A határidő öli meg a lelket, s a testet is? – fel lehet fogni utóbbit ilyen módon, de most arra figyelmeztetek, hogy mennyire kemény megpróbáltatássá válhat kitűzött célidő. A növekedéssel kezdődik, hogy mit mikor kell már elérni képességként és végrehajtani, meddig csússz-mássz, mikor fordulj meg a kiságyban, a lányok hamarabb felállnak s beszélnek is. És akkor mi van? – a gondoskodás nem lankad szülők részéről a fiúknál sem, számonkérni legfeljebb magukon lehetne túlzot

Az ember Isten-szomját valójában semmi sem oltja, még az ima sem, tudjuk, nem részesülünk csupán kegyelmében, de az nem elég, bevallva- bevallatlanul többre vágyunk, olyanra, mint ő. Ami ebben ösztönző, egyúttal tragikus is lehet, vagy megmutatkozik emberségünk igaz célja, vagy megtéveszt hamis arca, tehetetlen vagyunk helyzetünkkel, jó vagy rosszul bánunk vele. Ha jól, akkor Istent kifürkészhetetlennek, ha rosszul, akkor utánzásra felhívásnak tartjuk, és szépen megtalálh

Jó itt lenni a világon, bár nem tudjuk, milyen nem itt lenni, jól érezzük magunkat legtöbbször, de megtapasztaltuk, mikor rosszul, ha fájdalom terhelte meg néhanap testünket vagy lelkünket. A tartós betegség szellemi lehangoltságot okozhat, s a másik fajta baj, a mély mélabú aláássa az egészséget, melynek megléte ezért külön öröm, gyerekként észre sem vesszük. Amint a másik véglet esetén sem érezzük a test visszahúzását, ha a szellem szárnyaló, oly kitartóan vagyunk kiro

Annakidején hogy féltünk ettől az évszámtól! No, nem naptári alakjától, hanem világunk végétől: kirobbant harmadik világháború elpusztít mindent, mindenkit, lekapcsolja Istent. Aki addig képes volt fenntartani teremtett mindenségünket, de fejére nőttünk, hatalmi érdekek felülmúlják a józan ész erejét, s az emberiség sorsa végleges pusztulás lesz. A hivatkozás[1] nem egészen erről szólt, hanem a hozzá vezető útról, amit elkerülni javasolt mindenáron, teljes parancsuralmi t

„Lélekben veled vagyok”, nem tudom, mit jelent együttérzésen túl, van-e valami további kapcsolat közöttünk olyankor, indul-e felé tőlem olyan hullám, amit ő is megérezhet. Legyen a megcélzott egyén vagy közösség, mindig jó érzés szándékkal gondolatban mellé állni, megnyugtató, hogy legalább ennyit megteszek, ha többet, valóságos segítséget nem adhatok. Ugyanakkor az együttességre ismerünk sok példát, amikor a megérzés kölcsönös, utóbb kiderül, hogy adott pillanatban volt

Második természetnek hívják lakásban élni, konyhában ételt készíteni, ruhát varrni és mosni, járművel közlekedni, iskolába és munkába járni, gyógyszert szedni, vagy vigadozni. Amit mi hoztunk létre saját szükségletre vagy kedvtelésre, felhasználva az elsődleges vagy külső természetet, alkotásunk, vagy rájöttünk törvényére és az alapján jó találmányunk. De az is, ha szabályozzuk a folyót, elhordjuk a hegyet, mert cement lesz belőle, erdőt irtunk, földet szántunk, magot vet

Magányos-e az emberiség a mindenségben, e kérdés sokáig fel sem merülhetett bennünk, sok volt a tennivaló életben maradáshoz, és ismeretlen volt számunkra szellemi magány. Szervesen illeszkedett egymáshoz a föld s az ég, mint nyelvünk mutatja, ott fenn állandó tűz honolt, de csak bizonyos pontokon, ahonnan üzenet érkezett azok jellegzetes alakja miatt. Így olvadt össze a mindenség akarata az emberével, aki úgy felelt meg a túlvilágnak, hogy itteni lehetséges tökéletessége

Sokan és sokat élnek a tudatszűkítéssel szerzett élményfelkeltéssel, nem gondolva bele, sőt azt érezve, tágítják elmeállapotuk addigi fegyelmezettségén túlra kedvüket. Ezt az ellentmondást nehéz feloldani, hiszen tényleg jobban érzi magát, aki megiszik pár pohárral a számára ízletes, kedvelt nedű kínálkozó vagy kínált valamely fajtájából. Egészen ráépülő jelenségegyüttest is látunk, a társasági élet látszólagosan nincs meg nélküle, úgy feloldja a feszültéget, hogy könnyeb

Nagy embereknek, nagy tettek végrehajtóinak csak némelyike kapott méltó elismerést még életében, nagy többségnél különböző okból ez elmaradt, vagy csak halála után történt meg. Ezt is, azt is hátráltatta, sőt lehetetlenné tette sorozatos rendszerváltás, a hatalmi kör kicserélődése, amit egyébként külső erők kényszerítettek ránk, itt, a mi honunkban. Annak során akik a vesztes oldal kiemelt tagjának lettek elszámolva, még családjukban is üldöztetést szenvedtek, nemhogy sze

Meddig terjed gondolkodásunk hatóköre? – fel sem tett kérdés, avagy nem szokásos, mert vagy nincs rá válasz, vagy ha van, nincs benne köszönet, ellentmond a józan észnek az ész határát így megszabni. Ugyanakkor beépített kétértelműség van a kérdésben a gondolat szárnyalása miatt, de ami nem előzheti meg a ténylegesen tudottat, viszont a tudásunk mégis folyton nő. Gondolatban is lehet ugyanis tapogatni úgy, hogy még nem tudjuk, mit, és most nem azokról van szó, akik nem tu

Mindennek megvan a maga oka, de csak ritkán jutunk hozzá, megelégszünk a magyarázattal, mely szükségszerűen felszínes, mert szemléletmód a forrása, ami fogalmi keret függvénye. Magyarázat helyett gyakori helyettesítő a visszavezetés, élőt az élettelenre, értelmeset az élőre, csak az élettelent nem tudjuk visszavezetni semmire eleddig. Volt próbálkozás az önmaga oka jellemzést átvinni Istenről a világra, de az meg nem ad valós magyarázatot a létezés tényét ragozva, mintegy

Ha régen voltál fiatal, bárhogy éltél, mégis sok élményed van, nem is akármilyenek, neked főként kedvesek, vagy elszomorítók, de mindig volt tanulság, üresjáratra most nem emlékszünk. Micsoda élet volt, mikor alig fáradtunk el, sokkal gyorsabban dolgoztunk, mint öregen, nagyobb terheket elbírtunk, és gyorsan kipihentük a nehéz napot, este még sportolni is volt kedvünk. A kudarc olyan volt, mint a szúnyogcsípés, kicsit fájt, vakargattuk, takargattuk magunk előtt is, aztán

Valahogy nem akar menni a visszavezető visszatekintés nekünk: amikor magyarságunk múltban gyökérző eredetéről határozott kijelentést kell tenni, elbizonytalanodunk. Nincs róla egyértelmű fogalmunk, és több okból kifolyólag: elsősorban ismert tudományos hivatkozás teszi kétségessé, hogy biztosat tudhassunk, merthogy elkülönít magunktól minket. Olyanként tekint ránk az őstörténet tárgykörét előadók túlnyomó része, mint akik nem ott lakunk jó idő óta, mint ahol létrejöttünk,

A világhelyzet betolakodott mindannyiunk életébe, kéretlen terjed rossz hír sokfelől, nemcsak lelkünk előszobaajtaján kopogtat, elterpeszkedett a nappali tudatfotelján. Bármerre nézünk a hírmezőn, nem a békesség virágzása köszön ránk vidáman, hanem halált osztó fegyvermozgást mutatnak fényvillanások, s romokat látunk, halottakat vélve alattuk. Kiváltó okot egyik fél sem ismer el maga bűneként, párharcok mögött pedig ott áll egy-két annyira nagy hatalom, hogy egymást nem

Ne törjön össze a világ senki kedvéért, és ebbe az Isten is beleértett, de fordítva, hogy neki sosem lenne ilyen gondolata sem, nemhogy szándéka, mert akarata szent üdvösség. S ebből következve, földi halandónak, bármely embernek se legyen ilyen törekvése, vágya, kívánsága, a kicsi átkozódik, a nagy meg megvalósítani vélhetné, de nagyot téved. Nem lehet a világot elpusztítani, de a környezetünket, melyet elődeink építve- szépítve tettek sokkal lakályosabbá, mint a múltban