

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1829)
Van, ki azért kér bocsánatot, mert olyan okos és talán sokaknak érthetetlen, amit leír, mert annyi előkészületet kevesen tettek eredményért, mint ő, ezért meg kell szólalnia. Meg bizony, mondom neki, csak folytassa, amit tud, amit esetleg csak ő tud elvégezni köztünk, anélkül szegényebb maradnánk, felismerését csak ha megismertük, tudjuk majd hasznosítani. Ma már ott tartunk, hogy egyre rövidebb szöveget tudnak csupán befogadni az olvasók, de ők nem lehetnek általánosan m
dombi52
jan. 26.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1828)
A bizalom a legfontosabb emberi erő, bekapcsol bennünket az élet forgatagába, kiragad a kilátástalanság mélységéből, és felemel a hittel élés magasságába. Lendülettel lát el valami elkezdéséhez, túlszárnyaltat közben felmerülő kételyeken, folytonosságot adva érleli gyümölcsünk, megszabadít félelemtől jövőt illetően. Megengedi tervezni a tudatos holnapot, őrködik gondolkozás célzatos természetén, merészel hagyatkozni az örök értékekre, berendezi és belakja egész világunkat
dombi52
jan. 25.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1827)
Ha áll a bál, nem új nekünk, megszokhattuk múltból, legyőzve nyertünk jövőt, mert ilyenek a túlélők, sok áldozati kényszer próbára teheti őket, de megmaradnak ezerszer, s felhangzik hálaének. Az istenük mosolygós, sőt vidám, mikor béke honol, igazra nyeste lelküket, s mogorván hazug ördög leselkedik egyre rájuk veszélyek képében, e régi tant ismerik, fellép ellene harcuk, Kenyér a táncot előzi szükségleteik között, ezért az ünnep ideje ritkább, mint dolgos napok, a hét a
dombi52
jan. 24.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1826)
Ha szeretetben élsz, van igaz közösséged, kétoldalról jövő odaadásban lubickol ilyen kapcsolat, szerves egyensúly alakul ki, őszinte kölcsönösség kiegészíti egymást. Inkább érezzük, mint tudatosítjuk magunkban, nem törődünk oly nagy mértékben vele, mintha csak önmagunk törődik önmagunkkal, s élvezzük a ránk irányult gondoskodó gazdag figyelmet. Arra kiterjedőt, mire mi nem is gondolunk, meglepődünk, mennyire értékesnek tartanak bennünket, cserébe mozgósítunk kedvességet l
dombi52
jan. 23.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1825)
Nagy magyarok szép emléke jelenben is dicső, de több volt a múltban, összefogást lelkesítő úgy, hogy megmaradjunk támadások közepette, harcolt fiatal s ki kenyere javát megette. Istenes példának tekinthetjük nagy elődünk áldozatát, bármelyik korszakban járt előttünk és megvédte a hazát, volt bár kicsi a vára, túlerővel megküzdve győzött s megmaradt háza. Házanépe és a rá bízott terület népe, győzelmével biztosította, hogy legyen béke, mai követők nem vállalják a közös har
dombi52
jan. 22.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1824)
Ha olyanok közt élhetsz, akit tanítottál, az olyan, mintha nagy család lennétek, emlékeztek egymásra, köszöntök találkozáskor, feledni nem tudjátok egymást, akármilyen sokan vannak. Ezek igazi tanítványok, nem tudósoké az egyetemen, ahol a féltékenység az úr, itt a tanító mindent átad, megtanít, ami az élethez kell és ő tapasztalatból tudja. És emlékszik kiemelkedő tehetségűre éppúgy, mint aki valami más miatt kedvenccé lett, a kölcsönösségen túl a tanító inkább van a fi
dombi52
jan. 21.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1823)
Örök téma marad, mennyire vagyunk egyformák, sok embernek azonosság menedékül szolgál, ha nem is a tudati magány ellen, de hideg, üres társtalanság ellen, mikor a vér megfagy. Viszont felbuzog, ha lelkesedhet valakiért, valami emberalkottáért, amire ő nem lenne képes, vagy személyiségét megérinti a másé, őbenne ismer magára boldogan. Éppen az lehet a kiindulás mások felé fordulásban, a megértés képességét adja, ami közös, de inkább lehetőségként, füle mindenkinek van, kiv
dombi52
jan. 20.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1822)
Hányszor érezzük, mondjuk, ennél többet nem tudok, nem bírok, aztán mégis túlteljesítünk tervet, addigi rekordot, megoldunk feladatot úgy, hogy legvégső erőt, képességet előhívunk. Szélsőséges helyzet, körülmény hívja elő e végsőket, s ha túléltük, utólag nézzük vissza gondolatban, aztán az emlékképet időnként felidézzük, és ilyenről mesélni is szoktak. Ki háborúból visszajött, érzékelteti a háromnapos bombázást a lövészárokra, az előkészítő tüzet, a robbanások őrületét,
dombi52
jan. 19.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1821)
Dehogy öregít a kíváncsiság, ha igazi, ha tényleg olyanra irányul, ami érdekes, nem mások titkaira, nem is felkeltett vágyat akar kielégíteni előnyszerzés céllal. Arra szeretnénk magyarázatot, amit még nem tudunk, bővebb feltárulkozást, mit kissé tudunk, sejtésünk után menni, a felfedezett nyomon a teljes képig nagy feladat, de eredményes és élvezetes is lehet, emberpróbáló jó kihívás, csak lelki-szellemi kockázattal jár, nem testivel, egészségvesztéssel, mint sok mai sze
dombi52
jan. 18.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1820)
Voltam már s leszek még, megmondták, mióta, de hogy meddig, senki nem tudja, de viszonylag pontosan sejtem mégis, és valahogy ahhoz tartom magam, érzelmileg viszonylag nyugodt hozzáállással. De lelkileg felkészülten bármely pillanatban bekövetkező végre, mi arra próbatétel, ne legyen lelkiismeretfurdalásom élni, s örökös jutalomként jön el minden új napom. Nemcsak én vagyok ezzel így, de azért sokan nem ilyen tudatosak, inkább megtörténik velük az élet, a „nagy kérdésekrő
dombi52
jan. 17.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1819)
Nagy szakadék van a világesemények és a helyiek között, mint adják elő, s megjelenik az elérhetetlen magasságú hír- és tényközlő eszközökben előbbi, vidékiként utóbbi. Provinciálisnak is nevezik, mintegy csúfnak láttatva szinte, ami körülötted esemény- számba megy, de a világszínvonalon történteket felnagyítják, jelentőségteljesként tálalják. Lehetséges persze, hogy éppen fontos ügy kerül terítékre, van hatása a közeljövőre, de ezt is inkább valamely érdekcsoport fogja er
dombi52
jan. 16.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1818)
Ha nincs rá magyar szó, nem lehet véletlen, ezért ne is használd az idegent, inkább írd körül a fogalmat, illetve jelenséget, világunk egészének – vagy nagy része – befolyásolását. Valahonnét, valakik részéről, – a lényeg, hogy az önrendelkezést lábbal tipró – felülíró enyhébb esetben – akarat-érvényesítésről van szó, kis és nagy országok viszonylatát nézve. Ami sok kérdést felvet, mert a legjobb módszert még nem ismerjük ezen szereplők és szerepkörök esetében, mint a me
dombi52
jan. 15.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1817)
Hogy életcélból lehet-e nagyobb hajtóerőnk, vagy mindennapok feladatait hajtsuk végre és akkor is rendben lesz az önértékelésünk, nem tudom, mondhatnám nagyképűen, mert előbbi utat választottam, de nem mondom a valóság miatt, melyben szükséges lépések vannak a fennmaradáshoz, jólétben és jókedvben, rövid- és hosszútávú hatékonyság eléréséhez. Másként mondva, a most elvégzendő feladatok alapozzák meg, hogy a jövőben is várjanak ránk – talán magasabb szinten – emberi teendő
dombi52
jan. 14.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1816)
Képzeld el – úgysem tudod –, hatalmas nagy földgolyón ül a házad, országod, mely beterítve fűvel, fával, hegy-dombbal és síkkal, folyókat is folyat magán, sőt tengerrel, óceánnal borítva be. Mint az asztalterítő, de nem lapos felület, terepasztal mindez, bár látványa ilyet mutat, és még csak nem is szilárdan áll a talpad alatt, hanem a világűrben száguld eszeveszetten. Ami nekünk természetes bizonyos határig, azon túl képtelenség, hogy gömbbé hajlik a föld, és nem egyhel
dombi52
jan. 13.


Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1815)
Hála és köszönet kijárna minden embernek, aki világra jött kedvünkre cselekedni, mert ellenkezőre is fordulhatott volna, s ha nem, hát tette nem kap elég figyelmet s értékelést. Valamikor elmarad a gyermek- és ifjúkor szokásos rendszerinti jutalma, simogatás előbb testi és lelki téren egyaránt, majd a sikerek, magasabbra lépések ünneplése. Amikor kilépünk önállóság színpadára, mintha hibát, mulasztást követtünk volna el, úgy viszonyul hozzánk a közeg és a többi ember, ver
dombi52
jan. 12.




















