

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1844)
Ez a tavasz nem kopogtat, berúgja az ajtót, korábban jön, mint megszoktuk, kell neki a hajbók, mert ugyanolyan fényes és forró, mint régente, s e szokatlan időpont mindnyájunkat meglepte. Voltak már erre utaló jelek, de májusban, nem márciusban részesültünk éghajlat-jussban, kapkodva fogadjuk ezt a merész örökséget, tavaszi munkánk gyorsul, máris körmünkre égett. Ugyanakkor sosem tudhatjuk, mikor jön vissza a hideg és fagy, amikor megsemmisül virágzó gyümölcsfa termés tek
dombi52
febr. 10.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1843)
A nagy történelmi alakok- s alakzatokkal az a gond, hogy keveset tudunk róluk, és az is csak utólagos bemutatás, beállítás és értékelés eredménye, szükségszerűn téves. Leginkább azok az apró mozzanatok fognak hiányozni belőle, melyek akkori korban lényeges összetevők voltak, nem kell sorolni, ismerjük mai magunkat, mily feltételek közt élünk. Hasonlók régen is voltak, mármint feltételi jelleggel, de egészen mások, mint ma, gondoljunk például az elektromos áram szerepére,
dombi52
febr. 9.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1842)
Ha az Olimposzon furcsaságokat műveltek emberi szemmel tekintve az istenek, mai félisteneket is ebben az összefüggésben kell értékelni, jódolgukban elment az eszük. A párhuzamhoz megvan mindkét feltétel, hiszen átlag halandókhoz képest az isteni lét oly távol volt akkor is, mint ahogy milliárdosok most élnek, virulnak, mérhetetlen gyarapodnak. Istenek közt nem volt ritka a később már bűnnek számító cselekedet, viszony, felforgatva az elemi kapcsolatokat házastársak között
dombi52
febr. 8.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1841)
A világ közepe mindig ott van, ahol élünk, ott kellene legyen, életterünk közepében, sosem vágyakoznánk el onnan máshová, hiszen már mindenütt laknak, megtelt a Föld emberekkel. Más volt a helyzet, mikor a jégkorszakban kisebb terület nyújtott életlehetőséget hideg és fagy miatt, menedékekben húzta meg magát az akkori ember, s túléltek kisebb létszámban. Fejükben, kezükben őrizték az időjárás korábbi kedvező, melegebb idején szerzett ismereteket, képességeket, s valószínű
dombi52
febr. 7.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1840)
Játékszerré válhat-e, akinek egyedül van joga teremtmények közül játszani, mert ösztön- lények csak gyakorolják maguk rendeltetésük szerint, az nem igazi játék, bár annak vesszük. Igaziban résztvevőknek szabad akaratuk szerinti a cselekvésük, gondolkodásuk, így egyenrangú felek, tudás, ügyesség működik benne, bennünk, mintha versenyszeren folyna. Magányosan és csoportosan elmerülünk e lelket és testet megmozgató, pihentető vagy izgalmas tevékenységben, ahol a szabályok te
dombi52
febr. 6.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1839)
Sors ellen eszköztelennek érezzük magunkat, netán még kiszolgáltatottnak is, de csak akkor, ha komolyan elhisszük, hogy az meg van írva nekünk, megváltoztatni is csak az tudja, aki írta. Így rögtön felugrunk mindenség tetejére, mintha a Világalkotónak lenne a dolga, hogy velünk foglalkozzon, legyünk oly fontos neki, mint magunknak vagyunk, de ez szinte nevetséges. Könnyen beláthatjuk, hogy a csillagokhoz képest jelentéktelenül rójuk földi pályánk, azok viszont kijelöltön
dombi52
febr. 5.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1838)
Líraian szólni nem üzlet ma már, engedd el, ne légy szamár, ne pazarold erudíciódat létezésdíszítésre, gondolatcsipkézésre és érzelemhabverésre minden haszon nélkül. Művészet a művészetért olyan elavult, hogy senki nem engedheti meg manapság művelni, ha komolyan veszi magát és azt akarja, hogy bekerüljön elismert személyiségek közé. Illetve lehet személyes élményt is közölni, de nem emelkedetten, hogy milyen szép az élet, hanem lehurrogva minden szépet és jót, és a korább
dombi52
febr. 4.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1837)
Mi a jobb, értékesebb, amit kisujjból kiráz az ember, vagy amit gyötrelemmel teremt, alkot, nem lehet megmondani, mert ember- s témafüggő, mégis szeretik határozottan eldönteni. Vagy az egyik, vagy a másik módszerre szavazni, leginkább olyanok, akik egyiket sem szokták gyakorolni, mert aki teszi, nem hangoztatja, inkább nem árulja el, ne derüljön ki titka. Hogy mennyi küzdelemmel jár, mibe kerül neki, amit kiállít, elénk tár mint teljesítményét, vagy hogy milyen könnyen s
dombi52
febr. 3.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1836)
Szalma ágyon aludtam én, imádkoztam este, sok-sok csillagból állt az ég, tiszta lelkem leste. Ki korán kel, aranyat lel, ez volt a jelszavunk, sokan jöttek, kopogni kell, de nyitva volt kapunk. Világos már, hogy gyerekkor kegyelmi állapot, kevés teher volt még ekkor s nyugodott vállamon. Amit kellett, megcsináltam, tanultam is közben, hogy kell jobban, beleálltam s magam ösztönöztem. Így szereztem elég erőt, jusson a játékra, nyáron nem vettem fel cipőt, sapkát fejtányérr
dombi52
febr. 2.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1835)
A közmegegyezést, közérzetet a jóérzés megteremtése hívja elő, biztosítja, és nem a félelem valami elvesztésétől, annak előtte volt állapot már elavultságától. Ami elmúlik – eltűnik, bár meg nem semmisül, hiszen ott marad a kisagyunkban, vagy közösség össztudatában, azaz emlékként, s előhívni szándékosan lehet, de fel is bukkanhat önként. Önállóan, mikor a helyzet megköveteli, amiből tudjuk, már eleve tudati tényként keletkezett, amint a vészhelyzet is elmei megállapításk
dombi52
febr. 1.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1834)
Van-e képességünk látni magunkat egészként, nem egyénként, hanem emberiségként, összesünk létezését megítélni helyesen, ahogy van, befolyásmentesen uralkodó csoportoktól? Legyenek azok tényleges hatalmak, vagy lelki téren egyeduralkodók, ízlésdiktátorok, eszmei-szellemi elköteleződést adók, kenyéradók, vagy bárkik, akikhez most kötődünk? S ez elköteleződés miatt nem tudunk, vagy nem merünk, nem vagyunk képesek, avagy nem akarunk állás foglalni, mert megijednénk nézetünktő
dombi52
jan. 31.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1833)
A „királyi többes”, ahogy az okleveleken látjuk, a felhatalmazást jelenti, hogy kinek a nevében határoz az uralkodó, ő a népfölség megtestesítője, így is szólítják: Felség ‒ ami tehát csak ilyen felsőbbség jele, nem valami földöntúli képességé, úgyhogy annak tekinteni nemcsak butaság, de sírba viszi a rábízott országot, nemzetet, népet. A nép hangja képviselőin keresztül jut el hozzá, lehet, csak felelős zászlósurak révén, kiknek zászlaján egy-egy irányított terület, leg
dombi52
jan. 30.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1832)
Álomban nem valóságot látunk, egyértelmű az ébredés utáni helyzetünkből, mi messze nem azonos az álombélivel, mert akkor csak elménk működik, testünk egésze tétlen hever. Hogyha fényképet látunk, csak akkor tudjuk, mi van rajta, ha már láttunk olyat, aminek fogalmát felidézve azonosítjuk a látványt, kérdés, mi történik, mikor szokásosan körbenézünk. Hiszen egyből tudjuk, mit látunk, nincs egyeztetés, látszatra, mert egyébként van, megtörtént már ezer és ezer alkalommal ko
dombi52
jan. 29.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1831)
A hit luxusa, mi helyettesítheti jólét vívmányait, beszűkült tudatban lel örömet túlvilág képzetétől le egészen a jelen áldozatáig másokért, lelki magasságban. Élelem, ruha és lakás mellett alapvető szükségletként jelölik a vallást, érdemtelen, emberidegen cél szolgálatában elismert hangadók, tiszteletreméltónak tekintettek. De inkább erőltetetten, mint természetesen, ezt tanuk megfogalmazásának érthetetlen bonyolultsága befogadó tömeg számára határozottan jelzi, bár ők
dombi52
jan. 28.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1830)
Immár sokadszor felhangzik: nagy időket élünk, most tényleg sorsfordító események történnek, sosem állt még ilyen döntő lehetőség előtt a világ, hogy megakadályozza a végső romlást. Hogy elindítsa a felemelkedést korszakos béke, haladás és egységesülés útján, mit a kölcsönös belátás, a megérett idő és az észszerűség tesz lehetővé szerencsésen. Volt már ilyen, akkor is úgy tálalva a jelen, mint a holnap megváltója, mint kitárult kapu, melyen belépni elengedhetetlen, ha jöv
dombi52
jan. 27.




















