együttműködést kialakítani, bár ez nemcsak megterhelő ilyen kis ország számára, hanem gyakorlatilag lehetetlen, sőt egyes viszonylatokban hitelvesztéssel is járhat. Mindenképpen helyes, hogy a nagyhatalmakkal nem akarunk ujjat húzni. Ami kételyeket kelthet nem egy partnerünkben, az a váltig viszonzatlan agyonhangsúlyozott szolidaritásunk a nem-ukrán Ukrajnával és a rasszista-terrorista Izraellel. Egyik országgal sem köt össze bennünket szövetségi rendszer, feltehetőleg kétoldalú titkos kötelezettségvállalás sem. Mi mégis mindkét viszonylatban konokul ragaszkodunk a téveszméhez, miszerint „minél jobban gyűlöltök bennünket, mi annál jobban szeretünk titeket”. Tipikus példa rá, hogy a múlttal együtt töröljük a tegnapot is, holott tapasztaljuk, minél több előnyt nyújtunk részükre, ami csakis a magyarság terhére történhet és történik is, annál jobban tolakodnak be országunkba. Mintha nekünk mégsem Magyarország lenne az első minden tekintetben és viszonylatban, ahogy a helyes jelszó bizonygatja. Erről késedelem nélkül le kell tennünk, hiszen rég nyilvánvaló, hogy veszélyekkel terhes, megalázó és káros számunkra. Izrael el akarja űzni a palesztinokat, a nem-ukrán kormány az oroszokat a saját hazájukból. Nem érthető, hogy helyes és bátor külpolitikánk ennek dacára, miért kényszerül ilyen kétséges, dédelgető, sőt a világ előtt kérkedő szolidaritásra a vezetőinkről halállistát vezető Ukrajna, a Gázában palesztin emberirtást folytató Izrael mellett.

Ne ajnározzunk politikailag és más tekintetekben tőlünk elkülönülő erőket sem. Példának okáért, magyarázatot követel, hogy a magyar diplomáciai karban miért teljesítenek szolgálatot Habsburg-ivadékok. Persze, kulcspozícióban! A franciaországi magyar nagykövet Habsburg György, a Vatikánhoz rendelt magyar nagykövet Habsburg-Lotharingiai Eduárd. Habsburg-Lotharingiai József Károly főherceget pedig, állítólag a honi és nemzetközi „kultúr-diplomáciában” kapcsolatépítő tevékenységéért, a Szent Kristóf Érdemkereszttel tüntette ki a Magyar Autóklub. Még Habsburg Ottó Alapítvány is működik. Félő, hogy e felsorolás nem teljes. Fel kell tennünk a kérdést, e kinevezéseikért felelősök szerint külföldiek, ráadásul Magyarország tragédiáiban kulcsszerepet játszó Habsburg-család tagjai képviselhetik-e magyar országunkat külföldön? Bizonyos, hogy kiérdemeltebben, megbízhatóbban képviselné nemzeti érdekeinket magyar diplomata, akit családja, nyelve, múltja és érzései e hazához kötnek. Mégis, e lappangó-sóvárgó tendencia mintha növekedne: a Petőfiről elnevezett nemes katonai intézményünkre rákényszerítették a Habsburg Mária Terézia nevét, viszont törölték Zrínyi nevét a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elnevezéséből. Ami pedig azt a hivatalos kijelentést illeti, hogy a Habsburg császárnő nevével üzennek „minden anyának és feleségnek”, akik ma is azzal a „féltő szeretettel” engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és a katonáival tette, történelmileg pontatlan, érzelmileg cinikus, politikailag sértő. Mária Terézia a magyar katonák vérével védte a maga trónját, a Habsburgok a saját családjukért – még csak nem is az osztrák nemzeti érdekekért – ontatták a magyar vért. Vajon mi áll mindennek a hátterében? Nem az Európai Egyesült Államok és a világkormány felé vezetnek az efféle „páneurópai” lépések?

A kulcskérdés, egyben a fő feladat, nem lehet más, mint a magyar és az európai jövő elszánt, megingathatatlan biztosítása, aminek a szuverenitás sokoldalú védelme a lényege. A szuverenitást pedig, ahogy erről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin is beszélt, nemcsak külső, hanem belső veszélyek is fenyegethetik. Hazafiként, nemzetvédőként el kell utasítanunk bármilyen idegen nép beszivárgását, kulcspozíciókba kerülését hazánkban és Európában, legyen az iszlám, ukrán, palesztin, zsidó. A betolakodók miatt a helyzet elfajultsága olyannyira kritikus, hogy hősökre van szükség, akik kimondják és terjesztik az igazságot e kulcskérdésben. Ez azonban már nem elég. Tudatosítanunk kell, hogy a betolakodók kérdésében a szemünk előtt játszódó valóság félreértése, hamisítása és törlése nemzeti létérdekünket veszélybe sodró szintre emelkedett. Tragédiába torkolló lépésekre sarkallhat egyes politikusokat, akik hitelt adnak e kérdések efféle háttérhatalmi értelmezésének. Emberséges alapelvekre támaszkodva, ezért kell haladéktalanul kidolgozni a problémakör világos és nemzetközileg elfogadandó jogi, közigazgatási, politikai és egyéb feltételeit, beleértve a tűzparancsot. Ijedjünk meg kellően; nincs más mód. S enélkül nincs sem magyar, sem európai jövő.

Kövér László szemléletesen jellemezte a helyzetet: „Járványok, háborúk, vérszomjas nemzetközi spekulánsok és uzsorások, országukat és nemzetüket eláruló európai politikusok és értelmiségiek; Európa tudatos gazdasági tönkretétele, pénzügyi eladósítása és társadalmi destabilizálása, egy kontinentális lakosságcserét előkészítő, szervezett illegális migráció, az európai embereket célzó, különféle eszközökkel zajló mentális agresszió, a fiataljaink nemi önazonosságát megcélzó életveszélyes lélektani és biológiai manipulációk”. Ilyen körülmények között kell megvédeni szuverenitásunkat minden külső és belső veszélytől, tekintet nélkül mindenre és mindenkire. Enélkül egyetlen párt, vagy kormány sem folytathat nemzetvédő politikát. A hazai és a külföldi ellenzéket nevetséges naivitással, elvakult ideológiai beállítással, avagy félrevezetési szándékkel baloldalinak, „komcsinak”, bolsevikoknak minősítőknek, legyenek akárkik, három évtizeddel a rendszerváltás után ideje lenne számításba venniük, hogy ma Magyarországon a Munkáspárton kívül nincs baloldali párt, ugyanis valamennyi a tőkés rendszer híve, azaz jobboldali, legyen kormányon, vagy ellenzékben. Még a politikailag legtárgyilagosabb (Nem a lehető legtárgyilagosabb, hanem a meglévők között a legtárgyilagosabb) Hír TV Sajtóklubjában is hallottunk olyan szörnyszülötteket, mint „a brüsszeli balliberálisok”, „a legsötétebb marxi értelemben vett bolsevikok”, stb. A begörcsölődött ideológiai dogmák a tömegtájékoztatásban, de a politikában is naponta hangzanak el, és senki nem tiltakozik, azok pláne nem, akiket lekomcsiznak, hiszen jól jön nekik, hogy nem nevezik őket nevükön. Mintha beszűkült volna a kormánypártoknak is a szellemi háttere, vagy elkényelmesedtek, hiszen egyszerűbb a problémákért a hatalom közelében nem látható „kommunistákat” felelőssé tenni, mint megnevezni másik tőkéspárti politikust, vagy pártot.

Belpolitikánkban is tudatosítani kell, hogy az EU és egy sor nyugat-európai ország politikájából kiveszett az európai tudat és az emberi értelem. Miniszterelnökünk találóan fogalmazta meg: ha „a tagállamok, ha nem értenek egyet olyan kérdésekben, mint a háború, a migráció, a gender, azonnal imperialista reakciót tapasztalnak Brüsszelből, és a zsarolás egy formájának vetik őket alá.” Országunknak ennek az imperializmusnak az ellenében kell küzdenie az európai Európáért. Fáj kimondani, de ha a körülmények megkövetelik, még akkor is, ha első lépésben nem megoldható másképpen, mint az irántunk ellenséges EU vissza-európaiasításáért vívandó kétes kimenetelű küzdelemmel. Abban az értelemben, ahogy a miniszterelnök, irányelvnek tekinthetően megfogalmazta: "Egyre beljebb. Az én tervem nem az, hogy elhagyjuk, hanem hogy elfoglaljuk Brüsszelt. Nem az az elgondolásom, hogy Magyarország álljon félre, álljon a dolgok szélére, a külső körre, hanem menjen befele!" Hozzátette, nem elég mérgelődni, el kell foglalni az Európai Uniót. Mindenképpen kiemelt figyelmet és szigorú kezelést érdemel a tény, hogy a nem-ukrán ukrajnai vezetést és a nemzetektől elidegenedett EU-vezetést erősebb kötelékek fűzik össze, mint az EU-tagállamokat és az EU-vezetést. Vajon milyen természetűek e kötelékek? Milyen egyéni és csoportos számításon, haszonlesésen, vagy még valami máson is alapuló sajátos izmus köti őket össze, ami erősebbnek bizonyul, mint az európaiság, a választói akarat, s az emberiség békeérdeke?

Az európai Európáért kell törni magunkat, mert ha ez a már csak mintha-európai Európa elvész, akkor elveszhet a magyar Magyarország is. A ma még valamelyest európai Európában pedig tudatosítani kell, hogy küzdenie kell önmagáért, de a magyar Magyarországért is, mert ha mi elveszünk, akkor elveszhet maga Európa is. Ezért ezt az irányelvet nemcsak magyarrá, visegrádi-négyessé, európaivá kell kiszélesíteni, hanem nemzetközivé. Magyarország ma szellemileg, politikailag, de talán gyakorlatilag is olyan pozícióban van, hogy nem elhanyagolható tényező e küzdelemben, állampolgárként és nemzetként tudatosan vigyáznunk kell e pozíció megőrzésére, erősítésére.

Politikánkban igencsak óvatosan, de közeledünk annak a felismerése és elismerése felé is, de nem merjük néven nevezni, hogy szomszédságunkban nem háború tört ki, hiszen Oroszországban nem volt mozgósítás, a két fél között nem volt hadüzenet, nincs bejelentettet hadiállapot. Ha valahol, itt rendkívül fontos közvéleményünk helyes és részletekre is kiterjedő tájolása, a helyzet történelempolitikai minősítése. Helytelen, hogy minden meggondolás nélkül kezdettől fogva háborúnak, orosz agressziónak nevezzük. Emlékezzünk a sorozatos orosz tárgyalási javaslatokra, amelyeket a NATO kisiklatott, vagy nem is válaszolt rá. A két minszki egyezményről pedig sokan, köztük Merkel is elismerte, időhúzási céllal kötötték, hogy biztosítsák az ukrajnai kormány felkészülését. A konfliktus tehát nem két ország, hanem a szuverén Oroszország és a nemzetidegen hatalmi szempontok miatt sem területi integritással, sem szuverenitással nem rendelkező Ukrajnának nevezett volt szovjet közigazgatási egység között van, amelyet azzal akarnak országgá emelni, hogy háborúztatják, beléptetik az EU-ba, majd a NATO-ba. Annak ellenére, hogy az ENSZ-ben sincs szabályosan bejelentve, ahogy ezt annak idején Ban Ki-Moon főtitkár közölte, mivel 1991.12.25 óta nem jegyeztette be határait, tehát jogszerűen sem az ENSZ, sem a nemzetközi gyakorlat nem kezelhette szuverén államként. Az USA sem szuverén államként, hanem gyarmatként és eszközként kezeli, amit a nemzetidegen ukrajnai vezetés elfogadott. Az oroszok sem az ukránok ellen hadakoznak, hanem az Ukrajnába betelepült imperialista, gyarmatosító és rasszista háttérhatalom és ukrajnai fasiszta-rasszista támogatóik ellen. A fegyveres konfliktus tehát nem az orosz és az ukrán nép között folyik, akik két testvérnépet alkottak és alkotnak ma is, de sajnos, a háttérhatalmi beavatkozás miatt ma mindketten szenvedő felek. Putyin ezért jellemezte úgy a helyzetet, hogy polgárháborúféle folyik a két fél között. Ebben sok igazság van. Polgárháború egy országon belül folyik, és történelmi megközelítésben a helyzet még ma is ehhez áll legközelebb. E polgárháborúféleség az imperialista beavatkozás miatt gyakorlatilag nemzetközi osztályharcféleség.

Láttatnunk kell közvéleményünkkel, hogy Oroszország e harcban soha nem volt egyedül, sőt a BRICS növekedésével és erősödésével, az el nem kötelezett országok tudatos törekvéseivel az ő szövetségi rendszere erősödik. Ezt – sok európai politikustól eltérően – látja és tudja a háttérhatalom, amelynek azonban sokszorosan előnyös a fegyveres konfliktusuk fenntartása minden áron, az ukrajnai pozícióinak rosszabbodása ellenére is. A világban nem ok nélkül elterjedt mondás szerint az utolsó ukrán katonáig. Az USA ezért készítette fel Ukrajnát katonai, ezen belül biológiai hadviselésre, majd a NATO-tagok, az EU pénzügyi és fegyverkezési segítségével ezért változtatták az orosz Különleges Hadműveletet háborúvá a szó legszorosabb értelmében. A háború további elhúzódása ezért valószínű, hiszen a nyugati, főleg az amerikai hadiiparnak a mindenkori célja a hasznot biztosító végtelen háború, nem pedig egy gyorsan megvívott sikeres háború. Zavarkeltési és megtévesztési céllal proxy meg hibrid jelzővel díszítik, de ez ne tévesszen meg senkit; nemzetközi osztályharc folyik az emberellenes és az emberpárti erők között. Mindezt valamennyi politikusnak tudnia kell, közvéleményünkkel tudatosítani kell, hiszen a tények a rendelkezésükre állnak. Aki mégis orosz agresszióról beszél mindig, amikor csak mikrofon elé kerül, az tudatosan félrevezeti a közvéleményünket, amely előbb-utóbb levonja a kellő következtetést.

