Sütő Gábor: Tudatunk védelme (12) NEVEZZÜK NEVÉN A TUDATROMBOLÁST (4/5)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Az antiszemitizmusnak egyetlen oka van

Vizsgálhatjuk előítélettel vagy tárgyilagosan, bizonyítására számos tökéletes magyarázó-bizonyító eset akad a világban. E szempontból a mi helyzetünk nemcsak nem kivétel, hanem tökéletes példa. Ezt kötetnyi ténnyel alátámasztva láthatja bárki, ha történelempolitikai világnézet irányítja szemlélődését. Legyen akárki, elég egyetlen tényt csak észrevennie, törvényszerűen rásütik az antiszemitizmus vádját, meg is hurcolják. Hazafiaink évszázadon át sorolták mégis a példákat, tiltakoztak, nemzetvédő intézkedéseket követeltek. Nem teljesen eredménytelenül. 1883-1892 között hivatalosan működött Országos Antiszemita Párt 17 mandátumot szerzett a Parlamentben, de átütő fordulatot nem ért el. Bőven voltak más pártok, szervezetek, egyének is a történelmünkben, akik vallottak ehhez hasonló nézeteket, anélkül, hogy antiszemiták lettek volna. E hazafiak egyre rosszabb helyzetbe kerültek. Ma már az antiszemitizmus ellen törvényesített zéró tolerancia miatt büntetés terhe mellett olyan országos jelentőségű kérdéseket fel sem vethetnek, mint az említettek tették. Az itthon és nemzetközi fórumokon megalapozatlanul össznemzetinek beállított, Izraellel és a zsidósággal érzelmes szolidaritást hirdetőknek, elkerülhetetlenül számolni kell azonban valamivel. Mindinkább tudatosodik, hogy a faji alapú és érdemtelen kivételezés nemzetidegenekkel, az államalkotó magyarsággal szemben – tegyék bárkik –, elvileg, erkölcsileg, jogilag, politikailag, a szólás- és véleményszabadság szempontjából és minden más tekintetben eredendően elfogadhatatlan. Nemzeti érzésvilágunk megcsúfolását, a magyarok másodrendű állampolgárrá lefokozását jelenti. Apolitikus lenne, ha mindkét oldal nem számolna ennek elháríthatatlan következményeivel. A kiutasításra sokszorosan rászolgált Pressman amerikai nagykövet e tekintetben is mintha-világban él, a valóság ellenkezőjét látja. Szerinte „az antiszemitizmust Magyarországon a kormány bátorítja, ellentétben a hivatalosan hangoztatott zéró-tolerancia elvével.” A tüntetően szolidárisak a nagykövettel együtt önmagukat is becsapják, hiszen csak azt hallják meg és ismételgetik, amit a nemzetidegen politikusok hajtogatnak a világban, nem pedig azt, amit a magyarok, vagy más nemzetek gondolnak és mondanak.

E problémakör leglényegesebb általános kérdése, hogy sok országban zsidó, kínai intézmények – iskoláktól kezdve védelmi szervezetekig – épültek ki, s ezekhez csatlakoznak most az iszlám bevándorlók milliói, valamit a Nyugat-Európából tömegesen a kelet-európai országokba áttelepülők. Meri-e valaki állítani, hogy ez nem jelent veszélyt a nemzetállamokra? Zsidó intézmények egyre inkább hatalmat gyakorló sorozatát láthatjuk Nyugat-Európában; Kelet-Európában pedig párhuzamos társadalmakat, mély-államokat. Miért, mikor a világ, az ENSZ képében saját országot hozott létre számukra, sőt, annak idején a Szovjetunióban is önálló autonóm területet hoztak létre részükre? Ők azonban mindig és minden tekintetben telhetetlenek. Más országokba furakodnak be, irányítani akarnak. Gyakorlatilag uralják a közéletet, felülképviseltek a hatalomban, médiában, pénzszektorban, megkerülhetetlenekké mesterkedik magukat. Azon ügyködnek, hogy egyre kevesebb hazafi maradjon az adott országban. Sajnos, nem sikertelenek. Rákosiék alatt uraltak annyi mindent, hogy ezt még szovjet részről is szóvá tették. Az antiszemitizmus alapvető oka tehát a zsidó terjeszkedéssel és a szent könyveik által is megkövetelt társadalomellenes viselkedéssel szemben kialakult mind nagyobb ellenállás, amit senki nem nevezhet veleszületett antiszemitizmusnak. Ezt kellene végre észrevenni elsősorban önmaguknak, valamint mindenhol, ahol valóban nemzetállamot akarnak teremteni, nem csak beszélnek róla. Ezt azonban Izrael és a zsidóság képtelen belátni, bár egyes személyek és kisebb csoportjaik bátortalanul, de már mondogatják.

Ezzel közelébe jutottunk annak az egyetlen oknak, amire utaltunk. Ha nem is mindenki, de a többség látja, a kimondására mégsem kerül sor. Változást a jelen írástól sem várhat senki, de fontos tudatosítani, hogy mi zajlik. Nem is kell ehhez hosszan kutakodni, bevezetésül elég az időszerűen felmerült megnyilvánulásokat ismertetnünk, amire maguk a szemiták hívják fel a figyelmünket.

Josef Schuster, a Zsidók Központi Tanácsa funkcionáriusának a tagesschau.de portálnak adott interjújából idézünk bizonyító részleteket. „Ahol Izrael létjogosultságát megkérdőjelezik és a zsidó államot démonizálják, ott kezdődik az Izrael-ellenes antiszemitizmus.” Nagy tévedés, de inkább ravasz megtévesztés. Minden ott kezdődik, hogy a zsidók beszivárogtak az európai és más országokba, ezekben „zsidó intézmények és zsinagógák” léteznek, ahogy megjegyzi, azaz háttérhatalmi párhuzamos mintha-államot alkotnak. Intézményeik kezdettől fogva, s egyre inkább beavatkoznak az országok-nemzetek ügyeibe, igényt formálnak az irányításukra, a társadalmi élet zsidó érdekek szerinti alakítására. Akárcsak a most betolakodó muszlimok. Gyászos történelmi tapasztalataik ellenére kitartanak mindemellett, s közben állandóan rettegnek, hogy emiatt újabb tragédiáknak néznek elé. Tudják tehát, e rettegés indokolt és napjainkban Izrael gázai emberirtását látva arról is meggyőződhettek, hogy jogos ellenlépéseket vált ki. A Hamasz-Izrael összecsapásról Ulrich Herbert történész úgy nyilatkozik, hogy „azért öltek meg embereket, mert zsidók voltak.” Arról egy szót sem szól sem ő, sem hittársai, hogy Izrael a mesterséges létrehozása óta, több mint hét évtizede folyamatosan azért ölt meg százezreket, mert mások voltak. Meggyilkolták saját miniszterelnöküket Jichák Rabint, aki komolyan kereste a megbékélést a palesztinokkal, kiérdemelve ezzel a Nobel békedíjat.

E tagadhatatlan tényeket kellene már észrevenniük, s leszűrniük a történelmi tanulságokat. Főleg nekik, de az őket vakon védelmező filoszemitáknak is. A szent vallási könyveikben szereplő, s a zsidókat minden más nép fölé emelő misztikus kiválasztottság hamis tudatából eredő fensőbbségi, tolakodó, telhetetlen magatartás, más népek alacsonyabb rendűnek, sőt állatnak minősítése, valamint Izrael Állam folyamatos agresszív, rasszista, terrorista népirtó politikája az antiszemitizmus igazi és az egyetlen oka. Hiszen, ahogy maga Schuster is írja, „senki sem születik antiszemitának”!

Nem tucatnyi, hanem ezernyi hasonló példát lehetne sorolni egész sor ország vonatkozásban. Az egészen szokatlan, sajátságos, önmérsékletet nem ismerő, mindenki mással szemben tiszteletlen példákból sincs hiány. Emlékezetes, hogy Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Liga (LICRA) annak idején elérte, hogy a Biblia "antiszemitának" minősített részeit visszavonják. A Keresztény Közösségek Bibliájának kiadói el akarták kerülni a nyomasztónak ígérkező vitát, s eltávolítottak a szövegből tizenkilenc passzust, amiket a LICRA "a zsidóellenesség kifejeződésének" tekintett, pedig nem oktalanul voltak ott. Nem lehet nem említeni a cionizmus emberellenes uralmi törekvéseit tükröző mostani esetet sem. David Lau izraeli főrabbi levelet intézett Ferenc pápához, s azt követelte, vonja vissza a jelenlegi közel-keleti helyzetre vonatkozó kijelentését, miszerint tilos a terrorra terrorral válaszolni. Azaz a palesztinoktól elvitatják annak a jogát is, hogy a hétévtizedes zsidó terrorra fegyverrel válaszoljanak.

Minket közvetlenül érintő hír, hogy a 2006-os ismeretlen külföldi rendőröket is magába foglaló rendőrterror áldozatainak tiszteletére emlékművet tervezünk felállítani. A Mazsihisz azonban közölte, nem tudja támogatni, hogy a Herzl Tivadar tér (a Dohány utcai zsinagóga előtti tér) közvetlen közelében bármiféle, a holokauszttal és a zsidósággal össze nem függő szobor vagy egyéb emlékmű kapjon helyet. Emlékeztetésül: a Szabadság téri német megszállási emlékművet a hazai és nemzetközi tiltakozásuk ellenére a kormány kiemelt jelentőségűnek nyilvánította; ez az egyetlen járható helyes út. Magyarországon ne nemzetidegen szervezet dirigáljon, hanem a magyar szervek. Másik példa: Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete kéréssel fordult a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatósághoz, hogy egy dal háttérvetítéséből távolítsák ezt a mondatot: ”2014 - Gáza - az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyermek”, mert „kényes politikai mondanivalót hordoz Izraelről.” És ezek messze nem az első és egyetlen esetek, amikor magyar tervet elleneznek. Ki rekeszt hát ki kit ebben az országban?

Eközben az interneten bizonyító felvételek mutatják a szemérmetlenül „a világon a legerkölcsösebbnek” kikiáltott zsidó hadsereg által hónapok óta folyamatosan elkövetett népirtást, benne gyermekek céltudatos gyilkolását Gázában. Ezt sok ország és nemzetközi szervezet ítéli el, a Dél-Afrikai Köztársaság népirtás vádjával fel is jelentette Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon, amely kinyilvánította, hogy „elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a népirtás vádjaira vonatkozóan”. De mit ad Isten, külgazdasági és külügyminiszterünk bejelentette, mintha csak érintett fél lennénk, Magyarország elítéli az Izrael ellen indított jogi támadást. Rajtunk kívül csak néhány ország állt Izrael mellé. Palesztina Állam budapesti nagykövetsége nyilatkozatban reagált eljárásunkra, amit viszont sajtószerveink nem közöltek. Miniszterünk kijelentette azt is "Sajnos, azt tapasztalom, hogy amikor a nemzetközi politikai színtéren a jelenlegi gázai konfliktus kérdését tárgyalják, valahogy elfelejtik, hogyan kezdődött". A cionizmus-antiszemitizmus ellentétpárra vonatkozólag ez nagyon lényeges és helyes történelempolitikai megállapítás önmagában! Semmissé teszi azonban az okok, előzmények teljes elhallgatása, s az olyan értelemmű beállítás, mintha a konfliktus 2023. október 7-én kezdődött volna. Törli a történelmi múltat; mindazt, ami előtte hét évtizeddel történt; s ezzel kizárólag Izraelt védi! Ahogy a politikánk az orosz-ukrán konfliktus kezdetét is történelemellenesen 2022. február 24-re teszi, mintha előtte az égvilágon semmi nem történt volna, amivel a jelenlegi ukrajnai zsidó befolyás alatt álló vezetést védi. E súlyos hibákat, szóban és írásban, sokan mások is elkövetik, mintha észre sem vennék, hogy kiknek a kezére játszanak vele. Bizony nagyon elgondolkodtató, mi az oka, hogy a helyes és bátor, a nemzeti érdekeinket védő külpolitikánk két világraszóló időszerű kérdésben ennyire melléfog? Mindeközben a hazai hírközlésben egyoldalúan mindig az izraeli szenvedés és a túszkérdés van a középpontban. Elhallgatták Lavrov orosz külügyminiszter legutóbbi összefoglaló külpolitikai nyilatkozatát ezzel a történelmi figyelmeztetéssel: „Az izraelieknek még csak annak a benyomását sem szabad kelteniük, hogy mert a második világháború idején szenvedtek, ma minden megengedett számukra”.

Közös érdekünk tehát, hogy értse meg mindenki, filoszemiták, antiszemiták, zsidók, keresztények, érdekeltek és érdektelenek: az antiszemitizmusnak egyetlen oka van, amit minden tárgyilagosan szemlélődő ember tévedhetetlenül megállapíthat. Nem a zsidók léte önmagában, ahogy önmaguk lelkiismeretlenül próbálják beállítani, hanem betolakodásuk és háttérhatalmuk kialakítása a világ sok országában, fensőbbségi magatartásuk, telhetetlenségük, rasszizmusuk, önfejű, kérlelhetetlen agresszív törekvésük rá, hogy a fogadó országok, nemzetközi bíróságok és szervezetek az őshonos nemzetek sorsát az ő szent könyveik parancsa szerint és sajátságos érdekeiknek megfelelően irányítsák. Maga Herzl Tivadar írta, hogy „az antiszemitizmust leküzdeni nem lehet, mert ott, ahol zsidók nagyobb számban élnek, ott az antiszemitizmus okait megszüntetni nem lehet… A megoldás csak egy lehet: az önálló zsidó állam! …” E helyzetben nincs tévesebb következtetés, mint a zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen, mert a világméretű szemita törekvések hatványozódásának egyengeti az utat, s szavakban és tartalmilag kifejezett faji indíttatása miatt jogos antiszemitizmust szül.

Tárgyilagosan nem is lehet más logikus következtetésre jutni, mint hogy az adott körülmények számbavételével a szemitizmus ellen kell zéró toleranciát hirdetni, érvényesíteni mindenhol, s eltűnik az antiszemitizmus. Részletekbe bocsátkozva, tisztázni kell azt is, hogy e kérdésben sem nevezik nevén a dolgokat. Az egyes országokon belül is meg kell szüntetni azt a hamisan fenntartott gyakorlatot, hogy az antiszemitizmust egyoldalúan kezelik; csak a zsidókról szól. Hiszen, ha „anti”, akkor lennie kell másik félnek is, amelynek az érdekei, a világnézete nem alacsonyabb rendűek, semmiképpen nem elhanyagolhatóak. Ám sem a zsidók, sem a filoszemiták szót sem ejtenek az őslakos befogadó nemzetekről. Ez az eljárás pedig nem más, mint az egyre uralkodóbbá váló szemitizmus, aminek e másik fél, a népek a tanúi s szenvedő alanyai. Mégis, a kormányok elnézése mellett, de ez folyik; hol kardcsörtetéssel, hol csendben, de hatékonyan. A világot azonban sokáig nem lehet megtéveszteni, előfordulhat, hogy a betolakodott muszlimok antiszemitizmusa valamelyest egybeesik a népek érzéseivel, de nem ők játsszák a főszerepet. Ezért ami a gázai népirtás láttán az 1948-tól követett izraeli-zsidó politika ellen napjainkban hatalmas erővel feltört az emberekben, az egyetemeken, a közvéleményben, Európában, az EU-ban, az USA-ban, a világban, ténylegesen nem általános antiszemitizmus, hanem csak eléggé jól kivehető zsidóellenesség, Izrael-ellenesség.

Megtévesztésül e fejleményt is másként nevezték el: „új antiszemitizmus” a kiagyalt elkeresztelése, holott nem lehet sem új, sem régi, csak a hagyományosan kialakult antiszemitizmus. Nem is fáradoznak rajta, hogy rámutassanak, mi benne az új. A Mathias Corvinus Collegium e témáról szervezett időszerűtlen rendezvényére meglepetésre meghívott Jaír Netanjahu, az izraeli miniszterelnök fia sem tudott semmi újat mondani. Maga e szóösszetétel sem új, hiszen már évtizedek óta halljuk. Történelempolitikailag ez a valós helyzet, hiszen amit ma így neveznek, annak sem az eredeti indokai, tárgyai, céljai, sem pedig ellenfelei, vagy pártolói, de más lényegi elemei sem újak, nem is beszélve a természetéről és okáról, így hát az ezekből születő antiszemitizmus sem lehet új.

Mindezek tudatában a magyar hazafiak elhűlve fogadták, a Hamász meghirdetett kiirtására indított izraeli terrortámadással egyidejűleg, már-már szinte provokálva a magyar közvéleményt, megpróbálták Izraellel szolidaritásra mozgósítani társadalmunkat. Az egész világon a palesztinokat támogató tömeges és erőteljes, máig ismétlődő tüntetések söpörnek végig, nálunk meg betiltották ezeket. Viszont az izraeli nagykövetet meghívták az Országgyűlésbe, s a Lánchidat kék fénybe burkolták, széleskörűen propagált szolidaritási istentiszteletet tartottak a Dohány utcai zsinagógában, ahol Novák Katalin jelenlétét önámítóan úgy állították be, hogy "teljes magyar társadalmat elvitte" oda. Az Alapjogokért Központ sürgősen Nemzetközi Pro-Izrael konferenciát szervezett, ahol ilyesmik hangzottak el: „Magyarország és Izrael a szuverenitás bajnokai, jövőjüket nemzeti és szuverén keretek között képzelik el, ezért a legtermészetesebb szövetségesek …a magyar jobboldal Izrael legszorosabb – talán egyetlen – szövetségese Európában. – Az anticionizmussal és az Izrael-ellenességgel szembeni harc ugyanaz a harc, ugyanazokkal az ellenfelekkel szemben, mint amit mi az európai értékrendünk és életmódunk védelmében folytatunk.” Minden állítás megkérdőjelezhető.

Ami a szuverenitást és a természetes szövetséget illeti, mintha e fogalmak izraeli gyakorlati, tartalmi értelmezéséről semmiféle történelmi tapasztalat nem állna rendelkezésünkre. A „legszorosabb szövetséges”, sajnos, igaznak tűnik. A zavaros utolsó mondata pedig a helyzet teljes félreértése. Mintha versenyezne a Mandiner folyóiratnak a konfliktus kezdetén megjelent számában a hihetetlenül egyoldalúan, szélsőségesen elfogult, hangulatkeltő „Álomrobbantók” c. vezércikkével. Más esetben egy tisztelt, intelligens politológustól elborzadva olvashatták: „Európa megmaradásának és Magyarország biztonságának kulcsa Izraelben keresendő”. Tetézte mindezt, hogy Novák Katalin szolidaritási látogatást tett Izraelben. Az pedig egyszerűen nevetséges talpnyalás, hogy zsidó és filoszemita szervezetek a Herzl Tivadar teret két hétre jelképesen „Október 7” térnek nevezték át. Elvakultságukban észre sem véve, hogy az utcák átnevezése mindenkor tisztelendő, méltatandó személyre, eseményre utal, azaz ezúttal a palesztin nemzeti-felszabadító harcot méltatja! A hasonló, mesterségesen felturbózott véleményekről és eseményekről egész brossurát lehetne összeállítani. Nem látni az okát, miért nem vesszük észre, hogy e szélsőséges egyoldalúság súlyos tragédiához vezet, ha mindezen nem gondolkodunk el végre sokkal tárgyszerűbben, minden alázkodás nélkül.

Mindezzel nem árultunk el titkot, újdonságot sem mondtunk. Sőt nem is mi mondtuk, hanem csak ismertettük, amit a zsidó vezetők és szervezetek, valamint a filoszemiták, az okviszonyokat fordítva beállítva, kifogásolnak, követelnek. Az antiszemitizmus nem a leírt vagy kimondott szavakból ered, hiszen azok csak következmények, hanem az említettek és cinkosaik tetteiből, eljárásaiból, azaz a szemitizmusból. A következményeket pedig képtelenség megszüntetni, pláne naivan törvényileg betiltani, miközben az okokat naponta újrateremtjük. Okszerűbben: a szemitizmus szüli az antiszemitizmust, s a filoszemitizmust is, és nem fordítva. Az antiszemitizmus ellen tennivalójuk tehát a zsidóknak és a filoszemitáknak van, éspedig önmagukkal szemben. Hangsúlyozzuk: önmagukkal, és nem másokkal szemben. Szem előtt tartva az előbb említett Schuster megállapítását, miszerint „senki sem születik antiszemitának”! Ne a szálkát keressék mások szemében, hanem a gerendát a magukéban. Ezért egyénenként, intézményként, Izrael Államként az antiszemitizmus elleni harcot – a saját szemitizmusuk elleni harccal – önmaguknak kell önmagukkal szemben megvívniuk. S ha e harc sikeres, valószínűleg nem is lesz szükségük az antiszemitizmus elleni harcra. De mert eddig nem így jártak el, az antiszemitizmus mint következmény elleni harcuk mindvégig sikertelennek bizonyult, hiszen önmaga szülte az antiszemitizmust; nem az igazi okokat és okozókat vette célba, ahogy teszik most is az „új antiszemitizmus” fogalmának a felelevenítésével. Ne az „új antiszemitizmust” keressék tehát, hanem az antiszemitizmus elleni küzdelem egyetlen sikerrel kecsegtető új megközelítésre, a szemitizmus elleni harcra térjenek át.

Következik:

5/5 Házunktáji irányelvek

Kapcsolódó cikkünk:

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (12) NEVEZZÜK NEVÉN A TUDATROMBOLÁST (4/5)

Az antiszemitizmusnak egyetlen oka van

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK