

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2062)
Bár nem tudom, mi lenne a jobb hasonlat, felfújt disznóhólyag, léggömb, vagy léghajó kiszúrása, kilyukasztása, kilukadása, de megtörtént már, nyilvánvaló, landolunk cikk-cakkban, vagy lassan. Nevetségesen lufiként, vagy méltóságosan, mint lyukas léghajó, ha kifogyott a hajtógáz, süllyedünk egyre. Már azzal elkezdtük, leöltük népeink színe-virágát két világháború borzalmait elszenvedve, s abból nem tanulva harcias világgá akartuk átépíteni az egész bolygót, annak többségét
dombi52
szept. 15.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2061)
Akit mosolyogva idézel magad elé, ő a barátod, te is, ő is mutat barátságos ábrázatot, derűsek vagytok mindketten, lelki életközösség alakult köztetek, nem múló. És itt ne annyira a kapcsolat tartalmára gondoljunk, hanem varázslatosságára, amit már az ily embertárs létezésének tudata is éreztet velünk, innen a mi mosolygásunk. Az övét pedig minden bizonnyal mi váltottuk ki, megjelenésünkkel, más öröm tartósítja, így hát együtt még akkor is vidám a szívünk, ha nem kellemes
dombi52
szept. 14.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2060)
Ránk löki magát, górja, szórja, avagy belőlünk fakad, belső óra, hóra, úr a’ – önállóság mindkét esetben, helyen megilleti, használja is bőszen, mindent maga alá rendel tudtunkkal. Nagy kérdés, kell-e hozzá a világ, vagy azt is ő fűzi fel láncszerűvé, magából gombolyítva, szövi sűrűre, hogy érintkezve, súrlódva a szálak térré égnek-forrnak össze szüntelenül. Körülbelül eddig tud elmenni a képzelet, hogy bele lásson a mindenség forgatagába, mintha joga lenne hozzá abból a
dombi52
szept. 13.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2059)
Mit hagyunk itt, ha elmegyünk? – nem jól fogalmazott, egyes szám első személyben kell ezt megkérdezni, ha egyáltalán, ha jó a kérdés, itt maradunk ugyanis a hagyatékunkban, a mások lelkében. Már most azért tevékenykedsz, minden tovább éljen, ami kedves neked, megalapozottan álljon, megerősítve az áthidalók, legyen benne erő a jövő viharában, kihívásokban. A választ továbbélő emberek űzik-hajtják, leginkább a példáddal tudsz hatni rájuk, ők is vállalják a szembenézést, de
dombi52
szept. 12.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2058)
Majdhogynem a Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? kérdéshez hasonlít, hogy mi legyen előbb, lakás, ház a családteremtéshez, vagy házasodj meg és legyen gyerek, a többi majd jön aztán magától. Ez olyan íróasztal mögött kitalált ügynek látszik elsőre, mondván, minden eset egyedi, de a mai gyakorlat azt mutatja, elbillent a mérleg az anyagi biztonság javára. A fiatal férfiak nem a kezét kérik a lányoknak, hölgyeknek, valami élvezet- közösségbe, nem is csábítanák őket, csak
dombi52
szept. 11.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2057)
Játszva tanul a gyerek, na és a felnőtt hogyan? – erőlködve talán, ha önuralomra termett, vagy behunyja szemét, mintha zuhanna, de akkor meg nem látja a tanulandót, kell a jó módszer. Ami azzal kezdődik, hogy vágy támad benne az után, amit tanulás révén elérhet, s nagyobb, mint kényelemigény és lustaság keveréke, minden kezdeményezés vértelen megölője. Azaz életben maradunk, sőt jól érezzük a bőrünkben, ha elhesegetünk kísértést a tanulásra, akkor is, csak az agyunk hátsó
dombi52
szept. 10.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2056)
Adjunk tág teret a lélek harmóniájának, azaz összhangzatosságának és szólójának, mimagunknak, úgy illeszkedjünk az élet jó nagy zenekarába, mint virtuóza hangszerünknek. Hogy az melyik a sok közül, lehet, hogy sokára választódik ki, de mi válasszuk ki, ne, aki zenetanárt fizet számunkra, mert csak ő van a faluban, kerületben, s egyedül járhatsz hozzá. És sok más különórára, ám az élethez még több kell, a felfedezők bátorsága, de ők a világ felé fordultak és nem önmaguk m
dombi52
szept. 9.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2055)
Nagy események évfordulója arra is jó, hogy ne feledjük magát azt a napot, s arra is, méginkább, hogy idézzük fel tartalmát, mit jelent nekünk ma, hogyan értelmezzük visszamenőleg. Nagy csaták és nagy emberek vannak a főhelyen, történelmi tudatunk töltjük fel ünnepükkel, és itt mennél inkább visszamegyünk az időben, annál inkább egyetemes emberire lelünk. Közelebb hozzánk alakult nemzeti szervezet elkülönült érdekképviseltre, addigi családi szintű berendezkedést nagyobbra
dombi52
szept. 8.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2054)
A pénz fénye bevilágít a lélekbe, mikor betölti hivatását, hozzásegít bennünket, hogy minden eljusson hozzánk, amire szükségünk lesz, ha mindig van elég belőle a zsebünkben. Hogy van-e vagy nincs, ezt a kérdést összetévesztik a pénz természetével, mintha elvontságából, hogy értéket jelölő eszköz, kilépne, úrrá válna felettünk, meghatározná viszonyunkat. A világhoz, egymáshoz és magához a pénzhez, hogyha szűkében vagyunk, rettegjünk, bővében meg pazaroljunk, hetvenkedjünk,
dombi52
szept. 7.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2053)
A legérzékenyebbeknek legnehezebb élni, együtt szellemit túlhaladó képességükkel, hogy úgy belelátnak a múltba és a jövőbe, amit senki másnál nem tapasztalnak maguk sem. Mivel ez éppen a jelenben történik, itt, most, önmagukba látnak-e bele, vagy kaput nyitnak valami felé, átfogó tudatmezőre-e vagy valami másra, azaz hogy mire, nem tudják. Nem is egyértelmű, amit látnak, kell hozzá a műveltségük, hogy megértsék, de nem szeretik, mert igen fárasztó, mivel félelmetes, ha be
dombi52
szept. 6.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2052)
Mi van érted, és miért vagy te, látszólag nehéz kérdés, mert azt hiszed, hogy egyenrangú veled a világ és a többi ember együttesen, de nem, ők a miért-kérdés oki oldalát képezik. Számodra, elsősorban, és aztán célként később jelennek meg, szinte egészlegesen, kivétel nélkül, mialatt téged végig a célod hajt és kevéssé gondolsz előzményeid célzatára. Vagy éppen okára, hogy valójában okozat vagy, egyesített vágyak eredménye, amit neked szintén gyakorolni kell, ha oda akarsz
dombi52
szept. 5.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2051)
A múlt tanait nem elég feltárni, olvasni az ókorinak mondott auktorokat, mi csak szerzőt jelentő szó, de ha olyan régi, hát nagy tekintélynek számít, s nekünk nincsenek belőle. Viszont vannak középkorinak mondottak, s ez már ismerős terep, nemzeti helyekhez, hősökhöz köthető eseményeket rögzítenek, tőlük vesszük legtöbb tudásunkat magunkról, múltunkról. De nem az igazságról, merül fel a gyanú már egy idő óta, ám óvatosan kezelendő, mert hamar hazaáruló bélyeget sütnek rád
dombi52
szept. 4.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2050)
A módszertani egyidejűség jelent lát a múltban, s nem tényeket keres ott, vágyakat vetít vissza teljesülni, így aztán fejlődést kizár Isten teremtette embervilág teljességből. Aki így gondolkodik, korábbi gondolkozást is hasonlónak vél kezdetektől, mint az övé, a természet csak isteni jutalmazó eszköz, avagy büntető, a mi magatartásunk szerint. Isten törvényeiben nincs megkülönböztetve a test és a lélek külön-külön szabályozása, minden gyakorlat a célszerűséget mutatja, a
dombi52
szept. 3.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2049)
Beszélj a magad nevében! – hangzik fülemben a nem hallott felszólítás, csak sejtem, hogy rám szállnak, akiknek nem nevében, legfeljebb számukra és épülésükre, nem ellenükre nyilatkozom. Hogy aztán kiről van szó, csak rólam-e, vagy még az olvasóról is, nem nehéz eldönteni, mert ha érdekes, akkor van viszony hozzá, tanulságot nyújt, akár érinti, akár kimarad belőle. Az jó ebben az önmegszólító versmodorban, hogy személyesség álcája mögé bújva kicsit, nagy kérdésekről úgy le
dombi52
szept. 2.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2048)
Nemzetek közti versenynek nincsen bírósága, sem nyakunkba vett terheknek lejárt adóssága, tévedés versenynek hívni ilyen együttélést, hadakozó nemzetre cserélni istenfélést. Ha az ország birtokai tulajdonná válnak, lesznek, akik palotában, s kik kunyhóban hálnak, békés eszközeik cserélik fel kardra, vértre, legféltettebb életüket áldozzák fel érte. Harci szellem izgalmában ne keress értelmet, annál több földi poklot felidéző förtelmet, nem örök a győzelem, éled vesztesben
dombi52
szept. 1.












