

„A kisfiam életét a rendelet mentette meg” ‒ Személyes példájával áll ki a szívhangrendelet mellett egy édesanya
A cikk forrása: https://www.hetek.hu/cikkek/online/a-kisfiam-eletet-a-rendelet-mentette-meg-szemelyes-peldajaval-all-ki hetek.hu Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese Facebookon osztott meg egy beszámolót arról, hogyan segített a szívhangrendeletként ismertté vált jogszabály egy édesanyának abban, hogy gyermekét ne abortálja, hanem az élet mellett döntsön és megtartsa. „Egy történet, amely megmutatja, hogy valójában mi az értelme a szívhangnak: itt egy család példája, akik e
dombi52
jún. 10.


XI. Trianon Emlékmenet: Átvették az Országgyűlés elnökének, Forsthoffer Ágnesnek címzett petíciót
Patrubány Miklós megszavaztatta a résztvevőkkel. 2026. június 4-én, a 653. napon Budapesten lezajlott a XI. Trianon Emlékmenet, amelyet a kezdetektől Nyers Csaba hagyományőrző, az Országos Trianon Társaság alelnöke szervezett. Ennek keretében beszédek hangzottak el a Szabadság téren, majd ezt követően a Vértanúk terén. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) és az Országos Trianon Társaság (OTT) Petíciót adott át Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnökének, valamint a Bujdosó An
dombi52
jún. 9.


Pokol prof: Fidesz újjászervezés ‒ Figyelemirányítási hatalom
Pokol Béla Pokol prof a közelgő Fidesz gyűlés előtt a megújulás korunk követelte új irányáról lamentál, valamint a big tech fogságából való szbadulás szükségességéről. Tallián Hedvig cikkajánlója 1.) Fidesz újjászervezés seSpodronth36699h250c3hi93tcfhc7p288164h7 10f2gf.mfga2i3732c Az egy hét múlva összeülő Fidesz-gyűlésen a párt alapvetően új szervezési alapokra helyezéséről szólnak a hírek, és az eddigi alapot, a 106 egyéni választókerületre épült szerkezetet meg kívánják sz
dombi52
jún. 9.


Csendes államcsíny Magyarországon? Sulyok Tamás államfő az alkotmányos válságról és a Magyar-pártról
Eredeti cím: Stiller Staatsstreich in Ungarn? Staatspräsident Tamas Sulyok über die Verfassungskrise und Magyar „A nyugat-európai világ legjobb újságírója, egy roppantul rokonszenves, művelt és okos svájci, Roger Köppel meginterjúvolta Sulyok Tamást a Sándor-palotában. A svájci jobban látja és érti, hogy miről van itt szó Sulyok lemondatásának szándéka mögött, mint sok mindenki." (Maleczki József filmajánlója) A riporteri kérdés németül, Sulyok Tamás válasza magyarul hallgath
dombi52
jún. 8.


A SZeR gyök alapvető jelentése: összetartozás (Török Tamás nyelvrégész tanulmánya)
A Valentin-nap nem része a kultúránknak, viszont a szerelem szó magját képező "szer" gyökre érdemes rápillantanunk, mert megéri! Tudjuk-e, mi minden nőhet ki ebből az egy gyökből? Lássuk! A magyar nyelvben a SZeR gyök alapvető jelentése az összetartozás, valamilyen elemek összerakása, összerendeződése. Ez a gyök fedi le az egyik legkomplexebb és legabsztraktabb alapfogalmat: az összetartozás, szerkezet és rendszerezés fogalmát. Óriási a szóhalmaz, amiből meríthetünk, a magyar
dombi52
jún. 7.


Szakács Árpád: Kiknek az embere Magyar Péter? (Harmadik rész) ‒ Vajda Miklós cikkajánlója
Eredei cikk: https://www.szakacsarpad.com/p/kiknek-az-embere-magyar-peter-2026 És akkor most figyeljenek jól: Magyar Péter március 19-én bejelentette, hogy másnap, szerda reggel 10 órakor a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen indítja napját, ahová elkísérik jogi képviselőik, többek között dr. Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter. Mint írta: “A Schadl-Völner ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György,
dombi52
jún. 6.


Pokol prof: Tisza-kormányi törésvonalak ‒ Újabb Alaptörvénysértés
Pokol Béla Pokol prof az elmúlt 24 órában is észrevételezett, a hatalomra került „erő” belső törésvonalairól és a kiskakas tudás hiányáról... Tallián Hedvig cikkajánlója 1.) Tisza-kormányi törésvonalak Ssopnrdoet3ftó8g886c8mm23uh244i8h9u0f8.cg126ul9f06 4gg3t3ia8 Olvasom itt egy megbízható fideszes szimatolótól, hogy a külügyes Orbán Anita Prőhle Gergő államtitkári megnevezését Ruff Bálint kancelláriaminiszter fúrta meg, és vetették így el, és ez érdekes hasadásokat tesz látha
dombi52
jún. 5.


Mondjunk NEMet a NEMtelen, NEMzetellenes törekvésekre! (Török Tamás nyelvrégész)
NEM! NEM! SOHA! A Nemzeti Összetartozás Napján tegyük félre a vitáinkat! Ehelyett inkább gondolkodjunk el a "nemzet" szó eredeti jelentésén! A szó töve a "nem", melynek látszólag két jelentése van: Tagadás (nemleges) Fajta (nemi jelleg, ilyen nem, olyan nem, pl. munkanem, társadalmi nem, elválasztó értelemben) E másodikba illenek bele a NEMzet, a NEMesség, a NEMzés, és a NEMzedék szavak is: A nemzet más "nemektől" (fajtáktól) jól elkülöníthető, egymással összetartozó emberi
dombi52
jún. 4.


Orbán Anita és az amerikai befolyás: a magyar külügyminiszter mögött álló háborúpárti hálózat (Tallián Hedvig ajánlója)
Taylor Hudak írása illetve egy három részes videosorozat formájában közzétett feltárása Orbán Anita karrier útjáról. Mélyen be van ágyazva a hölgy az amerikai mélyállamba, egész a Bush családig!!! (T. H.) Az írás angolul: https://hungarytoday.hu/anita-orban-and-the-american-influence-pro-war-network-behind-hungarys-new-foreign-minister/ A videókat közzétettem már jó pár napja, az összefoglaló cikk azonban tegnap jelent meg. https://taylorhudak.substack.com/p/anita-orban-and-
dombi52
jún. 3.


Patrubány Miklós: Trianon; Nyers Csaba: Trianon Emlékmenetet; Így nézne ki Franciaország egy trianoni „béke” után
frissítve: 2026.06.03., 22:15 TRIANON a magyar nép és állama ellen folyó nemzetgyilkossági kísérlet, amelyet 1920. június 4-én Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában foglaltak államközi egyezménybe, de amelyet döntően az első világháború harci cselekményeinek befejezése után követtek el az antant és szövetségesei, amelyhez politikai gyilkossággal (Tisza István miniszterelnök kivégzése, 1918. október 31.), hadüzenet nélküli hadműveletekkel, tömeggyilkosságokkal, katonai megs
dombi52
jún. 3.


Az ábécé jelsorrendjének magyar eredete (Varga Géza tanulmánya)
Bevezető Az ábécét az első jeleiről, az "á", "b" és "c" betűkről nevezték el. Mivel nem minden jelsor kezdődik így, ezért például a germán rúnák jelsorát az első jelei alapján futharknak nevezik. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi okozza a különböző jelsorok nevének és jelsorrendjének eltérését? 1. ábra. A székely jelsorrend a nikolsburgi ábécé alapján, valamint a latinos jelsorrend néhány további példája, nagy betűvel írva a jelsorrendnek a latinnal és a leggyakoribb jelekke
dombi52
jún. 2.


Pokol prof: Nem helyes, ha az államfő az ismételt sértegetése ellenére fogadja a kormányfőt! ‒ Nem értem
Pokol Béla Pokol prof rövid töprengő észrevételei... S mint láthatjuk és érezhetjük, a történések nem csak intellektuális és jogászi izgalomra adnak okot... Tallián Hedvig cikkajánlója 1.) Nem helyes, ha az államfő az ismételt sértegetése ellenére fogadja a kormányfőt! oesrpnSotdt23gf0i2 ltaf947ulmauu7tlgguó7311a.9cm1ugm7f585m9c · Mai hír: „A miniszterelnök pedig június elsején reggel 8 órakor az igazságügyi miniszterrel együtt felkeresi az államfőt.” (Index) Az államfő ma b
dombi52
jún. 1.


Két Pokol és egy Werner: TISZA-i téveszme és cáfolata (Tallián Hedvig tálalásában)
A sztálinizmus szelleme lengi be az értelmiséget... (T. H.) Pokol Béla Mérleg: Orbán-kormány 2010 versus Tisza-kormány 2026 sortpeSdno1gcgt ft0a2h1h811t860atióuht01t87gt2gm1mf.1687791f · Mai hír: „Az akkori kabinet az első 56 nap alatt 174 indítványt és 94 törvényt terjesztett a parlament elé, most 14 törvényjavaslatnál tart a parlament, ebből 10-et adtak be kormánypárti politikusok. 2010-ben a kormány megalakulását követő első 16 napban 16 törvényt fogadott el a parlament,
dombi52
máj. 31.


A Magyar Hősök Napja (Magyarok Világszövetsége)
„Élő virágot hozzatok, A Magyar Hősök halhatatlanok!" Ma, május utolsó vasárnapján a Magyar Hősök Napja van. A Magyarok Világszövetségének székházában, a Csontváry-teremben a magyar hősök tiszteletére megnyílt Albert Ferenc kiállítása. A kiállítást Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke nyitotta meg, aki évezredek magyar hőseiről beszélt, és külön szólt a XX. század háborúinak borzalmas magyar vérveszteségéről, elrettentő példaként említve a Soproni 18. Ma
dombi52
máj. 31.


Vukics Ferenc utolsó üzenete ‒ a Specialista a patriótákhoz... 2026. július 3‒5.: Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren
https://www.facebook.com/reel/28141425232114922?locale=hu_HU Szenteben mellett a kőhegy tetején áll egy zászlóród, amelynek talapzatán a következő felirat látható. Ahogy egymással bánunk, az a hazánk. A Patriótánál egy kiváló csapat gyűlt össze. Nekem külön örömet jelentett, hogy igazi bajtársak módjára bántak egymással, ezért a csatorna ennek az emberi légkörnek köszönhetően egy kicsit a szűkebb hazánk is lett. Megköszönöm a Sorsnak, hogy megismerhettem az itt dolgozókat és
dombi52
máj. 31.




















