Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 10.)

„Csomagolt zöldség” — a nemzeti kegyelet helyett

„…Mert nincsen átok és nincs semmi fájdalom,

Nincs becstelenség és nincsen megcsúfolás,

Amit ne látnánk rajtunk teljesedni be…”

(Szophoklész.: Antigoné)

A rendszerváltás nem hozott új szeleket, de még fuvallatokat, frissítő huzatot sem a Magyar Tudományos Akadémia háza táján vagy folyosóin. A társadalmat elbűvölték és meg is zavarták egy kicsit a politika színterén végbement változások, az emberek joggal hitték, hogy a közélet minden területe megújul a 40 éves tespedtség után. Megtörténtek a mindenki által áhított változások, a személyiek is, de Petőfi élettörténetének szibériai vonatkozásai csak nem akartak teret nyerni a tudomány fórumain.

Az Akadémia új elnöke 1990-ben a neves történész, Kosáry Domokos lett, akinek ismerői az MTA élén végzett tevékenysége közül kiemelik, hogy nem engedte a Házat politikai boszorkányüldözések terévé változtatni. (Vélhetőleg tovább dolgozhattak, dolgozhatnak? a kutatható témákról döntő SzT-tisztek.) Tekintélyes politikai támogatást is élvezett: Antall József miniszterelnök személyes jó barátja volt. Ennek jogán érkezett meg hozzá a baráti felkérés egy „játszadozásra”. Erről így nyilatkozik egy interjúban:

"...Miután a barguzini Petőfi hívői az Országgyűléshez és a miniszterelnök úrhoz fordultak, hogy a »sztálinista« Akadémiát félre kell tenni, mert nem hisznek a barguzini Petőfiben, Antall József átadta nekem ezt a »csomagot«, hogy játszadozzam vele én… Ha hinnék saját naiv racionalizmusomban, az ügyet lezártnak tekinteném. De nem merem mondani, mert mint említettem, az emberi ostobaság határtalan. Remélem, ha eddig meg tudtunk küzdeni ezzel a zöldséggel – mert nem tudom másnak minősíteni —, akkor ezentúl is meg fogunk." (Hajdú-Bihari Napló, 1992. április. 23)

A végeredményt a stílus (ami maga az ember) már sejteti: Az MTA munkatársai minden fórumon igyekeztek a keresztbe tenni a Petőfi-hamvak korrekt vizsgálatának, nevetségessé tenni a „barguzinisták” (ezt a jelzőt kötötték a Segesvár melletti halálban kételkedőkre) igyekezetét és kitartását. A sorozatunk 8. részében óhajtott szovjet elvtársak segítségét is igénybe vette az Akadémia, mert az 1990-ben egy Moszkvában tartandó vizsgálatra tartó magyar akadémiai küldöttség levelet vitt a szovjet kollégáknak, hogy milyen (női) neműnek ítéljék a Barguzinban feltárt csontvázat. Ha kételkednénk ebben az „összeesküvésben”, akkor hallgassuk meg Petrunyin miniszterhelyettes vallomását, amelyet Karáth Imre filmjében az Egy legenda nyomában 2.rész 2.perc 39. másodpercétől nyilatkozik.

Ilyen harmonikusan tudott együttműködni a magyar diplomácia a tudomány fellegvárával!

Térjünk még vissza Kosáryhoz!

„Mint a korszak kutatója és ismerője, mondhatom: kizárt dolog, hogy Petőfi Sándort elvitték az oroszok Magyarországról…” – nyilatkozta 1991-ben a Hajdú-Bihari Naplónak. (1991.2.28.)

Ezen megszólalása nemcsak öntelt, de tudománytalan is, mert az elhurcolást csak úgy lehetne kizárni, ha a költő bizonyíthatóan máshol tartózkodott volna a vizsgált időben (1850-1856) vagy halva lett volna valahol. Mivel egyik eset sem állt fenn, a következtetés is hibás volt.

Kérdezhetnénk, hogy figyelmeztette-e valaki a tudóstársak közül, miszerint téves és logikátlan az okoskodása? Félő, hogy nem, mert nem jól viselte a kritikát. Egyik tanítványa és utódja a Magyar Történelmi Társulat elnöki székében, Hermann Róbert nyilatkozta róla:

„Kosáry indulatos ember volt, s igen hevesen vett részt a tudományos vitákban, lett légyen szó akár az 1860-1861. esztendő esélyeiről, Mohácsról, a XIX. század eleji magyar elit nézeteiről, a Görgey-kérdésről, vagy akár (ahogy ő nevezte) az »intellektuális alvilág« által a Széchenyi meggyilkolásáról terjesztett rémmesékröl és a barguzini Petőfi-svindliről.” (Hadtörténelmi Közlemények, 2007)

Indulatát az akadémiai elnök még a határon túlra is kiterjesztette; erről maga vall egy nyilatkozatában:

„...A Petőfi-bizottságunk (MTA bizottság – F. S. megj.) jegyzőkönyvet készített, amelyet angol nyelvre lefordítva elküldtünk Svájcba és Amerikába. Többek között azoknak a csontszakértőknek is, akikre hivatkoztak Morvaiék, akiknek Petőfiről fogalmuk sincs. Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy az ő nemzetközi reputációjukat veszélyezteti, ha beleavatkoznak egy olyan ügybe, amelyhez nem értenek. Azóta csend van. De ez olyan ügy, amiről nem lehet tudni, hol és mikor robban. Ugyanis az emberi ostobaság határtalan..." (1992.4.23)

Az emberi ostobaságra való hivatkozás vissza-visszatér Kosáry idézett nyilatkozataiban. Egy rögeszme vagy vádló lelkiismeret kísérti? Talán Petőfi szelleme?

Az elmaradt temetés és a nemzeti kegyelet?

(folytatása következik)

Kapcsolódó cikkeink: