Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Fekete penész saga

Eljött az új esztendő, aratott a halál, a híradó, a kínos tehetségkutatók, a szervdonoroktól vásárolt idő már nem nekik dolgozott, a téli tüzelő meg ellenük, a totális zöldségfélék is, de azért, Te Jó Isten! – mennyibe került egy doboz kefir, már alig vettek valamit és egyre dúlt a háború. Ők vándoroltak tovább – így döntöttek az inuitok –, a fejlettebb társadalomba nyomakodtak, ahol a disznóöléstől, de még a vér puszta látványától is a frász törte ki az embereket. Ez a betegesen álszent, pusztító képmutatás, bármerre fordultak, élhetetlenül keserves szájízzel telepedett rájuk, hát most nézték, hallgatták, szopogatták a csontocskákat. A modern Európában Keserű az epe polgári kör egyre ritkábban merengett a mindent átszövő lelkiismeretlen vandalizmusról, örök kényszerszülésbe torzult az arculata, kimondatlanul rohadtak el a történeteik. A boltok kasszái nem mutatták többé a vásárlás örömét, a nyerő számsort, az aktuális összeget, csak az utolsó tétel beütött árát, ezzel is sugallva a belenyugvást az elkerülhetetlen tranzakcióba, a megváltoztathatatlan diktátumokba, a fogyasztópolgári lét keserves lényegébe, hogy nincs alku, minőség, szabatosság, garancia, csak félelem, terror, pánik és láz, mert betegek voltak mindannyian, egyre betegebbek. Irigyen méricskélték egymás örömét, lázát, de csak nem jutottak dűlőre, hogy orvost hívjanak-e, legalább telefonon, de minek is, már rég nincs tébéjük, ki fizetné még azt is, meg aztán minek? Most mondjad, édesem! Valamiért recsegett a vonal, semmit nem hallottam. Azt értettem, hogy utalod a pénzem, tudod, nincs itt térerő, utálod a prémet? Mama kérdi: El-e gyöctök-e má nálunk mamajékho disznóölésre? Ez a vályog mindent leszigetel, itt aztán nem ér el senki, csak a fekete penész. A szomszédban persze van dúskálás – igaz, hogy euróért, ugye ne is beszéljünk róla, mert csak összevitatkoznánk –, az ideiglenesen megszállt magyar területeknek van értelmük, de csak lassan mondjad, közben osztom, szorzom, elveszítették a függetlenségüket az EUR miatt, meg aztán az államadósságuk is a kíváncsiság kedvéért… Ne haragudj, nekem nincs időm a hülyeségedet hallgatni, kavarodj ki ebből a monológból, mert egyszerűen érzem, hogy meg fog szakadni a vonal… ahogy átlépett valaki a párkányon, kipróbálni a friss levegőt, a pörgést, a zuhanást, az árakat, persze egy-két termékből nem lehet megmondani, de a típusok, az évjáratok, a közérzet, a rohadt mosolyuk, még azt is sajnálja a prolija tőlük, már megbocsáss a határ eme felén penészedőktől, erről pofáztam évek óta, most itt voltak előttünk, az örök jégkorszak iglujában, a pattogó tűz mellett motoszkáló sarjak kíváncsian bámulták a véneket, civakodtak, kérdezgettek, idegesítően okoskodtak, igyekeztek tisztázni a múltat, jelent, jövőt – próbálták átvészelni, kibírni, túlélni, miért maradtak ott, ha ennyire kibírhatatlan volt? Nem tehettek mást – szavalták egymásnak a megszokott büszke versikét –, az elutazás túl egyszerű lett volna külön-külön, hát még egyszerre, összefogva, Úriember biztosra nem fogad, aztán végül is az lett, az a szociológus-politológus-jogász-közgazdász pacsmag, bekussoltak a sötét éjszakában, elnyomta őket az ólom álom.

(A szerző rajza)

Kapcsolódó írásunk:

Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Fekete penész saga

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK