Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Pénz saga – Foci saga
Pénz saga
Emeljünk tétet, Kedveseim! Ez a kártya kezd rojtosodni, lassan minden figura felismerhető a hátlapról. A játék egyszerű, színre színt, számra számot, a nagy üti a kicsit, ez a szabály, mondjuk általánosan igaz mindenre, szóval azt tesszük, amit csak akarunk, mert ez egy ilyen játék, így füllentünk, úgy blöffölünk, büfögünk stb. A tébolyult világ virágmintás mandzsettagombjai fölött heveny bőrpír, izgalom gyöngyözi a tarkók borostás gyűrűit.
A társaság tagjai lopva méregetik egymást, egy-egy pislogás röpke szünetében rutinosan méretet vesznek, karórákat, ékszereket azonosítanak, megnézik a jó nők seggét, becsülnek, következtetéseket vonnak le, skatulyáznak, szaglásznak, illatokat analizálnak, akcentusokat, elpottyantot szlenget fülelnek, rangsorokat állítanak, esélyeket latolgatnak, álmodoznak győzelemről, rettegnek bukástól, próbálják ragadozó éberségüket a végletekig kihegyezni. A bölcs győzelem néha szövetséget feltételez. Az a szöszi sokat tudhat – gondolja a kopasz, kellemetlen szájszagú, bandzsa manus. Jog és hatalom ékítménye a jelmez, közben csak egy vén nyomorult, akinek zsuga volt az élete, igaz, hogy már csak hálni jár bele, de pénz van még a bőre alatt is, a beépített platina vázról, pészmékerről nem is beszélve. Ha ellopná valaki – gyönge gondolat suhan bestia szárnyakon. Távoli asztalok keselyűi futnak össze a gazdag zsákmány reményében. A csilingelő poharak fényében farkasok vad hordái gyülekeznek. Ez az a sűrű kaszinóélet, amiről beszéltem: vadászat, ösztönök könyörtelen harca, a pénz taktikus beosztása, imádságos pogány táltosok szeánsza, lassuló idő, kedvező pillanat.
Mit kerestek ti itt, hűtőben turkáló zugivók, egzaltált magányban matatók, dzsanga-gőzben hunyorgó kitágult pupillákat cipelő zombik?!
Az idő posványát tiporják a bocskoraik, távol a Viking varázslók hajnalától, a hősök seregeitől. Akik maradtak, mocsokban, sumák zajban, bűzben rabolják a jeles napok hulláit. Nem ritka felénk a káinizmus. Kitaszított fiókák tetemét tépdesik a vagány életre valók. Testvérietlen haszonszerzés, pénzszagú szenvedély űzi a dúsgazdag nézők, strómanok, krupiék, szélhámosok, hamiskártyások hadát. Ravasz eszmék, sikamlós erkölcsiség modern példaképei ívnak, döhérkednek. Ebben a nemzetközi csürhében a gallok tótjai a britek, a bretonok románjai a franciák, magyarok példaképei lehetnek cigányok, zsidók, és a szép szomszédok, jó testvérek, megfent pengék, zsebeik melegében szárad a vértől. A béke jámbor díszletei hívogatóan ölelik körbe őket, ezek amolyan hozzáférhetetlen protokolláris semmiségek, ami van, de nem illik belőlük rágcsálni, szürcsölni, mert drazsé, bifsztek, kaviár, esetleg szégyenült közszemlén pimpókosodó, csurmázott, glancos italok. Egy mindenek felett álló szemlélő csóválja a fejét, amint a szerencse játékosai bábálamunk hizlalt disznóiért kavicsot, gombot csörgetnek, majd sovány zsírkrétával számokat rajzolnak a távolban mosott kapzsi kezeik. A pokol bugyrában tekergő kígyó, az örök lélektelenség, a kiolthatatlan tudásszomj, szájában a kiölhetetlen kíváncsiság sziszegő nyelve – romlott és gyanús, mint langyos pezsgő a palackban –, ennek ellenére mennyi esze van, milyen jól forgatja a lapokat, ügyesen keresi a pénzt!
Foci saga
1998, Franciaország, labdarúgó-világbajnokság. Michel Platini egy interjúban bevallotta: trükköztünk. A franciák franciáznak, mondhatni, többnyire felemás életet éltek. Mi pedig őszinte gyermekként szurkoltunk. Robbant az Aranykéz utca, nem láttunk a pipától, remegett a szánk széle, nem kíváncsiskodtunk az öltözők, szállodai szobák, éttermek gyanús konyháinak mélyére, csak a brazil csatár szórakoztató táncát csodáltuk az arénában. Ronaldo Luís Nazário de Lima L'affaire du poison – gyóntatófülkék kiszűrődő szófoszlányai, lefosott lábszárvédők, alkimista méregkeverők mócsingos hamburgerei között ért bennünket a döntő. Milyen nagyszerű fiúk ezek a francia gólzsákok, Zidane és Henry, akik ott debütáltak a Stade de France-ban. Azon a júliusi estén, 21 órától idegesítőleg hatott ez a két balfácán, miközben a szedált brazilok összeszorított farpofákkal botorkáltak a gazban. Na, ezeket megétették, gondoltuk. Horst Ludwig Störmer gigantikus mágneses terében, Freddie Mercury már ruhában is alig-alig mutatkozott, ezek az egykori eszkimó, Caripuna indiánok meg falfehéren lopakodtak, viselkedtek, igyekeztek illendően. Így temettük a kilencvenes éveket. Vártam, vártam, Roberto Carlos hátha skalpol, átkoz, barbár imával gyilkol majd, de nem, nem bírt, szobatiszta akart maradni, a hasát legyőzte az izlandi kefir. Ez egy finomkodóbb, színházi labdarúgás lett, nem úgy, mint ahogy 82-ben Schumacheré, amikor lemészárolta Battistont. A germán istenharagja kirobbant a ketrecéből, rétisas haragjával vágta agyon a gall kakast, na az még foci volt a javából, hullottak a fogak, vinnyogott a sziréna, ne vigyen el érte az ördög! A háborúkat békék zárják, pislákoló gyertya villogta át a közepes intenzitású rubin fényét, a bordeaux-i borlegenda mellett ücsörgött Harald Schumacher, és Patrick Battiston, így készülődött a Szent Bosszú! A három kivert fog mementói, a Saint-Étienne-i telepített koronák kíméletlenül rottyantak a lágy sajtba. Harald némán gyónt, időnként szürcsintett, Patrick csendesen hallgatott, franciás eleganciával kortyolt, aztán végre megtört a jég, belepacsiztak egymás tokájába, a vénülő szattyán tárcákból, mint szent kutakból, csörgedezett a csodatévő bor. A kocsma kárpitja repedten várakozott, az átszűrődő fényben vitézek mohás sziklákba döfött kardjai, mint szent sírokra görnyedő rozzant keresztek, csöpögve olvadni kezdtek a gleccserek. Zizou, est le surnom de Zinedine Zidane az új világrend lehelte, megállíthatatlan, forró szellentés, egy térdeplő germán fuvallat, értelmezhetetlen, robbanóöves mesterek nyomán hódított birodalom dicsősége. A Mozart, Napoleon vagy Moliere nyavalyája, a Tourette-szindróma, a kényszeres makogás, tétova billegés, a csatába rohanó mozgásviharok, amit a labdarúgástól kaptunk ajándékba, az élvezhetetlen látvány kínja manifesztálódott, hiába magyarázom a perzekutornak, Uram, ezzel együtt kell élnem, ez az én betegségem 98-óta, kényszeres gyorshajtó vagyok, ne izéljen már itt velem. A focinak lőttek, a kiadási oldal meghaladja a bevételit.
Kapcsolódó írásunk:
