

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2010)
Siratódallal nem temetünk ma már, énekét viszont mintha egyéni élet helyett az egész emberiség fölött kellene tényleg kántálni, elsorolva benne az összes siratnivalót. Előre, ha egyszer úgy tudjuk, halála után – mit görög szóval jelzett bombák sora okozhat – senki ember nem marad a többit eltemetni, a kép borzalmas: tele a föld hullahegyekkel. És azért kell, figyelmeztetésül, e szertartást így előre elvégezni, hogy rádöbbenjünk, mit vesztenénk, mi történne, ha mégis megtö
dombi52
júl. 25.


SZOKÁS SZERINT (Gavallér János verse)
Úgy szeretném, de nem tudom, elfelejteni származásodat. Nem tettél rosszat, se jót. Küldtek, vagy magadtól jöttél, stréber-sváb szokás? Senki nem akar emlékezni már, ‒ Mária Terézia hívei halottak tán? ‒ s múltak az évek, annullált lélek, gondoltátok, a magyar. Könny szárad az arcokon, magyar, tiltott kifejezés. Hazádnak híve mind halott, tort ült s ül a nagyvilág, nem volt, s nincs irgalom, másokért nem fájhat szív, kacag a gömböc nagyvilág. Mind jó és nemes lélek, hatalom
dombi52
júl. 24.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1759)
1759 A pandémia – már mondtam – világjárvány, semmi más! Ha használod, teszerinted részedről az „nagy dobás”? Elárurlom, nem nagy dobás, közönséges butaság! Kevert nyelven beszélőket kineveti a világ.
dombi52
júl. 24.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2009)
Vajon mikor jutott eszébe, és kinek, hogy az embereket pásztorolni kell, mint a nyájat és a csordát, kondás és gulyás módon terelgetve őket s megőrizni emberi vadállatoktól? A kérdés végében lehet a válasz, amikor „az ember úgy elaljasult, hogy ... ölt”, egyáltalán, mert előtte nem, s azóta sem vagyunk képesek, hacsak rá nem kényszerülünk embertelen okból. Mert testvér fogalmunk egészen ki volt terjedve, minden emberre, akivel találkoztunk, kiről értesültünk, hogy létezik
dombi52
júl. 24.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1758)
1758 Nem jó neked a széttördel? Miért jobb a fragmentál? E fogalomra te már csak idegenszót találtál? Szomorú, ha tényleg így van, ámde megrökönyítő ha használod, mert azt hiszed, te csak így vagy a „menő”!
dombi52
júl. 23.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2008)
Az összekacsintók és kirekesztők korszakát éljük, de már nem az egyéni alkalmazkodás, gátlástalan ügyeskedés terén, hanem nagyban, világszinten, nemzetek és államok színpadán. Melynek ácsolóira is érvényes a régi mondás, nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját, a tűz körül ülők melegednek, és akiket nem engednek oda, fázni fognak. De valahol a két szín összefügg, magas szintet emlegetnek, amin és akin intézni lehet az összesség érdekfolyását, és befolyását a részegysége
dombi52
júl. 23.


TALÁLKOZÁS A VADONBAN (Deli Mihály verse)
(rövid út / hosszú út) Nem értették egymást Egyre dühösebben mondták, mutogatták De hiába A kíváncsiság is elfáradt Az ártatlan bizalom vérvörösre vált Biztos, ami biztos: öltek Nahát! Ezt értette mindenki Talán ezzel kellett volna kezdeni A fölösleges hercehurcán átlépni A közös szándékokra rögtön rátalálni Ugyanazt érthetően megtenni (a bilit jobbra/balra billenteni) (eufemisztikus variáció) Mily szépen összebarátkoztak Gyarapodtak, várost alapítottak Köröttük kószálók
dombi52
júl. 22.


FIDO VISSZATÉRT (Miklauzič István elbeszélése)
Ma nem közismert, de a 70 éve közreadott történet szerint 1941-ben Toscana-ban, egy olasz téglagyári munkás hazafelé mentében az útszéli árokban megpillantott egy sérült kutyát. Megsajnálta, hazavitte és meggyógyította. Felépülése után Fido naponta követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a munkából. Két éven át mindez naponta így zajlott. 1943-ban bombatalálat érte a téglagyárat, az olasz is él
dombi52
júl. 22.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1757)
1757 Idegenszó használata csúnya betegség! A talentum, kis barátom, nálunk: tehetség.
dombi52
júl. 22.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2007)
A nyugalom sok területen megvalósulhat, benned, s körülötted, ha elárasztod vele a környezetedet, szeretteidet, barátokat, akik ezért szeretnek, de még szomszédokat is. Kulcsa az egyensúlyteremtés lehet, nehézség esetén megoldáseszközök felsorolása gondolatban, hogy inkább alkalmazás sorrendje legyen kérdés, részletekre terelődjön elménk. Abban egyébként is otthonosabban mozgunk, míg a nagy egészben sokkal bizonytalanabbul, így beszélgetéskor is efelé kell elmozdulni, mon
dombi52
júl. 22.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1756)
1756 Partikulárisnak mondod? Nem vagy részeges?! Ha józanul beszélsz, akkor ez csak részleges!
dombi52
júl. 21.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2006)
Nem minden téma hever az utcán, sőt, az a jó, ha ott kevesen hevernek, sem balesetben nem kerültek földre, sem a hajléktalanság miatt, békebelinek mondott viszonyokat szeretünk. De hogy aztán több van-e földön és egen, mintsem azt bölcselmünk álmodni képes, nagyban tőlünk függ, rajtunk múlik, egyik embernek elég az adott, másik viszont felemelkedne a csillagokig. Átlagnak mondani a képzeletszegényt igen helytelen azonban, mert nem erről van szó mostan, a való világ megíté
dombi52
júl. 21.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1755)
1755 Curiositás? – Na ne mondd! C-vel, s-sel írva?!! Mondd, fiacskám, mi van már az agyadból kinyírva? Mert az bizony szerintem már tisztázásra szorul, hogy e szón kívűl a többit mért mondod magyarul???
dombi52
júl. 20.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2005)
Nehezen nyugszol meg, ha erős törekvésed van, hogy sikerül-e elérned, izgalommal várod a fejleményeket, izgatottságod már-már vakká tesz, vagy hitetlenné inkább, kiben-miben bízhatsz. Sokáig dédelgetted, vagy lehet, hirtelen tört rád a felismerés, mire, merrefelé kell most erőd kifejtened, vágyad engedned bontakozni, hogy tiéd legyen, általad, érted, mi megtetszett. Megigézett szinte, megpendítette lelkedet, és igyekeztél megbizonyosodni, nem tévedés, tényleg kell neked,
dombi52
júl. 20.


Maflaságok vasárnapra ‒ Gyimóthy Gábortól
Jópofák vagyunk Mondanom se kell, hogy… S ekkor jön a közhely szelleme, s mondom, amiről azt mondtam, mondanom se kellene… Hol vagyunk mi ettől…?! Civilizáció az, ha már mindenki civillé vált. Az olyan társadalomban nem találhatnánk katonát… Nevek és mondások „Vedel, mint a gödény”! – mondják, s „Iszik, mint egy kefekötő”! Mindeközben van egy rovar, melynek neve szitakötő. Tűnődöm, hogy mért nem lett a gödény neve kefekötő...? (Nem láttam még kefekötőt, pláne
dombi52
júl. 19.



















