Dienes Jenő Attila: Balfácán blues
Alisztid Sörös-ösztöndíjon végezte el az élet iskoláját a Kocsmaművészeti Akadémia bárzongorista tanszakán. Azt tervezte, hogy egy kedves étterem félhomályában, a gasztronómia ősrengetegének ínycsiklandozó virágillatában kerülgeti majdan a boldogságot, finom falatokat és nemes nedűket planktonizálva tárja fel a vendégeknek a művészet mélységes titkait. Sajnos egy napon elkoptak a jónevű vendéglők, a zeneszóra hömpölygő dohányfüstös légyottok palotái, helyükbe a hadtápétkeztetés silány sütödéi léptek, megtömve fogyasztópolgárokkal, meg aztán jött a család, a jó nagy család, a kényszerű komolyság, amely elhessegette a bohém álmokra lecsapni készülő sast. Így lett Alisztid is papnövendék, aki holtáig tanul, hirdeti Isten dicsőségét, a jók halhatatlanságát, időnként hallatlanságát. Az egyház nem politizálhat, olyan középkori kard-biblia módszerekkel nem, ahogy azt ő gondolta, ezért mozgalmat alapított, hogy másokat ne zavarjon vele, csak magának. Úgy érezte, hogy a szektásodással dogmatikus problémák lennének, talán a jó öreg Istenét is megbántaná, ezért egy magának való kis tömegmozgalmat szabadított ki a palackból az Egyedül Magyarországért Mozgalom néven – nehogy elfelejtsük, ez az ember valahol a Kárpátok vadregényeitől csonkított kis hazájában éldegélt, hatott, alkotott, gyarapított. Azt gondolta, hogy a potenciális szponzorai begubózódtak abba a bűnözők által alapított tömeggyilkos impériumba, ahonnan a tengeralatti gázvezetéket robbantják, a tektonikus lemezeket rázzák, forradalmi tömeghisztériát, társadalmi aberrációkat, világjárványokat vezényelnek. A régi cimborákat már csak a „mit, mennyiért” kérdés foglalkoztatta, így egyre nagyobb teher alatt laposodott a mozgalom, a legalján vele. Pasztelleset pislogott, időnként fáradtan masírozgatott, tépelődött, hogy mitévő legyen. Taníthatott volna, de az Antikrisztus billogja nélkül ez nem ment, maradt a kétkezi munka, ráadásul az a januári fogvacogtató kőműves melodráma. Aztán az akkugyár Eldorádóban az is ledermedt, hazavágták az építőipart, ahogy a mezőgazdaságot, állattenyésztést, kultúrát, egészségügyet, oktatást, maradt a békés főzögetés, gyerekfelügyelet, adó-visszaigénylés, számla-fizetgetős semmittevés. Időnként kalimpált a zongorán, ezzel még magát is elűzte, aztán az egyik éjjelen, egy Chivas Regal árnyékában letámasztotta a bepenészedett festőállványt, elkezdett szokatlan perspektívákat idézni. Szülte a képeket, mint egy cigányasszony, mert volt egy ilyen képszülő cigányasszony barátnője, ma már a Mennyország lakosa, szóval akril a vásznon mód, kenegette őket, mint kisgyereket szokás a pelenka alatt, finoman, de gyorsan. Egész jók lettek. Ide-oda teszegette firkálmányait, időnként rájuk vigyorgott, aztán ajándékba adott belőlük a barátainak, hogy válasszanak, amelyik tetszik. A gyerekek belerajzolgattak néha-néha egyikbe-másikba, az illusztrációknak szánt grafikák mellett már alig volt üres lap, mindenhol szemaforok villogtak, vonatsínek, közlekedési táblák, örökké várakozásba merevedett járművek kíváncsiskodtak, elvétve pillangószárnyú tündérek. A szekérderék gyerekhad rajzoló, pancsoló, jégkorongozó keze ügyében a művészet permanens megújulásának lettek a tanúi. – Alisztid, jó lenne befejezni a fiókszemét alkotást! – mondá az Úr. Így kerültek föl egy aukciós oldalra azon a délutánon négyen. Egy viking, egy ágról szakadt madár grafikái és két akril festmény. Sovány összegeket írt alájuk a megkérgesedett tenyerű kőműves, de az egyikhez a bárzongorista kunkorított egy szerénytelenebb összeget. Éppen délutáni altatás következett, a békés főzögetés, gyerekfelügyelet, adó-visszaigénylés, számla-fizetgetős semmittevés melegágyban. Szégyen, gyalázat, Alisztid is beleszunyókált a háztájiba, míg kedvese a távoli sötét bányák igái alatt görnyedezett éppen. A teológiai keret itt is a jól ismert lelkiismeret-vizsgálat, őszinte bűnbánat, imádság, majd jött a feltámadás. Egy óra múlva a távoli szponzorok birodalmából érkezett a licit, 5055 $. Alisztid gyorsan matematikázott, ráismert a számok hatalmára, egy ősi rúna-erdő villant a szemébe, a pénz saga. Lassan mindenki megörült, meleggel telt meg a konyha, a Sörös-ösztöndíj felszisszent, mint a nem hiába tanulás feleslegessége, a Jó Isten csodás kinyújtóztatott keze nem pihen meg soha, szép az élet. Nézzük csak jobban, mi van e mögött, hogy is megy ez? Bozontos nagy összeg, de a szállítás, no meg a 14 napos visszaküldési opció, Alisztid beledöglene a kudarcba. AAAAÁÁÁÁ! Eltelt a 24 óra, eddig volt érvényben az ajánlat, nem merte elfogadni, másnap egy padlóburkoláshoz szabta a szalagparkettát, alig látta a vinklihez húzott cerka vonalát, kell a szemüveg basszus, a zongorán is döglődik a hangerő potméter, de az a nóta, a Balfácán blues még mindig a régi.
Az 5055 dollárra licitált festmény
(a szerző alkotása)
Kapcsolódó írásunk:
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Helyi érzéstelenítő
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Parajböfögényi Jancsi és Juliska
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Pénz saga – Foci saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Stihl saga – Gyűlölt diktátorok saga – Vadászmadár saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – A sarkifény saga – Monyolapenka saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – A forradalmárok saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Csíkzsögödi keresztalja saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Fekete penész saga
Dienes Jenő Attila: Játssz a Barbárral! – Ezt ne mondjátok el soha senkinek saga
