Gyimóthy Gábor: A tanítómesterek

Orong bolygó, földi idő szerint kereken 4000 évvel a ma előtt.

Szín: Távkutatási Központ, Vohan úr irodája.

Vohan úr az ormányával az előtte ágaskodó képernyőn megérint egy bizonyos pontot. Nyílik az ajtó és belép rajta egy Vohan úrnál jóval fiatalabnak tűnő személy.

„Tiszteletem, Vohan úr!”

„Jó eget, Kráj! Mit hozott?”

„A nyolcas számú kutató csoport jelentését hoztam.”

Ezzel átadott egy kockacukor méretű tárgyat, amelyet addig az ormánya csíptető billentyűjével tartott. (Itt meg kell jegyeznem, hogy ezért a hangja eddig kicsit olyan volt, mintha náthás lenne.)

„Ez a teljes jelentés?”

„Igen, filmekkel, rajzokkal, vegyelemzésekkel, élettani vizsgálatok eredményeivel, hangmintákkal...”

„Jól van. Köszönöm! De azért megkérem, hogy nagy vonalakban élőszóval is számoljon be az eredményekről.”

„Természetesen, de velem is csak a leglényegesebb adatokat közölték: fölfedeztek egy csillagrendszert, amely tőlünk kereken tizennégy és fél fényévnyire* van. A központi csillag harmadik bolygóján nyüzsög az élet, és – ami számunkra különösen érdekes – létezik rajta egy viszonylag fejlett lény, amely az állati színvonalon már jócskán túlemelkedett.”

„Hol tartanak a fejlődésben?”

„A bolygó különböző területein különböző szinten vannak, ami érthető, mert hatalmas tengerek szigetelik el az egyes népcsoportokat, és ez megakadályozza az egyöntetű fejlődést. Vannak területek, ahol ezek a lények még mélyen a kőkorszakban leledzenek. (Csak remélem, hogy Vohan úr megértette e befejező szót!) Vannak, ahol – még mindig kőkori szinten – óriási sziklákat cipelnek elképesztően nagy távolságokra. Azokat ott egymásra rakják és ezeken a kegyhelyeken rendezett szertartásokkal ünneplik központi csillagjukat, a Napot.

„Szóval: napimádók.”

„Igen. Aztán vannak jóval fejlettebb területek, ahol hihetetlen energiát fektetnek kövek megmunkálásába – noha még a vasat sem ismerik –, piramisokat és templomokat építenek a képzeletükben létező istenek tiszteletére. És ezen kívül pusztító, véres háborúkban ölik egymást, ahol csak lehet.”

„Igen, valamikor mi is ott tartottunk.” Jegyezte meg Vohan úr alig hallhatóan, inkább csak az előtte álló képernyőre kenve a szavakat, előkelő csipkébe bújtatott ormányával. „De hát őket is föl kell emelnünk a saját színvonalunkra – mint ahogy azt már más kezdőkkel is megtettük –, de nem most, hanem amikor már megérettek rá. Mit gondol, Kráj, ez mennyi idő múlva fog bekövetkezni?”

„Hát, ha nem irtják ki egymást, becslésem szerint 5-6000 év* múlva.”

„Ne felejtse, hogy a háborúzgatások fölgyorsíthatják a technika és a tudományok fejlődését.”

„Kétségtelen, de ugyanakkor túl nagy pusztítással járó háborúk évszázados, fejlődésbeli hullámvölgyeket is okozhatnak. – Na jó! Mondjuk akkor inkább, hogy 4-5000 év* múlva érik majd el azt a bizonyos érettségi fokot.”

„Hol rejthetjük el nekik a tananyagot?” (Itt az eldugdosott húsvéti tojások jutnak az eszembe...)

„A bolygónak van egy nagy holdja, alig több, mint egy fénymásodpercnyire*.”

„Az túl közel van. Szerintem oda már akkor eljutnak, amikor még nincs kizárva, hogy nagy, önpusztító háborúkat viselnek egymás ellen.”

„Hát akkor ott lenne a negyedik bolygó. Oda biztosan el fognak látogatni, sőt, azt akár be is népesíthetik egyszer majd a jövőben, mert a felszínén az ő életfeltételeiknek majdnem megfelelnek a körülmények.”

„Az milyen távolságra van tőlük?”

„Ha a két bolygó egymáshoz közel áll, akkor 3-4 fénypercnyire*.”

„Ízlésem szerint még talán az is túl közel van. Mi lenne kicsit messzebb?”

„Hát nem kicsit, mert az már jóval messzebb lenne, ott van az ötödik bolygó – együttállás esetén 35 fénypercnyire* –, amely óriási gázbolygó ugyan, de körülötte kering néhány hold. Ezek számukra nagyon érdekesek lesznek, amint technikájukkal elérhetővé válnak. Az egyik jégből van kívül, de a jég alatt meleg tenger lapul, amelyben akár kezdetleges élőlények létezése is elképzelhető. Kutató csoportunk ezzel sajnos nem foglalkozott.”

„Na igen, de az már talán túl messze van. Szeretném, ha azoknak a holdaknak az átkutatásakor a mi technikánk már a rendelkezésükre állna. Valami olyan helyet kellene találnunk, amely még ezeknek a holdaknak a célbavétele előtt, elkerülhetetlenül hívná föl magára a figyelmüket, és ahol aztán megtalálnák a számukra odakészített tananyagot. Tudja mit? Adja át Guzd kapitánynak az ügyet. Az ő osztályán szakértői vannak az ilyen eseteknek.”

„Igenis, Vohan úr!” Kráj odadörzsölte viszkető ormányát az ajtófélfából külön erre a célra kiálló gereblyeszerűséghez, és elment.

Föld, ma.

Szín: A Nemzetközi Kisbolygókat Számontartó Intézet pályaelemző főigazgatóságának egyik irodája.

Ian McGregor az íróasztalánál ült. Az orrát piszkálta és elgondolkozott (de lehet, hogy a sorrend fordított volt, ami viszont mindegy, mert a kettőt egyszerre is lehet művelni). Ám kénytelen volt mindkettőt abbahagyni, vagy legalábbis ismeretlen ideig megszakítani, mert Kemenesy Ida (becenevén Asztero Ida) lépett be az irodába, szokása szerint kopogtatás nélkül.

„A 2015 BZ509-es pályáját futtattuk a gépen (a gép alatt nyilván valami nagyteljesítményű számítógépet értett). Hát ilyen nincs!”

„Hogyhogy nincs? Két éve ismerjük és tudjuk, hogy a Napot az ellenkező irányban keringi körül, nem úgy, mint az összes többi, tisztességes bolygó és kisbolygó.”

„Majdnem mint az összes többi, de van talán száz olyan, amely nem ugyanabban az irányban kering. És ez elég nagy csoda, mert hát hogy’ jönnek hozzá? Hiszen a jó irányban haladók közel egymiliónyian vannak.”

„De ha száz ilyen szembenfutó van, akkor mi a különleges a BZ509-esen?”

„Tudod, hogy a szembenfutók pályája csak akkor marad hosszú ideig változatlan, hogyha nagyon messze húzódik a Jupitertől, mert az különben vagy fölfalná ezeket a különcöket, vagy kipenderítené őket a Naprendszerből. A BZ509-es viszont egészen a Jupiter közelében mozog és mégis, a számítógépes szimuláció szerint még legalább egymilió évig állhatatosan azon a pályán marad!”

„És ezt hogy’ csinálja?”

„Itt a vicc! Képzeld, miután szemben kering a Jupiterrel, minden fordulóban kétszer találkoznak, azaz haladnak el egymáshoz viszonylag közel. Csakhogy az egyik találkozónál a kisbolygó a jupiterpályán belül halad, a másiknál meg kívüle. Ez a pálya emiatt olyan szilárd, hogy a visszafelé futtatott szimuláció szerint nem változott volna akkor sem, ha a bolygócska már egymilió éve űzné ezt a hihetetlenül csalafinta mozgást! Ugyanis, ami pályamódosítást végez a Jupiter vonzereje az egyik találkánál, a következő randevú alkalmával pontosan annyit változtat vissza rajta. Tehát ne mondd nekem, hogy ez önmagától alakulhatott ki így!”

„Mekkora az az égitest?”

„Nagyjából három kilométer, de a pontos formáját még nem ismerjük, mert nagyon messze van. Még az is kiderülhet róla, hogy szabályos golyó! És akkor nagyon nagy összegben mernék fogadni, hogy mesterséges valami! De még ha nem lenne is az, az biztos, hogy mesterségesen állították erre a lehetetlenül gyanús pályára, mert – amit eddig még nem is mondtam – a Jupiterhez tartozó két Lagrange-pontban** kereken 6000 kisbolygó ólálkodik és kering a Jupiterrel lépésben. A BZ509-es ezekkel sem fog ütközni a következő egymilió évben, és nem ütközött volna egymilió év alatt sem, ha már azóta ezen a pályán haladt volna! Mindenképpen oda kell mennünk, hogy lássuk, mi van ott! Talán idegen lények űrhajója, vagy valami, amivel számunkra fontosat akartak – akarnak! – közölni.”

Ian McGregor újra elgondolkozott, de az orrpiszkálással várt, amíg Asztero Ida kiviharzott az ajtón...

Orong bolygón Guzd kapitány és „emberei”, akik már közel 4000 földi éve elhunytak, nagyon jó munkát végeztek annak idején...

*Sajnos nem ismerem az Orong bolygón használatos idő-meghatározásokat. Ezért minden ilyet kénytelen vagyok földi fogalmakban megadni.

**Lagrange-pont: A bolygót és anyacsillagát összekötjük egy egyenessel és attól 60-60 fokra egyenes sugarat rajzolunk a csillagtól a bolygó pályájáig. Ahol a két sugár eléri a pályát, azok a Lagrange-pontok. Ha ezeknek a pontoknak valamelyikében kering egy égitest a csillag körül, helyzete nem változik a bolygóhoz viszonyítva. Létezik három további Lagrange-pont is, amelyekre itt nem térek ki.

Megjegyzés: A 2015 BZ509-es kisbolygó valóság minden hihetetlen és valószínűtlen pályaadatával és a számítógép szimuláció előre- és hátrajelzéseivel együtt.

Gyimóthy Gábor,

Zollikerberg, 2017 IV. 8.

Kapcsolódó írásaink:

Gyimóthy Gábor: A tanítómesterek

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK