Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (6. rész)
(A helyesírás néhány esetben a szerző saját megfontolásait követi. Ld. a *-gal jelölt lábjegyzetet!)
Miután sikerült olyan zavarosan bemutatnom a Naprendszer keletkezését, hogy már én sem ismerem ki magam, nyugodtan mondhatom, hogy nem baj. Hiszen az elméletek és szimulációk inkább alapulnak feltevéseken, mint mérhető, „kézzelfogható” tényeken és ezért nem tudjuk pontosan, hogy valójában hogy’ játszódott le az egész. Viszont egy biztos, a Naprendszer keletkezése jóval vadabb, viharosabb esemény volt, mint ahogy eddig képzeltük. Amit például az elméletek nem magyaráznak meg, hogy miért tér el a Nap forgástengelye kereken 6 fokkal a bolygók átlagos pályasíkjára merőleges vonaltól? Batigyn és Michel E. Brown próbálta ezt megmagyarázni a 2016-ban kiadott – még föl nem fedezett – kilencedik bolygóról szóló elméletükkel. Szerintük a kilencedik bolygó tömege akár 10 földtömegnyi is lehet, és a bolygók pályasíkjához viszonyítottan, erősen dőlt pályával okozhatta a Nap tengelyferdületét. A kilencedik bolygó valahol messze a Plútón túl kering és valószínűleg nemcsak elméletileg létezhet, hanem valóban. Egy csomó, Plútóhoz hasonló méretű, de még a Plútónál is távolabb keringő törpebolygó elipszis pályáiból lehet következtetni a létezésére.
Meglátni aligha fogjuk, hiszen önfénye nincs és az abból a távolságból visszaverődő napfény itt már nemigen észlelhető. Talán 20 000 évig is eltart, amíg megtesz egy kört a Nap körül. Újabb számítások szerint legföljebb 3-4 földtömegű lehet, ami még mindig tekintélyes méret és azzal vígan megérdemelné a bolygó nevet. Ha aztán egyszer valódi nevet kapna (amihez nem feltétlenül szükséges fölfedezni, Vulkán is kapott nevet, pedig se nem fedezték föl, sem nem létezik), remélem, hogy P-betűvel kezdődik majd a neve. Hogy miért? A németnyelvű gyerekek kedvéért. Ugyanis Plútót lefokozták. Már nem nevezheti magát bolygónak, csak törpebolygónak, éppen mert fölfedeztek mögötte egy halom égitestet, amelyek részben talán még nagyobbak is nála. És az is valószínű, hogy még sok ilyet fognak ott fölfedezni. Ezek – Plútóval együtt – nem nevezhetők mind bolygónak, mert sokmindenben eltérnek a „valódi” bolygóktól. Viszont létezik egy németnyelvű, megjegyző mondóka azokból a boldog időkből, amelyekben Plútóka még bolygónak számított. Kilenc bolygóról van szó benne. Abban segíti a gyerekeket, hogy könnyen jegyezhessék meg a bolygók Naptól számított sorrendjét Íme:
Mein Vater erklärt mir jeden Sonntag unsere neun Planeten.
Merkur, Venus, Erde, Mars, Jupiter, Saturn, Uranus, Neptun, Pluto.
(A mondat értelme magyarul: Apukám elmagyarázza nekem minden vasárnap a kilenc bolygónkat...) Egy P-kezdőbetűs nevű, kilencedik bolygó megmentené a mondókát...
Néhány érdekesség a két, nagyon távoli, külső bolygóról. Neptúnusz a gyönyörű, világoskék színét a metánnak köszönheti, amely a középpont felé haladva – amóniákkal és vízzel – valószínűleg folyékony tengert alkot. Még mélyebben, az őrült nyomáson a metán szétesik és a benne lévő szénből gyémánt kristályok keletkeznek, amelyek egy folyékony szén-tengerre potyognak és aztán abban úszkálnak. Nehéz elképzelni! Bár ilyen „gyémánt esőt” az Uránuszon, Szaturnuszon és Jupiteren is lehetségesnek tartanak. Saját belső hője 7000 fokos lehet a közepén. A felületén elképesztő viharok tombolnak, néha óránként 2000 kilométeres sebességű szelekkel. Ez azért érdekes, mert ezeket a viharokat olyan nagy távolságban nem okozhatja a Nap sugárzása. Azokhoz az energia csak a bolygó belsejéből származhat. Tengelyének dőlésszöge kicsit nagyobb, mint a Földé: 28 fok, viszont sokkal gyorsabban forog, mint a Föld: egy nap 16 óráig tart rajta.
Érdekes a legnagyobb holdja, Triton, amely 2700 kilométeres átmérőjével kicsit nagyobb Plútónál (Plútó: 2400 km, a mi Holdunk pedig – összehasonlításképpen – 3475 km.) Nagy valószínűséggel „rokona” Plútónak és a Plútón túli törpebolygóknak, amelyek a Kuiper övben kószálnak. Neptúnusz „befogta” magának (ezért szegény még csak törpebolygónak sem nevezheti magát, csak holdnak). Ám egy ilyen befogás – a számítások szerint – egyáltalán nem egyszerű dolog. Valószínűleg úgy lehetséges, hogy nem egy, hanem két, egymás körül keringő égitest merészkedett Neptúnusz közelébe, és az egyik „elparittyázódása” tette lehetővé a másik befogását. Maga a befogás tagadhatatlan, hiszen Triton „visszafelé” kering (azaz retrográd), és a pályasíkja 23 fokot zár be Neptúnusz keringési síkjával. Valamitől belső melege is van, mert amikor a Voyager 2 elhaladt mellette 1989-ben, 8 km magasra föllövellő Nitrogén gájzírokat „látott” rajta.
Az Uránusz ugyancsak kék a metántól, de valami más a légkörében zöldesebbre festi. Amikor a Voyager 2, 1986-ban meglátogatta, a felülete unalmas mozdulatlanságot mutatott, miután akkor a bolygó egyik sarka éppen a Nap felé „nézett”. Tudjuk, ilyesmi kétszer fordulhat elő a 84 évig tartó keringése alatt, mert a forgástengelye szinte a pályasíkjában fekszik. 20 évvel, azaz kereken egy negyed uránusz-évvel később, a Hubble űrtávcsővel rémes viharokat lehetett látni rajta. Ott talán a Nap sugárzása is okozhat ilyesmit, vagy talán a bolygó gyors forgása is szerepet játszhat a viharkeltésben. Egy uránusz-nap, 17 óra.
A holdjai nagy zűrzavarban „élnek”. Időnkét összeütköznek, szétmorzsolódnak, gyűrűt alkotnak a bolygó körül, aztán újra összeállnak holdakká, és elölről kezdik az egészet. Pillanatnyilag úgy látszik, hogy két holdja „maholnap” összeütközik. Ám ez csillagászati maholnap, ami egy-két milió évet is jelenthet.
Jupiterről mint a Naprendszerünk legnagyobb bolygójáról sok mindenki sok mindent tud. Már gyerekkoromban tudtam, hogy a tömege 318-szorosa a földtömegnek, hogy az átmérője a földátmérő 11-szerese, és hogy kereken 10 óra alatt tesz meg egy fordulatot. Most gyorsan kiszámítottam, ez azt jelenti, hogy egy pont az egyenlítőjén 12,4 kilométert tesz meg másodpercenként (ami az itteni hangsebességnek a 37-szerese, és a Föld körül keringő műholdjaink – alacsony pályán – másodpercenként 8 km-t tesznek meg...). A Jupiter tömege az összes bolygó együttes tömegének a 70 százaléka. Sok új ismeretet a Juno című űrszondának köszönhetünk, amely 2016-ban érkezett meg Jupiterhez és – ha jól tudom – azóta is kering körülötte. Tömegének fele, őrületes nyomás alatt, fémes tulajdonságú, folyékony hidrogénből áll, és valószínűleg ez az oka a nagyon nagy és nagyon erős mágneses terének, amely akkora, hogy a négy nagy („Galilei-féle”) holdját is magába foglalja.
A legközelebbi nagy hold (Io) tűzhányóktól telebüdösített légteréből részecskéket ránt magafelé, amitől a mágneses sarkain óriási sarkifény tünemények keletkeznek. Érdekes módon úgy tűnik, mintha nem elégedne meg az északi és a déli mágneses sarkokkal, és „tart még” egy harmadik ilyen sarkot is az egyenlítője táján. Talán ez is következménye a fönt említett nagy bolygó-karambolnak, ami a magját is „összekócolta”.
Magjának a becsült hőmérséklete 23 000 fok. Négy nagy holdjáról már írtam máshol. Számunkra a különösen érdekes Európa (a második belülről), amelynek jégmezeje alatt meleg tengert gyanítanak, és abban esetleg még élet is keletkezhetett. Expedíciót akarnak oda küldeni valamikor a távoli jövőben, de a Jupiter környéke az erős mágneses tér jóvoltából tele van olyan durva sugárzással, hogy az nemcsak az emberekre, de még a mérőműszerekre is ártalmas lehet. Ezért valószínűleg nem közvetlenül Európára fognak leszállni, hanem az eggyel távolabbi Ganimédeszre, vagy Kalisztóra. Onnan Európára majd csak kutató robotokat küldenek át. Aki majd megéri ezeket a kiküldetéseket, legyen szíves és gondoljon rám... (Én csak akkor érném meg, ha képes lennék 150 éves koromig nem meghalni...)
(innen folytatjuk)
* A magyar nyelv egyik – értékében eléggé szinte fel sem becsülhető – előnye más nyelvekkel szemben a pontos, hangzásszerinti írásmód. Ez ellen sokat vétkeztek azok, akik idegen szavakat írásmódjukkal együtt vettek át, figyelmen kívül hagyva, hogy az idegen nyelvekben a kiejtést más szabályok uralják, mint a magyarban. Itt főleg a kettőzött mássalhangzókra gondolok. Gyerekkoromban a teniszt még tennisznek, a mamutot még mammutnak írták. Ma viszont még mindig milliót, milliárdot, ellipszist, szimmetriát, allergiát, intelligenciát, kommunikációt, mottót, modellt, barakkot, agglomerációt és sok más szót, idegen írásmód szerint írunk, ami nem lenne nagy baj, ha mindenki ismerné e szavak helyes kiejtését. Sajnos azonban egy „elbunkósodási” folyamatot tapasztalok: sokan bizony ezeknél a szavaknál a kettős mássalhangzókat már – magyar módra – kettőzötten megnyomva ejtik. Emiatt e szavak kettős mássalhangzóinak egyike nem csak fölösleges, hanem már káros is, hiszen helytelen kiejtésre ösztökél. Ez ellen sürgősen tenni kell valamit! Részemről (valakinek el kell kezdenie!!) a fenti példákban, és ahol csak ilyen szavakra bukkanok, kiirtom a fölösleges – sőt: káros – második mássalhangzókat.
Kapcsolódó írásaink:
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (1. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (2. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (3. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (4. rész)
Gyimóthy Gábor: Egy kis csillagászat (VI.) Bolygók és exobolygók (5. rész)
Augusztus húsz és huszadika, az UFÓ-s sorozat és a magyar helyesírás – Gyimóthy Gábor és a Szerk.
Gyimóthy Gábor: Mit csinál a Betelgeuze? – Egy kis csillagászat
Neo-geocentrizmus (Gyimóthy Gábor költeménye a Föld és a Hold különleges
Comentarios