top of page
szilajcsiko

Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 11.)




A hallgatás ára, avagy Matolcsi János németországi vallomása


Vannak események, amelyeknek magyarázatát csak nehezen szüli meg az idő. Emberi életek, tragédiák övezik, szinte hihetetlen fordulatok süllyesztik a feledés homályába, és csak hosszú évek múltán jelenik meg valaki, vagy valami, hogy a titokra fényt derítsen. De a megvilágosodás sem megy egyszerűen…


Az ember eleve „racionális” lény. Legalábbis annak hiszi magát. A saját meggyőződését, logikai konstrukcióit, akár hiedelmeit nehezen adja fel. Ha egyszer elfogad egy (akár téves) álláspontot, abból nehezen „zökken” ki. Ezért nehéz őt új megközelítések elfogadására bírni. Pedig a valóság képes egészen elképzelhetetlen, meseszerű, már-már horrorisztikus „jeleneteket” is produkálni.


Van egy történet, amely különös fordulataival Petőfi sorsával hasonlatos. Egy olyan ember küzdelmei osztom meg a tisztel olvasóval, aki – a gyanúm szerint – nagy árat fizetett kíváncsiságáért, meg nem alkuvó igazságkereséséért.


Matolcsi János magyar kommunista közszereplő volt, akit vidéki aktivistából nagyon magas polcra röpített a XX. század vihara. Nagy Imre második kormányában földművelésügyi miniszter volt, majd a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, később főmunkatársa lett. Kutató természete átirányította az archeozoológia területére, így vetődött Szibériába, ahol az őshonos magyar állatok vizsgálatával foglalkozott. Közben Petőfi nyomait kutatta; időnként a moszkvai magyar nagykövetségen is megjelent, hogy jegyzeteit letisztázva, gépelve – diplomáciai futárpostával – a Magyar Tudományos Akadémiára juttassa. Ebben a munkájában segítségére volt Borsche Antónia, aki akkor (az 1960-as évek végén) itt adminisztratív munkát végzett. A közös munka barátsággá fejlődött, mígnem 2-3 küldemény után Matolcsi János bizalmasan bejelentette Antóniának, hogy „a Petőfi-kutatásnak” véget kell vetnie, mert Budapesten valakik így döntöttek. Ezzel az együttműködésük be is fejeződött. Antónia is visszaköltözött Budapestre, ahol az Országos Tervhivatalban kezdett dolgozni. Az idő múlott és a rendszerváltást követően, az első Orbán-kormány idején (1998), a miniszterek között felfedezte Matolcsi György nevét. Eszébe jutott a régi barát: Matolcsi János. Felhívta a miniszter irodáját, és megkérdezte tőle, hogy nem ismerőse vagy rokona-e Matolcsi Jánosnak. „Dehogynem!” – jött a válasz. „Ő a nagybátyám, aki most Németországban édesapámmal él”. Antónia telefonszámot kért és kapott, majd csengett a készülék. „Jó napot! Borsche Károlyné vagyok, Matolcsi János professzor úrral szeretnék beszélni.” „János! Borsche Károlyné keres!” – szólt a telefont felvevő férfi. Majd: „Á! Antónia, hogy van?” – hangzott a kagylóból a jól ismert hang. Ezt követték még udvarias kérdések és feleletek általános dolgokról, majd Antónia megkérdezte: „Professzor úr, most idehaza sokat hallani Petőfiről, az ő szibériai életéről. Önnek erről mi a véleménye?” „Antónia, ha nem akarja, hogy golyó röpüljön a fejembe, akkor inkább ne kérdezzen!” – válaszolta Matolcsi János. Ezek után elbúcsúztak.


A Magyarok Világszövetsége 2013 február 13-án egy konferenciát tartott Petőfi feltételezett szibériai életéről, amiről a Helyi Téma című lap rövid írásban számolt be, egy fényképet is mellékelve. Ez a lap véletlenül Borsche Antóniához is eljutott, ahol ő felismerte az általa egykor Moszkvából Budapestre küldött csomagba, Matolcsi János által elhelyezett Burjátföldi fotót, amelyen jurta előtt egy nő és gyerek áll. Ekkor jelentkezett az MVSZ-nél, hogy ezt a képet, amit az újságíró illusztrációként használt, ismeri. Tehát a Moszkvai Matolcsi-küldemények eljutottak Budapestre, de utólagos keresésünkre ezeket az MTA letagadta.


A Helyi Témá-ban közölt és Borsche Antónia által „felismert” fénykép:


(A Petőfi-képet az újság montírozta az eredetire.)


Matolcsi János – életrajzi adatai szerint – Budapesten, az idézett németországi telefonbeszélgetés előtt 16 évvel, 1982-ben elhunyt!


Ez azt jelenti, hogy Borsche Antónia 1998-ban egy már „halottként létező” emberrel beszélt telefonon.


Vannak helyzetek, ha valakinek a jelenléte, élete már „nem kívánatos” valakik számára, akkor el kell tűnnie; és ha erejük, hatalmuk van hozzá, akkor ezt el is tudják érni. Ebben a tekintetben hasonló sors jutott Matolcsi Jánosnak és Petőfi Sándornak!


Borsche Antónia 2016-ban a Magyarok IX. Világkonresszusán Budapesten, a Magyarok Világszövetsége székházában tartott beszámolót erről a különös történetről:




(Vége)


 

Kapcsolódó cikkeink:














393 megtekintés

Commentaires


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page