2023. okt. 16.

CSERBEN HAGYOTT HŐSEINK – Felejtésre ítélt magyar életek Szibériában (Fuksz Sándor cikksorozata 7.)

Új Petőfi-legendák nyomában

„Hátha valamikor tehetünk még valamit a Szibériai Magyar Telepnek az őshazába való visszafordítására”

Különlegesen hasznos tevékenységet fejtett ki Petőfi szibériai életének megismertetésében egy református lelkipásztor: Hegyaljai Kiss Géza. Irodalmi és történelmi érdeklődésű sárospataki diákként lépett érintkezésbe a kor legnagyobbjaival: Adyval, Móricz Zsigmonddal, akiknek különösen nagy tisztelője volt; bátorításuk és első irodalmi zsengéinek sikere adott elhatározó lendületet későbbi sokirányú munkásságának. Egyházi tematikájú műveken kívül verseket, elbeszéléseket írt, feldolgozta neves református nagyasszonyok életét, kétkötetes Kossuth-monográfiája ismert, de néprajzi gyűjtéssel is foglalkozott.

Debreceni szolgálata idején, 1928-ban határozta el, hogy csokorba gyűjti az első világháborús hadifoglyok Petőfi-emlékeit, másod-harmadkézből szerzett elbeszéléseiket honvéd hadifoglyokról, azok leszármazottairól, mindent, ami a szabadságharc Szibériába hurcolt résztvevőiről tudni lehet.

A Budapesti Hírlap 1928. augusztus 1-i száma így számol be Hegyaljai Kiss Géza kezdeményezéséről:

Új Petőfi-legendák támadtak

A megláncolt költő fogolytársa és a szibériai Petőfi-dalok

Hegyaljai Kiss Géza dr. református lelkész Debrecenből országos felhívást intézett a magyarországi hadifoglyokhoz egy Petőfi- legenda ügyében. Meglepő ez, hiszen már régen elhalványodtak a Petőfi-legendák, amelyek egy időben izgalomba hozták az egész országot és bizony később már senki nem akadt, aki hitelt adott volna azoknak a különböző történeteknek, amelyekben sokan „látni vélték” a költőt, hol Szibériában, hol más vidékeken. Most Hegyaljai Kiss Géza felhívásában a következőket közli azokkal a magyar hadifoglyokkal, akik Oroszországban voltak:

„Egy idő óta olyan adatok kezdenek forgalomba kerülni, mintha a világháború hadifoglyai arról győződtek volna meg, hogy Petőfi csakugyan Oroszországban halt meg. Az egyik hír a Budapesten lakó Miskolczi Márktól jött, aki Ufában volt hadifogoly és ezeket írta: — Berobog egyszer az ufai pályaudvarra egy vonat, mely Szibériából a felszabadított politikai száműzötteket szállította. Ezen a vonaton egy aggastyán utazott, aki meghallván az árusok magyar beszédét, megszólította őket: — Magyarok vagytok, fiaim ? Erre az aggastyán elmondotta, hogy ő Szibériában egy golyóhoz láncolva együtt dolgozott Petőfivel, évekig együtt vonszolták, húzták a kőgolyót. Petőfi még fiatal korában meghalt és rábízta irományait. Azt mondotta, szeretné magyar kézre adni a megsárgult iratokat és ott helyben szétosztotta az iratokat a körülötte állók között. Egy przemysl-i öreg magyar honvéd ragadta magához azzal, hogy hazaviszi fiainak.“

Most következzen egy további hozzászóló Hegyaljai Kiss Géza felhívására. Kubassy Béla tiszalöki főszolgabíró írja a következő, új közlésekben gazdag levelet:

„Emlékezetem szerint 1918 nyarán Szibériában, a berezovkai fogolytábor legénységi osztályából felkeresett egy magyar fogoly és mint szabolcsvármegyei főszolgabírónak jelentette nekem, hogy a tegnapi napon megjelent a legénységi táborban egy nagyon öreg, 90 éven felüli orosz, aki jól beszélt magyarul és előadta, hogy ő Vengerszkája Oblasztban lakik. Igen gazdag ember, 1500 lova, jószága van. Nevét is mondta, emlékezetem szerint Juhász, Pásztor, ilyesféle neve lehetett, keresztneve István volt. Szabolcsvármegyében született a dadai felső, vagy a kemecsei járás egyik községében, a község nevére nem emlékszem. Elmondta, hogy mint honvédhuszár került fogságba 1849-ben két huszárszázaddal, négy tiszttel. Két évig utaztak, míg a róluk elnevezett kerületben (Vengerszkája oblaszt: magyar kerület!) telepítették le őket. A tisztek Oroszországban imitt-amott elmaradtak tőlük, volt aki katonai szolgálatba lépett. Ez az öreg beszélte el azt is, hogy Petőfi is orosz fogságba került.

Magyar foglyokat akart munkára vinni magához s két embert el is vitt; ígérte, hogy visszajön még és ha minket hazavisznek, ő velünk jön Magyarországra.”

A főszolgabíró jegyzőkönyvet akart felvenni az öreg magyar vallomásáról, de 1918 november 1-én elutaztak Berezovkáról s addig nem jelentkezett újból.

Mint érdekességet közlöm – írja tovább a főszolgabíró –, hogy nem tudta (az öreg szibériai magyar), hogy Magyarország megvan, neki azt mondták, hogy Magyarországot az orosz cár és az osztrák császár felosztották maguk közt. Mikor megtudta, hogy koronás magyar király van, sírva fakadt. Azt sok orosztól hallottam, hogy Szibériában a Vengerszkája Oblasztban sok magyar fogoly van letelepítve az 1849-ben odahurcolt foglyok közül.

Eddig van Kubassy Béla tiszalöki főszolgabíró levelének közérdeklődésre számot tartó része. Nem csodálatos-e, hogy még mindig újabb és újabb részletek kerülnek napvilágra az 1848-49-ben lezajlott magyar sorstragédia felvonásaitól! Nem megdöbbentő-e, hogy egy eltűnt honvéd nyomait keressük az orosz hópusztaságokon, Petőfiét s egész század eloroszositott magyar honvéd emléke tárul szemünk elé? Bizonyos ebből, hogy a megkezdett nyomozást érdemes tovább folytatni. Bármily kevés eredménnyel kecsegtet is lapunk munkatársának, hegyaljai Kiss Géza dr.-nak vállalkozása, hogy új fényt derítsen Petőfi eltűnésére, mégis érdemes az újból és újból felvetett gondolatba elmélyedni, mert váratlan felfedezésekre vezethet a felvett fonál. Azért megismételjük a Reggeli Hírlapban már egyszer közzétett felhívást, hogy aki tud valamit Petőfi orosz fogságba jutásáról, vagy aki Szibériában találkozott valami odaszakadt [magyar] testvérével, írja meg ezt a találkozást, írja le, mit hallott! Minden egyes magyar ember élete drága nekünk, akár idegenbe szakadva is velünk érez. Hátha valamikor tehetünk még valamit a Szibériai Magyar Telepnek az őshazába való visszafordítására?

(Reggeli Hírlap, Miskolc, 1928.12.7)

(folytatjuk)

(A szerző arcképének forrása: „ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva…”)

Kapcsolódó cikkeink: