Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Grand piano saga

Sajnos kellemetlen vége szakadt az ismerkedésnek, az indiánok heveny tejcukor allergiával kínlódtak, mortyogni kezdett a belük, hamar felkecmeregtek a medvebőrökről, megtörülköztek, lóra pattantak, elvágtattak, a viking tábor elkomorult, a rézbőrűek már otthon csücsültek, nem értették, hogy mi történik velük, keserves fosásba görnyedtek, izzadtak, mint a ló, gonosz ármányt sandítottak, ha mással történik, mérgezésre tippeltek volna. Teltek, múltak a napok, fogyatkozott a skraeling becsület. Felépülésük túl hosszúra, lassúra nyúlt ahhoz, hogy ne jusson eszükbe az a félelmetesen fehér skandináv ital, a tömény növekedési hormon, a csodaszép Freydís kelyhéből csüngő tej, amit korábban soha nem kóstoltak, a varázsló szerint ebbe keverhették a csörgőkígyó mérgét. Amikor jobban lettek, hirtelen haragjuk szertefoszlott, szívük bolond vágyakozása ismét a viking hajókhoz röpítette lompos hordáikat, a skandináv totemállatok szép faragványai között kóboroltak. A gyönyörű Freydíst keresték minden formásabb sziluettben, a csodás részleteket, amelyeket azon az emlékezetes éjjelen megkóstolhattak, így hát félretolták az evezős fiúkat, a bronz kupákban kínált erjesztett mézsört, lassan csöpögött köldökükön a hízelgő conquistadorok hazug könnye. Otthonosan járták a partmenti ősrengeteget, nyomok után kutatva szaglászták a ködös erdő leheletét. Próbálták feltérképezni a lány természetbe írt történetét, hol járt, mit csinálhatott, mit evett, hol végezte dolgát, gondolt-e rájuk közben? A békepapírt még nem ásták el, ez volt a baj, a füsttel kóborló gonosz szellemek tréfája, a végzet kikerülhetetlen csapása. A Valkűr most farkason vágtázó holló képében jelent meg előttük, amint a Thorvaldsson gyerekek négykezest játszottak a fekete zongorán. Semmihez nem hasonlítható hangok ütötték meg az indián füleket. A sámándalokhoz, csatakiáltásokhoz szokott érdes dobhártyák beleszakadtak a démoni éjszakába. Az átszűrődő melankólia csakhamar komor érzékiséggé torlódott, tébolyult vágyak tüzét gyújtotta irokéz elméjükben, amivel a vad, civilizálatlan ember képtelen volt bármit is kezdeni, a katarzis borotvaéles pengéket rejtett a tőrtáskáikba. A rémületük egyre fokozódott, mígnem eszeveszett skalpolásba torkollott, senki sem menekült, a hátrahagyott viking hajó mellett hős harcosok megskalpolt véres tetemei sorakoztak, a zongora kapta a legtöbb tőrdöfést, teljesen megsemmisült. A következő nyarak expedíciói még feljegyezték a meglelt rozmáragyar billentyűk iszapba fúródott maradványait, főleg a Fisz, Gisz, Aisz billentyűk kopott feketeségét, az indián szájhagyomány szerint Freydís egy Skraeling dárda hegyén rúgkapált időtlen időkig, törzsi álmaikban folyton visszatért gyönyörű szenvedése, végül valahogy túlélte, és most ott kapirgálta a tüzet a távoli igluban, körötte egy elfajzott irokéz törzs kúszott, mászott, mint ősi rúnakövek kiolvashatatlan jelei.

A szerző rajza
Kapcsolódó írásunk:
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Helyi érzéstelenítő
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Parajböfögényi Jancsi és Juliska
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Pénz saga – Foci saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Stihl saga – Gyűlölt diktátorok saga – Vadászmadár saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – A sarkifény saga – Monyolapenka saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – A forradalmárok saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Csíkzsögödi keresztalja saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Fekete penész saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Ezt ne mondjátok el soha senkinek saga
Comments