Gyimóthy Gábor: Ide a nyelvrégítőkkel! (vers)
Ide a nyelvrégítőkkel!Ősi nyelvet örököltünk,
mely nem csak szép, hanem jó.
Ezt ma megerőszakolni,
bizony mondom, nem való !
Tizenkilencedik század
közepétől legalább,
virulni kezdett a nyelvünk,
mint egy liliom nyaláb.
Czuczor Gergely, Fogarasi
azt már régen belátta,
egységes a szókincsünk és
nem franciasaláta.
Hivatalos lett a magyar,
tagadhatatlan e tény,
addig közel ezer évig
árnyékban bujkált szegény.
Ámde nem volt versenyképes,
sok szó hiányzott nagyon.
Ott tolongott a rengeteg
nevezetlen fogalom.
Jöttek hát a nyelvújítók.
( – Ezt tetted volna te is –
és ha őket ma becsmérled,
még a szemszög is hamis !)
A huszadik században már
szépen beszélt a magyar.
Ám a század vége előtt
túl éles volt a kanyar !
Ezt nem vette be a nyelvünk,
s azóta csak elvadul...
Aki tud még emlékezni,
fájón ma ezen búsul.
Oda kéne visszatérni,
azok voltak szép idők...
Nyelvújítókra nincs szükség,
ami kell: nyelvrégítők !
Minden, minden megváltozik,
csak a változás örök.
Mondják nálam dörzsöltebb, de
főleg trehányabb körök.
Mi változtatjuk a nyelvet,
magától nem változik,
és aki nem figyel oda,
megváltozottra szokik !
Koncert helyett hangverseny volt,
fotó helyett fénykép.
idegenszók áradata
idegem nem tépték !
Lárva helyett álcát mondtunk,
alga helyett moszatot.
Nem vettünk át más nyelvekből
fölösleges kacatot.
Szélsőséges, rendkívüli
volt, ami ma extrém,
a tanfolyam ma csak kurzus.
Mi ez, ha nem agyrém !
Földrész volt a kontinens és
ki tudja azt vajon még,
hogy a híres kompromisszum
egyszerűen egyezség ?
Autentikus, hiteles volt,
a horizont: láthatár.
És ki vette át a sztrókot ?!
Üldözte tán száz tatár ?
A gyógymód ma terápia !
A viszály ma konfliktus.
Vetélytárs volt a rivális,
sértés volt – s nem inzultus...
Orvos ma nem megállapít,
hanem diagnosztizál.
A kétkedő szkeptikus ma,
tétovázó: hezitál...
Már a nemzedék sem ízlik,
csak a generáció !
És a minősítő verseny
ma kvalifikáció...
A döntős ma finalista,
s a döntő a finálé...
Számlát ezért olaszoknak
a miniszter kínál-é ?
Ifjúsági, junior lett,
új játékos debütál,
és a bőrápoló szerben
a formula hidratál...
Fizikailag jön rendbe
a sportoló mára már.
Hogy testileg jobb szó lenne,
eltitkoljuk ugyebár...
Fizikailag ? Kis csacsi !
– Csak azt tudnám, hogy hol élsz ? –
„Fizikálisnak” – mondják ma,
ezt hallod, merre csak mész...!
Ibolyántúli sugárzás ?
Ma úgy mondják: úvé...
Országot ma nyelvőrzőkért
senki sem tesz tűvé !
Tömegvonzás ma már nincs, csak
gravitáció !
S a tüntetést fölfalta a
demonstráció...
Sztráda lett az autópálya,
s ilyet ki hihet ?
Tünetet mondtunk vidáman,
szimptóma helyett !
Opció helyett, ha igaz
nem is olyan rég,
bátran mertük azt mondani,
hogy lehetőség...
Zűrzavaros ? Paraszti szó !
Jöjjön a kaotikus !
És az ősi túl rövid. S így
„menőbb”, hogy archaikus...
Régen, aki rögtönzött, ma
csak improvizál,
s aki régen elmélkedett:
teoretizál !
Hagyományos ? Micsoda szó !
Említeni kár is,
hisz jóval elkelőbb a
tradicionális !
Magánosítás ? Mily rémes !
Kiszáradna Sió ?
Ha nem mondod azonnal, hogy
privatizáció ?
Régi bombára találtak.
A lélegzetem is eláll:
a rendőrség nem kiürít,
embereket evakuál !!
Ugyanakkor a környéket
elővigyázatosan
lezárták, de – Uram fia !
mindjárt hermetikusan !
Levegő most se ki, se be,
s most már az is halottá vált,
kit a rendőrség előtte
hullává nem evakuált...
Régen, egykor volt az anno,
vagy más szóval hajdanán.
Melyik szó szebb ? Nyelvész gárda
kapjon ezen hajba tán...
Visszapillantás – de szép szó !
Ám a kor szelleme megró,
ha a múltakon merengek
és nem úgy mondom, hogy retro...
És a szervátültetés ma
csupán transzplantáció
(mely muskátli esetében
ugyanaz a büszke szó...)
Új divatszók sereglenek:
regnál, ráta, dominál...
S aki régen beszélgetett,
ma már csak kommunikál !
S a virágpor – kérdem én, hogy
mit vétett a magyarnak –,
mit a bárgyú pollen szóval
kiirtani akarnak ?
A szerves ma organikus,
ünnepély ma fesztivál...
Összpontosít ? Régen kihalt.
Ma mindenki koncentrál !
Ám a rosszra még rosszabb jön,
s a koncentrál messze száll:
újmagyarban a „legkúlabb”
szorgalmasan fókuszál !!!
Emblematikust mondanak;
a jelképes mért nem jó ?
Sírjában forog szerintem,
mindegyik nyelvújító...
Ki inspirál, ihlet, sugall,
avagy akár ösztönöz.
Ki az aki magyar szókat
elűz és bebörtönöz ?!
Identitás ? Azonosság !
Mért jobb itt az idegen ?
Petíció ? Folyamodvány !
Kit hagy mindez hidegen?
Kemikáliának mondják,
ami régen vegyszer volt !
Poloska pusztul e szótól
és a csótány szörnyetholt...
Akartok még botránkozni ?
A helyzet nem elég „tré” ?
Mit keres a magyar nyelvben
egy ilyen szó, mint a spré ???
És aztán még sorolhatnám –
tudjuk – sajnos ezerig.
Időtlen időkig nyúlna
míg e tengert kimerik.
Ámde nem is meri senki
és a régi, szép idők
emlékek maradnak, hogyha
Nem jönnek nyelvrégítők...
Gyimóthy Gábor
2018 VIII. 1.
Utószó e vershezVan, aki az idegen szót
használja, mert az a „menő”.
Legalábbis ezt hiszi ő,
míg a feje lágya benő...
Másik meg, nem gondolkozik,
hisz az idegen szót hallja,
utánoz csak, mint a majom,
a vegyes nyelv nem zavarja...
A harmadik – őt sajnálom –
zagyva nyelvet dehogy akar !
Csak szegény, mert mást ma nem hall,
nem tudja már, mi a magyar...
Tudatosan idegen szót
használni – és e súly mázsás –
nem csak buta dolog, hanem
nyomorult önmegalázás !
Gyimóthy Gábor
2018. VIII. 1.
Kapcsolódó írásaink:
