

Hajdu Zoltán: Transzhumanizmus és technomorál ‒ 13/28. Az adatelemzés logikája
A YouTube-csatornát törölték, de innen meghallgathatja! A 2025-ben megjelent Transzhumanizmus és technomorál c. könyv alapján készült, MI által generált podcastok. Tizennégy héten keresztül, minden szerdán és szombaton reggel 9-kor! Ma ott tartunk, hogy a digitális erőszak tőlünk és a kormányzati hatalmaktól függetlenül képes ellenőrizni és helyettesíteni az emberi jogokat garantáló szerződéseket, a nemzeti kormányokat és a demokratikus rendszereket. Ugyanis a megfigyelő kap
dombi52
júl. 8.


Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (276) ‒ A NATO cserbenhagyja Ukrajnát
The Peacemonger: A NATO cserbenhagyja Ukrajnát https://thepeacemonger.substack.com/p/nato-is-failing-ukraine Írta: Ian Proud, egykori brit diplomata Az ankarai csúcstalálkozón a vezetőknek a béke mellett kellene kiállniuk (de valószínűleg nem fognak) A NATO tönkreteszi Ukrajnát azzal, hogy pénzt pumpál az országba egy Oroszország elleni, megnyerhetetlen háborúhoz. Minden többmilliárd értékű pénzügyi és katonai segítségnyújtási kötelezettségvállalás Ukrajna számára újabb sz
dombi52
júl. 7.


„Ilyeneket csak Rákosi Mátyás csinált” ‒ vita az Alaptörvény módosításáról
Jogállamot nem lehet helyreállítani nem jogállami eszközökkel! ‒ parlamenti vezérszónoklat az Alaptörvény módosításáról. https://www.youtube.com/watch?v=wkcJJdcollI
dombi52
júl. 7.


Bogár Napló, USA és az Ószövetség, no meg Pellionisz prof ‒ Tallián Hedvig ajánlására
A mai Egy Bogár Naplójában számomra a szemöldök felszalasztó információ a hevületes Ószövetségre alapozott mozgalom, mellyel amerikát bevették a XVII. században... (T. H.) Amerika nem létezne Izrael nélkül, avagy miként csóválja a farok a kutyát? Ez pedig Pellionisz András naplóhoz fűzött hozzászólása @Pellionisz 5 órával ezelőtt Míg a Tanár úrról van, aki sommásan azt állítja, hogy „bonyolult”, addig Amerika és Izrael kapcsolatára inkább a „túlegyszerűsített” jelző illik. E
dombi52
júl. 7.


A történelmet nem a győztesek írják. Hanem a hősök! Halasy-Nagy Endre előadása a Pozsonyi csatáról
Felolvastatott a 11. alkalommal megtartott Pozsonyi csata emlékrendezvényén, azzal a meghagyással a szépszámú hallgatósághoz, hogy aki ül, maradjon, aki áll, kapaszkodjon. Tisztelt Egybegyűltek! Kedves mindannyian! A történelmet nem a győztesek írják. Hanem a hősök! Majd történész-kontárok teszik érdekessé a régmúlt eseményeit, amiben nem az a fontos, ami történt, hanem amit ők hordtak össze róla. Nem a rideg valóság az érdekes, hanem az olvasmányos mesélés! Értelmes felt
dombi52
júl. 7.


„A múlt randevúja” – Amikor az intim dolgokból csatatér lesz – Jóslatok egy hamuvá vált Franciaországról: Isaac Bickerstoff idézése (3)
Eredeti cikk: Prédictions pour une France en cendres : 3 – «Les rendez-vous d’autrefois» – Quand l’intime devient champ de bataille, 2026. 07. 02., reseauinternational.net Marsall Ágnes küldeménye Trenet dalban megidézett emlékei között ott vannak a „régi idők találkái” is. Két szerelmes újbóli egymásra találása, egy suttogva tett ígéret, a kölcsönösségen és várakozáson alapuló vágy. Itt a szerelem a kapcsolódás művészete, odafigyelés a másikra, a „mi” türelmes felépíté
dombi52
júl. 7.


„Elhalványul a boldogság, lobog a haj a szélben” – Az elitek bukása, a példaértékű magatartás vége – Jóslatok egy hamuvá vált Franciaországról: Isaac Bickerstoff idézése (2)
Eredeti cikk: Prédictions pour une France en cendres : 2 – «Le bonheur fané, les cheveux au vent» – La défonce des élites, ou la fin de l’exemplarité., 2026. 07. 01. reseauinternational.net Marsall Ágnes küldeménye Volt egy idő, talán mitikus, amikor az uralkodótól elvárták, hogy példakép legyen. Nem személyes szentsége okán, hanem mert a tisztség ezt követelte. Az állam fensége tükröződött abban, aki megtestesítette, és neki bizonyítania kellett, hogy méltó erre a fensé
dombi52
júl. 6.


A XII. Magyarok Országos Gyűlése zárónapja Ópusztaszeren ‒ Fucskó Miklós helyszíni tudósítása
A 2026. 07. 03-án, pénteken megnyitott XII. MOGY legnagyobb létszámú napja szombat lett, azonban július ötödikére is szép számmal maradtak még látogatók, amikor már a rendezvény zárónapja volt. Nem maradt hatástalan a rendezők igyekezete, hogy minél több család jelenjen meg kicsi gyermekkel (akiknek nem is kellett belépőt váltaniuk 18 éves korig, és még a kísérőjegy is kivételesen kedvezményes volt), hiszen rengeteg gyermek csivitelő hangja töltötte be nem csupán a számukra k
dombi52
júl. 6.


A Nemzetközi Bíróság elutasította az Krím-félszigettel kapcsolatos ukrán követeléseket. A döntés fontos precedenst teremthet a nemzetközi jogban
Eredeti cikk: International Court Rejects Ukrainian Claims Over Crimea. This case could set an important precedent in international la., 2026. 06. 28., globalresearch.ca Marsall Ágnes küldeménye Úgy tűnik, egyes nemzetközi jogi intézmények kezdik elismerni az orosz szuverenitás nyilvánvalóságát a Krím felett, és figyelmen kívül hagyják a kijevi rezsim megalapozatlan igényeit a régióval kapcsolatban. Egy nemrégiben hozott döntésben a hágai Állandó Döntőbíróság (PCA) elutas
dombi52
júl. 6.


Friss Háttérkép: Bogár Lászlóval, Boros Imrével ‒ Pellionisz András űrstratégiai hozzászólásával (Tallián Hedvig filmajánlója)
Pellionisz prof hozzászólás igen figyelemre méltó. Egyébként az űr stratégiai jelentőségéről beszél évek óta Catherine Austin Fitts az abba az irányba áramló befektetések volumenenének növekedése miatt, és ő mint befektetési bankár eléggé ért ehhez. Egyébiránt csakem 2 billió dollárral néhány napja vitték tőzsdére Elon Musk Space X-jét. Már ez magáért beszél. És amiről még Pellionisz prof...! (T. H.) Tehát a film: https://www.youtube.com/watch?v=r_esg-Y1Reo Ez pedig Pellionis
dombi52
júl. 5.


„Mi marad meg a szerelmeinkből?” – Egy nemzet válásának allegóriája – Jóslatok egy hamuvá vált Franciaországról: Isaac Bickerstoff idézése (1)
Eredeti cikk: Prédictions pour une France en cendres : 1 – «Que reste-t-il de nos amours ?» — Allégorie d’un divorce national, 2026. 06. 30., reseauinternational.net Marsall Ágnes küldeménye Vannak dalok, amelyek dacolnak az idővel – nem azért, mert örök érvényűek, hanem mert minden korszak rajtuk hagyja saját fájdalma lenyomatát. Ilyen például Charles Trenet 1942-ben írt dala: „ Que reste-t-il de nos amours?” (Mi marad meg a szerelmeinkből? ). A megszállás alatt ez a
dombi52
júl. 5.


Pokol prof: A végső ütközet (Tallián Hedvig cikkajánlója)
Pokol Béla Hány alkotmánybíró, az mennyi alkotmánybíró? (T. H.) A végső ütközet rsdpoeotSntumf3 ti44la6h94689i0271c91t0f1iu18c6i.a1u6l635óm1 · Benyújtotta ma [tegnap] délután a Kormány a 17 alaptörvény-módosítás véglegesített tervezetét az Országgyűlésnek, és ezzel megkezdődött a fenyegetődzések után a közjogi csata. Az államfőt az elfogadást követő hatálybalépés másnapján kiköltöztetnék a Sándor Palotából, és néhány nap múlva az AB-elnök és három bírótársa is szedelőzködhe
dombi52
júl. 5.


Amit magyarul nem mondanak el neked a vírusjárványról. Pedig a világ már tudja
2026. június 26-án összeült a brandenburgi tartományi parlament, és azon tanácskoztak, hogy milyen következtetéseket vagy milyen tanulságokat kellene levonni a COVID-járványról, és mik derültek ki azóta erről... (1) Facebook
dombi52
júl. 4.


Pokol prof: Államférfi kontra pitiáner (Tallián Hedvig cikkajánlója)
Pokol Béla Rövid tömör értékítélet Profunktól ‒ nincs is min vitatkozni! (T. H.) Államférfi kontra pitiáner oeondtsSrp6016acu1g1518g544499iu.21l166utmf3lgóu5g2m83hm3i8 Aki az állami főhatalmat megszerezte, az lehet az utókor ítélete szerint államférfi és bizonyulhat pitiáner niemandnak is. Mi alapján ítél az utókor? Az államférfi széleslátókörű térben is időben, a népe egészét történelmi útjával és mostani környezetével együtt szemlélve gyakorolja hatalmát, hozza meg hatamá
dombi52
júl. 4.


Hajdu Zoltán: Transzhumanizmus és technomorál ‒ 12/28. Globális adathalászat
A YouTube-csatornát törölték, de innen meghallgathatja! A 2025-ben megjelent Transzhumanizmus és technomorál c. könyv alapján készült, MI által generált podcastok. Tizennégy héten keresztül, minden szerdán és szombaton reggel 9-kor! A „big data”-val („nagy adat”-tal) dolgozó közösségi felületeknek kereskedelmi (profit) célú felhasználásáról először 2014-ben, az amerikai Fehér Ház egyik jelentése számolt be. Ugyanis kiderült, hogy egyre több olyan személyi adat „halmozódik
dombi52
júl. 4.




















