Sütő Gábor: Tudatunk védelme (17) TISZTÁNLÁTÁST A ZAVAROS HELYZETBEN (7/8)

jan. 2.

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

(7/8) Trump nem lesz semleges

Az USA újraválasztott államfője iránt a világban nagy, ellentétes előjelű várakozások vannak Kínától Izraelen át Brazíliáig. A jelenleg feszültségekkel terhes magyar-amerikai kapcsolatokban nálunk feltűnően pozitív a várakozás. Jogosan, és várhatóan javulás is köszönt be. Azokban az állításokban azonban, hogy 2025. január 20. után „minden meg fog változni”, megszűnik a háttérhatalom migráns- és gender-politikája, több az óhaj, mint a realitás. Ezért az ellenük folyó harcot nem csillapítanunk, hanem fokoznunk kell, amit Trump is ígér. Az említett területeken és más vonatkozásokban lesznek lassú, esetleg jelentős kedvező változások, amelyekkel élnünk kell.

De ne szaladjon el velünk a ló: az USA imperialista ország marad, politikailag nem lesz semleges, pláne nem gazdasági-pénzügyi tekintetben; ennek okán Trump sem.

Eléggé bizonyosnak azt tekinthetjük, Trumpnak komoly szándéka befejezni, szavai szerint még hivatalba lépése előtt, s 24 óra alatt „a háborút”. Soha nem teszi hozzá, de biztosra vehetjük, mindig úgy gondolja, hogy az USA aktuális érdekeinek megfelelően! Ezért választási jelszónak helyénvaló volt, de

az eddig felvázolt elképzelések a politikai mesterkedés szintjén mozognak.

Ebben természetesen közrejátszik, hogy csak a hivatalba lépését követően lehet konkréten megfogalmazni és hozzálátni az ígéretek teljesítéséhez. Az is, hogy az USA egyes szövetségesei szabadulni szeretnének az önként vállalt, vagy rájuk kényszerített „segítségnyújtástól”, politikájuk kényszerű ukranizálásától. Sorozatban jelentetnek meg fegyverszüneti, béke-, ukrán győzelmi és egyéb terveket, nemzetközi békekonferenciákat szerveznek. Átlátszó húzások, amelyekkel rá akarják kényszeríteni Oroszországot, hogy tegyen le KHM céljairól, s az annak megindításakor fennállthoz minél közelebbi helyzetbe szorítsák vissza. Eközben diadalittasan szankciókat szankciók után fogadnak el Oroszország ellen, amelyek továbbra is elsősorban Európa érdekeit csorbítják. Kudarcra ítélt kezdeményezések, mert egyoldalúak, a másik felet eleve mellőzik, sőt ellene hadakoznak. Ennél nagyobb „eredmény” Trumpnak a 24 órát hallgatólagosan felváltó, részleteiben állandóan változó béketerveitől sem várható. Bosszantóan naiv politikai hiba, hogy egyesek nálunk mégis „korrekteknek” nevezik minden változatát, hiszen ugyanazok jellemzik, amik a magyar külpolitikának is növekvő gondokat jelentenek. A vitathatatlan tényállás viszont az, hogy a konfliktusra vonatkozó

valamennyi terv közül egyetlen maradt fenn kezdettől fogva mostanáig, állta ki a történelmi próbát és megvalósulóban is van: a nyíltan, világos és indokolt célokkal meghirdetett orosz Különleges Hadműveleti terv.

Kadirov csecsenföldi elnök is ebből indulhatott ki, amikor gúnyosan megüzente Trumpnak: "Megígérte, hogy 24 órán belül leállítja a háborút. Lássuk, mennyire férfi". Trump terve elvben támogatandó, de

e mélyütés indokolt, ugyanis Trump egyedül nem tud véget vetni a háborúnak már csak azért sem, mert azt az USA készítette elő, elkezdve ezt még az ő elnöksége alatt!

