2021. máj. 20.

Pécsi Sándor: A SZÉTSZAGGATOTT

A szétszaggatás ősképe eleitől fogva bennünk él. Szétszabdalt istenek, héroszok, nemzetek, birodalmak, szétszabdalt lelkek, családok, hitek hullámverése múltunk. Kronosz, Zeusz atyja, saját apját, Uránuszt, sarlóval heréli ki. A foggal született táltos gyerek fölserdülvén táltos-betegségbe esik, az alsó világba elragadtatik, szétszaggatják a sötétség istenei, megszámolják csontjait, van-e fölös, mert csak akkor alkalmas a tudományra, ha megjelölték a levegőégbéli hatalmasságok. Ott a jel, visszamehet népéhez, gyógyíthat, taníthat, énekelhet, dobolhat, táncolhat; méltó, hogy segítse közösségét a megmaradásban. Van beavatott spirituális vezetőnk, és összetartunk, tán túlélhetjük a dögvészt és a zord telet. Oziriszt testvére, Széth vagdalja darabokra. Istentörténelem véres, mint az emberé, de Ozirisz történetében ott az újjászületés, Ízisz megmenti, a szomorúságon átdereng a reménység. 2002-ben, márciusban írtam ezt a verset Széthről, balsejtelmeim voltak, és áprilisban sajnos kiderült, Széth újra időt nyert, hogy tovább vagdalja testünket:

SZÉTH

Sötét nép voltunk: emberevők

Testvérem hozott ki minket a gonoszságból

Szántani, vetni tanított, játszani hárfán

Mérni a csillagok szerkesztette időt

Testvérem szép, én torzszülött vagyok

Istenember testvérpár: nővérünk és ő

Kormányozták a szépek boldog birodalmát

Hetvenkét torz cimborámmal

Kecskebőr tömlőkből vedelünk kikötőkben

Szidjuk a kormányost, régen jobb világ volt

Taszítsuk le! Minek nekünk az égi rend?

De istenemberhez nyúlni ki mer?

Vére átok, egy isten tekintetét

A torz elbírni képtelen

Cselt eszeltem: nem kell őt érinteni

Testéről titokban mértéket veszünk

Egy asztalos istenember formájú, fedeles

Csónak-koporsó szekrényt faragjon

Hívjuk lakomára őt és játszunk

Ki tud bebújni ebbe a ládába?

Hetvenkét torz cimbora kipróbálja

Egyikre sem illik

Aztán testvérem mosolyogva belép

Gyorsan rácsapjuk a fedelet

Ólommal lezárjuk a koporsót

És a szent folyamba dobjuk

Legyen a szent víz a gyilkos

Így lettem én a kormányos

Sötét nép vagyunk: emberevők

Pusztában vadat űzve tetembe botlok

Testvérem, partra vetett a szent folyam

Hát nem szabadulok tőled?

Belérúgok, kirántom réztőrömet

Tizennégy darabba szabdalom

És a pusztában szétszórom

Átok: istenvér kezemen

Nővérünk összegyűjti, összeilleszti

Tagjait varázsfűvel dörzsöli

Fehér pólyákba göngyöli őt

Testvérem a harmadik napon életre kel

Tekintete komor, nem kíván vezetni minket

Így lett ő a Holtak Birodalmában uralkodó

De az élőket most is én hajszolom

Rühes kutya vagyok

Elhullott tetemekről rágom a foszló húst

Sivatagban üvöltök a vakító Holdba

Habzik a szájam, kóborlok szeméthalmokon

Templomfalakra szörnyű ábrákat mázolok

Hegyi kolostorokat lerombolok

Szent könyveket kiszórok, elégetek

Piactéren nagy röhögés

Apácák, szerzetesek, parancsolom:

Szegjétek meg a szüzességet

A folyókba mérget engedek

A boldog istenkirályságokat szétszaggatom

Enyém a rossz hír, enyém a piac

Mit nővérünk mindig összeilleszt

Azt én mindig, újra szétszabdalom

2002 márciusában sámándob kísérettel olvastam föl fiatal közönségnek, valami pesti, belvárosi, intellektuális helyen, és a hatás engem is meglepett. A fiatalok, kik már nem is emlékezhetnek a kemény diktatúrára, és lassan a családi legendáriumokból is kikopnak a közelmúlt rémségei, most egy pillanatra megérezték, hogy veszélyben vagyunk, hogy összetartozunk. Széth réztőre suhogott a gyertyákkal megvilágított teremben. Szikár, szándékosan eszköztelen plakátrajz költemény. „Keressük Big Nose Billyt, Széthet, a rettenetes postakocsi rablót, 1000 dollár a nyomravezetőnek.” Megfigyeltem, csak annak a versnek van erős hatása, melyben a hallgató a saját életsorsára ismer, megsejti jövőjét; a költők énekes sámánjósok leszármazottai.

Húsz esztendeje a lefejezés, templomégetés képtelenségnek tűnt volna Nyugat Európában, ma már mindennapi szalaghír. A mi országunkat ezer év alatt kétszer sikerült Széth réztőrének szétszaggatnia: 1526-ban és 1920-ban. Roppant planétaerők örvénytengelyében élünk. A Kárpát-medence földi paradicsom, földrajzi helyzete miatt nem maradhatott ki a világháborúkból. Semmi érdekünk nem fűződött a máig érthetetlen I. Világháborúhoz. Tisza István parlamenti beszédben ellenezte a hadüzenetet Szerbia ellen. Aztán behúzott minket a nagy örvény. Gondoljunk Mednyánszky híres Szerbiában című festményére. Az értelmetlen szenvedés megrendítő ábrázolása: az út szélén sebesült katona haldoklik a hóban. Tisza nem akarta hadba küldeni a festmény modelljét, a háború végén mégis őt tette meg a szabadkőműves, pénzhatalmi hátterű média a háború bűnbakjává. Gróf Tisza Istvánt, a tetterős, bátor férfit, ki talán képes lett volna még egybetartani az országot, mint Oziriszt legyilkoltatja a cselvető Széth, aki közben álszent pacifizmust játszik. „Nem akarok katonát látni” lefegyverzi a birodalom területét hősiesen védelmező, ekkor még ütőképes hadsereget. Torzszülött, eladósodott, szerencsejátékos cimboráját ülteti a miniszterelnöki bársonyszékbe, ki hamarosan átengedi a szent folyam országát Anubisz dögevő sakáljainak. Százharminchárom napig tart a sakálkarnevál. Tormay Cécile Bujdosó könyvének előszavából álljanak itt e sorok:

„Ennek a könyvnek sors adta a nevét. BUJDOSÓ volt a szerző, olyan időkben, amikor a halál fenyegetődzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai közt, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok között és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette.”

„Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása.”

„Szóljon az én könyvem arról, amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai események szemtanúi, mert lelküktől távol áll minden, ami magyar. Maradjon fenn könyvemben az, ami vélünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben. Legyen a BUJDOSÓ KÖNYV a fájdalom könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is, amikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat”

Ez volt az 1919-es esztendő, a „vörös rongyokba öltözött” Budapest tetemre hívása, és jött 1920 június 4. Széth réztőre, a szétszaggatás. Egyéni sorsok, családok, falvak, városok, vármegyék… egy ezeréves szellemi, lelki, gazdasági infrastruktúra váratlan összeomlása. Ami egy volt, az sokká lett, de a sok sokkal kevesebb, mint az egy, mert nem alkot organikus egységet. Az egykor kedélyes, a kor színvonalán fejlett, liberális, soknemzetiségű monarchiában elszabadul a nemzeti ősgyűlölet, melynek egyes számú céltáblája a magyar, az idegen, se szláv-se germán „ázsiai faj”.

Százéves Trianon című nagyszerű munkájában Drábik János leírja, hogy a cseh légiósok, kiknek komoly szerepük volt a lenini Széth-puccs sikerében, Kolcsak kivégzésében, az oroszországi hadifogoly táborokban hajtóvadászatot űztek a magyarokra. Egyszerűen kivégezték a rongyos, éhes magyar katonákat. Ennek mi értelme volt? Semmi, a gyűlölet irracionális. Ozirisz feldarabolása rituális fekete mágia. Így kellett a csillagírásnak beteljesednie, megfeleltethető az asztrális mítosznak a mi történetünk? Akkor van folytatás: Ízisz munkáján a sor.

Az első hang a művészetben a lesújtottság érzése. A szétszaggatott test és lélek kínjai szinte kifejezhetetlenek versben, szoborban, zenében. Miért olyan szépek a világháborús emlékművek? Mert a mesterek többsége maga is megjárta a poklot, azért életszerűek a bronzba öntött kézigránátvetők mozdulatai. Kodály Psalmus Hungaricusa a szomorúság babiloni partjairól szól Dávid király, a hárfás énekes hangján. Bartók fájdalmas, atonális akkordjai a kor élethangulatát, a szétszóródás kétségbeesését zengik. Az Allegro barbaro az űzött vad zaklatott rohanása az életéért. A húszas évek nyugati művészetét valami gátlástalan dekadencia, háború utáni tétova tanácstalanság jellemzi, az úgynevezett passzív agresszív embertípus uralja a kultúrát, mint manapság. Hesse Pusztai farkasa, Joyce pornográf, vallásgyalázó Ulissese, Hemingway Fiestája, Célin Utazás az éjszaka mélyén című regénye, a szürrealisták botránytámadásai a klasszikus erkölcs ellen… Bergman Kígyótojás című filmje nagyszerűen ábrázolja a Weimari Köztársaság idején a berlini éjszakai mulatók züllött nihilista világát, a kultúra mocsarát.

Ezzel szemben minálunk megjelenik valami szent komolyság, ország-építő felelősség hangja. Ez már Ízisz keze munkája. József Attila tizenhat évesen írja irredenta remekművét, Nem! Nem! Soha! címmel:

József Attila: Nem! Nem! Soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő – a magyar talpra kel, Ha eljő az idő – erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre, Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal!! – Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk! Felhatol az égig haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen, Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

Ezt az érett, Petőfi-erejű alkotást kifelejtették a rendszerváltás előtt kiadott József Attila Összes verse című kötetekből, vajon miért? Nemzeti költő volt elsősorban, és nemzetközi filozófusköltő is, a „mindenséggel mérd magad” kategorikus imperatívusz megfogalmazója. Öcsödre kidobott parasztgyerek költő, koránhaló mosónő fia, proletárköltő, de leginkább arisztokrata költő, kétszer született brahman, kit balsorsú karmája sodort Anubisz sakáljainak pártjába, a kutyaevő csandalák kasztjába. Kodolányi János Visszapillantó tükör című emlékiratában úgy emlékszik, hogy ezt mondta nagy regényíró barátjának: „Hát nem érted, János? Én csak bunkósbot vagyok a kezükben.” József Attila minden betűjében ott oszcillál a szétszaggatott ország és társadalom feszültsége. A Kozmosz énekének énekesét acélkerekek szaggatják szét. Mestere, Juhász Gyula szintén rossz társaságba keveredett a nagy világörvénylésben. Elveszti tanári állását a kommün után, mély magányba, depresszióba esik, és öngyilkos lesz. Önmarcangoló lelkiismereti válsága, ország-féltése legalább annyira vezetett mentális összeomlásához, mint viszonzatlan szerelme a színésznőhöz. A békekötésre című verse az irredenta költészet drágaköve:

Juhász Gyula: A békekötésre

Magyar Tiborc, világ árvája, pórja, Nézz sírva és kacagva a nagyokra, Kik becstelen kötéssel hámba fognak, Hogy tested, lelked add el a pokolnak!

De azután töröld le könnyedet És kacagásod jobb időkre tedd, Úgy állj eléjük, mint a végitélet Bús angyala, ki e világba tévedt:

– Urak, világnak gőgös urai, Nem gyásznak napja nékem e mai, Emlék, remény lelkemben úgy remeg, Mint villámos viharban az egek!

Kardom letettem, várok, dacolok, Az Isten él és a vén föld forog, Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van Bitang hódítók palotáiban.

Már reng a föld, már villámlik az ég, Lesz itt ítélet, harag napja még S világok romján, tűnt gazok felett Én még hozsánnát énekelhetek!

Hozsánnát néked Istenem, te nagy, Szabadság, aki lelkem lelke vagy S magyarként és emberként – Üdv Neked! – Élem tovább az örök életet!

Bizonyság ez a remekmű, hogy a honszeretet száz esztendővel ezelőtt a „baloldali” alkotóknál is alapvető, megkérdőjelezhetetlen érték volt, hiszen az őszinte baloldali költők, kik szociálisan igazságosabb berendezkedést akartak, a hazájuknak akartak jót. Kölcsey Parainesis-ében fejti ki, hogy az emberiséget, mint általánosságot szeretni elménk képtelen hisz oly sok nép, kultúra él a planétánkon, mit megismernünk lehetetlenség. Az emberiséget, csak hazánkon keresztül tudjuk szeretni, a haza a legnagyobb közösség, mit átláthatunk, megérthetünk. Nem csak a föld „mely ápol s eltakar” de lélekháló, múlt és jövő felé kiáradás, szellemi dimenzió, életlehetőség egy értékes kultúra által, kollektív sors, végzet, karma.

Reményik Sándor verse 1925-ből:

Atlantisz harangoz

Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország, Halljátok? Erdély harangoz a mélyben. Elmerült székely faluk hangja szól Halkan, halkan a tengerfenéken. Magyar hajósok, hallgatózzatok, Ha jártok ottfenn förgeteges éjben: Erdély harangoz, harangoz a mélyben.

Érdekes ez az elszakadtság érzés, mintha távoli bolygóról űrhajós kérne segítséget – hogyan szigetelődhetett el Erdély ennyire öt év alatt? Széth réztőre nemcsak nemzeti, de osztályalapon is szaggatta társadalmunkat. Ma már a vallási ellenségeskedésnél is nevetségesebb az osztálygyűlölet, hiszen a társadalmi osztályok közötti határvonalak átjárhatóvá és elmosódottakká váltak. Modern társadalmaink inkább modellezhetők valami bonyolult hálóval, mint egyiptomi gúlával. Ma már nincsenek éhező proletárok és kizsákmányoló burzsoák Európában és a fejlett világban. Vállalkozó és alkalmazott kölcsönös függőségben és kooperációban él, az iparban elhelyezkedni rangot, biztos megélhetést jelent. Az osztálybékét a technológia hozta el, nem a proletárforradalom.

Marx tévtanát Széth sugalmazta, a nagy szétszabdaló, mert ahová be tudott furakodni, éhezés, nyomor, terror volt mindenütt. Száz esztendővel ezelőtt néha lángelmék is elhitték a tévtant, mert megzavarta valóságérzékelésüket a poszt-feudális kaszt részvétlensége. Az idő tehetetlensége ez, az újító elmék gyakran türelmetlenek. Salvador Dali A polgárháború előérzete című festménye egy osztálygyűlöletből kirobbantott, kívülről manipulált, önmagát szétszaggató társadalom monumentális emlékműve. A Franco-párti, jobboldali Dali festményének üzenete: íme a forradalom, ne tedd, Istenre, Hazára kést ne emelj! Széth vagdalása gyors, de Ízisz munkája lassú, mint a növények növekedése. A szétszabdalt testrészeket összeilleszti, varázsfüvekkel dörzsöli, hogy testvérébe visszatérjen az élet áramlása. A határok csak vonalak egy térképen, de a kultúra vér, víz, élet.

Kós Károly, a polihisztor Budapestről, sikereket föladván, hazatelepül Erdélybe, és hatalmas szellemi szervezőmunkába fog. Az Erdélyi Szépmíves Cég és a Helikon kiadványai Ízisz áldását viselik. Nyírő József, Tamási Áron, Reményik Sándor remekművei többek, mint couleur local, a „transzilvánizmus” irodalma nem csak Erdélyhez szól. Odafönt meghalljuk elsüllyedt Atlantisz harangozását. Wass Albert leghíresebb, letehetetlenül izgalmas regénye, A funtineli boszorkány, egy román asszony, Nuca élettörténete a havasokon. Román, magyar, szász, zsidó életsorsok izgalmas egybegabalyodása, a könyv a kényszerű együttélésről beszél. Wass Albertet a háború után halálos ítélet elől menekül nyugatra, azt fogták rá, hogy zsidókat ölt meg, valójában zsidó embertársait rejtette el cegei kastélyában a román vasgárdisták elől. A húszas években Klebersberg Kunó közoktatási reformjai, a kolozsvári egyetem részleges Szegedre menekítése, ez mind Ízisz gyógyító munkája, harc a túlélésért.

Tormay Cécile megalapítja a Napkelet című folyóiratot, a Nyugat inverzét, hol a fiatal Németh László és Hamvas Béla is publikálhat. A lap bátran felvállalja a konzervatív értékrendet, a hagyomány, az őstudás, az erkölcs védelmezését. 1929-től, Németh Lászlónak a Bartha Miklós Társaságban felolvasott Nép és író című esszéjével indul meg a népi írók mozgalma – ma már bátran mondhatjuk, a huszadik század legfontosabb magyar közösségi szellemi teljesítménye. Írók, költők, falukutató társadalomtudósok, juhászból, vasúti pályamunkásból önmagukat kifaragott autodidakta őstehetség írózsenik, és szerény napszámosai a betűvetésnek. Az Erdélyből áttelepült Püski Sándor saját kis tőkéjéből kiadót alapít Budapesten, Kodolányitól Sinkáig szellemi ősenergiák buzognak föl a magyar korvalóságból. Legfontosabb folyóiratuk a Tanú, Németh László szerkeszti, aki már igen fiatalon kijelentette, hogy a „magyar szellemi erők organizátora” akar lenni. És lett.

Ízisz gyógyító munkája türelmes lassú, aprólékos. Sinka mágikus realizmusa, Kodolányi spirituális érzékenysége, Németh László lírai naturalizmusa, Veres Péter őszinte paraszti hangja: itt minden együtt volt, ez a mozgalom hatott, alkotott, gyarapított. A népi irodalom nem izmus, irányzat, hanem kötelesség, feladat, dolog, megbirkózás a lehetetlenséggel: Oziriszt fel kell támasztani. A diagnózisfelállító szociográfia legkedvesebb műfajuk. A Viharsarok és a Puszták népe ősvilági szenvedésekre vetít csóvafényt. Csak egy erős, prosperáló anyaország adhat életreményt az elrabolt részeknek.

Sokan bele sem gondolnak, hogy 1920 óta folyamatos, lassú genocídium a magyar sors a Kárpát-medencében, a Széth által leszaggatott országrészeken. Ezt tabu megemlíteni, pedig így van. Ha egy népcsoportnak minden életfeltételét és életkedvét elvesszük, megalázzuk, üldözzük, hátrányosan megkülönböztetjük, csúfoljuk, akadályozzuk a továbbtanulásban, anyanyelv-használatban és a lakáshoz jutásban, akkor előbb-utóbb fogyni, majd pusztulni kezd. A Benes dekrétum nincs eltörölve, ez az Unió szégyene. Romániában ünnep lett június 4. Milyen fenyegető lépés volt ez, és milyen pimaszság az Unióban egy tagtársunk gyásznapját megünnepelni. Kárpátalján üldözések, fizikai bántalmazások. Baranta oktatókat életveszélyes fenyegetésekkel utasítottak ki. Matl Péter szobrászművész barátom remekművét, a Vereckei szorosban álló, honfoglalási emlékművet rendszeresen meggyalázzák, kék, sárga festékkel elcsúfítják. Meddig lehet bírni ezt az irracionális gyűlöletet, és mi értelme van?

1988-ban hatalmas tüntetés volt Budapesten, a Ceausescu falurombolási terve ellen. Ha a forradalom nem akadályozza meg az őrült diktátort, az valódi fizikai népirtásba torkollott volna, hiszen ha egy idős házaspárt kiköltöztetnek erőszakkal az otthonából, hogyan éli túl a lelki és fizikai megrázkódtatást? A falurombolásnak kifejezetten a magyar falvak elpusztítása lett volna a célja. A rendszerváltozás eufóriájában úgy hittük, a demokrácia, a nyílt beszéd, sajtó- és szólásszabadság majd megoldja a gondokat; ha beszélni szabad valamiről, akkor már közel a megoldás.

Sajnos nem ilyen egyszerű, megőrültek a csillagok, kizökkent az idő. Széth és Izisz egyszerre, egy időben vagdalja és gyógyítja Oziriszt – kiről reméljük, reméljük, hogy feltámad!

Felhasznált irodalom: