Gyimóthy Gábor: Négy bolygó társunk – versben elbeszélve
Varga Vázsonynak, a nemzetközi csillagászati diákolimpiák első magyar aranyérmesének
Merkúr, az alig ismert
Merkúr vagyok, bolygó vagyok,
íme bemutatkozom.
Legközelebb szép Napunkhoz
a köröket én rovom.
Kopár vagyok, sivár vagyok
és sajnos nincs légköröm.
Bár, hogy nincs – mint a Vénuszé –
az számomra nagy öröm !
Felületem fene forró,
merthogy túl közel a Nap,
s hozzá képest alig forgok:
egy évem csak másfél nap.
Gerincem oly hetykén tartom,
azaz, a tengelyemet,
hogy a sarki kráterekbe
a Nap fénye nem mehet.
Jeget tartok bennük, amely
ki tudja, mire lesz jó ?
Talán szomjat olt majd, hogyha
leszáll ott egy űrhajó.
Van két hold, mely nagyobb nálam
(kérdem én, hogy ki bánja ?!):
Ganymédesz, Jupiternél
s a Szaturnusz Titánja.
Igaz, könnyebbek e holdak,
lehetnek ők bár nagyok,
sok fém rejlik a begyemben,
s emiatt vaskos vagyok.
Rajtam nem sejtettek várost,
sűrű, sötét őserdőt,
fantázia szövevénye
engem körül sose nőtt.
Holdam sincsen. – Miért lenne ?
E napközeli zugot
nem keresték föl a holdak,
hisz Vénusznak sem jutott...
Csak bámulom Föld bátyámat
(tán protekciója volt ?),
hogy' keringhet körülötte
nagybolygókhoz illő hold ?!
És persze az is elképeszt,
Vénusz néném mint ragyog...
De a nyolc bolygó egyike
lám, mégiscsak én vagyok !
Zollikerberg, 2021 V. 19.
Barátnőm, a Vénusz
Hej! Az Esthajnal csillaga
gyönyörűen ragyog !
Este – mert én koránkelő
bizony sosem vagyok...
Újholdkor néha oly csodás,
mint a török zászló,
amikor a Hold csupán csak
szempillának látszó.
Galilei fedezte föl,
hogy a Földünk „gyarló”,
mert Újhold mellett a Vénusz
ugyancsak kis sarló !
Tehát nem Földünk a központ,
nem lehetünk „belül”.
Minket az Esthajnal csillag
soha meg nem kerül !
Téged ettől – csodás Vénusz –
nem ért semmi csapás,
tovább áradt felőled a
sziporkázó varázs.
Arcod felhő fátyol fedi,
mögé sosem láttunk,
azt átdöfő távcsövekre
hiába is vártunk.
Lepled mögött szemérmesen
burjánzani hagytad
meséinket arról, vajon
mi zajlik lent rajtad ?
Azt nem mertük gondolni, hogy
– mint hittük a Marson –
völgyeidnek öle akár
városokat tartson...
Óriási esőerdők,
hatalmas nagy fákkal,
hol rettentő gyíksárkányok
küzdenek egymással ?
Zúgó tengerek, melyekben
nyüzsög már az élet ?
Avagy zöld rónádon akár
emberféle élhet ?
Vagy talán még félig majom,
dús szőrrel az arcán
s indákon leng fától fáig,
ahogy nálunk Tarzán ?
Sajnos nem, mert a valóság
rémes ! Szörnyű ! Ronda !
Ahogy kimutatta néhány
odaküldött szonda.
Légköröd csak széndioxid,
őrült hő és nyomás !
S ha eső van, akkor az ott
csak kénsavból szokás...
Ám a bolygók – látják lelkem –
átkot rám nem vetnek,
mert e vad csalódás után
én mégis szeretlek...
Zollikerberg, 2021. V. 17.
Barátom, a Mars
Távoli csillagnak tűnő,
vörösfényű égitest,
feléd tekintgetek hogyha
felhőtlen egű az est.
Évezredek óta tudjuk,
hogy járod az egeket,
ám hogy nem csillag vagy, alig
négyszáz éves ismeret.
Bolygó-társunk és szomszédunk,
együtt keringünk veled,
csupán csak egy másik bolygó
van mihozzánk közelebb.
Többszáz éve kalandozgat
terajtad a képzelet,
s találgatja, hogy arcodon
mi minden csoda lehet ?
Reméltük, hogy erdők, mezők
lesznek rajtad láthatók,
s hogy virágzó városokban
nyüzsögnek a marslakók.
Távcsöveink ehhez sajnos
nem voltak megfelelők.
Maradt hát a képzelet,
s a csodákat-képzelők...
Lakóidtól még féltünk is,
és bizony volt oly mese,
hogy itt járnak s ránk zúdul majd
háborúknak rémese !
Aztán lassacskán letűnt a
csak-távcsövek korszaka.
Rakéták és szondák lettek,
robogott a technika.
S ezzel jött a nagy csalódás !
Fölébredt az álmatag !
Rajtad se erdő, se város,
ami van, az sivatag...!
(Két holdja is van a Marsnak
– ezt is illik ám tudni –
de e kettő csupán egy-egy
nagyobbacska kőkrumpli.
Ahogy ember, lasszójával
a teheneket szokta,
vonzereje e két holdat
egyszerre csak befogta.)
Járgányok gurulnak rajtad,
s mérik, amit csak lehet.
Kérlek, mutass majd valami
– mégoly nyeszlett – életet !
Zollikerberg, 2021. V. 16.
Méltóságos Jupiter
Méltóságos, nagy Jupiter,
meghajlok előtted én,
s csak remélem, nem sért meg e
tegeződő költemény.
Bolygó-családunk fejeként
pörögsz örök körödön,
s nagy holdjaid keringésén
töltöm tömör örömöm.
Keringés-számuk ugyanis
olyan agyafúrt viszony,
gondolkodóba eshetünk
s csodálkozhatunk bizony !
Míg Kalisztó három kört tett,
Ganymédesz már hetet,
Európa meg tizennégyet,
s Ió huszonnyolcat tett.
Noha van vagy hetven holdad,
ez a négy nagy kiválik.
Galilei kis távcsövén
látszottak már idáig.
1610-ben történt
a híres fölfedezés,
s hogy mind a Nap körül kering,
nem lehetett tévedés.
„Akkor talán mi is éppúgy...” –
gondolta Galilei,
ám az Egyháznak ez elvtől
zsongtak az idegei.
Kicsit később, Olaf Rømer
sokat vizsgálta Iót,
s keringése késésében
nem sejthetett semmi jót.
Néha meg a kis holdacska
éppenséggel sietett !
Oka ennek, Rømer szerint,
fénysebesség lehetett.
Helyesebben: rájött, hogy e
sebesség nem végtelen,
s hogy emiatt a holdacska
néha késni kénytelen.
Olyankor, ha Jupitertől
távolodva sietünk,
s Ió-keringésenként egy
kicsit messzebb kerülünk.
(Összeadta az össz-késést,
s megdöbbenve látta ő:
ezer másodpercnyi fény-út
a földpálya-átmérő !)
Hogyha pedig e derék hold
látszólag meg sietett,
Közeledtünk Jupiterhez,
s fordított volt az eset.
Akkor nem volt kronométer,
„pontatlan volt az idő”,
Amerika s Európa közt
pontosan nem mérhető !
Iót figyelték tehát és
számolták a köreit
óceánnak túlpartján is,
akárcsak minálunk, itt.
Így a két földrészen óra
egyenlépésben futott,
s a tengeren a sok hajós
szinkron időhöz jutott.
Ámde visszatérek hozzád,
óriási égitest,
szondák jelentése rólad
csodálatos képet fest.
Felszíned örvényeiben
képről gyönyörködhetünk.
Arról hogy benned mi zajlik,
csak keveset sejthetünk.
Vigyázz miránk továbbra is,
térítsd el a kisbolygót,
amely felénk irányulna
s nem tenne itt semmi jót...
Zollikerberg, 2021 V. 20.
Kapcsolódó írásaink:
Gyimóthy Gábor: Nyelvtanulás verspihenőkkel (II.) Életem függelékben – Idegen nyelvek közt
Gyimóthy Gábor: Nyelvtanulás verspihenőkkel (III.) Életem függelékben – Beleszerettem anyanyelvembe
Miért vagyunk restek alámerülni az igazgyöngyért? Szilaj Csikós seregszemlénk. Tisztelt Olvasó!
Gyimóthy Gábor levele a Szilaj Csikónak: a Nyelvlecke c. verse eredeti, helyes szövege
Gyimóthy Gábor két új – nevezetes Nyelvleckéjét megidéző – verse
Gyimóthy Gábor: AZ ÍRÁSMÓD. (Avagy: hogyan magyarítsuk az idegent)
Gyimóthy Gábor: Kókuszos történet (16.) „Korán kelt a kelta”
Gyimóthy Gábor: „Hogy is volt az egykor régen?” – Világhálón elszabadult versem...
Gyimóthy Gábor: Idomok – avagy formatervezős emlékeimből (1.)
Gyimóthy Gábor: Idomok – avagy formatervezős emlékeimből (2.)
Gyimóthy Gábor: Idomok – avagy formatervezős emlékeimből (3.)
Gyimóthy Gábor: Idomok – avagy formatervezős emlékeimből (4., befejező rész – különösen ínyenceknek)
Gyimóthy Gábor: Az írógép – „A fürge, barna róka átugorja a lusta kutyát”
Gyimóthy Gábor: A Holdról – unokaöcséimnek, seregnyi gyermekeiknek...
Gyimóthy Gábor: Kókuszos történet (19.) Aranypáva, Örvény és társaik
Gyimóthy Gábor: NYELVI JÁRVÁNY – a legfrissebb nyelvművelő gúnyversike
Gyimóthy Gábor: Ki a jobb? Egy kis pentalógiában elbeszélve...
Comments