Ennek a nem véletlenül elhallgatott körülménynek ismeretében fontos tájékozódási szempont, hogy mit mond, mit ismétel, mit nem mond ki, ezért nem ajánlatos gondolkodás nélkül átfutni az igaznak tűnő megfogalmazásain sem. Nem célzatosság, hanem magától értetődő történelempolitikai szükségszerűség, hogy jelenleg Trumpra figyelünk, illetve a kérdéseket a világháborúval fenyegető Oroszország és a Kollektív Nyugat fegyveres összecsapása szempontjából vizsgáljuk. Nézzük, Trump kitér-e a lényegre, az okokra, előzményekre, amelyekben önmaga sem tétlen szemlélő, hanem tevékeny szereplő volt. Többször kijelentette, „ez a legborzasztóbb vérengzés a második világháború óta”. Mielőtt e hihetőnek hangzó kijelentés mellett szótlanul elmegyünk, hatoljunk a tartalma mélyére, miből indul ki és mit céloz.

E megfogalmazásban helyesen és teljesen a valós történteket tükrözi-e vissza, vagy megtéveszt, eltájol bennünket?

Elnöksége alatt ötven esetben hozott büntetőintézkedéseket Oroszország ellen. Az amerikai kongresszus Trump alatt ismerte el hivatalosan az USA ellenfelének Oroszországot, s kezdték el korlátozni a banki tranzakciókat, és foglaltak le törvénytelenül orosz diplomáciai tulajdont. Trump támogatta Zelenszkijt az orosz kisebbség elleni háborújában, kiprovokálva az eredetileg arra korlátozott KHM-t, hogy a polgárháborúval is fenyegető konfliktusnak orosz-ukrán megállapodáson alapuló befejezését és a békés együttélését érje el.

A felek az isztambuli megállapodásukban közel is jártak ehhez, de a Kollektív Nyugat nevében Boris Johnson volt angol miniszterelnök megjelent Kijevben és leintette Zelenszkijt. Ezt követően a Kollektív Nyugat az összecsapást az őt fenyegető legnagyobb veszélynek állította be, s a NATO égisze alatti közös beavatkozással ő tette háborúvá; a Kollektív Nyugat és Oroszország háborújává. Trump nem tekinthet el Putyin figyelmeztetésétől, hogy nyitottak a tárgyalások folytatására, amelyeket a kijevi rezsim megszakított, de minden megállapodásnak figyelembe kell vennie Oroszország biztonsági érdekeit, s az „új területi realitásokat”. A BRICS csúcson körvonalazta is:

a nyugati országok, élükön az Egyesült Államokkal okozták az orosz-ukrán konfliktust, provokálták ki az orosz KHM-et, és beavatkozásaikkal a maguk részéről ők még 2014-ben tényleges háborút kezdtek. Ezért foglalkozni kell a konfliktus kiváltó okaival. Pont ez az, amit Trump el akar kerülni, és pusztán ismételgeti: „ez a legborzasztóbb vérengzés a második világháború óta.”

Van ebben képmutatás is. Hiszen ennek az állításnak Izraelnek a gázai övezetben és a szomszédos országokban folytatott népirtása felel meg tökéletesen. Csakhogy Trump erről nem is szól, hiszen Izrael a kedvenc országa neki, családjának és környezetének.

Politológusok a „jobboldali cionizmus” (ha van ilyen) támogatójának tartják. A választási kampányban Trump támadta Kamala Harrist, mert „nem volt túl kedves Izraellel kapcsolatban”, amikor a Washingtonba látogató Netanjahut fogadta és „komoly aggodalmát” fejezte ki neki a gázai áldozatok miatt, s közölte vele, „itt az ideje, hogy ez a háború véget érjen.” Még azt az igencsak különös megjegyzést is tette, „Tulajdonképpen nem tudom, hogyan szavazhat rá egy zsidó.” Ezeken túl is számos elgondolkodtató jel van, amelyek számításon kívül hagyása tévutakra vezet. Elnöksége alatt ölték meg iraki látogatása során, amerikai drón támadással Kászem Szolejmáni iráni tábornokot, a Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnokát, a második legbefolyásosabb iráni politikust, mivel félelmetes ellenfélnek bizonyult Izrael számára. Trump ki is jelentette, a Szolejmánihoz hasonló vezetők nem élik túl az ő elnökségét! Sajtótájékoztatóján elismerte, ő adott engedélyt a támadásra, mert Szolejmáni „közelgő, baljós” támadást készített elő az amerikaiak ellen, s „tegnap esti akciónkkal akartuk megelőzni a háborút”. Bizonyíték azóta sem került elő! A Kongresszusban fel is vetődött, hogy kongresszusi jóváhagyás nélkül ne indíthasson hadműveletet.

Képmutatás az is, hogy folyamatosan felszólítja Zelenszkijt és Putyint, hagyják abba a harcot és üljenek le tárgyalni, hiszen Zelenszkijt az ő elnöksége alatt kezdték felkészíteni Oroszország és a geopolitikai környezete ellen, s megismételjük: ezzel ők provokálták ki az orosz KHM-et.

Ezért az efféle párszavas jelszószerű állítások, akármilyen frappánsan csengenek, igaznak is tűnnek, a történelmi tények fényében másképpen bizonyulnak igazak, mint ahogy hangzanak.

A történelempolitikai irányelvet követve, s korábbi gondolatainak logikus következtetéseként, erre mutatott rá Orbán Viktor is:

„Amerika nélkül nem lenne ez a háború! Amerika nélkül Ukrajna nem tudna ellenállást kifejteni!” Feltűnő, s kiderítendő nyomós okai lehetnek, hogy a hazai hírközlő szervek nem terjesztik, méltatják ezt az alapvető politikai megállapítást. Vezető elemzők, politológusok, politikusok ezt fejtegessék a parancsoló politikai feladataik elől megfutamodó hasztalan kommunistázás és meddő magyarpéterezés helyett!

Csak néhányan és nagynéha utalgatnak rá, hogy e háborúban, a várható lezárásában a nem-ukrán ukrajnai kormány csak eszköz, de nem olyan fél, amely az ukrán népet képviselheti. Akárcsak maga az EU vezetése, amely kívülállóként is élharcosként jár el, de semmi köze az ukrán néphez. Azt segíti elő, hogy a nemzetidegen Zelenszkij és bandája kezdettől tanúsított elvakult oroszgyilkolása és gyűlölete oly következetes legyen, hogy kizárja a konfliktus békés rendezésének lehetőségét. Emiatt eleve kérdéses, hogy nekik az orosz-ukrán rendezést követően az európai biztonság helyreállításában lehet-e szavuk. A békéhez a mindeddig megkerült Oroszország nemcsak kell, hanem egyre inkább úgy néz ki, alapvetően ő fogja diktálni a feltételeket.

Putyin nélkül, netán ellenére, Trump nem képes befejezni a háborút. A béke most már alapvetően Oroszországtól és bizonyos fokig a BRICS érdekeitől függ, s ezt az árat az USA-nak, immár Trump személyében, meg kell fizetnie!

A róla szóló amerikai elemzések hangsúlyozzák, ő mindenekelőtt üzletember a politikában is, nem idegen tőle, hogy a dolgoknak ára van. Úgy sem fejezheti be a háttérhatalom háborúját, hogy Putyin ne tűnjön győztesnek, amiről szintén nem szól, de érezhetően ez a törekvése. Lehet, hogy más hangnemben, de a lényeget illetően, az amerikai célokért, bizonyosan ő is támogatni fogja a nem-ukrán ukrajnai vezetést, bár utalgat rá, hogy csökkenhet a Zelenszkijnek nyújtott katonai segítség. Ugyanakkor azonban a NATO-tagországoktól elvárja a katonai kiadásai a GDP-jük legalább 5%-ára emelését, s az ezt teljesítő tagállamoknak kedvezőbb kereskedelmi feltételeket kínálgat.

Mintha az eddigi békegalamb, kezdene héjává válni.

A 24 órából pedig eddig csak az konkretizálódott, hogy különleges megbízottként, közvetítésre, kinevezte régi hívét, Kellogg tábornokot, azzal a homályos céllal, hogy „Együtt, és erővel fogjuk biztosítani a békét és tesszük ismét biztonságossá Amerikát és a világot”. A sajtóban megjelent Kellogg-terv sem tesz azonban mást, mint „sürgeti Moszkva és Kijev nyomás alá helyezését a tűzszünet megkötése és a párbeszéd érdekében.”

Moszkva nyomás alá helyezése? Így nemcsak 24 óra, hanem 24 hét alatt sem teremthető meg a béke.

És nem szűnnek meg a formálisan az EU által elrendelt, de az USA érdekében álló Oroszország elleni szankciók sem. Miért feledkezne meg minderről Oroszország? Nyilatkozataiban azonnali tűzszünetre és tárgyalásokra szólítja fel hol Zelenszkijt, hol Putyint. Ez is hamis játék, hiszen Putyint levegőbe mondott felszólítással, s egyáltalán felszólítással nem közelítheti meg. Azt meg jól tudja, hogy Zelenszkij már nem ura a saját szavainak sem, akkor sem, ha az interneten közölte, a konfliktus „nem érhet véget egyszerűen egy darab papírral és néhány aláírással”. Decemberben az EU-csúcson pedig Orbán Viktor karácsonyi tűzszünet javaslatára így reagált:

„Felszólítjuk a magyar felet, hogy hagyjon fel a béke és karácsony témájában történő erkölcstelen manipulációkkal, tartózkodjon az agresszor állammal való egyoldalú kapcsolattartástól, amely aláássa az igazságos béke helyreállítására irányuló közös erőfeszítéseket. A béke egyetlen akadálya Oroszország és annak háborús megszállott diktátora. Ukrajna úgy törekszik a békére a földjén, mint senki más a világon.”

Majd olyan badarságot állított, hogy „ki a béke pártján áll, az az agresszor mellett áll!" A történelem fintora, hogy a magyar békemisszió kezdetén a béke szitokszó volt a Kollektív Nyugaton. De rákényszerültek, hogy beszéljenek róla, s immár még Zelenszkij is a szájára veszi e szót.

Ugyanez a játszma folyt a Notre Dame-beli Trump, Macron, Zelenszkij összesúgás során is, de ekkor a 24 órája már egészen másként nézett ki:

„Zelenszkij békét akar. Ez új fejlemény. … Tűzszünetet szeretne. Békét akar kötni. Nem beszéltünk részletekről, de úgy gondolja, itt az ideje, és Putyinnak is ezt kellene gondolnia …”

Mire fel a tűzszünet ismétlődő hangsúlyos kezelése, mikor arról volt szó, hogy 24 óra alatt befejezi a háborút? Kellogg is elfeledkezik a 24 óráról és úgy nyilatkozik, hogy „hónapokon belül vége lehet az ukrajnai háborúnak.” Majd Vance alelnökét és Kelloggot a napokban Zelenszkij kabinetfőnökéhez, Jermakhoz küldte tárgyalni. De miről tárgyalnak a bábfiguráikkal? Elkezdett arról is beszélni, hogy százezres európai békefenntartó erőt küldene Ukrajnába.