Nekünk abból kell kiindulnunk, s azt kell láttatnunk a világgal is, hogy mindennek okán mélységesen tévednek az ukránok is, és a muszlimok is, mikor, akár a háttérhatalom uszítására, akár a nyomasztó viszonyok, avagy bármilyen más ok miatt milliószámra elhagyják hazájukat, ahelyett, hogy az otthoni körülményeik javításán dolgozzanak. Eszükbe sem jut, hogy mindkét esetben elsősorban nem az önmaguk, hanem a számukra is nemzetidegenek érdekében és uszításukra cselekednek. Európába özönlenek, ahol már csak őslakosok kiszorításával telepedhetnek le. Ráadásul üres kézzel, képzettség nélkül, a készbeülés reményével. Miközben az ő országaikban hatalmas lakatlan és műveletlen területek vannak. Menekülésük hazafiatlan, erkölcstelen saját hazájukkal, önmagukkal és a befogadónak kinézett, de valójában megszállásra szánt országokkal szemben, az emberiséggel szemben is. Tömeges betolakodásuk folytatódása kifejezetten európai polgárháborúk kirobbantásával fenyeget.

Mindezek ellenére naponta tapasztalhatjuk, túl sok újságíró, politológus mellett politikusok is, nemegyszer vezető beosztásúak, az érintett témakörökben olyasmiket állítanak hévvel és folyamatosan, amikről tudják, hogy nem felelnek meg a valóságnak. Nem különböztetik meg a történelempolitikailag lényegest a lényegtelentől, nem látják vagy elhallgatják az általuk felületesen minősített események okait és következményeit, törlik a tudatukból – s törölni akarják a miénkből – még az átélt közelmúlt történetét is. Kétszeresen hamis tudati szinten járnak el: tudják, hogy tudatosan hamisan érvelnek. E téveszmék konok és érzelmi töltéssel bővített ismételgetése egyenértékű azzal a bűnnel, amelyet Ursula von der Leyen követ el Európa és a nemzetállamok ellen. A létünkről van szó, ezért mindezt színlelés nélkül, a valóságot a maga teljességében feltárva, nevén kell nevezni, hogy a bűn mibenlétét a tömegek számára egyszerűbb legyen megítélni, s támogatásukkal a WEF által kinevelt háttérhatalmi politikusokat nemzetvédő politikusok váltsák fel országokban és nemzetközi szervezetekben egyaránt.

Az általánossá váló, emberellenes háttérhatalmi (mélyállami, s a szintúgy mélyegyházi) agresszió miatt folyamatos, következetes, rendületlen harcot kell folytatni a nemzeti tudat történelempolitikai szinten tartásáért, az országos tájékozottságért, az igaz szóért. Amit nem védünk, nem őrzünk, arról lemondunk, s elveszhet. Állampolgárnak, értelmiségieknek, tömegtájékoztatásnak, kormánynak, közvéleménynek a tudatos hazafiakra mint szellemi háttérre még jobban kell támaszkodniuk. Azokra, akik nem abból ítélnek, amit az adott pillanatban látnak a hazában, határunk közelében, Európában, Közel-Keleten, Távol-Keleten, vagy az óceánon túl, hanem emlékeznek az okokra, előzményekre, vagy utánanéznek azoknak, mielőtt megszólalnak, s tetteiket is azokhoz igazítják. Akiket nem befolyásol semmiféle idegen elvárás, hanem megingathatatlanul népben-nemzetben gondolkodnak, s biztosak benne, hogy a szavak és tettek egységét felmutató igazmondás és tárgyilagosság erősíti a nemzeti egységet. Akik nevén nevezik a tudatrombolást – bárki részéről hangzik is el –, s embernek maradnak a mintha-világban is. Nemzetünk sohasem volt hiányukban; most is többen vannak, és még többen, még meghatározóbbak lesznek. S ezen kell tudatosan tovább dolgoznunk mindannyiunknak, szem előtt tartva a parancsoló követelményt, amivel, nem először a történelmünk során, de az előző szövetségi rendszer körülményei között is próbálkoztunk, s most is ez az útkeresés folyik, amennyire csak lehet, a kialakult együttműködést nem feladva: magyar nemzeti irányvonalon maradjunk és haladjunk, s ebből minden hazafi tudatosan vegye ki a részét mindentől és mindenkitől függetlenül. A körvonalazott fejlemények arra intenek, hogy erre nemcsak joga és lehetősége van, hanem önvédelmi és nemzetvédelmi kötelessége is. Tegyük méltósággal annak tudatában és meggyőzve a világot, hogy számára is így vagyunk és leszünk a leghasznosabbak.

2024-02-09.

Kapcsolódó cikkünk:

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (12) NEVEZZÜK NEVÉN A TUDATROMBOLÁST(5/5)

Házunktáji irányelvek

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK