Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 11.)
A hallgatás ára, avagy Matolcsi János németországi vallomása
Vannak események, amelyeknek magyarázatát csak nehezen szüli meg az idő. Emberi életek, tragédiák övezik, szinte hihetetlen fordulatok süllyesztik a feledés homályába, és csak hosszú évek múltán jelenik meg valaki, vagy valami, hogy a titokra fényt derítsen. De a megvilágosodás sem megy egyszerűen…
Az ember eleve „racionális” lény. Legalábbis annak hiszi magát. A saját meggyőződését, logikai konstrukcióit, akár hiedelmeit nehezen adja fel. Ha egyszer elfogad egy (akár téves) álláspontot, abból nehezen „zökken” ki. Ezért nehéz őt új megközelítések elfogadására bírni. Pedig a valóság képes egészen elképzelhetetlen, meseszerű, már-már horrorisztikus „jeleneteket” is produkálni.
Van egy történet, amely különös fordulataival Petőfi sorsával hasonlatos. Egy olyan ember küzdelmei osztom meg a tisztel olvasóval, aki – a gyanúm szerint – nagy árat fizetett kíváncsiságáért, meg nem alkuvó igazságkereséséért.
Matolcsi János magyar kommunista közszereplő volt, akit vidéki aktivistából nagyon magas polcra röpített a XX. század vihara. Nagy Imre második kormányában földművelésügyi miniszter volt, majd a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, később főmunkatársa lett. Kutató természete átirányította az archeozoológia területére, így vetődött Szibériába, ahol az őshonos magyar állatok vizsgálatával foglalkozott. Közben Petőfi nyomait kutatta; időnként a moszkvai magyar nagykövetségen is megjelent, hogy jegyzeteit letisztázva, gépelve – diplomáciai futárpostával – a Magyar Tudományos Akadémiára juttassa. Ebben a munkájában segítségére volt Borsche Antónia, aki akkor (az 1960-as évek végén) itt adminisztratív munkát végzett. A közös munka barátsággá fejlődött, mígnem 2-3 küldemény után Matolcsi János bizalmasan bejelentette Antóniának, hogy „a Petőfi-kutatásnak” véget kell vetnie, mert Budapesten valakik így döntöttek. Ezzel az együttműködésük be is fejeződött. Antónia is visszaköltözött Budapestre, ahol az Országos Tervhivatalban kezdett dolgozni. Az idő múlott és a rendszerváltást követően, az első Orbán-kormány idején (1998), a miniszterek között felfedezte Matolcsi György nevét. Eszébe jutott a régi barát: Matolcsi János. Felhívta a miniszter irodáját, és megkérdezte tőle, hogy nem ismerőse vagy rokona-e Matolcsi Jánosnak. „Dehogynem!” – jött a válasz. „Ő a nagybátyám, aki most Németországban édesapámmal él”. Antónia telefonszámot kért és kapott, majd csengett a készülék. „Jó napot! Borsche Károlyné vagyok, Matolcsi János professzor úrral szeretnék beszélni.” „János! Borsche Károlyné keres!” – szólt a telefont felvevő férfi. Majd: „Á! Antónia, hogy van?” – hangzott a kagylóból a jól ismert hang. Ezt követték még udvarias kérdések és feleletek általános dolgokról, majd Antónia megkérdezte: „Professzor úr, most idehaza sokat hallani Petőfiről, az ő szibériai életéről. Önnek erről mi a véleménye?” „Antónia, ha nem akarja, hogy golyó röpüljön a fejembe, akkor inkább ne kérdezzen!” – válaszolta Matolcsi János. Ezek után elbúcsúztak.
A Magyarok Világszövetsége 2013 február 13-án egy konferenciát tartott Petőfi feltételezett szibériai életéről, amiről a Helyi Téma című lap rövid írásban számolt be, egy fényképet is mellékelve. Ez a lap véletlenül Borsche Antóniához is eljutott, ahol ő felismerte az általa egykor Moszkvából Budapestre küldött csomagba, Matolcsi János által elhelyezett Burjátföldi fotót, amelyen jurta előtt egy nő és gyerek áll. Ekkor jelentkezett az MVSZ-nél, hogy ezt a képet, amit az újságíró illusztrációként használt, ismeri. Tehát a Moszkvai Matolcsi-küldemények eljutottak Budapestre, de utólagos keresésünkre ezeket az MTA letagadta.
A Helyi Témá-ban közölt és Borsche Antónia által „felismert” fénykép:
(A Petőfi-képet az újság montírozta az eredetire.)
Matolcsi János – életrajzi adatai szerint – Budapesten, az idézett németországi telefonbeszélgetés előtt 16 évvel, 1982-ben elhunyt!
Ez azt jelenti, hogy Borsche Antónia 1998-ban egy már „halottként létező” emberrel beszélt telefonon.
Vannak helyzetek, ha valakinek a jelenléte, élete már „nem kívánatos” valakik számára, akkor el kell tűnnie; és ha erejük, hatalmuk van hozzá, akkor ezt el is tudják érni. Ebben a tekintetben hasonló sors jutott Matolcsi Jánosnak és Petőfi Sándornak!
Borsche Antónia 2016-ban a Magyarok IX. Világkonresszusán Budapesten, a Magyarok Világszövetsége székházában tartott beszámolót erről a különös történetről:
(Vége)
Kapcsolódó cikkeink:
Magyar merénylet Petőfink ellen – Bevezetés (Fuksz Sándor cikksorozata)
Magyar merénylet Petőfink ellen – Mi történt Segesvár után? (Fuksz Sándor cikksorozata 2.)
Magyar merénylet Petőfink ellen – Hosszú az út Szibériáig (Fuksz Sándor cikksorozata 3.)
Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 4.)
Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 5.)
Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 6.)
Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 7.)
Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 8.)
Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 9.)
Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 10.)
Tabuk, Titkok, Tények – Petőfi Szibériában – Fuksz Sándor (MVSZ Petőfi Bizottság) Egely Györgynek I.
Fuksz Sándor: Petőfi Sándor kálváriája és a szabadságharc hőseinek szibériai áldozata
Petőfi a mélyállam fogságában. Lehetséges-e fegyverletétel a 200. évfordulón?
Petőfi szibériai versei – Dalmay Árpád újságíró, tanár fordításában és előadásában
Egy legenda nyomában 1.rész: https://www.youtube.com/watch?v=mhaJuCUNzmM
Szűcs Feri bácsi visszaemlékezése: https://www.youtube.com/watch?v=ocHSOFt9S-M&t=4s
Egy legenda nyomában 2.rész: https://www.youtube.com/watch?v=XHET9REunBc
Commentaires