Nem győzzük követni. Zavaros helyzet zavaros ötletelés, avagy taktikai húzások? Következetesség csak abban van, hogy a főszereplőt megkerülik, s ezért buknak meg mind a nyílt, mind az álcázott kollektív-nyugati kezdeményezések. Bár egyáltalán nem kizárt, hogy a nyilvánosság megkerülésével valamilyen szinten titkos tárgyalások folynak az oroszokkal is. Az oroszok tárgyszerűen állnak a világpolitikai kérdésekhez, az USA-hoz való viszonyukhoz is. Lavrov külügyminiszter hangsúllyal szögezte le: bármelyik amerikai kormányzat céljai alapvetően azonosak: gyengíteni Oroszországot és befolyását, minden arra irányul, hogy Oroszországot mint versenytársat elnyomják. Az amerikaiak régóta ismétlik: „Nem lehet egyetlen állam sem a Földön, amely nagyobb befolyással bírna, mint az Egyesült Államok”. Oroszország együttműködési készsége is kiérződik, mikor arra utal, meg kell várni, milyen konkrét pozitív intézkedéseket hoz majd Trump a hivatalba lépése után. A megoldást elősegítő lépéseit azonban máris kedvezően fogadják. Peszkov szóvivő üdvözölte Trump kijelentését, hogy ellenzi a Biden által Ukrajnának átadott amerikai ballisztikus rakéták felhasználását oroszországi mélységi támadásokra, mivel "teljes összhangban" van az orosz állásponttal, és egyezik mindazzal, amit Oroszország is vall az eszkaláció okairól!

Nem szabad elfeledkezni arról az esetleg döntően tragikusnak bizonyulható körülményről sem, hogy Trump január 20-i hivatalba lépéséig Biden az USA elnöke, s a háború kiterjesztésére és provokációkra, sőt még arra is lehet számítani, hogy akár egy megkezdett világháborút varr Trump nyakába. Mindezek ellenére, s annak reményében, hogy ez nem történik meg, helyes, ha a világ drukkol Trumpnak, s igyekszik elősegíteni, hogy létrejöjjön a béke és elmúljon a nukleáris világháborús fenyegetés.

Nincs azonban biztonságban Trump élete sem, ahogy erre nemcsak amerikai és más források hívták fel a figyelmet, hanem a világ színe előtt maga Putyin orosz elnök is, ami jelzésértékű.

A mi külpolitikánknak sem illik elfelejteni e körülményeket. Trump nem tagadhatja, az ötleteléseket a számára is legfontosabb szereplők kívánják tőle: az intercionista (Nem elírás!) háttérhatalom, és az amerikai hadiipari komplexum. Bizonyítja az is, hogy gőzerővel elkezdődött az ukrajnai tulajdoni viszonyok átrendezése; újabb magán- és állami vagyoneszközöket készítenek elő a nyugati befektetők számára, próbálják eltüntetni a Biden-fiú bűnjeleit, a hadiipari komplexum pedig kezd áttelepülni a helyettesítésül kirobbantott szíriai konfliktusba, ami jelentheti az ukrajnai vereség közvetett elismerését is.

Trump feltehetőleg eltűri a mi gazdasági semlegességünket, megértve a lényegét, ami nem más, mint a saját előnyt kereső normális gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok, amire minden állam törekszik. Ahogy az unortodox eljárás, az illiberális minősítés is új megközelítést jelentett a szokásos eljárások, dolgok kezelésére. Akkor sokan tiltakoztak, de azóta elhallgattak. Trump nem fog tiltakozni, mert ő ugyanezen törekvés agresszív gyakorlatának a híve. A „Tegyük Ismét Naggyá Amerikát” jelszava, valamint állásfoglalásai és intézkedései sem hagytak kételyt, hogy messze nem lesz semleges semmilyen értelemben.

A gazdasági semlegességhez még közelálló ígéret sem volt a választási jelszavai között.

A köztársaságpártiak máris közölték, elmélyítik a kereskedelmi háborút elsősorban Kína, de Oroszország ellen is. Sokatmondó, hogy szenátoraik meghirdették, az USA-nak „össze kell omlasztania” azok gazdaságát, akik teljesítik a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Netanjahu letartóztatására kibocsátott elfogatóparancsot. (A Putyin ellen kiadott parancsot fenntartás nélkül dicsérték!)

A BRICS kapcsán Trump maga is imperialista igényekkel lép fel:

„Követeljük ezektől az országoktól, hogy kötelezzék el magukat, hogy nem hoznak létre új BRICS-valutát, és nem támogatnak semmilyen más valutát a hatalmas amerikai dollár helyett, különben 100%-os vámokkal kell szembenézniük”.

A vámok mellett az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem is korlátozva lesz ezen országok számára, ha elhagyják a dollárt mint elszámolási valutát – közölte közösségi platformján. Erre, tárgyszerűen, Putyin is reagált:

„Az újonnan megválasztott elnök végül is négy éve nem volt (...) a Fehér Házban. És ez idő alatt bizonyos változások történtek a gazdaságban, a világgazdaságban és az amerikai gazdaságban. Utódai, politikai ellenfelei sokat tettek azért, hogy aláássák a dollár mint a világ tartalékvalutája alapjait.”

A „Közvetlen vonal” év végi sajtótájékoztatóján arról kérdezték Putyint, beszélne-e Trumppal. „Készen állok rá bármikor, természetesen. És egy találkozóra is készen állok, ha ő akarja.” Azt is megismételte: Oroszország kész békemegállapodást aláírni Ukrajna bármely legitim hatóságával, de a jelenlegi kijevi vezetés illegitim.

Magunkra vonatkoztatva célszerű tudomásul venni, a jelenlegi világrendszerben a pénz irányít szinte mindent. Lehet, ez húzódik meg a háttérben akkor is, amikor nemcsak a politológusok, hanem egyes komoly politikusok még ma is olyan történelmietlenül fogalmaznak, hogy folyik „a háború, melyet Oroszország indított Ukrajna ellen”, akikről joggal feltételezzük, nagyon jól tudják, hogy történelempolitikailag helytelen e fogalmazás, és közvéleményünk félrevezetése. Ahogy tették, amikor közel két éven át nem nevezték meg, hogy a békeköveteléseket kikkel szemben támasztják, sőt az érződött ki, hogy nem az agresszor Kollektív Nyugattal, hanem a megtámadott és provokált Oroszországgal szemben.

Drukkoljunk Trumpnak, de tudjuk, hogy nem a mi várakozásainkat fogja teljesíteni, hanem a saját háttérhatalmi támogatóinak, valamint az újkonzervatívoknak (neokonok) az elvárásait, akiknek a képviselői máris szerepelnek a tervezett kormánylistáján.

Elismerjük, önmagában is óriási jelentőségű, hogy efféle kijelentéseket tesz, hiszen számonkérhetően elkötelezi magát, de ne jósolgassunk. Akkor dicsérjük majd, amikor ténylegesen megteszi. Az utóbbi napokban sűrűn halljuk, hogy a fegyverszünetben és a béke megteremtésében „az USA szerepe megkerülhetetlen”. Az okok és előzmények ismeretében ez igaz, de az efféle szűkszavú vélemény is azt hallgatja el, hogy az USA készítette elő Ukrajnát a fegyveres és biológiai harcra, aminek azóta is fizeti az árát. Mi tagadás, bőkezűen, sőt szokása szerint másokat is erre kényszerít. A másik politikai hiba pedig abban rejlik, hogy a fegyverszünet, amit a 24 óra helyett most Trump is elkezdett emlegetni, gyakorlati értelemben újabb minszki egyezmény lenne, azaz ismét lehetőséget akarnak biztosítani a nem-ukrán ukrajnai vezetésnek, hogy összeszedje magát. A harmadik, hogy Putyintól nem hallottuk még, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása, pedig rajta kívül kevesen lehetnek, akik sejtik a valószínű megoldást. A negyedik pedig, hogy ennek a nagyvízen túli országnak mi köze van az orosz-ukrán belső kapcsolatokhoz. Súgjuk hát segítségül ismét, van másik fél is, aki nemcsak megkerülhetetlen, hanem nélküle nem lesz sem fegyverszünet, sem béke.

Sőt, a kialakult helyzetben nem egyenrangúak. A 2022. február 24-t évekkel megelőzően megtámadott fél Oroszország, erkölcsileg-politikailag vitathatatlanul, de jó néhány más tekintetben erősebbnek bizonyult, mint a hadakozó és a lapuló agresszorok együtt, tárgyalási pozíciói erősebbek, megalapozottabbak, tényszerűen alátámasztottak. Olyan rendezést szeretne, amelyben a NATO nincs a közvetlen határán, Ukrajna semleges, demilitarizált országgá válik. Ukrajna NATO-tagsága tehát pontosan azt eredményezné, ami ellen Oroszország elindította a KHM-et. A kijevi és moszkvai álláspontok tehát igen messze vannak egymástól.

A környező országoknak is vannak elhallgatott szándékaik, tartalékolt eltérő érdekeik, fenyegetve is érzik magukat a Zelenszkij és mások által álmodott „második Izrael”, azaz ismét a geopolitikai környezetünket fenyegető nem-ukrán állam esetleges létrejöttétől.

Trump más váratlan húzásokat is tehet. A szomszédos szövetséges Kanadával máris döcög a kapcsolat. Trudeau kanadai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén azzal fenyegetőzött, hogy az ország az 51. amerikai állammá válhat, ha nem oldja meg az illegális migráció és a kábítószer-kereskedelem problémáját. A sajtó szerint Trudeau ideges mosollyal felelt rá. A Hamasznak, az arab világnak pedig ezt üzente:

„ha a túszokat nem engedik szabadon 2025. január 20. előtt, amikor büszkén átveszem az Egyesült Államok elnöki tisztségét, akkor a teljes poklot zúdítom a Közel-Keleten azok számára, akik ezeket az emberiség elleni atrocitásokat elkövették.”

Az utóbbiak az izraeliek voltak, de ő a palesztinokat érti alatta.

Az emberben ezeket az eltájolásokat olvasva felmerül: az ilyen utasítás és fenyegetés nem teszi-e még feszültebbé a nemzetközi helyzetet?

Mérlegelnünk kell azt is, hogy Trumpnak van erősödő saját háttérhatalma, amely mozgatja őt a politikában. Ehhez jön, hogy ő is ember, vannak veleszületett és kialakult szubjektív érzelmi meggyőződései. Az érzelmi (zsigeri, vagy valamely izmussal jellemezhető) elkötelezettség egy-egy adott esetben váratlan eredményt szülhet, kihathat a politikai döntésekre. Alaposabban át kell gondolni, hogy a rasszista népirtó Izraellel kialakult amerikai és kialakított magyar párhuzamos barátkozás, a kihívóan hangoztatott, ellentmondásos nemzetközi és elutasító hazai visszhangot kiváltott szolidaritásunk Netanjahuval biztonságos, kívánatos alap-e a várhatóan javuló magyar-amerikai kapcsolatokhoz, a magyar nemzeti érdekek védelméhez.

A világhálón elérhető ijesztő statisztikák szerint a második világháború óta folyamatosan messze ez a két legtöbb agressziót elkövetett ország.

Ez nem jelenti, hogy nem kell törekedni az államközi kapcsolatok fejlesztésére, de a nemzetközi helyzet és a belső erőviszonyaik függvényében, az EU és a NATO folytatódó nyomása alatt az együttműködésünk, a mi akaratunktól függetlenül, döcöghet is, ezért a koncepciónk módosításához ne riadjunk vissza a bevált nemzeti konzultációtól sem.

Külpolitikánknak hasznára válna, ha mindezt tudatosítanánk a közvéleményünkkel és a világgal, nehogy az említett „megkerülhetetlen” fél elbízza magát, és mi kerüljünk kényelmetlen helyzetbe. Legyen a legtermészetesebb álláspontunk, hogy a fegyveres konfliktus remélt közeli befejezésekor, a történelmi felelősség viselésében is megkerülhetetlen legyen.

következik:

(8/8) A zavarosban még parancsolóbb eligazodnunk

Kapcsolódó cikkeink: