top of page

Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – A sarkifény saga – Monyolapenka saga






A sarkifény saga


A legutóbbi jégkorszak permafroszt területén duruzsoló tűznél ücsörgött egy aggastyán házaspár. Időnként dobtak valamit a parázsba, etették az izzást, hogy ne hűljenek ki a kopott kutyabőreik alatt. Az örökfagy határán pislákoló láng egyre álmosabban nézelődött, az öregidő is megpihenni járt melléjük, unottan hallgatta meséiket a kiruccanásaikról, előadásokról, művészetről, az ezeréves határról, a szép fiatalságról, a szélben lobogó zászlókról, arról, ahogy a székely áll a Hargitán, miközben inuit tangás lányra kacsintgatott a sarkifény. Főúr! Verjenek csapra egy hordóval a jobbikból, a legjobból, pestiesen lenne rá pénz, végül is az auroraborealis lehet nekünk való!? Rekedten mesélték, mi volt, hogy volt, belejavítgattak egymás emlékezetébe, egymás kezét melengették. Anyóka csillogó szemmel kereste az öregapó ráncos szemgödrében az egykori rakoncátlan szikrát, aztán kezébe vette a kenyeret, tanítványának adta, és így szólt: Egyél Papa, véletlenül se gúnyolódj fogatlan, nyálfolyós jövőhónapról, mert egyáltalán nem biztos, hogy megéljük! Csönd lett. Anyjuk, legalább egy kicsit maradj nyugton! Hallod ezt te is? Valamikor, ebben az órában harangoztak, ágyúkat dörgettek az emberek, felálltak, énekelni kezdtek, könnyes szemmel ölelték át egymás derekát, valami szépen járt már az eszük, mert éppen most fordult egyet a világ kereke, aztán almúlt az ötlet, már sehogy sem fért bele a végébe, közepébe. Lehorgonyzott a hajó, belefagyott az igaz skrælingjar szerelmek saga, az érzékeken átfújó hűs, szagtalan erotika tekergett. Ácsorogtak, hemperegtek, hóban, szilánkokon, Svalbard jegén maratoni kutyaszánazás közben, avagy minden helyzetben megízlelték a makrélát, a hatkopoltyús szürkecápa füstös, citromos bundájába csavart jegesmedve talpakat nyaldosták, a nő rásiklott a korallzátonyra, pálmafát izzadt, miközben mesélt, ahogy a lehető legészakibb legendát szokták megidézni, így és így születtek a szőke, kékszemű Isteneik, akik kiröpülve a szigetről, kínosan otthagyták őket. Egy egzotikus utazáson mélázgatott a vénember, időnként átváltott számológépre, aztán vissza, fordítóra, majd a valuta árfolyamokat böngészte, megnézett néhány videót Bill Gates és felesége alapítványáról, a 30 millió dolláros magbankról, a földalatti giga-magtárról, a sarki róka préméről, a rohasztott cápahúsról, a rénszarvasok májáról, egy inuit punciról, és arról, hogy a Spitzbergákon több a jegesmedve, mint az ember, annak ellenére, hogy mínusz ötven fokos fagyban is boldogabban élhetnek, mint Közép-Európában, az éppen végkiárusított aranyporos eldorádóban. Erre a Hurtigruten expedícióra nincs elég fókabőrünk. Anyóka tágra nyílt, mint fiatalságában, csillogó szemekkel hallgatta, közben imádta az óévi hálaadás egyetemes könyörgéseit, a hívekét, főként az utolsó hűséges szánhúzó kutya vinnyogását. Jó lett volna megkötni, vagy az az átkozott autó maradt volna otthon, ahol leparkolták az este, pedig idillinek indult a kirándulás… A hegy látványa mindig más, a dércsípte bogyók, a vadászmadarak vijjogása, ahogy az ünnepi zabálásoktól elnyűtten ballagtak fölfelé az egyre fenyegetőbb lankán. Éppen heten voltak, mint az eszkimók, mégsem. A kutyával már nyolcan. Mindegy, mert valaki mindig elkalandozott, egyik-másik megvicsorogta, aztán ő maradt el. Ez a gleccser rendkívül sérülékeny, kilométeres jégkockák huppannak a világóceán whiskys poharába, van úgy, hogy Bostonig képesek elúszni, soha nem tudhatod, hol reped, merre szakad, meneküljünk innen! Legyintett egyet, aztán megigazította a nyestbőr hálózsákját, amit még Erdélyben hímzett a szász öreganyja, kicsit magára terítette, most ő kezdett el zsörtölődni, hogy ezt az iglut is lassan föl kellene már gyújtani, a permanens árulásokon, ezen a minden hájjal megkent jogász illuzionista hordán járt az esze, meg a falakon bűzlő fekete penészen, élükön az időzített bombával, akiről már évek óta elmondta, hogy egyszer fölrobban. A beszélgetés arra a pontra ért, hogy nekem már elegem van ebből a büdös bálnazsírból, menjünk vissza Magyarországra, a hazánkba, a házunkba, esetleg hözénkbe, próbáljunk meg otthon élni, lássunk hozzá a mihezkezdjünkhöz, tűnődve matatták, piszkálták a gondtalanság tüzét, mint két csillogó tekintetű piromán gyermek, bandukoltak lefelé a meredélyen, közben fákat azonosítgattak a kérgükről, fonnyadtan csüngő termésükről, gombákat a toxikus illatukról, de hol lehet a kutya?! A kutyát nem láttátok? – üvöltötte. Lemaradt a csapattól, hiába kiabált, füttyögött nekik, ezek szinte rohantak mind, amikor nem kellene, mindig ezt csinálták, ő szokta megkötni az ebet, de most nem is nála volt a póráz, már nem érdekelte semmi, évezredesek voltak, már könyörtelenül másodlagosak egymásnak, alattuk nemzedékek sorakoztak, azok is belesavanyodtak a vajnélküli viccbe, érzeni lehetett, hogy valami rossz következik. Surrrcsatt! Hol van Monyolapenka? A gyerekek adták neki ezt a nevet paszanata nyelven.



Monyolapenka saga


– Az előbb még itt volt valahol.

– Hallottátok az autókat? Valami csattant. Nem őt ütötték el?

– Biztosan nem.

– Basszus!! Itt van az úton, már látom!


Kínlódva remegett, próbált föltápászkodni, az első lábaira emelkedett, a fejét ide-oda lógatta, a pofájából fröcsögött a vér. Addigra mindannyian kiértek a hegy alatt kanyargó aszfaltútra. Üvöltöttek, mint a sirató cigányok, a tölgyfakoporsós temetésen, kézben vitték a kis agonizáló állatka kifeszült testét. Ilyenkor az idő észrevétlenül rohan a patakpart fáival, nehogy már elsírja magát, inkább rájukförmed. – Gyertek már! Most iparkodjatok! Miért nem kötötték meg, mindenre ő figyeljek?! Állatorvoshoz? Ugyan mit tud vele csinálni? Lehet, hogy eltört a gerince, nem bírt fölállni, belső vérzése is lehet, akkorát csattant, egy perc is eltelhetett, mire kiértek az erdőből. A gyerekek átkozódtak és imádkoztak felváltva, hogy mi történjen azzal, aki azt a rohadt autót vezette, nem állt meg, mert biztosan rosszember, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen. Ne hagyd meghalni Monyolát!

Az inuitok kutyaszeretete páratlanul erős. A szélfútta hóban, az egész világon ők tisztelik legjobban a négylábú testvéreiket. Kutyáikkal együtt élnek, szinte családtagok ebben a domesztifikált farkas falkában, ahol az emberi kedvességért kifinomult érzékekkel hálálkodnak az ebek: látják, hallják, kiszimatolják és jelzik a gonoszt, ösztönösen rátalálnak a biztonságos csapásokra a sarkijég birodalmában. Persze itt se jég, se hó, csak derékig érő sár, őrült forgalom, póráz és nyakörv, a rendelő vizsgálóasztalán ácsorgó véres szőrcsomó. Az orvos a teleszkópos reflektorernyőt félrehúzta, már majdnem a fején volt, mint egy béna sapka, a kutya láttán már kezdtek bizakodni. Ismét felállt – és hogy tudtak ennek örülni. Az állatorvos magabiztossága, s székely szófordulatai nyugalmat árasztottak. Ezek a kiskutyák nagyon szívósak, jó izmos vagy, mi már biztosan rég meghaltunk volna. Úgy látom, nem lesz itt baj. Nézzük az álkapcsodat, barátom! Jól van, a fogak épek, nem törtek le, ügyes vagy. Itt van egy nagyobbacska seb a lábán, de a csontjai épek, nem állna így meg, ha törése lenne valahol. Sztetoszkópot rakott a mellkasra, a lapocka és a könyök mögé, füleljük a csendet. Nagy trauma érhette, kap egy fájdalomcsillapítót, lefertőtlenítjük a sebet. Így ni, rendbe fog jönni, nem kell sírni, gyerekek. Kész vagyunk? Mivel tartozunk, doktor Úr? Majd lerendezzük, ha megkapja az oltást. Boldog újévet!

Hajnalban már nem azzal a kedves szeretettel nézett Monyolapenkára, ahogy az a túlélőnknek kijárt, mert oldalba hugyozta a ruháskosarat, pedig háromszor is invitálták a kertbe pislantani, de nem ment ki, csak nyújtózkodott, megrázta magát, aztán visszakunkorodott a vackára, hajnalban elszakadt a cérna, kaparászott a sötétben, egy darabig várt, aztán elengedte. Olyan ez, mint az emberek erkölcsi tartása. Évtizedekig igyekeznek elveik szerint élni, ezekhez tartják magukat, felülemelkednek a kísértéseken, aztán egyszer nagyon jól esik kiengedni a gőzt, belebüdösödni a nagyvilágba. Hol a felmosó? Te büdös disznó, húzzál kifelé az igluból, de gyorsan!


 

Kapcsolódó írásunk:




109 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK