Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Síri csend saga – Kiegészítve vízesés visszhangjával

Prcprc, most beindult, ez lenyűgöző, mert ismét van töltés is, világítás, legalább valami megnyugtató is van ebben a medveszagú ősrengetegben, mert tuti, hogy a barnamedvék legkedveltebb üdülőnegyede ez, szinte érezték a tekintetüket a hátuk közepén. Morogta a legrémisztőbb eshetőségeket, míg kis szerelme nekiállt a sziklák kifarigcsálásának, az inuit sámán menyecske csodálatos terve a bőrcserző késsel bevált. Apró jelentéktelen gólocskákkal kezdték eldönteni a mérkőzést. A kivésett köveket megmozdították, aztán kigörgették a jármű alól, majd megpróbáltak kitolatni a biztonságosabb helyre.

– Menj, hátra, és nézd, hogy merre van a szakadék, a szélén nehogy mellé csússzon az autó, próbálok lassan visszatolatni!

– Itt nincs medve? Ez elég macis hely lehet – suttogta beleborzadva a gondolatba.

Lépésről lépésre visszatolattak, mindig ásva, kapirgálva a véráztatta történelem ezeréves ösvényeit, majd jó néhány száz méter múlva, egy oldalcsapáson sikerült megfordulniuk, aztán hajnali fáradtsággal a tágrameresztett szemükben leszáguldottak a Nemere vonulatáról. Volt egy-két nagyon durva csúszkálás, alig emlékeztek a felfelé vezető útjukra, egy helyen hosszú, láthatatlan mélységű vizes réten kellett átgázolni, miután elraktak az útból egy-két kidőlt fát, így néhány óra múlva visszaértek a kiindulási helyünkre, Szaláncfürdő kőútjára. Itt már elpárolgott orrukból a medveszag. Valamikor hajnali 4-re, viharverten keveredtek haza, a tusnádfürdői szállásukra. Másnap kicsit tovább aludtak a megszokottnál, a délelőtti napsütésben jókora karókat találtak a futómű közé szorulva, az autó úgy nézett ki, mint egy harckocsi. A házigazdák nagyon aggódtak értük, hogy valami bajunk esett, örültek az érkezésük hangjainak. Az előkészített sütögetés kellékei a nyársasokkal késő éjszakáig várakoztak, aztán lassan visszakerültek a konyhába. – Majd legközelebb, igyekeznek időre visszatérni, ígérték, jó lenne egyszer egy nagyot beszélgetni. Most csak címszavakban mesélték el a gigantikus időutazásukat, hogy meglátogatták az ősök földjét, visszatértek a történelmükbe. Kell időnként az ember lelkének a rádöbbenés, hogy az irgalmas Isten óriási dolgokat ajándékoz, ha imádságos lelkülettel fordulnak hozzá. A hegyeket ismerni és tisztelni kell, a Nemere ártó szelleme nyomban elveszít, ha úgy akarja.

A menetstabilizátort kellett kicserélni, a Királyhágón már sodródott az autó, szörnyen nézett ki az alváza, amikor a szervizben fölemelték. Elég intenzíven bejáratták – mondta a szerelő. Végül is az autó dolga a jövés-menés, úton, úttalan.

Később, amikor az iskolában túl zajosak a gyerekek, és nincsenek tisztában a síri csend fogalmával, azt elég hiteles mondatokkal tudták szemléltetni:

Amikor a Kárpátok elhagyatott hegycsúcsán, egy fenyves közepén állsz, tőled jobbra egy szakadék tátong, a mélyéről egy vízesés hangja visszhangzik, előtted a lerobbant autótok áll, egy sziklára fölakadva, egy fűszál sem mozdul a csillagtalan sötét éjszakában, a hátad közepében pedig már érzed a barnamedvék kíváncsi tekintetét – na, ez a síri csend!