top of page

A COVID-19 FEDŐNEVŰ VILÁGURALMI HADMŰVELET MEGFEJTÉSE. IV. Álcázott járványkampány



Tisztelt Olvasó!

Mikor tekinthetünk álcázottnak (hamisnak) egy bármilyen járvánnyal foglalkozó kampányt? Akkor, ha a valóságos helyzet tényszerű és célszerű bemutatása, a kívánatos tájékoztatás és szükséges figyelmeztetés helyett hátsó szándékok, titkos célok beteljesítésére törekszik. Akkor, ha az egész kampány valójában egy elterelő hadművelet megvalósítását szolgálja.

Azt, hogy pontosan mik lehetnek ezek a hátsó szándékok, titkos célok, s mire irányul az álcázott hadművelet, a későbbiekben igyekszünk kideríteni. Egyelőre csak azt kívánjuk hitelt érdemlően igazolni, hogy a különféle főszereplők (természetes személyek, intézmények, médiumok, titkos szervezetek, kormányok) különféle nyilatkozatai és intézkedései NEM EGY VALÓSÁGOS JÁRVÁNY VALÓSÁGOS MEGFÉKEZÉSÉRE IRÁNYULTAK, HANEM ARRA, HOGY ELHITESSÉK EGY CSINÁLT JÁRVÁNY VALÓSÁGOS ÉS ÉLETVESZÉLYES VOLTÁT!

Mielőtt nekifognánk állításunk bizonyításának, elkerülhetetlenül tisztáznunk kell, hogy milyen értelemben és milyen mértékben tekintjük csináltnak a Covid-19-et.

a) Ismereteink szerint valóságosan létezik egy olyan, sars-cov-2-nek nevezett koronavírus, amely influenzaszerű megbetegedések tüneteit okozza.

b) Ismereteink szerint ezt a vírust egy influenzavírusból hozták létre laboratóriumban, mesterséges beavatkozással. A jelek szerint a beavatkozás arra irányult, hogy 1) valamelyest súlyosabb betegségtünetek előidézésére legyen képes, mint a természetes influenzavírusok; 2) laboratóriumi körülmények között módosítható legyen a vírus, ily módon szabályozható legyen a hatása, körülményesebb az azonosítása és az ellene való védekezés.

c) Logikus feltételezésünk szerint az előállított vírust, illetőleg különféle változatait szabadon engedték – hiszen mi másért állították volna elő, mint egy globális titkos hadművelet egyik kulcsfontosságú részeként?

d) A mesterséges vírus nem vagy nem sokkal fertőzőbb, mint a szokásos, természetes influenzavírusok. A covid-19-nek tulajdonított fertőzések java részét a hagyományos influenzavírusok okozhatták.

e) A hagyományos influenzavírusok is okoztak és okoznak súlyos légzési problémákat, s az általuk való megfertőződésnek is lehet halálos végkimenetele. A covid-19-nek tulajdonított elhalálozások java részét a hagyományos influenzajárványok okozhatták.

f) A mesterségesen előállított, „szélnek eresztett” sars-cov-2 vírusnak betudható járvány sokkal kevésbé bizonyult kiterjedtnek és erőteljesnek, mint amilyennek beállították. Nem is lehetett volna világjárványnak kikiáltani, ha megelőzőleg – a kovidos hadművelet részeként – a WHO nem változtatta volna meg a világjárvány definícióját, enyhítve a járvánnyá való kinyilvánítás feltételein.


A COVID-19 CSINÁLTSÁGA TEHÁT LEGINKÁBB ABBAN MUTATKOZIK MEG, HOGY SOKSZOROSAN VESZÉLYESEBBNEK ÉS HALÁLOSABBNAK ÁLLÍTOTTÁK BE A VALÓSÁGOSNÁL!

A valóságos létezése, az igazolható fertőzőképessége, a csakugyan előforduló súlyos megbetegedések és halálos végkimenetelek mind arra szolgáltak, hogy kellő hivatkozási alapot nyújtsanak egy olyan globális járványkampányhoz, egy világszerte egységesen alkalmazott kampányprotokollhoz, amely aztán kellőképpen megágyazott a vészhelyzetek kinyilvánításának, a legkülönfélébb szigorításoknak, lezárásoknak, a célirányos egészségügyi eljárásrendeknek, s legfőképpen is az egész kovidos hadművelet talán legfontosabb stratégiai elemének: az oltási kampányoknak és a tömeges oltatásoknak, oltakozásoknak.

Az alábbiakban tehát nem arra keresek és kínálok bizonyítékokat, hogy a koronavírus vagy az általa okozott betegségek nem léteznek, hanem arra, hogy a járvány lényegét, mesterséges (csinált, gerjesztett) voltát elhallgatták, hatását, veszélyességét aránytalanul felnagyították, azzal a megfontolt hadműveleti szándékkal, hogy kellő mértékű általános félelmet, engedékenységet, engedelmességi és igazodási hajlandóságot váltsanak ki az emberiség egészéből.


  • (lelki terep-előkészítés és előrelátó koronás hadgyakorlatok)

Kínai kutatók már 2007-ben egy koronavírusos világjárvány veszélyét ecsetelték.


2010-ben a Rockefeller Alapítvány játszott le egy pandémiát egy előre megírt forgatókönyv alapján. Néhány pont ebből:

– víruspandémia magas fertőzési potenciállal és mortalitással

– súlyosan megterhelt egészségügyi rendszerek több országban

– sok fiatalkorú halott

– a gazdaság összeomlik

– a nemzetközi mobilitás súlyosan akadályoztatva lesz

– a turizmus csaknem megszűnik

– a globális szállítóláncok megszakadnak

– a kiskereskedelmi egységeket bezárják

– az USA demokratikus válságkezelése megbukik

– a diktatórikus kínai válságkezelés sikeres lesz

– az egyéb nemzetek a kínai modellt utánozzák

– a diktatórikus berendezkedések megmaradnak a pandémia után is

– a sokkolt lakosság elfogadja az ellenőrzés kiterjesztését és a diktatúrát

– bevezetik a biometrikus ellenőrzést

– a létfontosságú iparágak állami ellenőrzés alá kerülnek

– többpólusú computerizált világrend USA dominanciával

– filantróp alapítványok az USA kül- és biztonságpolitikájának részévé válnak, illetve a politika minden területén előjogokat élveznek.


Bill Gates 2015-ben, egy TED-es előadásában olyan világjárvány közeledtét jósolta meg, amelyre ha nem készülünk fel, akkor a spanyolnátháéhoz hasonló emberveszteséggel kell számolnunk. Mondandója nyomatékául egy kijelzőn a rohamosan százezrekkel, milliókkal növekvő elhalálozási szám pergett. „2014-ben a világ egy borzasztó ebolakitörést került el, több ezer önzetlen egészségügyi dolgozónak – és, őszintén szólva, valami nagy szerencsének hála. Visszatekintve tisztában vagyunk azzal, hogy jobban kellett volna teljesítenünk.” Bill Gates szerint eljött az ideje, hogy ötleteinket gyakorlatba ültessük, a forgatókönyv-tervezéstől a védőoltás kutatásán át egészen az egészségügyi dolgozók képzéséig. „Nincs ok a pánikra ... de lépnünk kell.”


2019. októberben egy, a Bill Gates alapítványa által támogatott kutatócsoport Event 201 néven szimulációs pandémia-gyakorlatot tartott New Yorkban, egészségügyi hivatalnokok, gyógyszeripari konszernek képviselőinek részvételével.

