top of page

Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Szubszaharai saga





Freydis Björnsson még soha nem vitt haza semmit az ásatások leletanyagából. Ma kivételt tett. A Hvannadalshnjúkurt havas csúcsával a háta mögött, egy jókora leletanyaggal a belső zsebében üldögélt a motoros szánon. A csontig hatoló jeges szél a nyomukban süvített, kavargó porhó gomolyag követte szánjukat. Idős kollégája ideges pillantást vetett hátra, megsejthetett valamit, majd érthetetlen mormolásba kezdett, aztán amennyire túl lehetett harsogni a motort és a természet üvöltését, beszélgetésbe elegyedett a fiatal lánnyal. Úgy tettek, mintha semmi sem törtét volna, profán kiruccanásuk hanyagolható kalandjait lerázták magukról. Tudták, hogy ez a nap páratlan trófeával kecsegtet, tudományos karrierjük az egekbe ívelhet, ha a viking pár leleteit megfelelő szakmai alapossággal elemzik. Ez most világszenzáció lesz, ilyen épségű emberi maradványokkal még senki sem dolgozott, főleg nem ilyen kontextusban. Az a fontos, hogy a legnagyobb diszkrécióval kezeljék, amit ma láttak, abból nem szabad elkottyantani senkinek semmit. Még rágondolni is szörnyű, milyen nyüzsgés lenne itt... Thorvald Ericksson feltámadása banális egyszerűséggel zajlott. A távozó kutatócsoport nyomait lassan hóval fújta be a szél, a nautahellir sötét csendje ismét visszatelepedett a viking pár otthonába. Ugyanolyan békésen feküdtek, mint ezer évvel korábban, amikor a kihunyó tűz fényében utoljára gyönyörködhettek egymásban. A lány sokszor megkérdezte, hogy mi lesz az után, hogy vége. Együtt lesznek-e a túlvilágon, megtalálja-e kedvese, és ráismer-e majd egykori szép szerelmére? Thorvald titkon Odin égi seregébe vágyott, a jó viking helye a Valhallában van – gondolta –, valójában fogalma sem volt, hogy mi történik majd azon a napon, amikor véget ér minden. A lány gyakran Freyra palotájáról ábrándozott, hogy majd a haláluk után a Folkvang kertjében tavaszi zuzmók között sétálgatnak gondtalanul. Ebben az illúzióban, érzéki pompában, egy különleges pózban megkövülten, évszázadokig feküdtek háborítatlanul egymás mellett, egymásban, az utolsó érzést megőrizték az időtlen jég hidegében. A nautahellir éjszakái, hajnalai a hősök csarnoka felé araszoltak velük, a nemiségük feloldhatatlan szentélye szilárdan állt évszázadokig, míg a megelőző napok nyomorult betolakodói mindent tönkre nem tettek. Az a sok csillogószemű, szájszagú félisten itt téblábolt, a szerszámaikat szanaszét hagyva maguk mögött, de előtte egy borzalmas dolgot eszeltek ki. Az örök mozdulatlanság idilli aktusát szétrombolni – az volna szükségszerű. A szétszakíthatatlan szellemi közösség köztük örök testi kapcsolattá kristályosodott, melyet most durván szétválasztottak.


