top of page

Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – A szép halál saga





A vikingek kirajzottak gyarmatosítani, az inuitok egyre kietlenebb helyeken húzták meg magukat. A szerényebb természeti népeket lassan elpusztította a könnyed civilizáció, az elegáns társaság, a gondtalan kedvtelés, az éden partján gebeszkedő csokibarna Kerubinok. A sivatag királynője lekönnyezte az abroszt. Hogy vagytok? Hát mégis hogy legyünk? Egyre kevesebben látjuk a csodát. Itt már lassan éjfél, de még mindig süt a nap. Ez az üstökös tizenötezer évenként megzavarja a lelkeket. Thorvald Erickssonnak volt egy jó gondolata, mielőtt meghalt. Ahogy egy kalózhoz illett, ritkán kutyálkodott, folyton az evezőt húzta. Övén kétélű viking kard csüngött, véres bőr markolatán éjjelente ringatózott a magány koromfekete napsugara. E csodás harcos belenézett a tűzbe, a tenger fenekébe, a csillagtalan sötét éjszakába, mindenütt az Istent kereste. Rekedten énekelt, többé már nem udvariaskodott, fák kérgére mérte trágár rúnáit, cipelte súlyos sebét, vérben forgó szemeit a gyászban, vad haragját üvöltve árasztotta ki a világra. Tanácstalanul ballagott meg-megállva, hosszú ideig nem kapott választ, hogyan tovább, mit csináljon. Aztán egyszer a sarkifény hívta vacsorára, dübörögve korgott a gyomra, iszonyatosan lesoványodott, nem evett rég, mióta szíve alatt hordozta vehem bánatát. Puffadt, sötét dögre lelt a jégsapkák hófehér csillogásában, már ennek is tudott örülni. Mohón szürcsölte a bálna zsírját, fogait csikorgatta a fehér csontokon. A jegesmedvék undorodva menekültek el a borzalmas bűztől. Ez most nagyon kapóra jött – gondolta. Rút emlékeit görnyedten vonszolta, egyenesen a Skaftafellsjökull gleccser lábához tette le őket. Reménykedett, lassan bizakodott, aztán egy ideje tudta is. Ott lesz vége a nyomornak, lesz megint hátba veregetés, kedves mosoly, nyugalom, kényelem, harmónia, rozmáragyar, medvebőrön fetrengő szajha, fattyúháj, mézsör, bálnazsírszappan – meg lett minden, merészen állt meg a repedés szélén, elidőzve tántorgott a szédítő mélység peremén, belezuhan, vagy onnan mássza meg, meghódít mindent és mindenkit, még a Hvannadalshnjúkurt csúcsát is... Aznap már nem rakott többet a tűzre. Egymás tekintetébe kúsztak, ő pedig odanyúlt neki, ahol a vége kezdődött. Anno Domini nostri Jesu Christi hószállingós fagyhalált írtak a kalendáriumba. Évszázadok múlva kaparták ki őket a gleccser jegéből. Szépek voltak, egészségesek, olyan halhatatlanok, fagyott kristályszentek, a tisztító tűzből kilógó ősi szellemek sercegő lábain nem látszott a pusztulás nyoma. Balról, enyhén oldalára dőlve, fiatal nő lehetett, táplálkozására utaló szétszórt jelekkel a medvebőrön, egészségesen fehér fogazata ép, az arccsontja beleolvadt Thorvald Erickssonéba. Csodás viking ékszerekkel gazdagon övezett teste gyönyörűen fennmaradt. Szerelmeskedés közben fagyhattak meg. Ez csodálatos – nyugtázták. Hosszú percek döbbent csendjében ácsorogtak, csak a hódűnék sustorgása hallatszott. Hasonlít rád – suttogták a régész lánynak, aki gátlástalanul vizsgálta a leletanyagot. Ékszereik között bogarászott, átsiklott egy míves tetovált bőrfelületen, borostákon, pihe és szőrborosta között matatott, a gumikesztyű megakadt egy kiálló hegyes tüskében, ezt alig lehet kitapintani, abban a felolvadt nedvben kellene megtalálnia az élet csíráit. Ők már csak a kutatás leletei, az évezredes intim pillanat most bámészkodó tudósokkal népesedett be, mindenki okoskodott, valami újat fedezett fel az elé táruló in flagranti elemzésével. A bejáratnál valaki dohányzott, a nemzetközi kutatócsoport tagjai ki-be mászkáltak a szűk bejáraton. Ahogy az iskolapadokban szokás felmondani, a barlang egy nautahellir lehetett. A versenysport felhozta Freydis Björnssont a mindenféle biszbaz tárgyakból, a jégkorong mellett könnyedén sikerültek az alapozó ismeretek, barbaricum régészete, roncsolásmentes régészet, a 140 kredit szakmai tananyag, digitális mérési és dokumentációs technikák, mitológia és valóság, az elmúlt években mindent beseggelt, minden görbült valahogy. Most sikerült kipattintania az ékszert, rajta kis veret egy viking szimbólum, Thornak, a mennydörgés istenének a jelképe. Jellegzetes skandináv figura, könnyű ráismerni a kopott fém ornamentika között, ahogy ücsörgő testtartásban a kereszt alakú kalapácsát szorongatja. Évekkel korábban már forgatott a kezeiben egy kis viking szobrot, ami egyszerűségében versenybe kellhetett ezzel az érmén kuporgó szörnyszülöttel. Sok szemináriumot meghallgatott a díszítőművészet bonyolultságáról. – Hogy lehetek egyszerre szép és félelmetes? – ez a nevelés csüdje. Nem is értette, hogy jutott eszébe az a Freyr szobrocska, talán az előttük szunyókáló pár kisugárzása, a borostás viking férfi fallikus diszkréciója tette vele is, ahogy azzal a másikkal. Igazán szép nő lehetett, hosszú szőke fonatai egy modern underground punk női énekesre emlékeztették, a szemei éppen csak lecsukva, mintha a szempillái alól fürkésznék a rajongói tábort. Volt az arcában valami kiismerhetetlen valkűri báj, talán a radikális irány túlvállalása. Ez a csaj ma lazán robbantana – tört rá a felismerés. Legszívesebben megpofozta volna, féltékeny volt rá, ugyanakkor féltette valami érthetetlen, időtlen veszélytől, az abszurd világ mindent megrontó átkától. Furcsa szép halál…


 

Kapcsolódó írásunk:





84 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK