VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Pécsi Sándor: A SZÉTSZAGGATOTT

A szétszaggatás ősképe eleitől fogva bennünk él. Szétszabdalt istenek, héroszok, nemzetek, birodalmak, szétszabdalt lelkek, családok, hitek hullámverése múltunk. Kronosz, Zeusz atyja, saját apját, Uránuszt, sarlóval heréli ki. A foggal született táltos gyerek fölserdülvén táltos-betegségbe esik, az alsó világba elragadtatik, szétszaggatják a sötétség istenei, megszámolják csontjait, van-e fölös, mert csak akkor alkalmas a tudományra, ha megjelölték a levegőégbéli hatalmasságok. Ott a jel, visszamehet népéhez, gyógyíthat, taníthat, énekelhet, dobolhat, táncolhat; méltó, hogy segítse közösségét a megmaradásban. Van beavatott spirituális vezetőnk, és összetartunk, tán túlélhetjük a dögvészt és a zord telet. Oziriszt testvére, Széth vagdalja darabokra. Istentörténelem véres, mint az emberé, de Ozirisz történetében ott az újjászületés, Ízisz megmenti, a szomorúságon átdereng a reménység. 2002-ben, márciusban írtam ezt a verset Széthről, balsejtelmeim voltak, és áprilisban sajnos kiderült, Széth újra időt nyert, hogy tovább vagdalja testünket:



SZÉTH

Sötét nép voltunk: emberevők

Testvérem hozott ki minket a gonoszságból

Szántani, vetni tanított, játszani hárfán

Mérni a csillagok szerkesztette időt

Testvérem szép, én torzszülött vagyok

Istenember testvérpár: nővérünk és ő

Kormányozták a szépek boldog birodalmát

Hetvenkét torz cimborámmal

Kecskebőr tömlőkből vedelünk kikötőkben

Szidjuk a kormányost, régen jobb világ volt

Taszítsuk le! Minek nekünk az égi rend?

De istenemberhez nyúlni ki mer?

Vére átok, egy isten tekintetét

A torz elbírni képtelen

Cselt eszeltem: nem kell őt érinteni

Testéről titokban mértéket veszünk

Egy asztalos istenember formájú, fedeles

Csónak-koporsó szekrényt faragjon

Hívjuk lakomára őt és játszunk

Ki tud bebújni ebbe a ládába?

Hetvenkét torz cimbora kipróbálja

Egyikre sem illik

Aztán testvérem mosolyogva belép

Gyorsan rácsapjuk a fedelet

Ólommal lezárjuk a koporsót

És a szent folyamba dobjuk

Legyen a szent víz a gyilkos

Így lettem én a kormányos

Sötét nép vagyunk: emberevők

Pusztában vadat űzve tetembe botlok

Testvérem, partra vetett a szent folyam

Hát nem szabadulok tőled?

Belérúgok, kirántom réztőrömet

Tizennégy darabba szabdalom

És a pusztában szétszórom

Átok: istenvér kezemen

Nővérünk összegyűjti, összeilleszti

Tagjait varázsfűvel dörzsöli

Fehér pólyákba göngyöli őt

Testvérem a harmadik napon életre kel

Tekintete komor, nem kíván vezetni minket

Így lett ő a Holtak Birodalmában uralkodó

De az élőket most is én hajszolom

Rühes kutya vagyok

Elhullott tetemekről rágom a foszló húst

Sivatagban üvöltök a vakító Holdba

Habzik a szájam, kóborlok szeméthalmokon

Templomfalakra szörnyű ábrákat mázolok

Hegyi kolostorokat lerombolok

Szent könyveket kiszórok, elégetek

Piactéren nagy röhögés

Apácák, szerzetesek, parancsolom:

Szegjétek meg a szüzességet

A folyókba mérget engedek

A boldog istenkirályságokat szétszaggatom

Enyém a rossz hír, enyém a piac

Mit nővérünk mindig összeilleszt

Azt én mindig, újra szétszabdalom


2002 márciusában sámándob kísérettel olvastam föl fiatal közönségnek, valami pesti, belvárosi, intellektuális helyen, és a hatás engem is meglepett. A fiatalok, kik már nem is emlékezhetnek a kemény diktatúrára, és lassan a családi legendáriumokból is kikopnak a közelmúlt rémségei, most egy pillanatra megérezték, hogy veszélyben vagyunk, hogy összetartozunk. Széth réztőre suhogott a gyertyákkal megvilágított teremben. Szikár, szándékosan eszköztelen plakátrajz költemény. „Keressük Big Nose Billyt, Széthet, a rettenetes postakocsi rablót, 1000 dollár a nyomravezetőnek.” Megfigyeltem, csak annak a versnek van erős hatása, melyben a hallgató a saját életsorsára ismer, megsejti jövőjét; a költők énekes sámánjósok leszármazottai.

Húsz esztendeje a lefejezés, templomégetés képtelenségnek tűnt volna Nyugat Európában, ma már mindennapi szalaghír. A mi országunkat ezer év alatt kétszer sikerült Széth réztőrének szétszaggatnia: 1526-ban és 1920-ban. Roppant planétaerők örvénytengelyében élünk. A Kárpát-medence földi paradicsom, földrajzi helyzete miatt nem maradhatott ki a világháborúkból. Semmi érdekünk nem fűződött a máig érthetetlen I. Világháborúhoz. Tisza István parlamenti beszédben ellenezte a hadüzenetet Szerbia ellen. Aztán behúzott minket a nagy örvény. Gondoljunk Mednyánszky híres Szerbiában című festményére. Az értelmetlen szenvedés megrendítő ábrázolása: az út szélén sebesült katona haldoklik a hóban. Tisza nem akarta hadba küldeni a festmény modelljét, a háború végén mégis őt tette meg a szabadkőműves, pénzhatalmi hátterű média a háború bűnbakjává. Gróf Tisza Istvánt, a tetterős, bátor férfit, ki talán képes lett volna még egybetartani az országot, mint Oziriszt legyilkoltatja a cselvető Széth, aki közben álszent pacifizmust játszik. „Nem akarok katonát látni” lefegyverzi a birodalom területét hősiesen védelmező, ekkor még ütőképes hadsereget. Torzszülött, eladósodott, szerencsejátékos cimboráját ülteti a miniszterelnöki bársonyszékbe, ki hamarosan átengedi a szent folyam országát Anubisz dögevő sakáljainak. Százharminchárom napig tart a sakálkarnevál. Tormay Cécile Bujdosó könyvének előszavából álljanak itt e sorok:


„Ennek a könyvnek sors adta a nevét. BUJDOSÓ volt a szerző, olyan időkben, amikor a halál fenyegetődzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai közt, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok között és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette.”

„Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása.”