Gyimóthy Gábor: Kis unokámnak

KIS UNOKÁMNAK – ZÜRICH

Gyere velem, megmutatom

neked ezt a várost,

ahol a te öregapád

olyan ritkán jár most.

Megmutatom, honnan nézz le

a Limmat folyóra,

s hogy hol van a hatalmas nagy

templomtorony-óra.

Hol céloztam hógolyóval

a kémény-lukakba,

igaz, sohasem sikerült

betalálni abba.

Hol a városnak legfurcsább

esőcsatornája,

s a havasi sarlósfecskék

tornya és tanyája.

Hol húzódtak itt egykoron

a római falak,

és a Sihlben hol úszkálnak

békésen a halak.

Lenne most épp hársvirágzás

(azt kívánnám, bárcsak)

megmutatnám, hol virulnak

a zürichi hársak.

Barkácsüzletet mutatok,

mely még ma is árul,

fönnállásához – mondhatom –

csodálatom járul !

Arról hiába mesélnék

– a múltba tűnt ügylet –,

hol volt egykor itt és amott

egy-egy híres üzlet.

Hol volt egy jó hanglemez bolt,

ahova bementem,

és a keresett slágernak

dallamát fütyültem.

Hol volt francia könyveknek

előkelő boltja...

Hogy az eltűnt, szerintem a

város szégyenfoltja.

Hol volt egy jó írószerbolt,

péküzlet, vagy kioszk.

E helyekre más üzletet,

kérdem én, hogy ki oszt ?

Cipőüzletek tűntek el,

déligyümölcs-boltok.

Bevásárló központokra

láthatóan volt ok.

(Azaz – változott a világ –

fordított a nézet:

bevásárló központ a kis-

üzletekkel végzett...)

Téged az sem érdekelhet

– ez csak nékem emlék –,

hol volt egy-egy kedves mozim

s tűnt el onnan nemrég.

(Ám az idő viszonylagos

– szemem könnybe lábad –,

ami nekem „nem régen” volt,

közel fél évszázad...)

Divatüzlet, divatüzlet,

divatüzlet, bankok.

Az egykori városképet

őrzik mohos hantok...

Van a híres Grieder mögött

egy vaskos platánfa,

ötvennyolcban ismertem meg,

s nem vastagabb máma...

(Kétharmad évszázad múlt el

azóta már csaknem,

ám az emlék oltatlanul,

élénken él bennem.)

Az In Gassen-kávézó volt

akkortájt mögötte.

Ma ott drága étterem van.

(A fene megötte...)

A csendes kis kávézóban

nem egy nőre vártam...

(Igaz, ma hiába várnék,

megmondhatom bátran.)

Azzal a kis kávézóval,

melyben gyakran ültem,

életemnek nem túl rövid

szakasza is tűnt el.

Ne is nézzük tovább ezt a

megváltozott várost,

amelyben ki sem ismerem

én magamat már most...!

(Vigasz, hogy egy ifjú, ki ma

kávéját itt issza,

ötven év múlva így néz majd

könnyes szemmel vissza...?)

Zollikerberg, 2022. VIII. 3.

Kapcsolódó írásaink:

Gyimóthy Gábor: Kis unokámnak

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK