Elrendezni azt lehet, amivel rendelkezel, azaz lépésed irányát meghatározhatod, de nem a sorsod, mert az egész valódtól függő, ami pedig beágyazott „az széles világba”. „A Mindenségbe!” – mondja hirtelen felindulás, de okos megfontolás tudja, hogy e fogalom bár nem üres, sőt a legnagyobbal teli, mégsem nyújt tájékoztatást arról, amiről szólandna. „Megközelítőleges” – így szól a tudós sereg, és azt is mondja rá mindenki, hogy végtelenség, de ezzel sem vagyunk ki a vízből,

Ha jó a kedved, mindenből kevesebb is elég, főként mások figyelméből, hisz’ kiegészíted őket, közelebb lépsz feléjük, többet tudsz adni, mint kedvetlenül, igyekezz hát kedvessé lenni. Magadhoz is persze, felesleges önbírálat értelmetlenség, ha ezt belátod, magasabbra értékeled valóságodat, elégedetten nézel előre, hátra, tettekre, teendőkre. A kulcs a tettrekészség, mi meghozza a kedvet, szellemi csúcsra-járás megvalósíthatóra összpontosítani, felmérve saját képesség lény

Nagyravágyó gyerekek, vagy szülők? – e kérdésre választ kell adni. Mi az oka, hogy gyerekuralom lett egészséges viszony helyett, gyerek parancsol és a szülő űzött rabszolgaként végrehajtja? Hogy zsarnokoskodhat, megalázhat elég kicsi gyerek is, az legyen, amit éppen kíván? S ha nem teljesítik, tör-zúz, kiabál, csapkodja magát a földhöz, bedob „halálos” fegyvert: „Nem szeretlek!” A szülő pedig nem áll ellent, eszébe sem jut, nem lát kiutat, még jobban kedvébe akar járni, a

Nem vagyunk már karon ülő gyerekek, hogy fel kell vegyen mindig valaki, egész nap, minden nehéz helyzetben és órában, a sírás sem állna jól nekünk, össze kell szednünk magunkat, ez a sorsunk. Vagy inkább rendeltetésünk, kitartásunk a bajban, sőt, ne nézzük annak, ami mindig velünk marad már, fájás itt-ott, meg hogy nem bírunk annyit, mint rég, illetve könnyedség alábbhagyott lelki téren. Nyúljunk a megéltek gazdag tárházába, nézni, felidézni, mert egész múltunk van raktár

A világvége jóslattól indul visszafele a jövőre vonatkozó előre nézéssel létrehozott előrejelzés, jelentősége szerinti csökkenő sorrendbe állítással. Világos, a holnapi napon történhetőket beemelni mai napi gondolatokba nem annyira nehéz, hisz’ szinte kézzelfogható közelségben van, hét s hónap sem elérhetetlen. Nagyjából-egészében ismerjük napirendünk, életvitelünk állomásait, különösen már megállapodott korszakunkban, házasság és gyermekáldás után, nevelés befejeztével.

Hogy milyen kényelemben élünk manapság, csak az tudja igazán, aki küzdött korábban azzal, amit ma könnyedén megtehet, például fűtés esetében, hogy folyik a gáz, nem kell fát vágni. Aztán én ezt itt most kézzel írom, kedvtelésből, mert számítógépbe is pötyögtethetném, amit azért még meg kell tennem, ha fel akarom tenni a világhálóra, hogy mások is olvashassák. Azaz bárkihez eljuthat, ha tudomást szerez róla és van kedve megnézni, míg azelőtt a könyvbeli, folyóiratbeli meg

Mintha nem lennénk már annyira kiszolgáltatva természetnek, gyors autók, vonatok, repülők és biztonságos hajók korszakában élve ma, mint régen, amiről regényekben olvashatunk. Ahogy meghódították az Északi- és Déli- sarkot, az őserdőt és a magas hegyeket, az nemcsak izgalmakat szült, áldozatokat is szedett, míg manapság a műhold mindenhova beláthat. Mégis esnek tragédiák, hólavina alá szorultak kihűlnek, hegyormot és sziklát mászók szerencsétlenül járnak, vízbe fúltak is

A kellemetességek eredete homályos, legalább két irányból indul kétségtelenül, tőlünk valaki, valakik felé, s onnan hozzánk, tömegeket is próbálnak így egyesíteni. E névtelenség azonban nem tesz jót az ügynek, sokkal jobb, ha névhez köthetünk kezdeményezőt, adakozót, ajándékozót, utóbbi eset célzottat megnevez, előbbi névtelennek ad. A kevésbé személyes folyamat tárgyakat és értékeket közvetít, ajánl fel, míg közvetlen kapcsolatban mi magunk lehetünk önmagunkat a másik f

Ha messzeség mindkét irányban felfoghatatlan, a távolságok közepén találjuk magunkat, mérleg nyelveként, s Pascal szerint semmi az ember a végtelenhez, de minden a semmihez képest. De nincs bizonyosságunk egyiket illetőn sem, azaz befelé, a kicsinység felé nem lehet elképzelni, hogy végtelenül kicsinyül, viszont kifelé, nagyság irányában sikerül kissé. Ám ott is korlátozott képzeletünk, mert előbb lezárja a haladás folyamatát, mint azt vég nélkül tekinthetnénk, majd túl

Ma már nem vész semmi a múlt ősködébe, mert a tudomány eléri és magyarázattal látja el a legrégebbit is, ha másként nem, feltevés segítségével, ám gond: a magyarázat is az. Sok gondolati lánc köti gúzsba, hogy igazság lehetne benne, fogalmaink a máról szólnak, már a tegnapikat is át kell alakítani, mert kevesebb tudást tartalmaznak, s így hamisak. Mennyivel nagyobb tévedést hordoz hát, ha ezer és ezer, vagy akár több tízezer évre visszamenő leleteket kell értelmezni, ezér

Két évtized nem volt elegendő áttörni a nyilvánvalóság tagadása falát, alaptalan építményt ledönteni, bár helyette viruló virágokból fonódott igazságkoszorú él. Őshazánk tisztelgő elfogadása olyannak, amilyen és ahol volt, barátkozás a ténnyel, hogy akik itt élünk, sosem mozdultunk el innen, és akik elmentek, máig rokonok lélekben. Két gyökérzet tehát, ami meghatározó lett, egyik a Kárpát-medence előd népessége, az emberi felemelkedés gazdag bölcsője, másik: műveltségelem

Kérni nehezebb, kérdezni könnyebb, de hogy mitől, arra a kérdés természete ad feleletet, hogy a válasz valamennyire birtokunkban van, másként nem tudnánk kérdezni, de amit kérünk, nincs. Nemcsak arról van szó hogy sejtésünk szerepet kap, hiszen eszünk ki akar lépni a tokjából, hanem eleve nyitottak vagyunk a világra, éppen az eddig megszerzett szellemiek miatt. Minden mozdulatunknak is elnevezést adunk, nemhogy a minket körülvevő tárgyaknak, állat- és emberszereplőknek,

Lehet elhamarkodottan hűséget fogadni, miben ha nem is megtévesztés működik közre, de nem elegendő tudás, nem jó átlátása helyzetünknek, hanem inkább elhamarkodottság. Úgy érezzük, szorít valamilyen időhatár, kifutunk a jó időből s lemaradunk aztán, csábítanak utánzásra átlag emberminták, belevágunk, ha ahogy esik, úgy puffan is lesz. Itt inkább árt, nem segít kívülállóság-tudat, hogy egyedül mi dönthetünk, bőrünkbe nem bújhat bele senki, és oly sok és sokféle a tanács, a

Új és újabb nap hív ébredésre, cselekvésre, a levegő belélegzésre, izmok mozgásra, eszed gondolkodásra, s nem áll meg a folyamat, végtelenség arat, amit nem tudjuk, ki vetett. S máris benne vagyunk a közepében, világnak, vélnénk, hogy annak, ha az nemcsak a miénk lenne, hanem rajtunk kívül lévő valóság, adósság felénk, mit meg kell adnunk, megismervén, betöltvén. De nem, többségünk kis nehézségekkel bajlódik, félreértésekkel veszekedik, elmenekül a kihívás elől, méltó ere

Vannak, akiknek jótékonykodás az életük, különösen úgy számíthatunk ide sokakat, ha a szeretetteljes megnyilvánulást szintén számba vesszük, lényeg, hogy nincs ellentételezés. Legalábbis nincs kérve, elvárva érte, hanem az adományozó, ajándékozó, szeretőn cselekvő magától, kényszer nélkül ad, s amit kap érte, csak övé, hálás szemek, tudat, hogy jót tett. A szülőket „hivatalból” ide vehetjük, de nekik kötelességük is önzetlenül tenni a gyermekáldás felnevelését, megváltozi