

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1859)
Ismerem a világ legokosabb embereit, és ráadásul barátaim ők, szerencsére, mert így bízhatom benne, hogy őszintén beszélnek, nem tartunk egymástól, kicseréljük, amit tudunk. Feri, Józsi, Sanyi, Peti, Gyuri és Zsófia esetében onnan tudom, milyen nagy tudósok, hogy ismerem gondolataikat, egyetértőn tanulok belőle, jobban ismerni világot. És hogy ők mindenkinél okosabbak, számomra azért nyilvánvaló, mert egyre eljutnak hozzám remek ötleteik, megfontolt érvelésüket én is beép
dombi52
febr. 25.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1858)
Nem tagadhatjuk, hogy történeti lények vagyunk, de mert igen régóta ugyanolyanok, alig volt sokáig kapaszkodónk megragadni ezen a téren jelét, hogy mi is fejlődtünk egykor. Csak a kő- és fémeszközök kikaparása a földből tömeges méretben mutatta szerszám- féleség különbségét, életmódra utalva, de amiből nem következtethettünk eszünkre. Mindkét fajta megoldáshoz ugyanis kiváló gondolkozás vezetett, eszközmegmunkálásnak magas foka, kő- s fém- mellett csont- s fafelhasználás,
dombi52
febr. 24.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1857)
Olyan régi az ember, hogy sokféleségét sem tudjuk számba venni, nemhogy egyedei számát megbecsülni, nemzedékváltás hosszát kellene jól megállapítani, valamint népességet egy-egy meghatározott korszakban és földrészen, ahol és amikor alkalmas volt az életre, esetleg kedvezőbb, mint máshol, máskor, létszámot viszont helyi közösségek színvonala adott. Nem arról van szó, hogy nem lennénk képesek ilyen részletekbe menő vizsgálatra, minden hegy és folyóvölgy, dombság és síkság
dombi52
febr. 23.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1856)
Elméd előterében állók eltakarhatják a hátrább levőket, tőled függ, kiket és miket engedsz előre, bárha minden oda törekszik, és mindenki szeretné, sokat gondoljanak rá. Ismert emberekről – s tárgyakról – van szó, nemcsak nekünk kedves hozzátartozókról, barátokról, ismerősökről, hanem egyoldalú kapcsolat is szerepel ilyenformán, sőt túlnyomó lehet. Rajongás valaki, valami iránt háttérbe szorít minden mást, kitölti a szivet, a lelket, s modern időkben nyilvánosan lehet vál
dombi52
febr. 22.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1855)
Számolatlanul hagyni javainkat nem jelent mást, mint pazarlást, ami ismétlődéshez vezethet, „már azt sem tudja, mije van”, minőség tobzódás cseréli újra a régit, akkor is, ha az jó. Új üzletek nyílnak, hol még nem vásároltunk, mindig szeretünk új terméket kipróbálni, „nem tudom, hányszor jártam már ebben a városban”, eszünkbe sem jut, hogy ma nem kellene pénzt költeni. A gazdagság jele, érzése, hogyha van elég mindenből, sőt sok is, öngondoskodásból jeles, mondja magának,
dombi52
febr. 21.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1854)
Legbelsőbb, legféltettebb titkaidat ne mondd el senkinek, akkor jársz a legjobban, több okból is, hiszen a titok természete, hogy őrzöd, ezért kifecsegve megfosztod magad e minőségtől. Pedig szükséged van rá, ha van, kialakult, úgy, mint senkire sem tartozó gondolatod erről és arról, vélemény, mit jobb nem szellőztetni, hiszen ha arról mindenki mást mond, egyedül maradhatsz. Nem kell idáig eljutni, meg kell várni, miként alakul, és vagy igazunk lesz, és akkor lehet hango
dombi52
febr. 20.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1853)
Az idő hossza nem az élethossztól függ, hanem a pillanat hosszától, azt töltsd meg tartalommal és formával, életcéllal és -móddal, élménnyel, még ha csak egyhelyben álldogálsz is önmagadban. Mint tiszta levegő, telve illatokkal, vagy a dohányosé életmentő füsttel, tehéngyomrok fűalakzatokkal, a lelkünk létünkkel mindig, sosincs üresjárat, mert az meg pihentető lesz. Társ vagy a gondolatoddal, soha nem hagy el, ha akarnád is, utánad kúszik, fölötted lebeg, értékelve azt me
dombi52
febr. 19.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1852)
Lángoló lángot nézni már ritkaság számba megy, legfeljebb zárt térbe zárva jelenik meg a tűz, lelki lángolásnak szintén elmúlt a divatja, mikor az ész és vágy üdvös nagy célokért küzd. Ez már nemcsak a tavalyi hó elolvadása, de több évtizedes hiány, kiölve emberből a lelkesedést, hogy megváltoztathat világot, saját sorsát sem irányíthatja, szeretetből gyermeket nemzeni és nevelni, ha szegénység nem hagyott helyet számukra, vagy nyomorúságban kellett tengődni, miközben tis
dombi52
febr. 18.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1851)
Közelről minden barátságosabb, vagy ijesztőbb, attól függ, milyen előjel szerepel bennünk, amikor közelítünk hozzá, emiatt lehet vonzó vagy taszító, igen vagy nem érinteni. Mindenképpen jobban kirajzolódnak részletek, még jellemben is, ha beszélgetés közben nemcsak a hangot halljuk, képet látjuk, mint távbeszélés során, személyiség kisugárzása élénkebb. Vannak aztán leírások, meghatározások, ezek többet mondanak el mindig, mint egyszerű bejárás, kézbevétel, helyről, tárgy
dombi52
febr. 17.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1850)
Mikor a szívünk átkattan hétköznapi módról ünnepire, megelőzi a lelkünk izgalma, egész lényünk várakozása az emelkedett időre, érintsen meg az örökkévalóság. Csak ilyen magas rangú ünnep lesz az igazi, mindent átfogó, lényünket s létünket varázslat részévé tevő, a gondolkodás erejét arra használó, hogy gondolattalanul adjuk át magunkat a tudatizzás egyetemének, képzelettelen boldogságnak, elvárásoktól mentes, mégis teljességgel teli akaratnak, szavakba foglalhatatlan érzé
dombi52
febr. 16.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1849)
Lehetsz-e bölcs a saját korodban, kitörhetsz-e a vezérelt körből, hová neveltetésed zár, vagy a gondolkozásod megreked egy szinten, és a bölcsesség aranykupoláját csodálod? Belülről – azaz eddig felhalmozott szellemi javak fénysugarai világítják be elméd, valóságosságuk ellenőrzését nem végzed, gondolatfűzési szabályosságot kritizálsz. Abban eljutsz, nem is csupán a legjobb elmékig, hanem következtetések kiindulásának és módszertanának összevetéséig, látván végsőleg, mind
dombi52
febr. 15.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1848)
Ismétlem magam, de ismétlés a tudás anyja, sőt, hasonló a hasonlónak örül, ám az nem azonosság, vegyük észre, mert ebben áll minden haladás, ha van az egyáltalán esetünkben. Hogy a hasonlított eltér mintájától kissé, amit a magyar nyelv árnyalatai jól meg is ragadnak, sőt, ha ellentétességről van szó, a szó megfordításával jelzi nyelvérzékünk. Példákat most nem keresek, tele van vele a nemzeti nyelvészet, más kérdés, hogy ilyesmit a nyelvek fölötti nyelvészet nem ismer el
dombi52
febr. 14.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1847)
A független gondolkodás épp hogy nem független a függelmeinktől, melyeknek meghatározó a befolyása ránk, különösen ha tudunk róluk, de a még ismeretleneket is kutatnunk kell. Azaz függünk a valóságtól, s ennek csak része a tények serege, és valószínűleg a nagyobb rész az anyagiaké, mint a szellemi tények pusztán gondolkozással elsajátított része. Az anyagi oldal befogadásához kell az érzékelés is, valóságadagolást végez, aztán kétfelől rögzíti az eredményt bennünk, úgy al
dombi52
febr. 13.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1846)
Biztatják egymást a vidékiek, legalább a betevő egy részét termeljük meg, falatokat, melyek biztos táplálóbbak lesznek, mint amit az üzletekben kapni, csak hozzá kellene fogni. Ez kétszeresen nehéz annak, akit a kakasszó is zavar, kényelmes neki a megmosott zöldség, nem végez napon sosem izzasztó munkát, és állatok trágyájának szaga igen taszítja. Nem is ért hozzá, hogyan és mit kell tenni, s mikor, ha reggeltől estig dolgozik valahol, oda utazni kell naponta kétszer, mer
dombi52
febr. 12.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1845)
Úgy éled a szellem, ahogy emelkedik a Nap, egyre magasabbra hág, hogy fejünk fölé lépjen, az ész is egyre több területet bevilágít, de marad még ismeretlenből földön és égen. Van párhuzam abban, ahogy egyénileg élünk és évente lélekben és testben gyarapodunk, s ahogy megismert világ nekünk kedves arcára mind barátságosabb arckifejezést pakolunk. S amint lépésenkénti előkészület után már visszavonhatatlanul minden zöldbe robban, egy-egy ember tavaszra ugyanúgy kivirágzik,
dombi52
febr. 11.




















