Ha messzeség mindkét irányban felfoghatatlan, a távolságok közepén találjuk magunkat, mérleg nyelveként, s Pascal szerint semmi az ember a végtelenhez, de minden a semmihez képest.   De nincs bizonyosságunk egyiket illetőn sem, azaz befelé, a kicsinység felé nem lehet elképzelni, hogy végtelenül kicsinyül, viszont kifelé, nagyság irányában sikerül kissé.     Ám ott is korlátozott képzeletünk, mert előbb lezárja a haladás folyamatát, mint azt vég nélkül tekinthetnénk, majd túl

Ma már nem vész semmi a múlt ősködébe, mert a tudomány eléri és magyarázattal látja el a legrégebbit is, ha másként nem, feltevés segítségével, ám gond: a magyarázat is az.   Sok gondolati lánc köti gúzsba, hogy igazság lehetne benne, fogalmaink a máról szólnak, már a tegnapikat is át kell alakítani, mert kevesebb tudást tartalmaznak, s így hamisak.   Mennyivel nagyobb tévedést hordoz hát, ha ezer és ezer, vagy akár több tízezer évre visszamenő leleteket kell értelmezni, ezér

Két évtized nem volt elegendő áttörni a nyilvánvalóság tagadása falát, alaptalan építményt ledönteni, bár helyette viruló virágokból fonódott igazságkoszorú él.   Őshazánk tisztelgő elfogadása olyannak, amilyen és ahol volt, barátkozás a ténnyel, hogy akik itt élünk, sosem mozdultunk el innen, és akik elmentek, máig rokonok lélekben.   Két gyökérzet tehát, ami meghatározó lett, egyik a Kárpát-medence előd népessége, az emberi felemelkedés gazdag bölcsője, másik: műveltségelem

Kérni nehezebb, kérdezni könnyebb, de hogy mitől, arra a kérdés természete ad feleletet, hogy a válasz valamennyire birtokunkban van, másként nem tudnánk kérdezni, de amit kérünk, nincs.   Nemcsak arról van szó hogy sejtésünk szerepet kap, hiszen eszünk ki akar lépni a tokjából, hanem eleve nyitottak vagyunk a világra,  éppen az eddig megszerzett szellemiek miatt.   Minden mozdulatunknak is elnevezést adunk, nemhogy a minket körülvevő tárgyaknak, állat- és emberszereplőknek,

Lehet elhamarkodottan hűséget fogadni, miben ha nem is megtévesztés működik közre, de nem elegendő tudás, nem jó átlátása helyzetünknek, hanem inkább elhamarkodottság.   Úgy érezzük, szorít valamilyen időhatár, kifutunk a jó időből s lemaradunk aztán, csábítanak utánzásra átlag emberminták, belevágunk, ha ahogy esik, úgy puffan is lesz.   Itt inkább árt, nem segít kívülállóság-tudat, hogy egyedül mi dönthetünk, bőrünkbe nem bújhat bele senki, és oly sok és sokféle a tanács, a

Új és újabb nap hív ébredésre, cselekvésre, a levegő belélegzésre, izmok mozgásra, eszed gondolkodásra, s nem áll meg a folyamat, végtelenség arat, amit nem tudjuk, ki vetett.   S máris benne vagyunk a közepében, világnak, vélnénk, hogy annak, ha az nemcsak a miénk lenne, hanem rajtunk kívül lévő valóság, adósság felénk, mit meg kell adnunk, megismervén, betöltvén.   De nem, többségünk kis nehézségekkel bajlódik, félreértésekkel veszekedik, elmenekül a kihívás elől, méltó ere

Vannak, akiknek jótékonykodás az életük, különösen úgy számíthatunk ide sokakat, ha a szeretetteljes megnyilvánulást szintén számba vesszük, lényeg, hogy nincs ellentételezés.   Legalábbis nincs kérve, elvárva érte, hanem az adományozó, ajándékozó, szeretőn cselekvő magától, kényszer nélkül ad, s amit kap érte, csak övé, hálás szemek, tudat, hogy jót tett.   A szülőket „hivatalból” ide vehetjük, de nekik kötelességük is önzetlenül tenni a gyermekáldás felnevelését, megváltozi