Freydis Björnsson első perctől gonosz idegen módjára rontott a szerelem katedrálisába, ahol féltékeny ateista okoskodásba kezdett, izgága irigységgel, tehetetlen gyűlölettel kutakodott anyagi valóságuk titkaiban. Farizeusok gonosz érdeklődésével próbált minden érthetetlen boldogságot magába szippantani. Valamennyi lehetséges rejtekhelyet kifürkészte, ahol két atommag egymáshoz simulhat, ahol időtlen vegyületté válhat a közös lélek. Ebben a kozmikus kegyetlenségben ő lett a rontás fékezhetetlen fekete luka. Thorvald Ericksson hallott Jézusról, ismerte az evangélium tanításait, ha nem is minden aprólékos részletében, de volt fogalma a keresztény tudásról, az elpusztíthatatlan emberi lélek üdvösségéről. Hát ez lenne az? – recsegve szakadt ki belőle a felháborodás néma átka, amint lecibálták szerelmét, feltépve fagyott köldökéről. A feltámadásról mindig az a falon átsétáló érzése támadt, mintha Krisztust pillantotta volna meg éppen, a halszagú zsidó sikátorok közt bolyongva, egy-egy vacsorához utolsó vendégként betérve, tanítva a kenyértörést, csordultig töltött kehelyből kortyolván a testes borokat. Thorvald Ericksson időtlen fájdalma könnycseppet fakasztott mindkettőjük szemében. E csodás harcos utoljára nézett bele a tűzbe, a tenger fenekébe, a csillagtalan sötét éjszakába, mindenütt az Istent kereste és végre rátalált. Nem az a szokványos szellemi feltámadás volt az övé: nem örökre, csak egy röpke légyottra, testestül, lelkestül, kissé csonkán elevenedett meg. Freydis Björnsson gyermeteg szeszélye valahol egy szánon repült a semmibe, de vajmi kevés jelentősége már ennek az örök lét dimenziójában. Freydis skandináv üdvössége szempontjából is szinte lényegtelen az a lassan kiengedő fagyott spontaneitás ott a belső zseb rejtekében, ami a perverz tudományok Szent Grálja, vagy éppen a diktátorok áhított Longinus lándzsája. Mihez kezd az elme e nagy teherrel, van-e protokoll az ilyen esetekre? Nem voltak távlati elképzelései, nem mérte fel a következményeket, legkevésbé sem érdekelte az érintettek sorsa. A halottaknak nincs jövőjük – emberi számítás szerint ki van zárva. Thorvald Ericksson egy pillanatra feltámadt, keservesen véres fetrengéssel kedveséhez araszolt, megpróbált belé is lelket lehelni, hogy utolsó pillanatban lelépjenek, mert soha nem gondolták volna, hogy ilyen kínosan kicsi ez a világ, ilyen szánalmasan rövid az élet, és csak néhányka pillanat adódik efféle reményteli feltámadásnak mondott töketlen csalódásra. Olyan volt ez a pillanat, mintha végső elkeseredésében összecsomagolna a család apraja-nagyja, minden megátkozott nemzedéke, és elhagyná az élhetetlen jégmezőt, álmaik hazáját, a kicsi, csonka, rozmáragyaraktól gondosan kitakarított kora középkort, az uram-bátyám örök vazallus seggnyalás birodalmát.


Thorvald Erickssont és kedvesét szokatlan helyzetben találták másnap reggel. A napkeleti bölcsek hitetlenkedve meredtek a nautahellir félhomályos szegletére, Freydis Björnsson idegesen rágyújtott egy cigarettára, majd intézkedett a leletek elszállíttatásáról. Toporogva várták a munkásokat. Ezek is egyre megbízhatatlanabbak, állítólag nincs szabad járművük, a helyi kutyaszánok foglaltak. Bella ciao… – Gyerekek, valaki csörög, hihetetlenek ezek a csengőhangok! Hosszas fecsegés egy reykjavíki barátnővel: téma a hétvégi queer közösség bulija, gondolatok a cisznemű gyászról – várj, most leteszlek, biztos a diszpécser hív, igen ez Hani Handzsúr, nagyon cuki, civilben szingli pilóta, neked pont ilyen pasi kéne. 350 kilométerre egymástól két skandináv múzeum pincetárolójában sikerült elhelyezni a viking párt. Szubszaharai skandináv őstörténet – ez lett a tárlat címe. Pillanatnyilag a látogatóktól elzártan, kizárólag kutatási célok szolgálatában szemlélhetőek a szenzációs emberi preparátumok. Majd idővel átminősítjük őket, de most szükség van a bevételekre, nehéz időket élünk.




A szerző rajza


 

Kapcsolódó írásunk:





58 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK