A közismert és köztudott nem mindig azonos a logikussal vagy tényszerűvel, még annyira sem az igazsággal, amire a legegyszerűbb bizonyíték, hogy helyét, idejét nem vitatjuk a történelmi eseményeknek, – mert most nem a a természeti jelenségekről van szó, sem nem a velünk megesettekről, bár ez sem mindig tiszta, miként volt, ki volt az „ismeretlen elkövető”. Ami tehát előfordul, hogy nem derül ki, de ilyet a történelemből is ismerünk, viszont megbékülünk vele, de nem kutatj

Hogy mi az az egy l [el], ami a halhatatlant a hallhatatlantól megkülönbözteti, úgy véljük, mindenki tudja, de közelebbről megtekintve elbizonytalanodunk, hiány, vagy többlet-e az. Ne legyen anyagi léte a hallhatónak, és akkor lehetséges a halhatatlanság, de az akkor miféle létezés, szellemi a válasz, akkor viszont többről van szó, mert igen kötetlen. És felmerül, hogy egyáltalán megszületett-e világra, ide a földre, aki testetlen, kevés fogódzónk van, hiszen mi testünkbe

Nem mindegy, kinek a szertartása, mert vallási közösségeké más-és-más lehet, de nemzeti rítusnak van egysége mert kialakult régen, újat hozzátenni nehéz, bár nem lehetetlen. Vallásosnak istentagadás lehet eltérni a megszokott képi és jelentéstani rendtől, de arra nincs is szavunk, mert példa nélküli, hogy egész népre vonatkozót máséval keverjük. Vagy ha mégis van ilyen gyakorlat a környező országok esetében, szerves kapcsolat lehet hátterében, korábbi egység, mint Szent K

Ki vagy mi döntse el a vitát, katasztrófa-e, vagy csak szükséges velejárója mai élet viszonylatainak az általános műveltség csökkenése és nyelvi kifejezőkészségé. Mert ugyan miért kellene fejben tartani azt a sok mindent, amit elérhetünk számítógép segítségével, sőt még többet is, mint bármelyik tudós, akinek nincs fejében egész lexikon. De éppen itt van a lényeg, hogy mire van szükség, az csak onnan tudható, hogy mi van használatban, mert fontos s bonyolult összefüggések

Én, te, ő, mi, ti, ők, van-e több személyes névmás? Nincs, de kellene, mert az „ők és én” [1] mindegyre itt tombol bennem, a világ alakjában, hogy nem tudok tőle szabadulni, velem azonosként. Az „én és ők” [2] lenne próbálkozásom ellene, de be kell látnom, gyenge vagyok egész erejét feltartóztatni, kibújhatok előle néha, és bármily kis hatásom rájuk megbecsülendő. A „ti és én” valamivel könnyebb eset, hiszen nagyjából ismerlek benneteket, akikkel épp kapcsolatot tartok,

Zaj van a szomszédban, gyerekzsivaly, zene, szól a flex, ugat a kutya, sőt vonít, elhúz autó, néha traktor jön, meg a szemeteskocsi, kiált a leolvasó, nem neved, hanem hogy „Jó napot!” Örülj a hangoknak, az élet jelei, te is megőrülnél hamar ogyesszai katakombák sötét csendjében, ha eltévedtél, szakemberek szerint negyven perc, és már hallucinálni kezdesz. Ma már az utcán is hallgatják a zenét sokan, igaz, nagy a kínálat, nem lehet mindet végig- hallgatni, azzal védekezün

A remeték kora lejárt, de még vannak hosszú szakállúak, és egyedül lakók, ugyan már nem barlangban, nem is világkapcsolat nélkül, ámde a magány érzése mégiscsak hasonló lehet. A tisztálkodás is jól megoldott, bár nem tudjuk, a régi tiszta levegőn kellett-e oly gyakran hajat mosni, mint a mai városokban, és az étkezés is más volt, sokáig ettek egy sonkát. Mint a mai spanyol importból származót, melyet kevesen engednek meg maguknak, a remete élete lelkiekben igen gazdag leh

Lelketlenség nincs, mert az a lélek tagadása lenne bennünk, ám az létezik mindenkiben, és éppen a lelketlent is segíti magatartása működésében, s nemcsak biológiailag. Így nem lélek nélkül, hanem annak ellenére dolgozik, aki szokásos lelkiismeretet meghazudtolva él, szembemegy a józanésszel, jóerkölccsel, mindennel, ami lélek szerint van. Ezért legalább két lélekfogalmat látunk itt, az egyiket a testünk felől nézve, anyagi vonatkozások életté, lelkes akarattá egyesítőjét,

Ismerem a világ legokosabb embereit, és ráadásul barátaim ők, szerencsére, mert így bízhatom benne, hogy őszintén beszélnek, nem tartunk egymástól, kicseréljük, amit tudunk. Feri, Józsi, Sanyi, Peti, Gyuri és Zsófia esetében onnan tudom, milyen nagy tudósok, hogy ismerem gondolataikat, egyetértőn tanulok belőle, jobban ismerni világot. És hogy ők mindenkinél okosabbak, számomra azért nyilvánvaló, mert egyre eljutnak hozzám remek ötleteik, megfontolt érvelésüket én is beép

Nem tagadhatjuk, hogy történeti lények vagyunk, de mert igen régóta ugyanolyanok, alig volt sokáig kapaszkodónk megragadni ezen a téren jelét, hogy mi is fejlődtünk egykor. Csak a kő- és fémeszközök kikaparása a földből tömeges méretben mutatta szerszám- féleség különbségét, életmódra utalva, de amiből nem következtethettünk eszünkre. Mindkét fajta megoldáshoz ugyanis kiváló gondolkozás vezetett, eszközmegmunkálásnak magas foka, kő- s fém- mellett csont- s fafelhasználás,

Olyan régi az ember, hogy sokféleségét sem tudjuk számba venni, nemhogy egyedei számát megbecsülni, nemzedékváltás hosszát kellene jól megállapítani, valamint népességet egy-egy meghatározott korszakban és földrészen, ahol és amikor alkalmas volt az életre, esetleg kedvezőbb, mint máshol, máskor, létszámot viszont helyi közösségek színvonala adott. Nem arról van szó, hogy nem lennénk képesek ilyen részletekbe menő vizsgálatra, minden hegy és folyóvölgy, dombság és síkság

Elméd előterében állók eltakarhatják a hátrább levőket, tőled függ, kiket és miket engedsz előre, bárha minden oda törekszik, és mindenki szeretné, sokat gondoljanak rá. Ismert emberekről – s tárgyakról – van szó, nemcsak nekünk kedves hozzátartozókról, barátokról, ismerősökről, hanem egyoldalú kapcsolat is szerepel ilyenformán, sőt túlnyomó lehet. Rajongás valaki, valami iránt háttérbe szorít minden mást, kitölti a szivet, a lelket, s modern időkben nyilvánosan lehet vál

Számolatlanul hagyni javainkat nem jelent mást, mint pazarlást, ami ismétlődéshez vezethet, „már azt sem tudja, mije van”, minőség tobzódás cseréli újra a régit, akkor is, ha az jó. Új üzletek nyílnak, hol még nem vásároltunk, mindig szeretünk új terméket kipróbálni, „nem tudom, hányszor jártam már ebben a városban”, eszünkbe sem jut, hogy ma nem kellene pénzt költeni. A gazdagság jele, érzése, hogyha van elég mindenből, sőt sok is, öngondoskodásból jeles, mondja magának,

Legbelsőbb, legféltettebb titkaidat ne mondd el senkinek, akkor jársz a legjobban, több okból is, hiszen a titok természete, hogy őrzöd, ezért kifecsegve megfosztod magad e minőségtől. Pedig szükséged van rá, ha van, kialakult, úgy, mint senkire sem tartozó gondolatod erről és arról, vélemény, mit jobb nem szellőztetni, hiszen ha arról mindenki mást mond, egyedül maradhatsz. Nem kell idáig eljutni, meg kell várni, miként alakul, és vagy igazunk lesz, és akkor lehet hango

Az idő hossza nem az élethossztól függ, hanem a pillanat hosszától, azt töltsd meg tartalommal és formával, életcéllal és -móddal, élménnyel, még ha csak egyhelyben álldogálsz is önmagadban. Mint tiszta levegő, telve illatokkal, vagy a dohányosé életmentő füsttel, tehéngyomrok fűalakzatokkal, a lelkünk létünkkel mindig, sosincs üresjárat, mert az meg pihentető lesz. Társ vagy a gondolatoddal, soha nem hagy el, ha akarnád is, utánad kúszik, fölötted lebeg, értékelve azt me