  • (álcázott elnevezés)

A koronavírusok mindegyike az influenzavírusok egyik fajtája. Ezt a globális hadművelet minden szereplője, beavatottja mélyen elhallgatta, hiszen egy teljesen újnak álcázott vírus szétkürtölésével sokkal nagyobb fenyegetettség-érzetet lehetett kiváltani.


Dolores Cahill professzorasszony világított rá egy vele készült interjúban: „Ma ugyanazt próbálják, mint amit a H1N1 influenzával akartak. Emlékeztetem Önöket, hogy a H1N1-ről azt állították, hogy borzalmas betegség. A miniszter azt mondta, hogy fiatalok halnak meg, stb. Valójában azonban csak egy „influenzácska” volt. A H1N1-ben végül sokkal kevesebb francia halt meg, mint a szezonális influenzában. Most ugyanezt játsszák el.”


  • (mértéktelenül eltúlzott halálos fenyegetettség)

A Covid-19-ről még csináltsága ellenére sem állítható, hogy tömeges és halálos veszedelmet jelentene az emberiségre.

Az egyik angol nyelvű szkeptikus film megfogalmazása szerint: „A kormányok saját számaira és a jó öreg matematikára hivatkozva, annak az esélye, hogy túléled a COVID-19-et a kísérleti oltás NÉLKÜL, attól függ, hogy mennyi idős vagy.


14 éves korig a túlélési esélyed 99,9998%

15-44 99,9931

45-64 99,9294

65-85 99,6297

85 felett 98,2499


Ennek ellenére a kormányok és a fősodratú médiumok kezdettől fogva, minden lehetséges módon a vírus halálos veszélyességét bizonygatták.


(hamisított emberáldozatok) A vírusjárvány kitöréséről szóló tudósítások mindegyike ugyanazokat a hamis jeleneteket tette közzé, vagy film vagy kép formában. Ezeken a sokkoló bejátszásokon emberek estek össze a nyílt utcán, minden látható ok s egyetlen jajkiáltás nélkül. Azt, hogy mindegyik felvétel egytől-egyig hamis (álcázott, megrendezett, oda nem illő) volt, onnan tudhatjuk egészen biztosan, hogy azóta egyetlen hasonló felvétel sem került napvilágra. Habár a covid-19-nek kétségkívül akadtak halálos áldozatai is, a betegség lefolyása egészen más, mint amit a hamis felvételekkel igyekeztek sugallni. Különösen más olyankor, amikor a kezelőorvosok híven követik a WHO által kiadott eljárásrendet, ez esetben ugyanis a legvégső stádiumot általában hosszan tartó fulladozás, lenyugtatózás, lélegeztetőgépre kapcsolás előzi meg. Váratlan összeesésekről csakis a járványkampány megfontolt, célirányos elindításakor esett szó, akkor, amikor az egész világ figyelmét egyszerre kellett ráirányítani az egész hadművelet kitervelői által sugalmazni kívánt világveszedelemre.

Az álcázott tudósítások különösen kirívó esete volt, amikor az egyik olasz lapban megjelent s onnan világszerte átvett fényképfelvételen egy hatalmas termet megtöltő rengeteg koporsóról állította az aláírás, hogy a Covid-19-től elhunytak tetemét tartalmazzák. Később kiderült, hogy a felvétel évekkel korábban készült.


(riasztó mértékűnek sulykolt elhalálozás) 2021 első hónapjaiban, a járvány állítólagos „tombolásakor” a magyarországi teljes körű elhalálozás mértéke nem érte el az utolsó kovidmentes „békeév”, azaz 2019 hasonló időszakáét. A KSH adataiból kiolvashatóan 2021 első tíz hetében összesen több mint kétezerrel kevesebben haltak meg, mint a „csak” influenzás 2019 hasonló időszakában. Ehhez képest a fősodratú médiában 2019 elején nyoma sem volt semmiféle járványnak, ellenben 2021 elején teljes gőzzel folyt a járványkampány, igazolva egyfelől a vészhelyzet s a vele járó szigorítások fenntartásának, másfelől a minél teljesebb körű oltakozás szükségességét. Pl. az M1 Híradó 2019. febr. 16–18-i adásainak összes kiemelt címét megvizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy egyetlen egy sem szólt bármiféle halálos kór (akár az influenza) jelenlétéről. Ellenben a 2021. febr. 16-18-i adásoknál összesen 37 kiemelt cím (téma) kapcsolódott valamilyen módon a járványhoz.

A vészhelyzetek és szigorítások fenntartásának és a nagyobb oltakozó kedv kiváltásának világszerte bevált módszere a minden korábbinál fertőzőbbnek és életveszélyesnek kikiáltott mutánsokkal való riogatás. Teljes joggal észrevételezte az egyik legkiválóbb szkeptikus honlap szerzője az „indiai mutáns”-sal kapcsolatban: „Ha egy 1,366 milliárd lakosú országban napi 2700 a koronavírus-halottak száma, akkor a magyar kormánynak mindent meg kellene tennie, hogy ezt a mutánst idehozza, és itt elterjessze. Hiszen ez azt jelentené, hogy a 10 milliós lélekszámú országban naponta maximum 20 ember halna meg koronavírus következtében.”

Ugyanezzel a mutánssal kapcsolatban egy magyarul kiválóan beszélő, delhi illetékességű vállalkozó készített videós beszámolót, személyes ismeretei és helyszíni tapasztalatai alapján. Mint kiderült, egyfelől az „indiai vírus” létezése, „tombolása” szemen szedett hazugság, másfelől pedig a valamelyest valóban megnövekedett elhalálozást az a hatósági intézkedés váltotta ki, hogy a helyi kis orvosi rendelőknek és kórházaknak megtiltották a betegek fogadását, s mindenkit néhány nagyobb kórházba tereltek, zsúfoltak be...


(meghamisított elhalálozási statisztikák) Minden lehetséges módon meghamisították, eltorzították a Covid-statisztikákat. A vírus jelenlétének meggyőző kimutatására bizonyítottan alkalmatlan PCR-teszteknek széles körben (egyes országokban, pl. Szlovákiában teljes körben) alávetették a lakosságot. Minden pozitív teszteredményt a Covid-19-nek tudtak be, az elhalálozásokat pedig akkor is a Covid számlájára írták, ha az elhunyt megelőzően akár több krónikus betegségben is szenvedett.

Sőt, olyan esetek is napvilágra kerültek, amelyeknél bizonyítást nyert, hogy mivel az egészségügyi intézménynek anyagi előnye származott abból, ha több kovidos elhalálozást tud felmutatni, ezért olyan betegeket is kovidáldozatként adminisztráltak (akár a hozzátartozók hozzájárulását is kérve ehhez), akiknél fel sem merült a vírussal való megfertőzöttség.

Habár a hamis és torz halálozási adatok kiválóan megfeleltek annak a célnak, hogy hivatkozási alapul szolgáljanak a vészhelyzetek meghirdetéséhez és meghosszabbításához, valamint az általános oltakozási hajlandóság erősítéséhez, másfelől azonban egy idő múltán óhatatlanul is rossz fényben tüntették fel a kormány és az egészségügy járványkezelő képességét. Magyarországon ennek köszönhető az a váratlan elszólás, amely Müller Cecília tiszti főorvos nevéhez kötődik: e szerint megközelítőleg sem az addig sulykolt harmincezernyi ember, hanem ennek csupán mintegy század része, 328 fő halt meg egyértelműen a koronavírus-fertőzés miatt. Azaz semmivel sem többen, mint egy erőteljesebb influenzajárvány idején! És körülbelül annyian, mint amennyit egyetlen napi elhalálozási számként közöltek a járványgörbe csúcsán!

Ezt az adatot kell szemünk előtt tartani akkor, amikor azt mérlegeljük, összhangban volt-e s van-e a koronavírus-járvány súlyossága, veszélyessége azzal a felhajtással, életünk felforgatásával, szabadságjogaink drasztikus elvonással, amelyet a járvány ürügyén a magyar állampolgárok – és általában az emberiség – ellen foganatosítottak.

A kovidhalálozások statisztikáinak ilyen-olyan meghamisítása hozzá tartozott a világszerte ajánlott járványkezelési eljárásrendhez. Alig van ország – az Egyesült Államoktól, Anglián és Németországon át Indiáig –, ahol ne hamisították volna meg az adatokat. Csak egyetlen jellemző példa – egy beszédes újságcím – egyik szomszédunkból: „A covid-statisztika az évszázad csalása: a minisztériumi jelentés szerint csak 227 haláleset történt covid19 fertőzés miatt Romániában 2020-ban”.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzés és Megelőzési Központja szerint a teljes COVID-halálesetek 94%-ánál átlagosan 2,9 társbetegség volt jelen. Más szavakkal: azon embereknek 94%-ának, akik állítólag COVID-ban haltak meg, átlagosan kb. 3 más társbetegségük volt, amelyek hozzájárulhattak az elhalálozásukhoz. Jó okkal vetette fel az egyik kételkedő: „Szóval ha valaki meghal COVID-ban, de a COVID-teszt használhatatlan, akkor miben haltak meg valójában? Feltehetően valami komorbidiában. Mit jelent ez? Azt, hogy egy másik betegségben.”


  • (meghamisított fertőzésszám)

Az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott, s ennek nyomán világszerte alkalmazott járványkezelési eljárásrend egyik alappillére a PCR-teszt. Számtalan tekintélyes egészségügyi szakember – köztük maga a Nobel-díjas feltaláló is – határozottan állította és bizonyította, hogy a teszt teljes mértékben alkalmatlan arra a célra, amelyre névlegesen használatba vették: a Covid-19 vírusával való fertőzöttség igazolására.

A PCR-teszt később Nobel-díjat nyert feltalálója, dr. Kary Mullis maga jelentette ki egy videóban, hogy tesztje „nem mondja meg, hogy beteg vagy-e, vagy hogy ami benned van, ártalmas-e”. Számunkra, megfejtésre törekvőknek, még ennél is tanulságosabb ez a kijelentése: „Ha jól csinálod, a PCR-ral szinte bármit megtalálhatsz bárkiben.”

A PCR-teszt eredményeinek hitelessége (valóságossága) döntő mértékben függ az ún. ciklusszámtól. Pl. 36 ciklus felett már a halott nukleidokra is pozitívan reagál, vagyis a teljesen egészséges, nem fertőző emberről is az jelzi, hogy kovidos beteg. „Találd ki, mennyit hagyott jóvá a Gyógyszerhivatal (FDA)! Több mint 40 ciklust! Ez azt jelenti, hogy a legtöbb teszt, ami COVID-ot talált, NEM talált COVID-ot” – szögezték le az egyik oknyomozó filmben.


  • (gyilkos protokoll)

A vírus- és járványveszély mértéktelen eltúlzása lehetővé tette egy olyan hamis járvány- és betegségkezelési eljárásrend elfogadtatását, amely összességében nemhogy csökkentette volna, hanem számottevően megnövelte a csinált járvány áldozatainak számát, a súlyosan megbetegedetteket és a halottakat egyaránt ide értve.


(boncolás megtiltása) Ez az egyik legárulkodóbb része az előírt, kötelező eljárásrendnek: mivel a boncolás megtiltása miatt nem lehetett utólag megbizonyosodni, hogy az elhalálozást valóban a koronavírusos megfertőződés okozta-e, ezért a továbbiakban is minden olyan esetben, amikor akár helyesen, akár hamisan diagnosztizálták a Covid-vírus jelenlétét, a beteget egy olyan szigorú kezelési eljárásrendnek vetették alá, amely őt nem egy súlyosabb fajta influenzából vagy egy egyedi lefolyású betegségből volt hivatott kigyógyítani, hanem egy mindenkire nézvést egyformán és általánosan életveszélyesnek tekintetett betegségből.


(életveszélyes kezelési rend) Az illetékes egészségügyi szervek nemcsak a boncolást tiltották, hanem az egyedi kezeléseket sem engedélyezték. Ennek folytán csekély lehetőség nyílt a Covid-19 valódi jellemzőinek és hatásainak kiderítésére, kedvezőbb kezelési módok kipróbálására. Ezért szinte az egész világon ugyanazt az előírt kezelési eljárásrendet alkalmazták és alkalmazzák, holott már bizonyíthatóan találtak és alkalmaztak mind az ajánlott gyógyszereknél, mind az előírt gépi beavatkozásoknál sokkal kedvezőbbeket, s legkevésbé sem életveszélyeseket. Mint köztudomású, az egészségügyi protokoll előírta lélegeztetőgépeknél kezdetben a 90%-ot meghaladó elhalálozási arány sem számított kivételesnek, sem külföldön, sem itthon. Arra hivatkozva azonban, hogy lélegeztetőgépre már csak az kerül, aki anélkül „biztosan” meghalna, ezért nem – ezért sem – kerestek más, kedvezőbb megoldásokat.

Meg azért sem, mert a lélegeztetőgépek megjelenítette szörnyű végzet talán még a minden áldott nap szétkürtölt halálozási mutatóknál is riasztóbban hatott a közvéleményre. A félelem, sőt általános rettegés légköre igencsak megkönnyítette azok dolgát, akik a további szükséges hadműveleti lépések megtételén, a vészhelyzet kihirdetésén, a szigorítások bevezetésén, az oltáskampány előkészítésén fáradoztak. Mindeközben pedig egyfolytában azon iparkodtak, hogy megakadályozzák azoknak a tényeknek a napvilágra kerülését, szélesebb körű megismerését, amelyek egyértelműen azt bizonyították, hogy léteznek sokkalta hatásosabb, eredményesebb, no meg emberségesebb gyógymódok is a Covid-19-re, mint a hivatalosan megköveteltek.


(semmibe vett tapasztalatok, cáfolatlan igazságok)

1.)

A Pesti úti Idősek Otthonának háziorvosa, dr. Dobos Vadim fészbukos nyílt levelében tájékoztatott arról, hogy maszk- és távolságtartás nélkül is elkerülhető a fertőzés, és az előírt eljárásrend nélkül is megelőzhető és kezelhető a betegség.


„Az általam bevezetett tömeges nagy dózisú D-, C- és multivitamin- adagolásnak, valamint a vezetőség következetes intézkedéseinek köszönhetően, 2020 júniusában legyőztük a Covid-járványt – azóta sem volt egyetlenegy Covid-os betegünk sem. Persze erről már hallgat a média!”


„Covid-os betegek ellátása vagy PCR szűrése kapcsán nem hordok maszkot, nem veszek fel kesztyűt – megfertőzni őket jobban már úgysem lehet, sőt az ő maszkjukat is levetetem, hogy lássam az arcukat, amelyből műszeres vizsgálatok nélkül is meg lehet ítélni az állapotuk súlyosságát. A fentiek miatt csak mosolyogva olvasom a »hős«, szkafanderbe öltözött, Covid osztályra akaratuk ellenére kivezényelt kollégák becsmérlő hozzászólásait… Nem félek a Covid-tól, mert 1 év alatt közel 250 valódi Covid-os beteget (PCR teszttel igazoltat) láttam el »védőfelszerelés« nélkül, és jól vagyok. Egyszer sem volt semmilyen panaszom, a munkáltatók által kért számtalan PCR tesztem is mindig negatív volt. Miért is? Mert a közel 10-12 órányi orvosi munka ellenére próbálok egészségesen élni, és legalább 10 éve szedem a nagy dózisú D-, C- és multivitaminokat” – írta fészbukos nyílt levelében.


2.)

Egy nagyváradi tüdőspecialista főorvos, dr. Flavia Grosan azt tapasztalta, hogy nem a vírus okozta betegség, hanem a kórházakban alkalmazott, a WHO utasítása szerint egységesen végrehajtott ún. „covidprotokoll” öli meg a beutaltak nagy részét. Groșan doktornő atipikus tüdőgyulladásként kezeli a SARS-CoV-2 vírus okozta állapotot. Arra is felhívta a figyelmet, hogy hatalmas hibákat követnek el a kórházakban, és hogy valójában a Covid protokoll öli meg a betegeket. „A Covid tüdőgyulladás, atipikus, de tüdőgyulladás, és ekként kell kezelni” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kórházakban beadott oxigén túladagolása agyi ödémát okoz, ez a betegek halálának egyik oka.


„A világjárvány kimondásának kezdetétől az volt a célom, hogy egyetlen beteg ne jusson odáig, hogy intubálják, mert ez végzetes. Folytatom a klasszikus, olcsó gyógyszeres kezelésemet (...)” – nyilatkozta. A protokollban ajánlott nyugtatók, így pl. a Kaletra és a Codeine Covidos betegeknek történő beadását nagy hibának tartja, mert ezek csak súlyosbítják a betegség tüneteit. “Szerencsére volt néhány nővér, akiket valóban hősnek tartok, akik figyelték a betegeket, és figyelmeztették őket, hogy ne vegyék be a Kaletra-t és dobják el a gyógyszereket. Aztán mikor az orvosok mentek és nézték a betegeket, csodálkoztak, miért nincs hasmenésük, és miért érzik jól magukat. Azért, mert nem vették be a protokoll által előírt gyógyszereket. Ezek az ápolók igaziból így megmentették a betegek életét.” „A Codein alkalmazásakor a beteg ugyanis nem tudja felköhögni a váladékot a tüdőből, s ez fojtja meg, nem vérrögök, hanem maga a felgyűlt váladék. Ilyenkor a betegek érthetően pánikba esnek, mert nem tudnak lélegezni, ezért benyugtatózzák és lélegeztető gépre teszik őket, s ezután isten irgalmazzon nekik!” – olvasható a doktornő által adott interjúban.


A magunk szempontjából ugyancsak fontos fejlemény: a nagyváradi főorvos asszony ellen az ottani orvosi kamara etikai eljárást indított. Fegyelmi eljárásra azért nem nyílott lehetőség, mert ehhez a doktornőnek orvosi műhibát kellett volna elkövetnie, efféle azonban nem volt bizonyítható...


3.)

Egy romániai kórház kovidos részlegének szakorvos vezetője, dr. Oana Mihaela Secară hosszú hónapokon át kezelte és figyelte a covid19 fertőzéssel beutalt betegeket, s ennek alapján sarkalatos következtetésekre jutott:


– A SARS-cov-2 vírus okozta megbetegedés tünetei és lefolyása semmiben nem másabbak és semmivel sem veszélyesebbek, mint az eddigi influenzavírusoknál.

– A SARS-cov-2 okozta légúti megbetegedés egyáltalán nem indokol semmilyen pandémiás világzárlatot.

– Sem orvosilag, sem tudományosan semmi nem igazolja a kötelező maszkviselés szükségességét.

– Semmi nem indokolja a kétes kísérleti vakcinákkal történő tömeges oltást.


A doktornő az elmúlt hónapok alatt szerzett orvosi tapasztalatai alapján kijelentette: a SARScov2-vel fertőződött betegek nagy része meggyógyul a betegségből, ha az eddigi orvosi protokoll szerint kezelik, mellőzve a hírhedt covid-protokollt (kétes hatású vírusölő szerek, a betegek leszedálása, intubálása és ágyhoz kötözése, stb.)


Az ActivNews hírportálon közölt cikk szerint az orvosnő úgy véli, a SARScov2 vírus terjedése pont úgy történik, mint valamennyi influenzavírusé, a vírussal kapcsolatba kerülő és ettől megbetegedő személyek 92 százaléka könnyű vagy középsúlyos tünetekkel minden különösebb beavatkozás nélkül felgyógyul ebből. A vírussal megfertőződött személyek 99 százalékának nem okoz semmilyen komolyabb gondot, nagyon sok embernél egyáltalán nem okoz tüneteket. Ez a vírus, mint a legtöbb koronavírus, itt marad velünk, pont úgy, mint a nátha- és az influenzavírus.


Mint minden grippevírus esetében, itt is a veszélyeztetett, az egészségügyileg nagyobb rizikófaktorral rendelkezők kerülhetnek súlyos állapotba. Az idős kor, súlyos alapbetegség, valamilyen okból legyengült immunrendszer okozhat szövődményeket vagy éppen életveszélyt, pont úgy, mint a többi légúti vírusnál.


A doktornő a covid osztályon szerzett tapasztalatai alapján kijelentette: teljesen indokolatlan mindenféle, az emberi genetikát befolyásoló, az ember természetes immunrendszerét felborító kísérleti vakcinával úgymond akadályozni a vírus terjedését. Elsősorban, mert ez valószínűleg nem fog sikerülni, kettő, a beoltott emberek jóval kiszolgáltatottabbakká válnak ezt követően minden vírus kiváltotta betegségnek.


Dr. Oana Mihaela Secară szerint az is megengedhetetlen, hogy minden olyan beteget, akit a PCR tesztek alapján covidosnak nyilvánítottak, úgy vezetnek be az elhalálozási listákra, mintha a covid kiváltotta tüdőgyulladás okozta volna a halálukat, ugyanis ez nem felel meg a valóságnak.


Itt pedig azt fontos hangsúlyoznunk, hogy Romániában, ahol a kormányzati rend úton-útfélen felborul, sokkal nehezebb érvényt szerezni annak a fajta orvosi fegyelemnek, amely gondolkodás vagy tiltakozás nélkül aláveti magát egy rendkívül körmönfont és ugyanennyire veszedelmes eljárásrendnek. Az egyik alternatív hírportál kifejező címe szerint, 70 orvos lázadt fel a covid-terrorizmus ellen. Egy vagy két orvosról még csak-csak elképzelhető, hogy szellemi alultápláltságból vagy feltűnési viszketegségből száll szembe hivatása irányadó, meghirdetett eljárásrendjével. Hetvennél azonban már elképzelhetetlen, ekkor már csak igen nyomós ok, jelesül a lakosság általános egészségi állapotának brutális veszélyeztetése jöhet számításba.

Az orvosok egyöntetűen leszögezték, hogy az egész járvány egy olyan virózisos megbetegedés miatt van, aminek veszélyessége és halálozási aránya valójában nem nagyobb egy szezonális influenzajárványénál. Hogy sok ember meghalt a kórházakban, annak pedig nem a veszedelmeskoronavírus volt az oka, hanem az a kórházi protokoll, amely során a legtöbb orvos alávetette tudását és hivatását „egy olyan rendszernek, ahol a valódi betegségeket nem kezelték, s ahol büntetlenül követhettek el műhibákat a senki által nem látogatható covid-osztályokon”.

A Román Orvosi Kamara elnöke azzal fenyegette meg a nyílt levelet aláíró kollégáit, hogy fegyelmi eljárást indítanak ellenük, és akár az orvosi engedélyüket is elveszíthetik. Az egyik alternatív internetes lap azonban leleplezte, hogy a kamara elnöke „semmiféleképpen nem ítélkezhet a nyílt levelet szignáló orvosokon, ugyanis érintett az ügyben, mivel bizonyított módon évek óta nagy pénzeket (...) kap a nagy vakcina gyártó világcégektől”. Ugyanez derült ki arról a négy, „a covid éra során hirtelen sztárrá avanzsált” román orvosról, akik azt a hamis információt közvetítik azóta is a lakosság felé, hogy a covid-vakcinák biztonságos, ellenőrzött oltószerek.

S végezetül az is kitudódott, hogy a romániai lezárásokról a Raed Arafat egészségügyi államtitkár vezette romániai „covid-hadtest” mindenféle helyszíni vizsgálódás és tanulmányozás nélkül döntött: egyszerűen lekoppintották a franciaországi megszorítási modellt.

Ez is megerősíti azt az alapos feltevésünket, hogy a Covid-19 egy háttérhatalom által tervezett és megvalósított világjárvány, amelynek intézkedéseit nem valóságos egészségügyi szempontok szabták meg, hanem titkos megfontolások és hátsó szándékok.


  • (a fősodratú média egyenirányítása)

Ismét bebizonyosodott, hogy a főáramú média, ide értve a közösségi médiát is, teljes mértékben különféle politikai és gazdasági erők szolgálatában áll. A covid-19 „kitörését” követően a legritkább esetben fordult elő, hogy a nyilvánvaló ellentmondásoknak és kétségeknek, a teljesen megalapozott – mert felelős, elhivatott szakemberek által személyesen megélt – tényeknek és tapasztalatoknak a főáramú média teret adott volna; ezzel szemben se szeri, se száma az indokolatlan törléseknek, letiltásoknak, a nyilvános megbélyegzéseknek és összehangolt lejáratásoknak.

Korábban egy olyan nyilvános konferencia felvételének világhálóról való önkényes eltávolításáról szóltunk, amelyben kiváló orosz kutatók, orvosok, egészségügyi szakemberek fejezték ki kétségeiket a hivatalosan meghirdetett kovidos álláspontokkal és megkövetelt eljárásrendekkel szemben. Egyik vendégük, egy német professzor számolt be arról, hogy miközben Németországban lankadatlanul a járvány veszélyességét és a szigorítások szükségességét sulykolják, a kórházak lényegében üresek, ezt azonban a média elhallgatja.

Most másik két példa kedvéért evezzünk magyar vizekre.

Szakács Árpád, az Erdély.ma világhálós újság főszerkesztője megvizsgálta, hogy miként fogadta a magyar nyelvű erdélyi sajtó az imént említett nagyváradi főorvosnő bátor kiállását. Így summázta megfigyelését:


„A koronavírussal kapcsolatos orvosi protokollok az elmúlt napokban igencsak a figyelem középpontjába kerültek, főként annak köszönhetően, hogy Flavia Groșan nagyváradi tüdőgyógyász a hivatalos eljárástól eltérő szakmai véleményt fogalmazott meg. [...] Az erdélyi magyar sajtóban ugyanis erre nem nagyon volt lehetőség, első körben a szerkesztőségek nagy része elhallgatta az esetet, majd miután egész Romániában mindenki erről beszélt, a szakmai szabályokat felrúgva, a legpitiánerebb revolversajtó módszereivel belekezdtek a nagyváradi doktornő lejáratásába.”


A mediaforras.com szerzője pedig annak nézett utána, hogy a hazai sajtó miképpen tálalta az Orvosok a tisztánlátásért mozgalom egyik fő alakja, dr. Gődény György által szervezett tüntetést. Szemléje végén így összegezte mondandóját:

„A cikkek jó része úgy íródott, hogy a szerzője még a tér közelébe sem ment, csak átvett másoktól valami lényegtelen infót, esetleg belenézett a Facebookon élőben közvetített eseménybe. Jól látható és érezhető, hogy úgy a jobb-, mint a baloldali médiának ez nem az a rendezvény volt, ami szívüknek kedves, ezért túl nagy energiát nem öltek abba, hogy a valóságról és az esemény fontosságáról is beszéljenek. Független fősodratú média pedig nincsen, így a jövőben sem várható, hogy bármelyik, a média szerepéhez egy kicsit is híven, olvasható és hiteles anyagot is megjelentessen.”


Ezt pedig már az egy olvasó fűzte hozzá felettébb elmésen:


„A sok agymosott még mindig azt hiszi, hogy az ilyen megmozdulások, véleménykifejezések valami vírustagadásról és dacos oltásellenességről szólnak. Pedig ez a JÓZAN ÉSZRŐL és a SZABAD, NORMÁLIS ÉLETHEZ VALÓ JOGRÓL szól, és aki ezt nem képes felfogni, az a saját eszéről állít ki (halotti) bizonyítványt.”


  • (indokolatlan veszélyhelyzet-hirdetés, aránytalan és értelmetlen intézkedések, megalapozatlan szabadságmegvonások)

A kovidos hadművelet kívánalmainak megfelelő globális félelemkeltés – az eleve tekintélyelvű hatalom és a szintén eleve tekintélyelvű egészségügy összejátszásával, valamint a főáramú média hathatós támogatásával – jószerivel az egész világon olyan társadalmi hangulatot és helyzetet teremtett, amelyben már minden különösebb akadály nélkül be lehetett vezetni azt a különleges, átmeneti jogrendet, amelyben a kormányok vészhelyzetet hirdethettek és különféle szigorításokat, lezárásokat, kötelező védekezési módokat rendelhettek el, megfosztva polgáraikat elemi szabadságjogaiktól, mindenekelőtt a korlátlan személyes érintkezés lehetőségétől. A tömény járványpropaganda s a vele járó erőteljes félelemkeltés, az állampolgároknak az engedelmességre és önfeladásra való növekvő hajlandósága jól előkészítette a terepet a haditerv következő, kiemelkedő fontosságú szakaszának végrehajtásához: az emberiség minél teljesebb körű beoltatásához.


(„rémhírterjesztés” törvényi büntetése) Biztos, ami biztos alapon, a beavatottak nem elégedtek meg a média egyenirányításával és a haditerv szempontjából veszélyes tartalmak eltávolításával, hanem a rémhírterjesztés új jogszabályi és büntetési tételének elfogadtatásával elejét vették a másképp gondolkodók szabad és korlátlan vélemény-nyilvánításának. Elég volt pár házkutatás, őrizetbe vétel, számítógép- és telefonlefoglalás ahhoz, hogy a másképp látók legtöbbjének elmenjen a mersze ismeretei és meglátásai nyilvános megosztásától. Ezért is süllyedhetett kovidjárvány dolgában a magyar főáramú nyilvánosság olyan mély szintre, hogy egyik fészbukos honfitársunk teljes joggal gúnyolódhatott ekképpen:


Kedves Naplóm!

Meg kell állapítanom, hogy Magyarországon természetfeletti CSODA történt. A mi országunkban nem volt egyetlenegy vérrögképződés sem, itt nincsen egyetlenegy halálos kimenetelű eset sem, egyetlenegy szívbetegség sincs, senki sem vakult meg, nincsenek vérbetegségek, nincsenek hallászavarok, se emésztőrendszeri rendellenességek, se immunrendszeri rendellenességek, se idegrendszeri rendellenességek, se vese, vizelet rendellenességek, se légzőrendszeri rendellenesség. Magyarország egy álomország, mert itt MINDEN jól sikerült a kísérleti vakcinálás után.


(értelmetlen maszkviselés, távolságtartás, karantén) Hogy mindezek összességében feleslegesek, azonnal beláthatjuk, ha mindent szigorúan annak nevezünk, ami: a covid-vírust influenzavírusnak (még ha belenyúltak is), a covid-járványt pedig influenza-járványnak (még ha felfújták is). Ha hajlandók vagyunk erre, és hajlandók vagyunk szembenézni azzal a ténnyel, hogy az elmúlt tíz esztendőben három olyan év is volt, amikor összességében többen haltak meg, mint ebben a kovidos időszakban, és egyiknél sem volt semmiféle vészhelyzet és szabadságmegvonás, akkor – ha tetszik, ha nem – el kell ismernünk, hogy a szóban forgó intézkedések, önkényeskedések a legkevésbé sem tekinthetők arányosnak és értelmesnek.

A leggyakoribb ellenérv ezzel a józan, mérlegelő felfogással szemben az, hogy ha viszont nem lettek volna ezek a szigorítások, védekezési rendszabályok, akkor bizonyára még jobban elszabadult volna a járvány, még sokkal több halott volna, annyi, amennyi még egyetlen évben sem. Csakhogy ma már számtalan cáfolhatatlan bizonyíték szól ez ellen.

Mindenekelőtt semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy ahol szigorúbbak voltak a lezárások, védekezési rendszabályok, ott sikeresebben vették volna fel a harcot a járvánnyal szemben. Ezzel szemben arra van egyértelmű bizonyíték, hogy ahol sokkal lazábbra vették a védekezést, mint például Svédországban vagy az USA republikánusok vezette államaiban, ott a fertőzések és az elhalálozások számában is jóval elmaradtak jónéhány szigorításban élenjáró országtól vagy államtól.

Sokkal szorosabb korreláció mutatkozik például abban, amit egy német orvos fedezett fel, a hivatalos oltási és „koronavírus”-halálozási adatokból kiindulva: azokban az országokban, ahol 2019-ben jelentősen nagyobb volt az influenza oltással való beoltottság aránya, ennek megfelelően jelentősen nagyobb volt a Covid-halálozások mértéke is...

De ha egy-egy részintézkedést veszünk szemügyre, azoknál is tetten érhető az aránytalanság és értelmetlenség. Ha egyszer a PCR-tesztek legtöbbje bizonyíthatóan és köztudomásúlag hamis eredményt közül, hogyan is engedhető meg, hogy ennek alapján ítéljenek bárkit is karanténra?! Német turisták portugál bíróságon pert is nyertek azok ellen, akik PCR-tesztek eredményére hivatkozva kényszerítették őket karanténba. Bíróság akkor mondta ki először, hogy a PCR-tesztek megbízhatatlanok. Éppen abból látható leginkább, hogy a beavatottak milyen erejű, mekkora befolyású világhálózat tagjai, hogy az efféle bírósági döntések olyan ritkák, mint a fehér holló. Pedig viszonylag bőven vannak kutatási eredmények is, szakértők is, amelyekre és akikre támaszkodni lehetne, ám a bírák alighanem kisebb része így vagy úgy be van kötve a háttérhatalmi hálózatba, a nagyobbik része pedig nem kockáztat meg semmiféle ütközést, sem a látható, sem a láthatatlan hatalmakkal.

Márpedig hogy tekintélyes kockázata van a saját meggyőződés szerinti ítéletnek, jól példázza egy weimari bíró esete. Valódi szenzációt keltett, amikor a bíróság kimondta, méghozzá egybehangzó szakértői vélemények alapján, hogy SEM A PCR-TESZTEK, SEM A GYORSTESZTEK NEM KÉPESEK VÍRUSFERTŐZÉST KIMUTATNI. Az ítélet értelmében tehát – legalábbis Thüringiában – a gyermekeket már nem lehet kötelezni, hogy akár beltéren vagy kültéren maszkokat hordjanak, távolságot tartsanak vagy teszteljék őket.

Mielőtt azonban kitérnék arra, milyen sors várt ezek után a bíróra, a tisztelt Olvasó türelmét és figyelmét vagyok kénytelen kérni, ugyanis a szóban forgó ítéletben szinte minden olyan fontos megállapítás helyet kapott, amelyek összességükben tökéletesen megvilágítják a covid-19 járvány hamis, csinált, mesterségesen gerjesztett voltát. Aki ezeket most majd mind elolvassa, s feltéve, hogy legalább valamennyire helyén van az esze és igazságérzete, akkor két dolgot tehet: 1) többé-kevésbé belátja, hogy az emberiség éppenséggel egy óriási szélhámosság áldozata, ezért ő most innentől fogva csatlakozik a „tisztánlátók” s tiltakozók táborához; 2) többé-kevésbé szintén elismeri a szélhámosság tényét, ám mégsem csatlakozik, mert ő nem az a fajta.

Természetesen szóba jöhetnek még egyéb megítélési lehetőségek is, például olyanok, amelyeknél az illető úgy gondolja, hogy márpedig neki van elég esze is, igazságérzete is, ámde éppen a bírónak nem volt, ezért hozott olyan „alaptalan” és „felelőtlen”, „közveszélyes” ítéletet, mint amilyet. Nos azoknak, akik az alábbi beszámoló, a bírósági ítélet részletesebb ismertetése után csakugyan így érzik majd, jó szívvel ajánlom: onnantól ne folytassák ennek az oknyomozó elemzésnek az olvasását. Töltsék valami hasznosabbal idejüket.


„A német bíróság előtt most először kerültek bizonyításra az előírt korona-ellenes intézkedések tudományos értelmetlenségei és szükségtelenségei egy több hónapos jogi eljárásban. Szakértőként a higiénés orvos, Prof. Dr. med Ines Kappstein, a pszichológus Prof. Dr. Christof Kuhbandner és a biológus Prof. Dr. rer. biol. hum. Ulrike Kämmerert kerültek meghallgatásra.


A ténybeli és jogi helyzet megvizsgálása és a szakértői vélemények kiértékelése után a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a mostani tiltó intézkedések olyan mértékű kockázatot jelentenek a gyermek mentális, testi, illetve érzelmi jólétére, hogy a további fejlődésük beavatkozás nélkül valószínű, hogy jelentős károkat szenved.


A bíróság megállapítja: »Itt fennáll ilyen kockázat. Mivel a gyermekeket nemcsak szellemi, testi és lelki fejlődésük tekintetében veszélyezteti, hogy az iskolai időben viselniük kell az arcmaszkot, és hogy távol tartsák magukat egymástól és más emberektől, hanem jelenleg is károsítja őket az a kötelezettség. Ez sérti a gyermekek és szüleik számos jogát a törvény, az alkotmány és a nemzetközi egyezmények alapján. (Ezen nemzetközi egyezményeket természetesen Magyarország is ratifikálta. megj. szerk. ) Ez vonatkozik különösen az alaptörvény 2. cikkéből eredő személyiség szabad fejlődésének és testi épségének jogára, valamint az alaptörvény 6. cikkétől a szülők általi nevelésre és gondozásra vonatkozó jogra (az egészségügyi intézkedések tekintetében is).«


A bíróság kifejti: »A gyermekeket fizikailag, pszichésen és oktatási értelemben is károsítják, megsértik jogaikat, anélkül, hogy a gyermekek vagy harmadik személyek számára bármilyen előny származna ebből.«


Az ítélet a maszkok tekintetében:


A maszkviselés tekintetében a bíróság megállapította Kappstein professzor szakértésének kiértékelése alapján, és nemzetközi adatok figyelembevételével is, hogy a maszkok hordásának hatékonyságát egészséges emberek számára a nyilvánosságban tudományos bizonyítékok nem igazolják.


A maszkok nemcsak haszontalanok, hanem veszélyesek is – állapította meg a bíróság: »Amint a szakértő is kifejtette, minden maszkot helyesen kell viselni, hogy elvileg hatékony lehessen. A maszkok azonban szennyeződési kockázattá válhatnak, ha megérintik őket. A lakosság nem viseli őket megfelelően, másrészt nagyon gyakran megérintik őket a kezükkel. Ez a televízióban is látható politikusoknál is megfigyelhető, amennyiben viselik azokat.«


»A SARS-CoV-2 aeroszolokon keresztül, vagyis a levegőn keresztül történő továbbadása orvosilag valószínűtlen és tudományosan nem bizonyított. Ez egy olyan hipotézist képvisel, amely főleg az aeroszolos fizikusokhoz nyúlik vissza, akik véleményezőként érthető módon nem képesek felmérni a szakterületüktől eltérő orvostani összefüggéseket. Az ’aeroszol’ elmélet rendkívül káros az emberi együttélésre, és azt jelenti, hogy az emberek már nem érezhetik magukat biztonságban semmilyen belső térben, sőt egyesek még az épületeken kívüli ’aeroszolok’ fertőzésétől is félnek. Az ’észrevétlen’ átvitel mellett az ’aeroszol’ elmélet arra a tényre jut, hogy minden embertársunkat fenyegeti a fertőzés.

A diákok, a tanárok és a hallgatók, vagy a munkahelyi kollégák közötti szoros, azaz 1,5 m (1-2 m) alatti távolságok még akkor sem jelentenek kockázatot, ha a két kapcsolattartó egyikének megfázásos tünetei vannak, mert az ilyen kontaktok időtartama az iskolában vagy akár felnőttekkel valahol a nyilvánosság előtt túl rövid ahhoz, hogy a cseppek átterjedjenek. Ezt mutatják azok a háztartások tanulmányai is, ahol a számos bőr- és nyálkahártya-érintkezés, szoros együttélés ellenére a háztartás csak néhány tagja betegszik meg, ha valakinek légúti fertőzése van.


A PCR- és gyorstesztek ALKALMATLANSÁGA:


A PCR-vizsgálattal kapcsolatban a bíróság megállapítja: »A szakértő Prof. Dr. med. Kappstein szakértésében rámutat, hogy az alkalmazott PCR-vizsgálattal csak genetikai anyag detektálható, de arra nem ad tájékoztatást, hogy az RNS olyan vírusokból származik-e, amelyek képesek fertőzésre, és ezért képesek szaporodni, azaz reprodukcióra képesek.


A szakértő Prof. Dr. rer. biol. hum. molekuláris biológus, szakértői jelentéseben megerősíti Kämmerer, hogy a PCR-teszt – még akkor is, ha helyesen hajtják végre – nem tud információt szolgáltatni arról, hogy egy személy aktív patogénnel fertőzött-e vagy sem.


Mivel a teszt nem képes megkülönböztetni a ’halott’ anyagot egy élő vírustól, például egy teljesen ártalmatlan genomfragmentumot, amely a test saját immunrendszerének megfázás vagy influenza elleni harcának maradványa régebbről (ilyen genomfoszlányok még sok hónappal az immunrendszer harca után megtalálhatók.)


Még akkor is, ha a PCR elvégzése során mindent ’helyesen’ végeztek el, beleértve az összes előkészítő lépést (PCR tervezés és felállítás, mintavétel, előkészítés és PCR végrehajtás), és a teszt pozitív, azaz: egy genomszekvencia észlelésre került, amely szükség esetén szintén akár létezhet is az egyik, vagy akár másik specifikus korona-vírusban (SARS-CoV-2), ez semmilyen körülmények között nem jelenti azt, hogy az a személy, akinek a tesztje pozitív volt, megfertőződött egy replikálódó SARS-CoV-2-vírussal, következésképpen más emberek számára fertőző, veszélyes lenne.”


Az ítéletről beszámoló német orvos lelkesen nyugtázta: „Ez a bíróság végre meghallgatta a szakértőket, akiket mind, mindvégig követeltünk”.

És más bíróságok vajon miért utasították el eddig ezt az elemi követelést egy ilyen szó szerint létfontosságú kérdésben?

Nos, vagy a beavatottságuk okán, vagy az ütközésektől, retorzióktól való félelmükben – s ami ez utóbbit illeti, nem is alaptalan feltételezés. Az ítélethozatal után alig pár héttel a német rendőrség házkutatást tartott a bátor bíró (Christian Dettmar) irodájában és lakásán, telefonját elkobozták...

Vajon hol akad majd még egy olyan bíró, aki szembe merészkedik szállni egy ilyen fősodorral? Egy ekkora hatalommal? Egy világjárványt megtervezni és végrehajtani képes világerővel?



Közbevetőleg:

A maszk – és a kínos igazság


Tisztelt Olvasó! Mielőtt áttérnénk az álcázott oltási eljárásrend boncolgatására, ragadjuk meg az alkalmat, hogy az áldozatok, a megvezetettek felelősségéről is szót ejtsünk. Talán semmi nem mutatja meg jobban, mint a maszkhoz való viszonyulásunk, hogy járványos világválságunkért nemcsak a Covid-19 hadműveleti terv kiagyalói és végrehajtói tartoznak felelősséggel, hanem azok is, akik gondolkodás és mérlegelés nélkül elfogadják a rájuk rótt önkényeskedéseket. Ám valójában még ennél is nagyobb a baj, és ennél is nagyobb a vezetettek és megvezetettek felelőssége: hiszen megalapozatlan félelmeikkel és indokolatlan túlbuzgóságaikkal saját maguk késztetik és bátorítják mind a beavatott, mind a beavatatlan hatalmi tényezőket arra, hogy szigorításokkal, szabadságmegvonásokkal éljenek.

Egy friss felmérés szerint a járvány után is viselne maszkot a németek 40 százaléka. De e tekintetben mi, magyarok sem mutatunk több bölcsességet. Miután végre elrendelték a várva várt enyhítést, s megszüntették a szabadtéri kötelező maszkviselést, az egyik templomkertben, ahová kihangosították a szentmisét, a mintegy harminc hívő háromnegyede maszkban virított, felnőtt és gyerek egyaránt.

Sem mérhetetlen tájékozatlanságunkat, sem megalapozatlan félelmeinket nem varrhatjuk a beavatottak nyakába. Nem, egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a maszkviselés értelmetlenségéről ki-ki ne juthatott volna hozzá elegendő információhoz, ha éppenséggel fontos lett volna neki, ha érdekelte volna. Bizonyságképpen néhány hamarjában előkapott példa:

  1. Lehetett tudomást szerezni hatezer fős mintán végzett dániai kutatásról, amely bebizonyította, hogy a maszkot viselők és nem viselők között nem volt számottevő különbség a megfertőződések tekintetében. Annál is inkább tudomást lehetett szerezni erről, mert ennek nyomán jelent meg a hír – még ha csak egy alternatív hírportálon is –, hogy egy magyar „tisztánlátó” panaszt, ill. feljelentést kíván tenni „a magyarországi közterületen kötelezővé tett szájmaszkok használata ügyében”.

  2. Lehetett tudomást szerezni magyar világhálós oldalon is arról, hogy 65 olyan tanulmányt gyűjtöttek össze, amelyek szerint a maszkviselés inkább ártalmas, mint hasznos; a maszk jó táptalaja a tüdőgyulladást okozó pneumokokkusoknak; s a távolságtartás sem használ semmit.

  3. Dr. Jerome Adams („U.S. Surgeon General”) egy tévéinterjúban kertelés nélkül kijelentette: „Egy sebészi maszk – kezdjük ezzel – nem véd meg a légúti vírustól. Mindenhol szivárog. Ezt egy fizikai akadálynak szánták a sebészek védelmére, pl. vér ellen. Ezért hívják sebészi maszknak.”

  4. De a Civilek a Tisztánlátásért Mozgalom honlapjáról azt is meg lehetett volna tudni, hogy a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) „nem talált bizonyítékot arra, hogy a sebészeti típusú arcmaszkok hatékonyan csökkentik a laboratóriumban megerősített influenza átvitelét”.

  5. Egy romániai alternatív világhálós oldal jóvoltából pedig arra is ráébredhettünk volna, hogy a politikusok is mennyire tisztában vannak a maszkok haszontalanságával: „Ludovic Orban szülinapi buliján nem kellett maszk a beltérben: világos, hónapok óta hülyének nézik az embereket a maszkviselési kötelezettséggel.” „A kötelező maszkviselés-féle társadalmi őrület egy sátáni átverés csupán”.


Nos, bárki sátánnal szemben eleve vesztésre vagyunk ítélve, ha nem mozgósítjuk Isten (vagy természet) adta képességeinket, erényeinket. Ha azt gondoljuk, hogy az élet fenyegetései ellen legegyszerűbb, ha maszkot veszünk, ha távolságot tartunk, ha beoltakozunk. S akkor már nem is kell különösebben foglalkoznunk testi, lelki és szellemi valónk lényegének megfejtésével.

Hogy maszkhordásunk tekintetében mi is lehet ez a lényeg, egy katolikus honlap segíthet kideríteni, persze csak azoknak, akiknek némi fülük (fogékonyságuk) van rá:


„Az önként maszkot viselők látványa egy olyan képet sugall, melyben a mostani maszkosok mintegy maszkjuk mögé bújva önként fordítanak hátat Istennek, maszkjaikat saját maguk helyezik Isten és maguk közé. Az önkéntes maszkhordás ezen kívül mintegy felment az önmagunk iránt vállalt felelősség terhe alól. Az önkéntes maszkhordás (miként erről már szó volt) a világ előtt való meghódoláson túl, az Istentől való teljes elfordulást, az Istenben való bizalom teljes hiányát, az evilágihoz, a materiális élethez való abszolút kötöttséget, görcsös ragaszkodást jelképezi. Ezért nem véletlen, hogy a politika pont ezt az intézkedését veszi a legkomolyabban és bünteti a legsúlyosabban.”


A lelkes, önkéntes vagy zokszó nélküli maszkhordás jelentősége tehát sokkal messzebb mutat önmagánál. Nem egyszerűen tájékozottság dolga, hogy ki hogyan viszonyul hozzá, hanem sokkal inkább mély hitbéli és világszemléleti kérdés. Szándékosan nem írtam világnézetet, mert nem látok lényeges különbséget vallásos és ateista világnézetű (meggyőződésű) emberek maszkhoz való viszonyulása között. Vallásos és materialista kishitűek, feltétlen igazodók, sőt túlbuzgók egyaránt ragaszkodnak a maguk tényleges vagy jelképes maszkjához, ezért akármennyit kutakodnak is, soha nem fognak közelebb kerülni az igazsághoz. Kiválóan igazolja e tételünket egy kovidos honlapnak a gazdája, aki abban kellően önhittnek bizonyult, hogy ezt a nevet választotta világhálós oldalának: Amit a koronavírusról mindenkinek tudnia kéne. Meg abban is kellően önhittnek bizonyult, hogy felvezetőjében így fogalmazott:


A cikk, amit most olvasni fogsz, három okból is különleges. Egyrészt, mert több mint 80 forrás (tanulmány, cikk és háttérbeszélgetés) alapján készült, és az állításait mostantól minden fontosabb felfedezés után frissíteni fogom, hogy egy mindenki számára használható, idézhető és linkelhető tudásbázis lehessen. Hitelességét igazolja, hogy közleményében a Magyar Orvosi Kamara is hivatkozott erre a cikkre. (...)”


Nos, ez utóbbi tény – miként az egész honlap – éppen azt bizonyítja, hogy a valóság lényege nem ismerhető meg egy olyan kishitűségtől vezérelve, amelytől véges végig belül maradunk egy jól körülhatárolt gondolkodási mezőn. Attól, mert egy elmélyült kutatómunka nyomán bőségesen illusztrált képet nyerhetünk arról, hogy a rengeteg fellelhető maszk miben különbözik egymástól, hiába a temérdek tudás, a sok új ismeret, egy tapodtat sem jutottunk közelebb a lényeg megértéséhez. S főleg nem annak a létkérdésnek a megfejtéséhez, hogy mi magunknak mit kellene tennünk a világot eluraló csapás felszámolásához, s a már kilátásba helyezettek megelőzéséhez, kezeléséhez.

Erre nyilvánvalóan olyanoktól nyerhetünk inkább útmutatást, akik merészelik egészen más szemszögből nézni és látni egész kovidos csapásunkat.

Dr. Margareta Griesz-Brisson, román származású ideggyógyásznő, a londoni Neurológia- és Fájdalom-klinika igazgatónője, számtalan nemzetközi neurológiai társaság tagja egy videóval kívánta felhívni az illetékesek figyelmét a maszkviselés veszélyeire. Beszéde végén meghökkentő következtetésre jutott:


„Én átéltem a Ceausescu-érát, amikor állandó vendég voltam a rendőrségen. […] A proletariátus diktatúrája minden szörnyűsége mellett mégis szabad oktatást, munkát, egészségügyi ellátást és nyugdíjat biztosított a polgárok számára. Kérem, ne legyenek illúzióik, hogy a pénzvilág diktatúrája, ami most ránk vár, önöknek akár csak a legkisebb mértékben valami ehhez hasonlót kínálni fog. Miként már tapasztalhatják, már a lélegzésre szolgáló levegőt is elveszik tőlünk.”


Nekünk azonban – megfejtésre és megoldásra törekvő földi halandók számára – még e felismerésnél is fontosabbak azok a szavai, amelyekkel videós üzenetét zárta. Minél inkább belemerülök a COVID-19 fedőnevű világuralmi haditerv megfejtésébe, annál inkább meggyőződésemmé válik: az emberiség csakis akkor tudhat kiszabadulni ebből a végzetesnek tűnő csapdából, ha minél többen hajlandók elfogadni, magukévá tenni a „tisztánlátó” doktornő kínálta szemléletmódot:


„Mi vagyunk felelősek azért, amit gondolunk, nem a média.

Mi vagyunk felelősek azért, amit teszünk, nem a főnökünk.

Mi vagyunk felelősek az egészségünkért, nem a WHO.

És mi vagyunk felelősek azért, ami az országunkban történik, és nem a kormányunk.”




Következik:


V. Álcázott oltáskampány



 

Kapcsolódó írásaink:


Varga Domokos György: KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY: ÚJ TÖRÉSVONAL. Kettészakadó társadalmak, családok. Tisztelt Olvasó!













1 362 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page