Felszínes megítélésnek tartjuk csupán népek jellemzését egy-egy odavetett fogalommal, jelzővel, cselekedet-, tárgy-, étel-aggatással rájuk, nevetségességig, de azért tisztelve. Hogy honnan jön, hogyan alakult ki, nem firtatjuk, ismételgetjük sokszor felelőtlenül, merthogy kritikátlanul, valakiket elmarasztalva, s van, akiket érdemtelenül felmagasztalva. A francia gloár különösen ő részükről érvényesül lépten-nyomon, bár nekünk már inkább a lehanyatlása tűnik fel több esem

Ha szétszalasztott bennünket az élet sodorja, szétrázta a megszokott kapcsolatok szövetét, szálanként kellene számontartani barátok régi özönét, lehetséges-e, s ha nem, mi lesz? Kérdezgessük-e ezt, mondogassuk-e szüntelen, hogy akkor, nem oly távoli időben, mily jó volt, minden nap találkoztunk sokan, együtt tettük az iskolai dolgokat, feladatot, csínyt, vizsgát. És hasonszőrűekkel együtt ott volt számunkra sok délután, hétvége, másokkal barátkozni, szombat éjjeli bulit v

Higgadj le és ne írj ilyeneket, szól feltétlen felszólítás helyett józan megfontolás, de azt a kategorikus imperatívuszt mégsem véletlen találta ki szerzője Királyhegyen. [1] Amint az örök békére sem azért tette a javaslatát, hogy mai elemzők lenézően megmosolyogják hozzá nem értéséért, mit tud egy filozófus a valóságos viszonyokról. Csak képzelődik déli verőn, vele álmodik a nyomor, bizonyára oly idealista volt, hogy lila köd homályosította el látását, s szólt minden vil

Mintha testedet nem a lelked irányítaná, vegyük ezt az egyszerű hasonlatot, leírni a világhelyzetet, mintha a lelked helyére egy láthatatlan parancsnok ülne és kiabálna veled, ha nem azt teszed vagy gondolod, amit ő elhatározott neked, sőt néha nem is beszél, de büntet, ha nem találtad ki a szándékát és nem teljesítetted vérlázító akaratát. Ilyen ma a világ, vannak benne még látszólag semleges helyek iménti szempontból, és ezek természeti rezervátumoknak nevezettként megt

Szándékos vagy nem szándékos mulasztás egyremegy, ha eredménye siralmas állapot, mögötte inkább tudatlanságot kell keresni, ha annak forrását már elég jól feltártuk, beláthatón. De az elfogadás még várat magára, sokak fejébe nem fér be új szempontú magyarázat, mert a régit elegendőnek, sőt szentnek látják, általa nyert elméleti nyugalmat őriznek. Múltba-látásról van szó, régóta megtörténik, hogy a megelőzőt folytatóknak igazolni kell jogosultságukat egyéb pályázók ellen,

Igen sokkal nagyobb létezésünk területe, mint mit irányítói feje be tud fogadni, az élet bonyolultsági foka képzeletet sokszorosan felülmúl, nyugalmas erről tudni. Mégis inkább tudatlanságot látunk e téren, mintha csak egymásnak kedveznének érintettek, egyik fél igaz valóság megismerésétől, másik ezt kihasználva ellátja látszatokkal. Ez a félelem kényelemből fakad, lustaság is közrejátszik, ne nézzünk a dolgok mélyére, ne tanuljunk meg a történelmi adatokból megfelelő köv

7:00 AM Régebben a költőket is gyakrabban olvastuk, kötetüket csak levettük a polcról s forgattuk, és ez természetesebb mozdulat, könyvért nyúlni, mint tenyér alatt „egérrel” érte kattintani. Valahogy nehezebb lett a „könnyebb eléréssel” hozzájutni, túl nagy a kínálat, és karban kell tartani a névsort, mely címsor, megtalálás útja, felvált minket a gép, láthatatlan memória. Nem a miénk, hogy merre található Radnóti, Ady, Kosztolányi, József Attila s Nagy László, egyből tu

Keresni, kutatni csakis megszállottan lehet, nem unaloműzésből, nem élményszerző céllal, az jön mellékesen, ami hajt, a kíváncsiság lelkesedése, vagy fordítva, de nincs nyugalmad. Éjjel-nappal azon jár a fejed, elfoglalva magad, nincsen üresjárat, szenvedélynek mondják, akik kívülről nézik, hogy vágtat át a rónán lelked, mint ki letépte láncát, találat után. Nem üres loholás ez, mint a kutyafuttatás, célját előbb megtervezted, aztán elvesztetted, mert ami nincs még elérve

Minden az életről szól, halálról nem szól semmi, ne akarj hát soha nem létező helyre menni, születésünk előtt itt már igen sokan éltek, nekik köszönhetjük magunk, hogy vágytól nem féltek, és nemzeni, szülni hajlandók voltak önzetlen, avagy önzőn, egyremegy, létrejöttünk kéretlen, de bizonyára nem tervezetlen, más értelme végsősoron nincs más, párkapcsolatnak, figyelme, ereje összességében utódra irányul, fajfenntartásnak mondják, ami szolgál családul, hint a létbe több ne

Te művész vagy, én gondolkodó, mondhatnám neked túlzás nélkül rád, nagyképűség nélkül rám nézve, ahogy gombolyítod életünk színes fonalát, kézimunkával belőle jeles szőttest szőve. Nem dísznek, hanem használatra, remekműveket fogyasztunk nap-mint-nap, ropogós ing fogja testünk, s ágynemű pehelykönnyű, rend van a szekrényben, karácsonyra kalácsot, húsvétra tojást festünk. Előbbi tetejét tojással megkenve fényes lesz, amint akkor belülről sugároznak fények, s ez lesz a tava

Az emberi személyiség alakja olyan, mint a korfa, alul és felül a legkeskenyebb, középen a legszélesebb, ha egészséges a közösség és az egyén is természetesen, de ez csak hasonlat, gondolat-ábrázoló kép, de jól tudja azonosítani azt. Hogy életünk derekán érünk a legtöbbet, már gyerekeink vannak, megállapodtunk, kiemelkedőt is elérhettünk, értékelésünk bárki részéről elismerést mutat, bár elégedettségünk nincs a csúcson, hiszen minden szénásszekérre lehet még rakni egy villá

Milyen érdekes, de következetesen nincsen végiggondolva, hogy jövő irányába tett lépéseinket milyen jól megalapozzuk, tervet készítünk, számítást végzünk, elkerülni kivitelezésben csúszást, ellehetetlenülést, zsákutcát, erőnk semmibe veszését, míg ha a régmúlt felé tekintünk, indulunk, leginkább gondolatban, mert hát a régészeti vagy könyvészeti feltárások is jelenben történnek, az eredményük elméleti jellegűen tudósíthat a régen történtekről, ősi állapotról, míg az emlékez

Hittel telt hűség kapcsol össze bennünket egymás iránt, bármely távolságról, bármely közelségben, nem vagyunk nem vagyunk , ha nem vagyunk magányosak, kapcsolat megöleli, hiánya megöli a lelket bennünk, ezért ragaszkodunk legkisebbhez is a létezők rendjéből, a növényekhez úgy fordulunk, mint szépség és jóság forrásához virágok és az erdő képében, de még ez alattik, tájak, kristályok, természeti jelenségek is tetszők, őrizzük emlékezetünkben, szoros kapocsként szülőföldhöz

Aki sokat beszél, hosszasan ír, szószátyárnak tűnhet, de ahogy testünknek helye van a létben, a szellemnek is szüksége van térre beszédben, gondolkodás közegében, nem kell elkapkodni, add meg a módját, járd körbe a tárgyad, figyelve az arányosságra is, kifejezés bonyolult mivolta ne nőjön túl egyszerű szerkezeten, amit valóság egyébként mindenkinek mutat, mert nem arról van szó, hogy egyformák lennénk elvi szinten és különbségünket alkalmunk adja, hanem ahogy megtanultun

Szavak, mondatok és mondanivalók, vannak-e egyformán nekünk, a beszédünkben, vagy csak hisszük, és követjük az éppen felbukkanó látványt, előjövő emléket, mások beszédét, valamint ötletelünk, hogy minek kellene történnie, mit csinálunk majd, hogy javítsunk eddigin, felvillan egy-egy gondolat, de nincs végiggondolva, képek ugrálnak bennünk, lecsapnánk, mint lepkét, de nincs lepkefogónk, úgyis már hozzászoktunk a teniszütőszerűséggel adott tenyeresekhez, lecsapjuk mint a legy