Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (10. rész)

(A helyesírás néhány esetben a szerző saját megfontolásait követi. Ld. a *-gal jelölt lábjegyzetet!)
Itt visszatérek egy kicsit az életnek, helyesebben a miénkhez hasonló, technikai civilizációk létezésének valószínűségére – vagy valószínűtlenségére. Abban, azt hiszem megállapodhatunk, hogy az élet nyüzsög rengeteg exobolygón, viszont könnyen lehet, hogy csak baktériumok, moszatok, esetleg gombák és növények formájában. De van-e még technikailag magasan fejlett társadalom, rajtunk kívül a Tejúton?
Azt mondtam, hogyha a Tejút 200 milárd csillagból áll és minden csillag körül – átlagosan – öt bolygó kering, akkor az egybilió bolygó. Ez igaz is lehet, meg talán nem is. Miután a Tejút csillagainak 70 százaléka kettős párok tagja, kérdés, hogy létezhetnek-e bolygók kettős csillagok körül. Valószínűleg létezhetnek, de talán csak a kettős egyik csillaga körül, és akkor is csak ha a két csillag elég messze van egymástól. És vajon megengedi-e az égi mechanika az ilyen esetekben is, hogy egy bolygón három és fél-négymiliárd évig egyfolytában megfeleljenek a körülmények az élet létezésének?
Aztán – ahogy egy csillag körül létezik egy „élhető” sáv – a Tejúnak is van ilyen élhető területe. A közepéhez közel sűrűbben vannak a csillagok, és ezért sűrűbben robbannak a szupernóvák, amelyek a közeli csillagok bolygóin újra meg újra megszakíthatják az élet fejlődési folyamatát. Igaz, hogy a Tejútunk csillagainak 99 százalékából nem lehet szupernóva, mert nem elég nagy a tömegük. És az is igaz, hogy itt csak 3-400 évenként robban egy-egy belőlük, de az mégis akadályozó körülmény lehet, ha egy ilyen civilizáció kifejlődéséhez olyan rettentően sok idő kell, mint amennyire itt a Földön volt szükség.
A Tejút külső vidékein pedig talán a túl ritkán robbanó szupernóvák következtében nincs meg a bolygókon mind a 92 elem. És ha valami lényeges hiányzik, akkor a bolygóra hiába cipelik a meteoritok az értékes, szerves vegyületeket, a tömeges élethez nincs elég anyag. Kérdés, hogy ott magasabbrendű élet kifejlődhet-e egyáltalán?
Aztán jön a legkellemetlenebb kérdés: Meddig él egy technikai civilizáció? Mérget vehetünk-e rá, hogy a miénk létezik még 50 év múlva? Vagy akár 20 év múlva? Hiszen a kezünkben van, hogy magunk pusztítjuk el. És, ha tízezer évig élne egy-egy ilyen társadlom, talán olyan ritka, hogy velünk „egy időben” éppen nincs egy sem a Tejúton. Az „egy időt” persze viszonylagosan értem. Ha 50 000 fényév távolságból most fogjuk értelmes idegenek jeleit – amelyek esetleg már 40 000 éve nem léteznek – akkor azt velünk egyidejűnek érezzük, mint ahogy a ma látható csillagos eget is a velünk egyidejűnek fogjuk föl, pedig esetleg némelyik csillag a valóságban már régen nem is létezik.
Megígértem, hogy marhaságokról is fogok írni. Vigyázat, nagy marhaság következik! Marhaság a köbön! Sőt, ahhoz amit leírok, még a köbmarhaság is csak szégyenletesen enyhe kifejezés.
1964-ben, amikor még idegen civilizációknak se híre, se hamva nem volt (mint ahogy még ma sincs), és az exobolygók is csak elméletileg léteztek, az orosz Nikoláj Kardasov fölállított egy sorrendet, amely a technikai társadalmak általa elképzelt (és lehetségesnek tartott!!!) fejlődési fokozatait mutatta be. Ez a híres Kardasov- skála.
Az első fokozat, amikor egy technikailag értelmes lény a bolygójának összes elérhető energiáját teljes mértékben használja. Itt, ugyebár, mi még messze nem tartunk, mert ehhez nemcsak a Földre jutó, teljes napenergiát, hanem a Föld belsejének hőenergiáját, továbbá a tengerekben található nehézvíz Deutériumát és Tríciumát (a mag-egybeolvasztó erőművekben) teljes mértékben használnunk kellene. Kardasovban, aki nem annyira orosz, mint inkább vonalas szovjet lehetett, föl sem merült a kérdés, hogy mi a fészkes fenét csinálnánk annyi – elképesztően rengeteg – energiával?
Jó! Gyühet a második fokozat, amelyben a technikailag értelmes (de különben valószínűleg teljesen hülye) élőlény még ezzel az energiamennyiséggel sem elégszik meg, és elintézi, hogy az anyacsillagának teljes – tehát a minden irányban kisugárzott – energiáját használni tudja...!
Itt eszembe jut a régi vicc: Az öreg halász kifog egy halacskát, amelynek egy kis mikro-aranykorona van a fején. A halacska jajgat enyhén, aztán megígéri, hogy a halász három kívánságát teljesítené, ha az visszadobná őt a tengerbe. A halász megbízik benne (igen, a mesében ilyen lehetetlenségek is vannak, hogy valaki megbízik egy addig sose látott, idegen élőlényfaj tagjának a szavában), és kezdi sorolni a kívánságait: 1) Legyen az egész tenger rumból! 2) Ha hazamegy, a felesége fiatal és kegyetlenül csinossá vált nőként várja őt (lehetőleg már az ágyban, hogy ne kelljen sokat vacakolni)! 3) Itt soká gondolkozott az öreg és megerőltetően törte a fejét (a halacska közben kétségbeesetten tátogott), végül kibökte: még egy üveg rumot!
Ám ez csak gyönge hasonlat, mert a második fokozat képzelt élőlénye, miután a tengere már rég rumból volt, harmadiknak egy jupiterméretű, rummal telt hordót kívánt magának.
A harmadik fokozat: a technikailag most már alig tovább fejlődhető lény az egész hazai tejútjának teljes energiakészletét saját céljaira tudja használni. Ne fáradozzunk azzal, hogy megpróbáljuk ennek a megvalósítási lehetőségét elképzelni, hiszen aki belekezd ebbe a vállalkozásba, azt veszi észre, hogy a legközelebbi, szomszéd csillaghoz is 10 000 évig tart majd az utazása. Hogy aztán annak az energiáját hogyan fogja hazahozni, azon majd lesz ideje gondolkozni a tízezer évig tartó utazáson. És ha egy kicsit tovább számol Kardasovnál, arra is rádöbben, hogy a harmadik fokozat követelményének teljesítéséhez, tejútjának további 200 milárd csillagától is el kell rabolnia az energiát, melyek között olyanok is lesznek, amelyek 50 000 vagy 70 000 fényévnyire vannak tőle... Sajnos erre a fokozatra már hasonlat-viccet sem lehetne kitalálni.
Nade! Nincs az a szénásszekér, amelyre... Illetve nincs az a köbmarhaság, amire ne lehetne még egy lapáttal rátenni. Egy Freeman Dyson nevű jóember elgondolta, hogy hogyan valósíthatná meg egy, a második Kardasov-fokozatra áhítozó lény a technikai álmait? Pofon egyszerű! Kell csinálni egy belül üres gömböt és annak a belső felületét ki kell teljesen bélelni napelemekkel. A gömb átmérőjének a mi esetünkben mindössze akkorának kell lennie, mint a földpálya átmérője, ami csekélyke 300 milió kilométer. Untig elég lenne, ha a gömböcske falvastagságát három méteresre tervezzük. Nagyszerű! Már csak anyagot kell szerezni hozzá, ugyanis röpke számolgatásom szerint, ennek a gömbfalnak a térfogata 339 bilió köbkilométer lenne, ami elég sok anyag, még akkor is, ha a gömbfalat csupán habpolisztirolból csinálnánk. Összehasonlításképpen, a Föld térfogata 1,08 bilió köbkilométer (tessék utánaszámolni!). Aztán már csak neki kellene állni a fölépítésének. Igaz, hogy már a fölépítéséhez (az anyagbeszerzésről ne is beszéljünk) kellene az az energia, amely majd csak akkor állna rendelkezésünkre, ha már elkészült és hibátlanul üzemel Dyson bácsi gömböcskéje. De ezt a gondot hagyjuk Dyson bácsi rendkívül szorgalmas, technikai fenegyerekeire...
Azt mondtam föntebb, hogy Dyson ezt a második Kardasov-fokozat technikai keresztülvihetőségének bizonyítására találta ki. Nem! Tévedtem! Erre a hülyeségre teljesen egyedül volt képes, mert az ötlete 1960-ból származik, amikor Kardasov talán még nem is gondolt arra, hogy valamikor majd skálázgatni fog... Hát, nem azért mondom, de mennyivel közelebb áll a valóságban elképzelhetőhöz, hogy egy királylány megcsókol egy békát, és akkor abból királyfi lesz (még akkor is, ha megcsókolatlanul, csupán falhozvágástól válik azzá)! Dehát a hatványozásban nincs fölső határ, a köbmarhaság után jöhet a marhaság a negyedik, ötödik és további hatványokon.
Íme: Fölmerült a kérdés (nem tudom kiben és azt sem tudom, hogy az illető hogy’ vehette komolyan magát?), hogy miképp lehetne egy ilyen, második Kardasov-fokozaton tengődő civilizációt innen a Földről fölfedezni? Egyszerű: a napelemek – a második fokozatú, kardasovista mukik legnagyobb sajnálatára – nem változtathatják át a napsugarak energiájának száz százalékát elektromos árammá, és átmelegszenek. És miután a három méter vastag gömbfal – bármiből legyen – sem szigetelhet száz százalékosan, a Dyson-gömb hőt sugároz, ami nem más, mint vörösön inneni fény (ha úgy tetszik: infravörös), és az fölfedezhető. És tényleg, csillagászok kutattak ilyen, hőt sugárzó, Dyson-gömbök után! Ne számolgassuk, hogy ez a hülyeségnek hanyadik hatványa... Ez még akkor is túl lenne a józan (viszonylag alacsony hatványú) marhaságon, ha egyébként 50-60, „közönséges” (azaz mezei, réti, erdei), technikai civilizációk lényeivel már régen tegező viszonyban lennénk...
(innen folytatjuk)
* A magyar nyelv egyik – értékében eléggé szinte fel sem becsülhető – előnye más nyelvekkel szemben a pontos, hangzásszerinti írásmód. Ez ellen sokat vétkeztek azok, akik idegen szavakat írásmódjukkal együtt vettek át, figyelmen kívül hagyva, hogy az idegen nyelvekben a kiejtést más szabályok uralják, mint a magyarban. Itt főleg a kettőzött mássalhangzókra gondolok. Gyerekkoromban a teniszt még tennisznek, a mamutot még mammutnak írták. Ma viszont még mindig milliót, milliárdot, ellipszist, szimmetriát, allergiát, intelligenciát, kommunikációt, mottót, modellt, barakkot, agglomerációt és sok más szót, idegen írásmód szerint írunk, ami nem lenne nagy baj, ha mindenki ismerné e szavak helyes kiejtését. Sajnos azonban egy „elbunkósodási” folyamatot tapasztalok: sokan bizony ezeknél a szavaknál a kettős mássalhangzókat már – magyar módra – kettőzötten megnyomva ejtik. Emiatt e szavak kettős mássalhangzóinak egyike nem csak fölösleges, hanem már káros is, hiszen helytelen kiejtésre ösztökél. Ez ellen sürgősen tenni kell valamit! Részemről (valakinek el kell kezdenie!!) a fenti példákban, és ahol csak ilyen szavakra bukkanok, kiirtom a fölösleges – sőt: káros – második mássalhangzókat.
Kapcsolódó írásaink:
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (1. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (2. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (3. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (4. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (5. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (6. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (7. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (8. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (9. rész)
Augusztus húsz és huszadika, az UFÓ-s sorozat és a magyar helyesírás – Gyimóthy Gábor és a Szerk.
Gyimóthy Gábor: Mit csinál a Betelgeuze? – Egy kis csillagászat
Neo-geocentrizmus (Gyimóthy Gábor költeménye a Föld és a Hold különleges
Comentarios