CSERBEN HAGYOTT HŐSEINK – Felejtésre ítélt magyar életek Szibériában (Fuksz Sándor cikksorozata 17.)

A miniszterelnök is próbálkozott – sikertelenül

De hol van a ládikó?...

Bethlen István gróf kapott egy ládikót, amely szibériai honvédemlékeket tartalmazott. A miniszterelnök – állítólag – próbálkozott a szabadságharc Oroszországba deportált harcosainak „ügyét tisztázni”, de az akkori Szovjetunió erre nem volt hajlandó. A ládikó valahol talán még megvan. Az „ügy” viszont feledésbe, tagadásba merült. A hazáért szabadságukat feláldozó honvédek hiába üzentek emléktárgyaikkal.

Dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület alapító elnöke, MVSZ-küldött, az MVSZ Oktatási Bizottságának tagja, évekkel ezelőtt ismertette édesapja, Dr. Gyárfás Samu történetét, aki az első világháborúban esett orosz fogságba.

Dr. Gyárfás Samu az első világháború során orosz fogságba esett, ahonnan csak 1926-ban került haza.

Elmesélte, hogy Alma Atában, a piacon magyarul beszélő dinnyetermesztővel találkozott, aki elmondta, hogy apja 1849-ben esett orosz fogságba, Szibériába hurcolták és ott maradt. Később megnősült, gyermekei születtek. Egy ládikót is rábízott, hogy hozza Magyarországra.

A hadifogságból történt szabadulása után Dr. Gyárfás Samu, aki jegyző volt, kihallgatást kért gróf Bethlen István miniszterelnöktől, és átadta neki a Szibériából küldött ládikót, benne a ’48-as honvéd hadifoglyok leszármazottai által küldött iratokkal és emléktárgyakkal.

Ha a miniszterelnök próbálkozása sikertelen volt is, a magyar hivatalos szerveknek azért lett volna mire odafigyelni…

Tarczali dell Adami Géza vezérkari őrnagy Megváltás Szibériából c. dokumentumszerű regényét említhetjük az első helyen, amelyet a Magyar Vöröskereszt 1920-ban hadifoglyokat hazaszállító küldöttségének vezetőjeként vetett papírra. A könyv egyik fejezetében ezt olvashatjuk:

„…A Bajkál vidékén van egy orosz falu, Vengerka a neve... Egyik másik utcájának az elnevezésén csodálkozva akad meg a szem: Kossuth ulica, Petőfi ulica... A vengerkai öregek egyike-másika pedig, ha kiveri pipájából este a mahorkai hamvát, jóízű tanyai magyarsággal köszön el szomszédjától: »jóccakát koma«. – 1849-ben szakadt oda egy maroknyi magyar honvéd. Ott is ragadt…”

Az 1925-ben megjelent könyvhöz Apponyi Albert gróf írt előszót. Többek között ilyen gondolatokkal:

„…Viharok és küzdelmek könyve ez a könyv; de olvasása éppen ezért bátorító hatással van a küzdelmes életet élő magyar olvasóra. – Az édes megnyugvással visszatérteket pedig a velünk itthonmaradottakkal együtt azokra a hősi elköltözöttekre emlékezteti, kiknek jeltelen sírhantjai fölött, Szibéria fagyos mezőin át a távolból is magyar sóhaj száll az Éghez.”

(folytatjuk)

(A szerző arcképének forrása: „ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva…”)

Kapcsolódó cikkeink: