szilajcsiko
- 2023. szept. 28.

Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 7.)

Találkozás a Petőfi-családdal

„…itt valami olyan hatalmas erőnek kell működni, ami a nemzetet sakkban tudja tartani…”

(ifj. Szűcs Ferenc)

Az előző részben idézett Kiss Pál levelében foglaltakkal hasonlóan fontos találkozást ismerhetünk meg a következő történetben. A „főszereplő” újra egy hadifogoly, aki éppen egy székely barátjával próbált szökni a szibériai pokolból és a véletlen sors Petőfi családjával hozta össze őket.

Szűcs Ferenc olyan dolgokat mesélt (szintén Ferenc) fiának, amelyek több eddig nem ismert rejtélyt is megmagyaráznak, illetve megerősítenek.

Először azt az ellentmondásnak látszó tényt, hogy Petőfi Sándor halálának helye Iliszunszk volt. A ma már Eliszun néven ismert településen a költő éppen dolgozott és ott érte a halál, ahonnan a Kuznyecov család tagjai szállították át Barguzinba.

Másodszor a koporsó nélküli temetés titka is ebben az elbeszélésben tárul fel. Amikor 1989 júliusában feltárták azt a bizonyos sírt Barguzinban, még nem értették, hogy miért nem találtak koporsót. Kiszely István Karáth Imre filmjében (Egy legenda nyomában 1.rész) meg is jegyzi, hogy az egész temetőben ez az egyedüli ilyen különös sír. Szűcs Ferenc elmondása szerint a helyi pópa nem engedte Petőfi holttestét a pravoszláv temetőbe, ezért bontottak fel titokban egy friss sírt és oda temették a költőt.

Mi tudjuk, hogy mindez a barguzini temetőben történt, hiszen onnan emelték ki 1989-ben azt a csontvázat, amelyet több mint 20 jegy alapján minősített négy antropológus Petőfi Sándorénak. Hogy hamarább ért a hír Magyarországra, mint a becses lelet, annak is megvolt az oka: el kellett gyorsan terjeszteni (egy fotó alapján), hogy női csontokat találtak.

A Heves városában élt ifjabb Szűcs Ferencet (1924-2019) elvarázsolta a romantikus történet, és már gyerekkorától próbálta azt a környezete tudtára adni. Az első figyelmeztetést, hogy ez nem egy kívánatos hír Magyarországon, a leventeoktatójától kapta, majd felnőttként is tapasztalta a teljes közönyt, ami a költő szibériai életét övezte. Meghökkent egyik ismerősének eligazításán, amely az igazság jelentőségéről próbálta őt meggyőzni: „Nem az igazság a fontos, hanem a béke!” Ő ebbe a békébe nem akart belenyugodni, és a barguzini feltárás után fellángolt viták hevében fontosnak érezte, hogy elmondja édesapja történetét. De nem volt, aki meghallgassa. Csak a Szabad Föld-ben írást publikáló Borzák Tibor válaszolt felajánlkozására, és az említett lapban közölt egy írást a 90 évét is meghaladó Feri bácsival. Amikor erről a történetről Borzák Tibortól tudomást szereztem, az éppen nálam tartózkodó Alekszej Tyivanyankoval is Hevesre utaztunk, hogy igazoljuk idősebb Szűcs Ferenc üzenetét, miszerint valóban Barguzinban temették el Petőfi Sándort. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy még többször beszélhettem Feri bácsival és láthattam rajta azt a megnyugvást, amelyet az édesapja igazságának a megerősítése okozott. A világ dolgai iránt nyitott, józanul gondolkodó embert ismertem meg benne, akinek a lelkébe csak a kiharcolt és megélt igazság hozta el a békét. 2019-ben, 95 éves korában hunyt el, és a Magyarok Világszövetsége 2021-ben tüntette őt ki posztumusz a szervezet legmagasabb kitűntetésével.

Érdemes ifjabb Szűcs Ferenc emlékezés közben elejtett gondolataira figyelnünk, mert olyan következtetéseket is levon ez az egyszerű, nyugdíjas ember, amit a tudomány „papjai” is megszívlelhetnének. Például:

„… én nem tudom elképzelni, a mai elit hogy gondolkozik… azt várják a csontoktól, hogy felálljanak és azt mondják: én vagyok a Petőfi!”.

És:

„…itt valami olyan hatalmas erőnek kell működni, ami a nemzetet sakkban tudja tartani, szellemileg el tudja nyomni…”

A beszélgetésről készített videófelvétel rövidített változata itt tekinthető meg:

Ahogyan az előző beszélgetés vagy Karáth Imre említett filmje sem érintette meg a tudomány képviselőit, továbbra is folyt és a mai napig folyik a tagadás, miszerint nem kerülhetett egyetlen hadifogoly, így Petőfi Sándor sem Szibériába. Hiába a több tucat visszaemlékezés, az ellenzők csak tagadnak, ahelyett, hogy bizonyítani igyekeznének az állításukat. Ami nem lenne lehetetlen: ha hiteles forrást tudnának mutatni a halálra, temetésre vagy a más helyen való tartózkodásra 1850 után, akkor mondhatnák, hogy ki van zárva a szibériai élet. De ilyen nincs! Akkor mi az oka a makacs tagadásnak? Kik a Petőfi elleni merénylet tervezői, elkövetői és mai „bujtatói”? És mindezt miért teszik?

(folytatás következik)

Kapcsolódó cikkeink:

Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 7.)

Találkozás a Petőfi-családdal

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK