

Hány a magyar igazság? Teleki Pál kései tetemrehívása (Dr. Miklauzič István nyomozása)
Glaser Lajos, a meggyilkolt koronatanú Elöljárókérdés: „Van-e ellentmondás nagyobb, mint Teleki Pál élete és halála között, s hol van az a titok, amely e kettőt összekapcsolja?[1] Bevezetés László Gyula szavait idézve: „Nem az a törekvésem, hogy mindenáron újat mondjak, hanem az, hogy az eddigi munkákat megvizsgáljam a magam és mások számára, s ezzel megkönnyítsem a helyes tájékozódást”.[2] Ezt az útmutatást követve készítettem el tanulmányomat, és annak tudatában, hogy a T
dombi52
máj. 7.


Államreformerek figyelem! Pokol prof fergeteges felhívása (Tallián Hedvig ajánlására)
Béla Pokol oprsdnSeot4 2670tc.9524fg6a9uluóaghgag0c112a41hhi79aggfm5il6 A Fidesz-kormány bukása óta jogászok és nem jogász értelmiségiek tobzódnak az állam és az alkotmány átalakítási javaslati tervekben a legnagyobb jószándékkal és naivitással, így mielőtt ezek a közvélemény még naivabb tömegeiben szárba szöknének, érdemesnek tűnik néhány összefüggést kiemelni. A globalizáció több évtizedes tendenciái után ma már a globális bankcsaládok és transznacionális vállalatok politik
dombi52
máj. 7.


Magi Zsolt László: 175 éve tűnt el forradalmár és szabadságharcos, híres költőnk: PETŐFI SÁNDOR (8)
Frissítve, lábjegyzetekkel kiegészítve: 2026.05.06. A kiegészítést az tette szükségessé, hogy Magi Zsolt Lászlónak ezt a nagy áttekintést nyújtó sorozatát, ezen belül különösen a 7. és 8. fejezetet ajánlani kívánjuk az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága által készülőfélben lévő könyv olvasóinak. A kötet címe: VÉGTISZTESSÉG A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottságának tisztázó állásfoglalása a költő szibériai életér
szilajcsiko
máj. 6.


Magi Zsolt László: 175 éve tűnt el forradalmár és szabadságharcos, híres költőnk: PETŐFI SÁNDOR (7)
Frissítve, lábjegyzetekkel kiegészítve: 2026.05.06. A kiegészítést az tette szükségessé, hogy Magi Zsolt Lászlónak ezt a nagy áttekintést nyújtó sorozatát, ezen belül különösen a 7. és 8. fejezetet ajánlani kívánjuk az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága által készülőfélben lévő könyv olvasóinak. A kötet címe: VÉGTISZTESSÉG A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottságának tisztázó állásfoglalása a költő szibériai életéről. „Én vagyok az örök kérdőjel" – vers 1851-ből
szilajcsiko
máj. 6.


Magyar Péter alapvetően egy fehér lap – épp ez volt a titka. Beszélgetés Tölgyessy Péterrel
Előadás és beszélgetés a 2026-os magyar országgyűlési választásokról, a győztesekről, a vesztesekről, a következményekről és a tanulságokról a Kikötő – Polgári Szalon 2026. áprilisi rendezvényén. Rendszerváltás történt – vagy csak hatalomváltás és mit üzentek a választók: elégedetlenséget, reményt, vagy egyszerűen új erőt akartak? Egy új politikai korszak kezdete ez – vagy a centrális erőtér új verziója? Mekkora mozgástere van egy kétharmados többségnek – és hol vannak a való
dombi52
máj. 4.


Elkezdődött az ÉRettségi! Mindenkinek (és mindenki gyERmekének) ERedményes hetet! (Török Tamás szófejtése)
A magyar nyelv valódi képességei sajnos biztosan nem lesznek benne a magyar ÉRettségiben, így pl. az sem, hogy az ÉR gyöknek legalább 5 egymással összefüggő jelentésrétege van! Lássuk mik ezek: Kezdő és végpont: ERed, ERedet, ERedés, sERdül, gyERek, stb. → ERedmény (ahová végül elÉR). ERek hálózata: gyökÉR, vízÉR, vérÉR, tenyÉR, stb. (az élet áramlásának fizikai csatornája). Találkozás/tapintás (ahol a pontok összeÉRnek): elÉR, odaÉR, ÉRint, ÉRintés, ÉRzékelés, ÉRzelem, ÉR
dombi52
máj. 4.


Boldog Anyák Napját! ‒ Magyar nyelvben milyen szépen összefügg az ANYA és az ANYAG (Török Tamás szófejtése)
Észrevettétek, hogy a magyar nyelvben milyen szépen összefügg az ANYA és az ANYAG? No nem azért, mert az anyák anyagiasak (bár... 😏), hanem mert már magzat korunktól kezdve minden ANYAGOT az ANYÁNKTÓL kapjuk. Nagyobb léptékben pedig minden porcikánk a FÖLDANYA ANYAGÁBÓL van. Az angol mother (anya) és matter (anyag) hasonlóság is őrzi ezt az összefüggést, csak gyaníthatóan ők már nem értik ezt. A sumér nyelvben a mad-ai, mad-iar, ma-djar, ma-di-ar, med-ier szóösszetételek a v
dombi52
máj. 3.


5 lépésben: Így állj fel egy hatalmas bukás után! ‒ Vukics Ferenc
Széchenyi szerint a legnagyobb hazaszeretet a saját hibánk beismerése. De vajon tényleg vereség-e a kudarc? Vesztesnek számít az, aki minden körülmények között kitart az értékei mellett? Leginkább az minősít minket, hogyan viseljük a pofonokat. Hogyan lehet a ma veresége a holnap győzelmének kulcsa? Most derül ki, kik vagyunk valójában!
dombi52
ápr. 26.


Amiről Magyar Péter győzelme kapcsán nem beszélnek: eltúlzott a Fidesz veresége? ‒ Budaházy György
Az Ultrahang legfrissebb adásában Budaházy György volt a vendégünk, akivel a választások eredményének értékeléséről, a Fidesz, a Mi Hazánk és a Tisza jövőjéről, Toroczkai László stratégiájáról, a Szivárvány TV indulásáráról és a várható fejleményekről beszélgettünk.
dombi52
ápr. 24.


Pokol prof.: Tényleges politikai táborok
Professzor úr elemzéséből is látszik, hogy azért ehhez a gyülevészethez nem kell majd tartós tej... (Tallián Hedvig) Béla Pokol pdteSroosn64ahpi3gia4mi5079 t96a12c362u3313c77gc2002am6.296l · Mai hír: „A teljes szavazókorú népesség 56 százaléka, a pártot választani tudóknak pedig a kétharmada, azaz 66 százalék szavazna a Tiszára, derül ki a HVG és az RTL megbízásából készült friss Medián-kutatásból. A felmérést 2026. április 15-e és 20-a között, tehát a választás után készíte
dombi52
ápr. 24.


Esküképtelenség ‒ Pokol prof. rendületlen menti a Hazát
Ezt valamikor éjjel három felé rakhatta ki. (Tallián Hedvig) Forrás: Béla Pokol Sdrtnposeo5l505falfi078 60u26gh904f1t6fóuimh.c751a66h6a531fm Esküképtelenség Az államfő a szándékát nyilvánosan már jelezve, Magyar Pétert fogja javasolni az Országgyűlés alakuló ülésén, május 9-én miniszterelnöknek, így ő már kormányfő-várományosnak tekinthető. Az alakuló ülésen pedig ‒ az Országgyűlés többségének szavazata után ‒ neki esküt kellene tenni az Alaptörvényre, hogy azt betartja, é
dombi52
ápr. 22.


Székely Idő és választási megfejtés ‒ Simon Ildikó főszerkesztőtől
Kedves olvasó! Most, hogy Magyarország szavazott, az erdélyiek nagyrésze szomorúan vette tudomásul az eredményt. Sokan nem értik, hogy miért. Pedig egyszerű. Itt még egy más értékrend él, amit még nem fertőzött meg annyira a nyugati liberalizmus, másrészt az elnyomott, kissebbségi lét meghatározza a világlátást a térségben. Látják és nem felejtik el az emberi nagyságot. Ha valaki jót tett irányukban, egy életre hálásak. Féltik az anyaországot, pedig nem is élnek ott. Nem oly
dombi52
ápr. 22.


Mai Bogár-töprengés és Pellionisz András hozzászólásai (Tallián Hedvig ajánlása)
Bogár László A választás drámája nem egyszerűen a vereség, hanem az, amit Orbán Viktor úgy fogalmazott meg a Patriótának adott interjújában, hogy a jobboldali közösség a korábbi formában nem tudja folytatni létezését. Annak ellenére sem, hogy ez a közösség lényegében a végsőkig kitartott, és létszámát tekintve alig volt kisebb, mégis katasztrofális vereséget szenvedett. Ám, ha ez így van, mit és miképpen kellene átgondolni ahhoz, hogy választ adjunk arra a kérdésre, hogy ha a
dombi52
ápr. 21.


Választási értékelő: két, még el nem hangzott fontos szempont (Király János jegyzete)
Választás i értékelés ekhez tennék hozzá két, eddig el nem hangzott, fontos szempontot. Egy Figyelmen kívül hagytuk Leó pápa 2026 jan. 9-i fontos beszédét, melyet a Vatikánba akkreditált nagyköveteknek tartott. Ebben sok más mellett példátlanul kemény kritikával illette a Nyugatot, emígyen: a Nyugat „orwellian style” nyelvet használ. Figyelmeztet a szavak értelmének, jelentésének kiforgatására, az ebből fakadó EU-s vélemény- és sajtószabadság diktatórikus korlátozására. Csú
dombi52
ápr. 21.


Az államfő alkotmányos önvédelme ‒ Pokol prof emeli a tétet (Tallián Hedvig ajánlása)
Forrás: Béla Pokol oSnodertsp3a1lhuu1130713tuf90g1u51a0umal5óm6g426gt.c3lh52 um A választásokon győztes párt elnöke az államfő nyilvánosan már bejelentett miniszterelnökként javaslata óta több alkalommal is nyilvánosan lemondásra szólította fel mind az államfőt, mind a többi hatalmi ág vezetőjét, és a bejelentett tervek szerint bő két hét múlva az Országgyűlés alakuló ülésén meg is történik a többség általi miniszterelnökké megválasztása. A jelek szerint azonban az államfő é
dombi52
ápr. 20.




