Nem porladunk, nem hamvadunk, márványnál keményebb a lelkünk edzette testünk, fémet meghazudtol rugalmasságunk, ahogy láthatatlan parányok tengerén úszunk, evickélünk, egészségesen.   De minden kimaradást, kihagyást megérzünk, ha mesterségesen, akaratlan, vagy szántszándékkal rombolnak, kicsinyítenek bennünket irigyeink, ellenségeink, vagy csak a bárgyú tudatlanok.   Mert ártani könnyű, ami eredménynek látszik helytelen célkitűzés esetén, de mindenki megszenvedi aztán, ahogy

A „kegyet gyakorol”, „kegyelmet ad” nem ugyanaz, mint az isteni kegyelem érvényesülése, ez függ célzottja befogadó akaratától, az viszont kizárólag felső hatalomtól.   El lehet utasítani Istent világnézet alapon, amitől nem inog meg vallásos hit a vallásosakban, mert éppen hozzáfordulás teszi élővé a túlvilágot, örök jövőt.   És múltat is, Isten örökös gondolatában, mely az idők végtelenében teljesítette létté, emberré a teremtés áldását, üres nemlét helyére önmagából, ajándé

A zenét sok mindenhez szokás hasonlítani, de az inkább bennünk születő érzésre utal, felvillanó képekre, amik eszünkbe jutnak hallatán annak, aminek nincs magyarázata.   Lehet önállóan is élvezni futamokat, dallamokat, s a hangok összetett kavalkádját, ilyenkor saját korábbi érzéki élmény jön elő, hogy eltöltse lelkünk megfoghatósággal.   Mert az a lényeg, hogy ne üres elme válaszát váltsa ki a zene, ne csak testünk rángatóddzon a dob vezényelte monoton ütemre, hanem a képzel

Természetes értelmünk minden mesterségesség forrása a földön, nincs más Isten rajtunk kívül,  s őt megszemélyesítve magunk fölé emeljük, hogy ne bújjunk ki parancsolatai alól.   Így sugározza be életünket észszerűség, mi nem azonos világban talált törvényekkel, sokkal többet nyújt, ahogy kiterjesztjük hatását az emberi közösség üdvös szabályaira.   Ezért beszélünk természeti népekről, akik legnagyobb mai tudáseredményeink igen régi megelőlegezői, a legemberibb szempontokat ér

Hétköznapi emberekből hogyan lesznek hősök, történelem-mozgatóvá válnak kis érzések, hogy úgy nem akarnak élni, ahogy erőltetik rájuk, akik szebb jövőről regélgetnek nekik.   Meg hogy a múltat azért kellene kitörölni emlékezetből, jó királyok képét megölni, mert elnyomást, szolgasort erőltettek a népre, örülni új világnak, felszabadultunk végre.   A mindennapokban messze nem ezt tapasztalták, sokkal jobb sorsú közelmúltukat magasztalták, és a vallástalan hitet sem nagyon érte

Milyen egyszerű a bizonyítás igazságot mondva, a saját írásunk esetében, mert nem a korábbi írásnyomokat kell összevetni a ma is használt ábécénk betűivel, hanem   ennek létrehívói folytonosságát látva máig, gyönyörű hazánkban, ölelő Kárpátok védelmében, joggal állítani, hogy a miénk, nincs is senki más nép, aki elvehetné tőlünk.   Különösen mert műveltség-jellegünk rámutat e teljesítmény szükségszerű születésére, minthogy a nyelvszerkezet írástakarékosság ösztönzője, a vagy

Gyermeknevelés szempontjából felemás lett az életünk, mert a jólétet csak kemény munkával lehet megteremteni ma is, viszont az máshol történik, nem otthon, nem gyermek bevonásával.   Régen sem lehetett ez teljes mértékű, de az életkornak megfelelően mégis megtörtént, ahol nem annyira a segítségen volt a hangsúly, hanem hogy közben a gyermek elleste jövőjét.   Hogy mi vár rá felnőttként, mikor felelősség is kerül a vállára, egyedül kell végeznie ugyanazt, sőt, emlékezzen, őt e

Esetlegesség, véletlenszerűség jellemzi, bizonytalanság, a múlthoz való viszonyunkat, már a közelmúltat is, de méginkább, ha messze szeretnénk vissza látni, igen kevés az adat.   Százéve fényképek még vannak, de kétszáz nincs, mert még nem találták fel, s mit őskorból megtaláltak, ritkább, mint fehér holló, ha teljes képre vágyunk, a leletet erősen ki kell egészíteni.   Képzelettel, tudással arról a korról, máshol, de ugyanabban a rétegben előbukkanók összevetésével, és így i