Michel Granger: Dessert Narancsteke   Egyszer egy játékos főisten gyerek Narancsa héjával pepecselgetett S faragta belőle a földrészeket.   Mielőtt megette volna a finom, De belül lapuló, szép gerezdeket, Faragványa fölött eltűnődhetett.   Ezalatt éltek a Földön emberek...   Juan-les-Pins, 1981 VIII. 23.

1452 Lusztráció ? – Ne hülyéskedj! Honnan szedted ezt a szót?! Amit mondani akartál, arra magyar szó nem vót??   Fogdoss össze ezer embert s kérdezd tőlük, mit jelent? Hallották-e már ezt a szót, ezt a durván idegent?   Vajon lesz-e ezer között tíz, aki ezt értené? Vagy talán mind , rökönyödve az értelmét kérdené?   87 évet értem meg, s 8 más nyelvet tanultam, de ezt a szót – Isten bizony! – e szót még nem hallottam!!!   Ezért utána se nézek, magyar szóra nem „fordul”. S remé

Mit változtat az emberen, hogy látja a Földet messziről, műholdról fényképezve, gömbalaknak, mi csak feltevés volt sokáig, következtetés kevesek által jól megfigyelt apró jelekből?   Már bizonyos, nincs semmiféle alátámasztás, ami a földön megszokott, természetes, érzett talaj a lábunk alatt, hanem a világűrben lebeg bolygónk, minek magyar neve kifejező.   De talán latin neve is a golyóból jött, s ez arra mutat, hogy a névadás idején már volt valami jó sejtés égitestünk helyz

Michel Grange: La grande lessive   Nagymosás   Kimosták a világot, Csíptetőkön szárad. Belőle a tisztaság Szanaszerte árad.   Megtörtént a nagy csoda, Melyre régen várok: Eltűntek a színek és Velük a határok.   Ám ki mos ki óceánt, Tavakat, egy párat? Nem tudom, de szegény majd Hű, de belefárad...!   Juan-les-Pins. 1981 VIII. 23.

1451 A mjúzikl „gyönyörű” szó, és kérdem: kell-e nekünk? Hisz’ az operett  se magyar, mit annyira szeretünk.   Az egyik a másiktól nem távoleső fogalom. Ha operett nek mondanád, megértenék, fogadom!   Ám, ha musical -nek írod, attól minden ész megáll! Angol írásmód magyarban, megtorlásért kiabál!

Övezetnek mondjuk magyarul a régiót, s ez kicsit idegen tőlünk, megszoktuk az egységet, kitöltjük magunkkal a teret, egyfajták vagyunk, azonos nyelvet beszélünk évezredek óta.   S ezt a földművelésnek köszönhetjük, sikeres műveltségnek, amely mindenkit boldogított itt, egyébként az istenadta népről van szó, ha ezt valaki nem tudná, nem hatalom gyakorlásról.   Épp a nagyúri beavatkozás, hódításnak mondva, osztja fel a nagy egészt egy-egy hadsereg befolyási övezetére, vagyis az

Magyar hivatásról csak az tud, aki vállalja, aki átéli és megszenvedi, mert tartalma nehéz feladat ellenséges erők közt, csupasz bőrűen legyőzni vadállatot, szőröst. A színtiszta igazságig eljutni sem könnyű, mert hazugsággal takart, hogy világunk mily szörnyű, de képviselni azt egyenesen kockázatos, léted veszélyezteted, ha nem vagy alázatos. S hogy érte ki ellen, mi ellen kell így harcolnod, miközben igen kínálgatja magát, légy boldog úgy, hogy nem törődsz felszín alatti tö

Desclozeaux: O temps suspends ton vol!   Idő   Minden idő tovaszáll, Mint ősszel a sok madár. Hova száll? Ó hova száll? Valahol tán összeáll.   Vagy marad külön-külön? S egyszer talán visszajön? Visszajön és áthalad. Akkor majd másnak szalad!   Mert, ha tényleg visszajő Ez, a már elmúlt idő, Nem lesz férfi, nem lesz nő, Ki fölismerné: ez ő!   Addigra mi nem leszünk. Ki törődik mivelünk?! S ez, miután megszűnünk, Olyan mindegy lesz nekünk...!   Aix-en-Provence, 1981 X. 11.

1450 Ha invitál , akkor meghív . Mért mondanád latinul? Gondolod, ha élne latin, ő mondaná magyarul?!

Lelki közösségünket a komoly zene mellett nagyobb mértékben – és számban persze – táncdal nyújtja, építi, kezeli, megmozgat, fellelkesíti kedvelőit, közösen éneklik, együtt lévén.   Tömegeket mozgat, mondhatnánk, s nemcsak fiatal korban hallgatjuk, dúdoljuk örömmel, elkísér életünkben, visszagondolunk rá később, hogyan fogadtuk, szeretjük a szövegét is, ha magyar.   Kimondható, hogy a népdalok helyére lépett, utánozza is valamennyire, de ritmusa idegen, utólag megszokott, s m

Magritte Le banquet Alkony Minden kis fűszálat gyöngyharmat lep el. Távokat tompít az esti ködlepel. Nyugaton vöröslő páralé a lég, De a rőt napkorong nem feküdt le még. Mielőtt széle a Földdel ütközött, Átgurult halkan az álmos fák között.   Juan-les-Pins, 1981 VII. 23.

1449 A mesterséges  magyar szó, de mért intelligencia ?! Értelem nek mondanád, ha nem lenne eszednek híja...!   Majdnem kétszer olyan hosszú az idegen kifejezés, mégsem a magyart használod! Mondom, hogy az eszed kevés!

Legalább az idővonalon nincs az a nagyon egyszerű kettősség, amely vagy valóságos, vagy szembeállított, ellentét, vagy ellentmondás, de jól érzékelt különbség, rövid vagy hosszú táv.   Egyik sem élesen meghatározott, például valami nem túl sokáig elviselt, avagy egy cél tekintetében folytatott a törekvés, míg a leghosszabb időt is betöltheti a jóremény.   A napi szenvedés betegségben világos, hogy aztán majd belátható időben elmúlik, és az ünneplés meg, vagy a csoda, három na

Magritte: La victoire   Ajtó Tengerparton állt egy ajtó. Álmodozott és pihent. Rajta felhő kopogtatott, Majd benyitott és kiment...   Jövevény a végtelenből   Ajtómon a kékből jövet Benyitott egy gomolyag: Végtelenségből ő követ S szándékai komolyak.   Aix-en Provence, 1981 X. 10.

1448 A kovács patkol s nem patkóz . A tejcukor miért laktóz ? Azaz, te mért mondod annak? Hátatfordítsz a magyarnak?!