

Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1706)
1706 Az etalon, mintapéldány, s alapmérték is lehet. Magyar szóban az a jó, hogy Azt magyarul értheted!
dombi52
jún. 2.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1957)
Benne vagyunk a zsongásban talpunktól a fejünk búbjáig, belevettetve élet közepébe, sodródunk is vele, ámde néha szétpillantunk, s csodálkozva kérdezgetjük, hogy mi ez az egész. Mi ez az ez, ez itt? Nem az, mi velünk történik, nemcsak mi magunk, hanem ami körülvesz minket, de úgy látszik, kívül vagyunk rajta, mégis benne vagyunk, olyan, mintha nem lenne s csak mi létezünk. Mi ez az és, ami összekapcsol azzal minket, meg a nyelvünk, mi átcsap gondolkodásba s ezáltal nemcs
dombi52
jún. 2.


A LEVELEK KÉT OLDALÁRÓL (Deli Mihálytól)
Lágy szél borzolja a fa leveleit A levelek „napos” oldala mélyzölden villan a hátoldaluk opálos halványsággal Mintha integetne a fa A mélyzölddel mindenkihez szól a hátoldalával csak úgy önmagának vagy ki tudja, kinek? A szél csendesülésével, vagy viharban változik a helyzet Ez nem minden fánál figyelhető meg Van ennek optikai vonatkozása is azaz szinte „csak” impresszionisztikus hatása ám ha türelmesebb, figyelmesebb és érdeklődőbb az ember elmélázhat azon, hogy minden fa má
dombi52
jún. 1.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1705)
1705 A nóvum csupán újdonság. Kimondani lusta vagy? Vagy tenálad gyakran már csak idegenül jár az agy?!
dombi52
jún. 1.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1956)
Elszántad-e magad, vagy csak látszatra teszel úgy, mintha erős szándékod lenne megtenni, amit belátni vélsz megfelelőnek, de nem vagy biztos benne, s végül fejest kell ugranod, hogy elindítsd? Honnan van benned ez a határozottság-hiány, mikor pedig egyértelműnek látszik az irány, a józan ész is támogatja, nemcsak tudomány megállapítása, hogy már szükséged lenne rá? Ilyen korodban, időszakodban, korszakodban az élet velejárójaként tekints rá, nem kell kételkedned, sem szég
dombi52
jún. 1.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1704)
1704 Rivalizál? – Na ne mondjad! A vetélkedik nem jó? Tán nem elég előkelő, csak paraszti, magyar szó?!
dombi52
máj. 31.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1955)
Legalább a lebegésig sokan szeretnének eljutni, ha nem is a repülésig, szárnyakat már nem képzelnek maguknak, azaz lelkiekben gondolják, ég és föld között, vélt élvezetében. Hogy súlyos terhektől, lehúzó gondolatoktól szabaduljanak, remek érzés fogja el őket, telve valamiféle világsemlegességgel, bár amit kiegyensúlyozottság is okozhat, lebegésérzést okozó szer nélkül, amikor minden rendben van körülöttünk, s éppen az a jó, hogy zajlik az élet, megtörténik mindenféle szük
dombi52
máj. 31.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1703)
1703 Abszolútnak a teljesen teljességgel megfelel, hogy te miért is használod, magyarázd meg, mondjad el. Más értelmű jelentését keresd ki a szótárból, ám azoknak használata kioson a divatból...
dombi52
máj. 30.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1954)
Istentelen vagy istenfélő, aki nem képez biztonsági tartalékot? – úgy éli világát, úgy él a világban, mintha baj sosem érhetné, mintha minden érte lenne, őróla szólna, és valakik kötelessége gondoskodni arról, hogy minden napon minden rendben legyen számára, kiszolgálják őt bármerre megy, bármit kívánhat, teljesül, tenyerén hordozza az élet java. Bizalma határtalan és túl is megy normális feltételek teljesülésén, mert úgy él, mintha sosem romlana el körülötte semmi, sőt a
dombi52
máj. 30.


Két nyelvdorgáló egy csapásra ‒ Gyimóthy Gábortól
„Én azt gondolom, hogy...” * Jaj, de jó, hogy így kezdted a mondatod! E kezdet kétséget aztán nem hagyott, hogy ami jön, csak a te gondolatod. Ez engem már előre is meghatott! Így a szöveg a szomszédé nem lehet, kijelentésed ennek nem hagy helyet. Több mondatodat is ezzel kezdjed majd, félreértés tehát ne okozzon bajt. (Kérdem, ha a cipőfűződet kötöd, önmagadban e kezdetet elnyögöd: „Én azt csinálom, hogy...” s aztán folytatod? Kételkedni önmagadat nem hagyod! Má
dombi52
máj. 29.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1702)
1702 Ominózusra legalább egytucat jó szavunk van. Nem tudom, hogy miért vagy a magyar szókkal haragban?! Négyet mondok: baljóslatú, vészes, átkos, aggasztó, ám a többit fölsorolni számomra most fárasztó!
dombi52
máj. 29.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1953)
A vásárlási szenvedély talán régebbi, mint gondolnánk, és inkább kimozdulást, találkozást takar, még venni sem kell mindig valamit, hogy az élményt megkapjuk, örömforrásként számontartjuk. És megismételjük időszakonként, előbb, mint hogy a vásárolt teremék elfogy, elkopik ruha, cipő, tartalékot képzünk, mondjuk magunknak, de lényeg a rendszeresség, odaszokunk, hogy menjünk. De nemcsak mi megyünk, az áru és az árus is jöhet hozzánk, házaló képében régidőkben, amit ma a ház
dombi52
máj. 29.


Gyimóthy Gábor nyelvművelő gúnyvers-sorozata (1701)
1701 Az intenzív erőteljes és még nyolc más fogalom. Nézz utána a szótárban és meglepődsz, fogadom! Hogy kiválaszd a magyar szót, az a legjobb alkalom!
dombi52
máj. 28.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1952)
A csillagokban nincs megírva semmi, sorsunkat azonban nemcsak mi irányítjuk, tulajdonos, vagy birtokos vagy saját életednél, nem mindegy, vagy hogy a csillagok helyén Istent képzelsz-e el. Olyannyira nem mindegy, hogy hamisításnak kell értékelni, mikor a kettőt felcserélik, birtokolhatsz, de tulajdona vagy valakinek, s Isten szavaként értelmezik a csillagállást. Ez nagy különbség, mégis sikerül összemosni, elhitetni, nem vagy a magad ura, fogadd el a sors rád vetett keret
dombi52
máj. 28.


Gyimóthy Gábor ma 90 éves ‒ Kiváló szerzőnket A HARMADIK TÉNYEZŐ című, „polihisztorikus” versével köszöntjük
Isten éltessen ilyen tiszta lélekkel s elmével sokáig, kedves Gábor! A HARMADIK TÉNYEZŐ (Pálcát elméletem fölött bárki törhet, de csak olyan, kinek e téren igazolt s okosabb elmélete van!) Négymiliárd éve nagyon kopár volt még e Földgolyó. Tenger se volt tán még rajta, sehol egy tó, sehol folyó... Ámde jött a nagy-nagy eső, üstökösök zuhataga, víz fortyogott forró láván, gőzzé vált a légkör maga. (Üstökösök bombázása ama rettenő nagy hévvel, lehet hogy korábban zajlott,
dombi52
máj. 27.



















