szilajcsiko
- 2023. szept. 30.

Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 9.)

Parancsuralom a tudomány templomában?

Dr. Kiss József tanulmánya, amelyet az előző részben ismertettünk, vegyes érzelmeket kelthetett az olvasóban: így viszonyultak (viszonyulnak ma is?) az ott dolgozó munkatársak minden vitatott vagy vitatható kérdéshez? Bocsánatot kért valaki a hasonló megnyilatkozásokért? Ellenkezőleg! Még hivatkoznak is rájuk.

Amikor a Magyarok Világszövetsége 2014 július 31-én egy demonstrációval emlékezett a Segesvár melletti csatáról, amelyben Petőfi megsebesült, de túlélte az ütközetet; dramatizált formában bemutattuk a Franz Fiedler által ránk hagyott történetet, ahogy kimentették Petőfit a csatatérről. Szörényi László, az MTA volt főosztályvezetője gúnyos jegyzettel illette a rendezvényt, meg sem említve a költő megmenekülésének még csak a lehetőségét sem. De elárulta, hogy Kiss József parancsot teljesítve harcolt a szibériai változat ellen. Olvassuk Szörényi írásának egy részletét:

„…Ősmagyar sámánok invitálnak a Hősök terére, hogy temessük el Petőfit végre, ugyanis – mint szerintük köztudott – nem Segesváron nyugszik, hanem az oroszok gondosan összeszedték, és elvitték Szibériába. Olvasván ezt a felhívást, amelyből rögtön azt is megtudtam, hogy az Istent ősmagyarul Östennek hívják, először csak röhögőgörcsöt kaptam, majd szomorú dührohamot, mert eszembe jutott szegény barátom, Kiss József, a felejthetetlen Petőfi-kutató, aki – miközben az egyre elhatalmasodó rákkal küzdött – utolsó még munkára fordítható hónapjait életéből arra volt kénytelen fecsérelni, hogy akadémiai parancsra ezt a szibériai marháskodást cáfolja…" (Magyar Nemzet Magazin, 2014. 8. 9.)

Felmerül bennünk a kérdés, hogy honnan, kitől jött az akadémiai parancs? A választ ne próbálja senki az összeesküvés elméletek síkjára terelni, mert Szörényi László nem volt akárki az MTA berkeiben! Az ő elszólását nem tudjuk véletlennek tekinteni. Csak sajnálni tudjuk, hogy az életéért menekülő, majd a súlyosan sebesült költő megidézése benne röhögőgörcsöt váltott ki.

Petőfi Sándor nevében, az igazság primátusa és minden magyar helyett követelünk vizsgálatot arra, hogy ki utasította a megboldogult Kiss Józsefet nagy költőnk feltételezett szibériai életével kapcsolatos feltevések „handabanda”-szintű minősítésére?! Lemosni a Szörényi László által beismert parancsot adó vád szégyenét a Magyar Tudományos Akadémiáról csak egy megtisztító beismeréssel és bocsánatkéréssel lehet!!! Mert a magunkkal cipelt bűnök új vétkek forrásává válhatnak.

De a megtévesztő és a tudományosság alapelveit félredobó megnyilatkozások nem álltak meg a munkatársak szintjén. A barguzini sírfeltárást követően néhány nappal nem más, mint egy volt akadémiai elnök mondott súlyos véleményt a feltárt csontvázról. Egy újság oldalain közölt fénykép alapján kijelentette, hogy az egy nő! Az a tény nem zavarta Szentágothai Jánost, hogy a sír szélén négy antropológus nyilvánította a földi maradványokat egyértelműen férfiének és több mint 20 jegyben Petőfinek minősítette. Ilyen mérvű megfelelés a feltételezett személynek az antropológia bevett szokása szerint már szinte 100 %-os bizonyítottságot jelent. Miért nem kért véleményt Szentágothai a hazai szakemberektől? Pedig lehetősége lett volna rá, ha komolyan érdekelte volna az Akadémia által is „figyelt”, de nem támogatott feltárás.

Kecskeméten akkor még élt Dr. Henkey Gyula nemzetközi hírű antropológus, aki több mint 35 000 személyről gyűjtött embertani adatokat, és ugyancsak egy fénykép alapján mondta el véleményét a Petőfi Népe lapnak – szinte ugyanabban az időben:

„Folyamatosan figyelemmel kísérem a rádióban a feltételezett Petőfi ásatással kapcsolatos híreket. Petőfiről több kép maradt fent és alkatára vonatkozó adatok is jól ismertek. (Közepes termet, sovány alkat.) Viszont a rá jellemző arcvonások, a termetére és alkatára vonatkozó adatok nem lennének elegendőek csontjainak azonosítására, mert az Ő embertani jellegei minden harmadik magyar férfira ráillenek. A rádióban elhangzott tudósítás szerint Petőfi Sándornak két felső szemfoga olyan rendellenes állású volt, ami csak az emberek 0,1 százalékánál fordul elő és ha ez a jelleg a kiásott csontokon is megállapítható, akkor a bizonyosság 99 százalékos. További alátámasztást jelent az is, hogy a feltételezett Petőfi-sír körzetében az 1848-49-es szabadságharccal kapcsolatos iratok is előkerültek, s valószínűnek látszik, hogy Petőfin kívül más szabadságharcosokat is internálva tartottak a Bajkál-tó környékén, ahol a feltételezett Petőfi-nyughely van…” (1989. július 25.)

A „női csontváz” áfiuma ma mérgezőbben hat, mint a sírfeltárás után. A hétköznapi ember legfeljebb tanácstalanul szemléli ezt a bénultságot, és kérdezi: miért nem lehet felülbírálni egy elhamarkodott, szakemberek által cáfolt, egy kínai igazságügyi intézet által hamisnak minősített véleményt?

Ezt a kínai vizsgálatot is Morvai Ferenc volt kénytelen kezdeményezni, mert a magyar állam (az Akadémia ellenzése folytán) továbbra is elzárkózik Petőfi halálának és földi maradványainak újbóli vizsgálatától. Az az érzésünk, mintha a sorozatunk 2. részében, a Végvári József által elárult tartótisztek működnének még ma is az MTA falai között.

Talán még máshol, „magasabb” helyeken is...?

(folytatása következik)

Kapcsolódó cikkeink: