

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1852)
Lángoló lángot nézni már ritkaság számba megy, legfeljebb zárt térbe zárva jelenik meg a tűz, lelki lángolásnak szintén elmúlt a divatja, mikor az ész és vágy üdvös nagy célokért küzd. Ez már nemcsak a tavalyi hó elolvadása, de több évtizedes hiány, kiölve emberből a lelkesedést, hogy megváltoztathat világot, saját sorsát sem irányíthatja, szeretetből gyermeket nemzeni és nevelni, ha szegénység nem hagyott helyet számukra, vagy nyomorúságban kellett tengődni, miközben tis
dombi52
febr. 18.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1851)
Közelről minden barátságosabb, vagy ijesztőbb, attól függ, milyen előjel szerepel bennünk, amikor közelítünk hozzá, emiatt lehet vonzó vagy taszító, igen vagy nem érinteni. Mindenképpen jobban kirajzolódnak részletek, még jellemben is, ha beszélgetés közben nemcsak a hangot halljuk, képet látjuk, mint távbeszélés során, személyiség kisugárzása élénkebb. Vannak aztán leírások, meghatározások, ezek többet mondanak el mindig, mint egyszerű bejárás, kézbevétel, helyről, tárgy
dombi52
febr. 17.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1850)
Mikor a szívünk átkattan hétköznapi módról ünnepire, megelőzi a lelkünk izgalma, egész lényünk várakozása az emelkedett időre, érintsen meg az örökkévalóság. Csak ilyen magas rangú ünnep lesz az igazi, mindent átfogó, lényünket s létünket varázslat részévé tevő, a gondolkodás erejét arra használó, hogy gondolattalanul adjuk át magunkat a tudatizzás egyetemének, képzelettelen boldogságnak, elvárásoktól mentes, mégis teljességgel teli akaratnak, szavakba foglalhatatlan érzé
dombi52
febr. 16.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1849)
Lehetsz-e bölcs a saját korodban, kitörhetsz-e a vezérelt körből, hová neveltetésed zár, vagy a gondolkozásod megreked egy szinten, és a bölcsesség aranykupoláját csodálod? Belülről – azaz eddig felhalmozott szellemi javak fénysugarai világítják be elméd, valóságosságuk ellenőrzését nem végzed, gondolatfűzési szabályosságot kritizálsz. Abban eljutsz, nem is csupán a legjobb elmékig, hanem következtetések kiindulásának és módszertanának összevetéséig, látván végsőleg, mind
dombi52
febr. 15.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1848)
Ismétlem magam, de ismétlés a tudás anyja, sőt, hasonló a hasonlónak örül, ám az nem azonosság, vegyük észre, mert ebben áll minden haladás, ha van az egyáltalán esetünkben. Hogy a hasonlított eltér mintájától kissé, amit a magyar nyelv árnyalatai jól meg is ragadnak, sőt, ha ellentétességről van szó, a szó megfordításával jelzi nyelvérzékünk. Példákat most nem keresek, tele van vele a nemzeti nyelvészet, más kérdés, hogy ilyesmit a nyelvek fölötti nyelvészet nem ismer el
dombi52
febr. 14.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1847)
A független gondolkodás épp hogy nem független a függelmeinktől, melyeknek meghatározó a befolyása ránk, különösen ha tudunk róluk, de a még ismeretleneket is kutatnunk kell. Azaz függünk a valóságtól, s ennek csak része a tények serege, és valószínűleg a nagyobb rész az anyagiaké, mint a szellemi tények pusztán gondolkozással elsajátított része. Az anyagi oldal befogadásához kell az érzékelés is, valóságadagolást végez, aztán kétfelől rögzíti az eredményt bennünk, úgy al
dombi52
febr. 13.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1846)
Biztatják egymást a vidékiek, legalább a betevő egy részét termeljük meg, falatokat, melyek biztos táplálóbbak lesznek, mint amit az üzletekben kapni, csak hozzá kellene fogni. Ez kétszeresen nehéz annak, akit a kakasszó is zavar, kényelmes neki a megmosott zöldség, nem végez napon sosem izzasztó munkát, és állatok trágyájának szaga igen taszítja. Nem is ért hozzá, hogyan és mit kell tenni, s mikor, ha reggeltől estig dolgozik valahol, oda utazni kell naponta kétszer, mer
dombi52
febr. 12.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1845)
Úgy éled a szellem, ahogy emelkedik a Nap, egyre magasabbra hág, hogy fejünk fölé lépjen, az ész is egyre több területet bevilágít, de marad még ismeretlenből földön és égen. Van párhuzam abban, ahogy egyénileg élünk és évente lélekben és testben gyarapodunk, s ahogy megismert világ nekünk kedves arcára mind barátságosabb arckifejezést pakolunk. S amint lépésenkénti előkészület után már visszavonhatatlanul minden zöldbe robban, egy-egy ember tavaszra ugyanúgy kivirágzik,
dombi52
febr. 11.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1844)
Ez a tavasz nem kopogtat, berúgja az ajtót, korábban jön, mint megszoktuk, kell neki a hajbók, mert ugyanolyan fényes és forró, mint régente, s e szokatlan időpont mindnyájunkat meglepte. Voltak már erre utaló jelek, de májusban, nem márciusban részesültünk éghajlat-jussban, kapkodva fogadjuk ezt a merész örökséget, tavaszi munkánk gyorsul, máris körmünkre égett. Ugyanakkor sosem tudhatjuk, mikor jön vissza a hideg és fagy, amikor megsemmisül virágzó gyümölcsfa termés tek
dombi52
febr. 10.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1843)
A nagy történelmi alakok- s alakzatokkal az a gond, hogy keveset tudunk róluk, és az is csak utólagos bemutatás, beállítás és értékelés eredménye, szükségszerűn téves. Leginkább azok az apró mozzanatok fognak hiányozni belőle, melyek akkori korban lényeges összetevők voltak, nem kell sorolni, ismerjük mai magunkat, mily feltételek közt élünk. Hasonlók régen is voltak, mármint feltételi jelleggel, de egészen mások, mint ma, gondoljunk például az elektromos áram szerepére,
dombi52
febr. 9.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1842)
Ha az Olimposzon furcsaságokat műveltek emberi szemmel tekintve az istenek, mai félisteneket is ebben az összefüggésben kell értékelni, jódolgukban elment az eszük. A párhuzamhoz megvan mindkét feltétel, hiszen átlag halandókhoz képest az isteni lét oly távol volt akkor is, mint ahogy milliárdosok most élnek, virulnak, mérhetetlen gyarapodnak. Istenek közt nem volt ritka a később már bűnnek számító cselekedet, viszony, felforgatva az elemi kapcsolatokat házastársak között
dombi52
febr. 8.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1841)
A világ közepe mindig ott van, ahol élünk, ott kellene legyen, életterünk közepében, sosem vágyakoznánk el onnan máshová, hiszen már mindenütt laknak, megtelt a Föld emberekkel. Más volt a helyzet, mikor a jégkorszakban kisebb terület nyújtott életlehetőséget hideg és fagy miatt, menedékekben húzta meg magát az akkori ember, s túléltek kisebb létszámban. Fejükben, kezükben őrizték az időjárás korábbi kedvező, melegebb idején szerzett ismereteket, képességeket, s valószínű
dombi52
febr. 7.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1840)
Játékszerré válhat-e, akinek egyedül van joga teremtmények közül játszani, mert ösztön- lények csak gyakorolják maguk rendeltetésük szerint, az nem igazi játék, bár annak vesszük. Igaziban résztvevőknek szabad akaratuk szerinti a cselekvésük, gondolkodásuk, így egyenrangú felek, tudás, ügyesség működik benne, bennünk, mintha versenyszeren folyna. Magányosan és csoportosan elmerülünk e lelket és testet megmozgató, pihentető vagy izgalmas tevékenységben, ahol a szabályok te
dombi52
febr. 6.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1839)
Sors ellen eszköztelennek érezzük magunkat, netán még kiszolgáltatottnak is, de csak akkor, ha komolyan elhisszük, hogy az meg van írva nekünk, megváltoztatni is csak az tudja, aki írta. Így rögtön felugrunk mindenség tetejére, mintha a Világalkotónak lenne a dolga, hogy velünk foglalkozzon, legyünk oly fontos neki, mint magunknak vagyunk, de ez szinte nevetséges. Könnyen beláthatjuk, hogy a csillagokhoz képest jelentéktelenül rójuk földi pályánk, azok viszont kijelöltön
dombi52
febr. 5.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1838)
Líraian szólni nem üzlet ma már, engedd el, ne légy szamár, ne pazarold erudíciódat létezésdíszítésre, gondolatcsipkézésre és érzelemhabverésre minden haszon nélkül. Művészet a művészetért olyan elavult, hogy senki nem engedheti meg manapság művelni, ha komolyan veszi magát és azt akarja, hogy bekerüljön elismert személyiségek közé. Illetve lehet személyes élményt is közölni, de nem emelkedetten, hogy milyen szép az élet, hanem lehurrogva minden szépet és jót, és a korább
dombi52
febr. 4.












