Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Húsok (2.)
(Nu, itt megint kívánkozik egy szerkesztői felvezető megjegyzés. Káprázatos írásával szerzőnk ismét bizonyságot tett féktelen tehetségéről, ami egy tisztességesnek és lovagiasnak építeni szánt világban egyszerűen nem engedi meg, hogy „elhallgattassék a másik fél”, csak mert ami a szívén, az a száján. Közben azonban a szerkesztő kénytelen azt is kifejezésre juttatni, hogy Nagyfőnök ugyancsak elkápráztatja a féktelen tehetségével, s bízvást bízik benne, hogy a két zseni csak nem falja fel egymást, hanem egyikük intelmeire a másikuk végre-valahára bólint egy határozottat, s a mélyállami hálózat minden kapálózása ellenére kimenti börtönéből Magyarország ezidőtájt legnagyobb és legméltánytalanabbul fogva tartott szabadságharcosát, társaival egyetemben. – VDGy)
Rebegjük a lusták imádságait, valaki csukja be az ablakot, mert a keresztény lovageszmény kihűl a szobánkból. Nolascói Szent Pétert 1218. egyik augusztusi éjjelén meglátogatta a Boldogságos Szent Szűz, és a fülébe súgta:
– Gyermekem! Alapítsd meg a Mercedáriusok rendjét! A hagyományos hármas szerzetesi eskü negyedik pontjául tegyetek fogadalmat a hitetlenek elleni harcról, a zarándokok védelméről, a török, illetve mór fogságba esett keresztények kiváltásáról!
Imádkozzunk egyet jártunkban-keltünkben Magyarországon, különösen a Budakeszi-Makkosmária búcsújáróhelyén, a fogvatartottakért, az igazságtalanul rabságban élőkért, a kivégzettekért, a megkínozottakért, az öngyilkos rabokért.
Rudolf Heß a spandaui börtönben 1987-ben, 93 évesen lett öngyilkos,
vitéz gróf szentegyedi és czegei Wass Albert 1998-ban 90 évesen lett öngyilkos az astori (Florida) cellájában.
Az áristom előzménye, ballépések sorozata volt, a semmiből előkerülő hihetetlen kulcsszereplők természetfölötti beavatkozása a nomád életbe: Geszler Herman udvarnépe bambán káprázkodik a napsütésben, a kis Walter fején az alma, Fürst Walter papa térdre borul a köpcös nagyúr előtt. Tell Vilmos két vesszőt vesz elő a tegezből, Istennel beszélget. Hosszas kilégzés, belégzés, higgadt mérlegelés – a helyzet kötelez, a feladat itt már nem pénzről, egzisztenciáról, életminőségről szól, csupán túlélési lehetőségekről, hát ismételjük át az alapkiképzésen elsajátított ismereteket! Harcosok! Minden céllövés lényege az érzelemmentes koncentráció, visszafojtott élettevékenységek, biztos kéz, jó időzítés, határozott, begyakorolt mozdulat, egy simítás szerelmünkön, a fegyveren.
Sokan nem hiszik el, hogy mindannyian lehetünk hősök. A legkézenfekvőbb napjainkban a covid-hős-ség. Ebben a zajos vakvilágban még a közeli családtagoktól sem érkezik hónapokig ráköszönés, helló-halló. Ha valaki egy pozitív covid-tesztet bemond látatlanba, vagy vakon, arra mindenki lapot hív, elkezdődik a játék, a licit – Hogy vagytok, hogy vagyunk, hát ti, hát mi? Éjjel-nappal csörög a telefon, nem hagynak élni a visszatérő kérdések: érzel még ízeket, hogy jött ki, mikor kezdődött, megy már a hasad, szédülsz-e rendesen, van még lélegzeted, van már lázad? Aztán jönnek a tanácsok, bölcsességek: lázcsillapító, hideg ülőfürdő, sok vitamin, mért nem oltattad be magad(?!), azt ne szedjed, Isten ments, rajtam ez segített, maradt még belőle néhány szem, voltál már orvosnál, kórházba ne menj, ott megölnek, a szaturáció, no meg majd a posztcovid, az lesz még nagggyon durvaa! A saját vérünkkel locsolnak fel a gyászból.
Köztünk maradjon – még a békés növényevők, mint a golgotavirág-zebralepkék is bele-bele falogatnak egymásba, sőt még perverzebb dolog, a bábokkal bujálkodnak(!). Az emberi civilizációban csak elvétve tapasztalunk efféle szokást, mint a fehérjehiányos populációk élelemszerzési rutinja. Minden korban félelmetes idióta szörnyetegnek tartották azokat, akik a legyőzöttek kitépett véres szívét pusztán kedvtelésből marcangolták a harcmezők halott csendjében.
Hérodotosz szavaival, a szkíták az első legyőzött ellenségük vérét megitták, a bőrét pedig kikészítették, és tegeznek használták. Maximális környezettudatosság a köbön, szeretett véreim, őseink, pentaton muzsika, ornamentika. Hogy a zsarnok helytartót illik-e, érdemes-e tegezni, annak nincs jelentősége a hősiesség szempontjából, de Tell Vilmos azon a napon két vesszőt vett elő a málhazsákjából, egyiket az almának, másikat, ha célt tévesztene, Geszler Hermann szeme világának búcsújául szánta. Egyes legendák szerint Oroszlánszívű Richárd is a szaracénhús ínyence volt, magyarán fogyasztott emberhúst. A keresztes lovagok királya egy ízben belekóstolt a jóba, a rossznyelvek szerint, mert többen látták lovával megfordulni különös, királyi galopphoz méltatlan helyeken, módokon. Krisztus Szent Katonáit köpüli a köznyelv, mióta világ a világ. A kannibalizmus vádja megsemmisítő karaktergyilkosság minden időben, a dehumanizálás ateista Grál-túró Excaliburja. A hősök néha visszatérnek, a történelem vészkorszakai megismétlődnek, az emberek ugyanolyan görények egymással, mint Káin és Ábel volt. A jószándékába belegabalyodott oxfordi kegyúr egy titkos, anakronisztikus keresztesháborút szervezett, az óriási posztmodern vaskonténerek, rozsdabodegák rajtvonala mögül. A 32 hektárnyi csatatér nehézlovasságot, fényes páncélokat, kétélű kardokat, lándzsaerdőt, trombitás puttókat, fogatlan szüzeket rejtegetett az összeesküdött világhatalmak féltékeny kíváncsisága elől. Az Adria Port Zrt. Hungary kikötőüzemeltető vállalat napszemüveges munkatársai kiflancolt paravánokkal, gyermekrajz kiállítással, üvegszálas kevlár-pulpitusokkal, művirágokkal, pálmaágakkal és a feldíszitett golyóálló kőkerubjaik talapzatain várták a flottatüntetések hazatérő óceánjáróit, egy-egy hazai atomtengeralattjárót. Celebek, politikusok, üzletemberek, környezetvédők, melegek, dúsgazdagok, mindenki kint volt, ott pöffeszkedett a hullámverte trieszti kikötői napfényben, a 300 méteres riviérán, aki és ami számít, mint egy vasárnapi Hungaroringen. Tépett emberhús szagot korcolt a parti szellő, sirályok visítottak, haltetemeket marcangoltak, a látvány intenzív volt, nyomasztóan idilli, sokaknak megingott a gonoszba vetett hite, pedig luxuscikkektől roskadoztak a tangagőzös kikötősétány pultjai. Lassan beérkezett a zászlóshajó, kormos gépház-nyugalomban került elő a hullámsírban pihenő Szent István testvére, és kötött ki a SMS Viribus Unitis, fedélzetén a közkedvelt azovstali martalócokkal, ukrán nácikkal, középen visszavonult bajnokuk állt, Віталій Володимирович Кличко, a Vasököl. Valami csipogás hasított az éterbe, a zsebébe túrt, hosszasan kotorászott, nem állt kezére ez az új mobilja.
– Helló Öcsém! Megy a bolt?
– Привіт брат! Як ти? Коли ви надішлете гроші?
Volodimir Volodimirovics Klicsko, az Acélkalapács, az IBF/IBO/WBO/WBA egyesített nehézsúlyú világbajnoka volt a vonal másik oldalán Beverly Hillsből.
Tell Vilmos a zsarnok várához indult és egy bokor mögött elbarikádozta magát. Beállította a fegyverét, és várt. Legalább négy kört leosztott a Kiskoszi, mire megjött a piros felső. Ilyen hosszú várakozást még nem éltünk. A kantin páncélkazettája enyhén az asztal alatt, de még éppen jól látható helyen, az üvegek, dohány, és egyéb romhalmaz között, a polgári őrök az ablakon át leselkedtek. Sajnos a surranótársak annyi üzemanyagot kiloptak egy-egy jól sikerült őrség alkalmával, hogy megszüntették a sorkatonák őrszolgálatát. Mint az a bűnügyi műsorokból később napvilágot látott, az olajszőkítő tábornokok elől loptak a szerencsétlen kiskatonák, meg aztán egy-egy őrtorony látótere sok haszontalan információt is betakarhatott, így aztán az Alcsút-Felcsút-Király-Ász kegyetlen zsoldosai mindent bemószeroltak. Volt egy barom, aki a Dongó nevezetű (a sátán kutyája), parázzsal etetett németjuhászt állandóan ráküldte a sorozott katonákra. Pórázon tartva, de eszméletlenül hülyén nézett ki ez a jól kondicionált ínyeit vicsorgatva nyálszökőkutat hörgő veszett eb. Egy alkalommal engem is hozzábilincselt a kapuügyelet tornácához, nem hazudom most józannak magam, a vége patt-helyzet lett, én fölhúzóckodtam a tetőre, bár pogányul fájt a csuklóm ettől a mutatványtól, mégis feledhetetlen győzelemnek éreztem (Bilincs és mosoly), ezek nem tudtak leszedni, végül a kiérkező ügyeletes tiszt rendezte a helyzetet, aki mérnök-tiszti diplomájával, külföldi speciáliskiképzésével, itt gyűjtött háborús tapasztalataival, mentális és erkölcsi magasságokban szárnyalt valamennyi kutyaütő, naplopó megélhetési békeharcos fölött. A Magyar Honvédségben is voltak rendes emberek, akkor 100/7. Ekkor egy nyílvessző suhant el az út felett, Geszler Hermann nagyurat holtan, mellkason lőve találták.
– Saint Richard of Wessex és Leány gyermeked Heilige Walburga², Szent Smith & Wesson, könyörögjetek érettünk, főként az angol-európai örökséggel rendelkező ortodox keresztények 21. századi észak-amerikai kontextusban zarándoklók nyájáért. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette a mennyet és a földet!
² (A rosszul dokumentált egykori király leánya, Szent Walburga hamarosan misztikus magasságokba emelkedett a szemlélődésben. Ugyanakkor az irgalmas szeretet gyakorlása közben csodatévőnek mutatkozott – In der Walpurgisnacht tanzen Hexen und Feen mit ihren Liebsten)
A pogány tragédia folytatása nem volt kétséges. A hitvány árulás nyomán, a polgárőr júdások miatt, vártuk a laktanyafogság végét, összességében fél évig, na és az obsitot. Ez volt a világ legkínosabb tavasza. Akit a tűzgyújtás boszorkakergető óráján ébren talál az erdő, azon nem fog a rontás szelleme, semmilyen praktikával öntött ezüst revolver-golyó, hóhér kötele, kamionkerék, vámpírnyál, tőrszúrás. Sajnos a divatborászaink ellen nincs esélye cselnek, fortélynak, itt már nem segíthet feloldozás, penitencia, őszinte bűnbánat, semmi. Teljesen beteggé vált a borászat is, ahogy korábban a vadászat, erdészet. Dilettáns műkedvelők pénzéhes hada lepte el a magyar ugart minden szegletében. Ezek a lelkes műkedvelő idióták kapavágás nélkül mennek neki a szőlőnek, lugast, levelet, földet soha nem láttak, csak a kóracél tárolóikat, vedelni és más szőlőjét vizelni járják a hegyet, meggyalázva a teremtés rendjét. A pénzen vett tudománynak nincs lelke, csak hangja, recsegős fingja, betonpanorámája, fejfájós mérge, torzszülött, nyúlós lőtyéje, agyonkénezett könnyfolyós ráncos fajták irgalmat nem ismerő levei, Hamvas Béla szavaival:
A novaszőlő és a belőle készült maró, büdös, borszerű folyadék nem egyéb, mint az ördög ügyefogyott próbálkozása, hogy ő is bort csináljon.
(innen folytatjuk)
Kapcsolódó írásunk:
