Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Stihl saga – Gyűlölt diktátorok saga – Vadászmadár saga
Stihl saga
Az erdő kiveszi az erőt az emberből. Ott bort kell inni, esetleg fröccsöt, a sör nem jó ott. Nincs mese, meg kell adni a motornak a kenést! Deci olajat az ötliteres kannába, szigorúan, a sűrűbb befojtja a gépet, a hígabb meg besüti, a gatyádat is ráköltöd a javításra. Nagyon jó kis gép ez. [Stihl (lop) germánul] Egyébként Andreas Stihl volt a feltaláló, az ő Sthil-je, mint Ford Tin Lizzy-je, bevált. Ha megkapja, ami jár neki, akkor örök élet meg három nap. Megmutatom, hogy reszeld meg a láncot. Jó ez, jól csináltad, fater. Látom a baloldala neked sem megy, nem szégyen ez, érezni kell, hogy milyen szögben tolod neki. Itt kapott valamit – ezt kiba..ta. Ahol nem akad meg az ujjad a sarkában, ott kell új élet adni neki. Ilyenkor párszor áthúzod így, ezzel már vághatsz, ez visz mindent, mint a piros hetes, úgy fog, mint a zöld festék. Add ide azt a darab tetőlecet, Papa! Látod, milyen gyönyörű a forgácsa, ez egy nagyon jó kis hangszer. A levegőszűrőjét kiveszed, és szappanos vízzel kimosod, megszárítod, akkor már nagyon fájin lesz. Kicsit nehezebben indul, ezt néha ki kell takarítani. Egyébként nagyon szép hangja van, ezt elfogadnám, Fater, akkora a kompressziója, mint egy versenyautónak, érezni benne az erőt, látszik, hogy új gép. Ne add senkinek kölcsön, mert úgy jársz, mint én. Addig jó, amíg csak te tankolsz bele. Egyszer visszahozták nekem, besült a motor, vehettem volna egy új fűrészt, annyiba került... Rendes volt, jól kireszelte, profi a Fater, ezer évig dolgoztak az erdőn. Ma kipróbálom végre. Ahogy berántom, gyönyörűen ketyeg, pörög, mint az állat, mint régen a 250-es ETZ-ék, nekem soha nem volt, de mindig csodáltam őket. Jó sokan felcsavarodtak velük a fákra BAZ-megye-szerte. Ezzel a géppel a világ összes fáját kivágnám. Könyörtelenül szép és jó érzés, ahogy forgácsolja a fát, de hirtelen szikrázik a feketedióban a lánc, laza, ledobta. Basszus! Még jó, hogy hoztam kulcsot hozzá. Kicsit meg is reszelem. Az meg mi ott? Ez egy marha nagy luk, elég frissnek tűnik. Ez nádifarkas, jó nagy, nagyobb mint a róka, ezek a nyomok itt a hóban. Toportyánféreg barlangja. Rohadt hideg van, úgy érezzük, pedig ez már nem tél. Kölyök koromban mínusz tizenkilenc volt, hajtóvadászat a János-völgyön, negyven centis hó, ma meg nyöszörögnek a selejtek, ha nagy ritkán befagy a kutya vize…
Gyűlölt diktátorok saga
Lucian Bode tűnődve nézelődött, mint egy elnyűhetetlen szajha. A politikusok mind ilyenek, ez egy nemzetközi csendélet is lehetne. Exhumált tetemekre hullott a maró könny, hamis gyászuk nyugtalan volt, slampos, esetlen. Olyan gyűlölt és idegen volt ez a Ceaușescu házaspár, mégis sajnálták szegényeket. Tudták, hogy nem kellett volna szitává lőni őket azon a nyomorult napon 89-ben. Morálisan román stílus, egy rövid sorozat a hátuk közepébe a saját fegyvereik csövéből. Rohannak az évek a pusztuló erdők felett. Jó lenne egy film a magyarokról – gondolta. Megörökíthetnénk, ahogy fejlődnek, dinamikusan az egekbe robbannak, utolérhetetlenül szárnyalnak, alattunk, mögöttünk, mint kis szürke hattyúk a hajócsavarok között. Volt valami tragikusan elgondolkodtató abban a nézésben, sötét szemöldöke drótkefe módjára meredt az égre, amint áthajolt az imáin, egekbe szökött a lelke a gyászolók válla fölött, belesúgott valamit a szélbe, a szomszédja fülébe, az meg hallhatóan visszasóhajtott: Să-mi dea Domnul. Singurătate atomică întrun peisaj nuclear dat de Dumnezeu – Atomi magány az Istenadta nukleáris tájban.
Vadászmadár saga
A nap újra kilovagolt a hegyekbe, igaz, hogy csak szerényen, alig derengő fénnyel. Nem maradt hóvirág az erdőszéleken, gyorsan rohant el a tél. Elfonnyadt csipkebogyók is alig maradtak a gazos árokszélen, nem volt már madár sem, amelyik megkívánja, csak ez a sok egerészölyv, ezek keringtek vijjogva, egymást verték a szemközti dombon, a patakon túl. Bevadultak a télen. Rácsaptak a falu galambjaira. Ahogy viszem a kályhából a troszkát, pont a lábam elé üti a fránya rablója. A nyáron egyre több szárnyas pusztult, kirágott háttal a világ csúfjára, de se róka, se girhiny, se patkány nem gyilkol így, vajon mi lehet ez?!
– Édesanyám, hajadonfőtt ne lovagoljon ki a pusztába, gondoljon Édesapámra is! Ki száncsa majd fel a fődeket, ha meghűlik, oszt nem lőn ebíd délire.
– Förtelmedsző itt nekem, te – dünnyögte, ahogy merte a levest. Mügyök dógumra, oszt majd száncsa Zapáddó, Bitangok véri!
– No, eztet münk má mögbeszíttük vót, mikun üs vacsoráltunk, de most müt kotlék odalenn a csirke?!
– Kerekeggyé gyerek, nyomban gabalyodj, mer nem lészen nyughatásod, ha nem erisztösz a nyulak közí mígeccő.
– No csak nyugodtan, tessék megbocsátni, vészen szekreterbű idösapám purskétáját, de mán tegeznyi fogom az anyját üs ennek a madárnak, mert ráorrontott a tyukunkra, lásd lentebb a sort! (dirr!)
Kapcsolódó írásunk:
