Gyimóthy Gábor: Beszéljünk az UFÓ-król! (2. rész)

Néhány nappal ezelőtt végignéztem hat, háromnegyed óra hosszúságú filmet az UFÓ-król. A filmek 2014-ben készültek, és azt hiszem, angolok csinálták az összefüggő sorozatot (Company X Studios Inc.), de kanadaiak is belesegítettek. Nick Pope, aki az angol honvédelmi minisztérium UFO ügyeit intézte 1985-től 2006-ig, személyesen kíséri végig a filmeket. Tőle tudjuk meg, hogy az angol haderőt és a titkos szolgálatot nagyon is érdekelték az UFÓ-k, csak ezt 2006-ig titokban tartották. Szerinte a följegyzett esetek csak a „jéghegy csúcsát” képezik. Az UFO-megfigyelések nagy része el sem jutott hozzájuk, mert azokat valamilyen hivatalok, szervek már eleve hülyeségnek nyilvánították, vagy valamilyen, hajánál fogva előráncigált és hajmeresztően nevetséges természetes jelenséggel „magyarázták” meg. 2006-tól (Angliában) nemcsak azt hozták nyilvánosságra, hogy ezzel az üggyel hivatalosan foglalkoztak – nem úgy, mint az a nyilvánosság felé elhangzott –, hanem a legérdekesebb és legszavahihetőbb (leghitelesebbnek látszó) esetek nagy részét is. Ő (Pope) egyébként nem UFÓ-knak nevezte ezeket a megmagyarázhatatlanságokat, hanem UAP-nak: Azonosítatlan Légi Jelenségnek (P, mint phenomen).

Kedvem lenne ezeket a filmeket kijegyzetelni és az egyes, nagyon érdekes eseteket részletesen leírni. Ám az túl nagy munka lenne és fölösleges is, hiszen ezeket a filmeket máshol is mutatják, vagy mutatni fogják. A német nyelvű változat 2018-ból származik, elképzelhető tehát, hogy ennek már magyar változata is van. (A német változat nyilván nem először volt látható a tévében, de én csak most néztem meg.) Megfordítva: elképzelhetetlen, hogy ennek ne lenne hamarosan magyar változata is, ha azt eddig még nem csinálták volna meg. Ezért csak néhány példát írok le. (Meglátom, mennyire futja a lustaságomból...)

A következő történet az az esemény, amellyel a legrészletesebben foglalkoztak, és amelyet a legpontosabban jegyeztek föl. Ugyanis nyilvánosságra jutott és ezért lehetetlen volt elhallgatni. Csupán a végén simították el az ügyet azzal, hogy a radarjelek, valami „különleges műszaki hiba” miatt mutatták mindazt, ami látszott rajtuk... Az érdekes az, hogy nem csak egy radar volt a játékban, különböző megfigyelő állomásokon látták ugyanazt. Azoknak mind pontosan ugyanaz a titokzatos (és eddig soha elő nem fordult) műszaki hibája lett volna, véletlenül és egyszerre? De mégha ez az őrült ritka műszaki hiba véletlenül egyszerre fordult is volna elő az összes radaros megfigyelőnél (ami ugyancsak őrült véletlen lenne, azaz itt már az őrült véletlen a négyzeten jelentkezne...), mi van a három pilóta megfigyelésével, akik a teherszállító repülőgépben ültek és folyamatosan közölték a földi állomásokkal, hogy mit látnak? Náluk mind ugyanaz a hosszan tartó káprázat lépett volna föl, véletlenül és egyszerre?

Na de, nézzük az esetet. 1986. november 17-én a japán légitársaság (JAL) 1628-as számú teherszállító gépe úton volt Párizsból Tokió felé. A Boeing 747-es gép, kereken 10 km magasan repült és a vezetőfülkéjében hárman ültek: a pilóta, Kenju Teraucsi, a segédpilóta és a navigátor (mérnök). Alaszka, pontosabban Fairbanks fölött repültek, amikor Teraucsi 17 óra 15 perckor (olyankor ott sötét van novemberben) furcsa fényeket látott, és ezt jelentette rádión az anchoragei légikalauz központban. Ott személyesen egy Karl Henley (Henry?) nevű légikalauztól azt kérdezte, hogy látnak-e ott a radaron egy másik gépet is?

(John Callahan, akiről majd később is lesz szó, az USA legfölső légiforgalmi hatósága baleset kivizsgáló osztályának vezetője (személyesen beszél a filmben) azt mondja, hogy minden gép egy „cipőskatulya alakú” légtérben mozog, amelyben más gép nem mozoghat, hacsak nem valami külön engedéllyel, de akkor persze tudnak róla. A „skatulya” 16 km hosszú, 8 km széles és 600 m magas. Ennek a közepében mozog a gép, illetve ez a „gépüres tér” fogja körül. Ezt fontos betartani, mert előfordul, hogy az USA légterében egyszerre 7000 gép van a levegőben. Callahan hivatala egyébként a Federal Aviation Administration (FAA).

Henley látja a gép radarjelét, de más gépet nem lát. Teraucsi: „Látunk valamit, előttünk talán egy mérföldnyire, két tárgyat” Henley: „Látják pontosan, hogy mik azok?” (A pilóta és a légikalauz beszélgetését teljes egészében följegyezték.) T.: „Nem látjuk pontosan, csak fényeket látunk”. Henley erre fölhívja a légierő elmendorfi támaszpontját, és megkérdezi, nincs-e ott valami katonai vagy esetleg kísérleti repülőgép? Azt jelentik neki, hogy nincs. Erre megkéri őket, hogy nézzék meg azt a vidéket a pontosabb, katonai radarjukkal. Elmendorf látja a JAL gépet és valami mást is, de az szerintük nem repülőgép. Most már Henley is látja a valamit a JAL gép mögött 8 kilométerrel. Ám T. állítja, hogy az a valami a gép előtt van. Egyszer csak a gép vezetőfülkéjébe őrült erős fény világít be elölről. Világos, hogy mindhárman hirtelen csukják be a szemüket, de a fény olyan erős, hogy a homlokukon érzik a melegét. T.: „A fény a géptől balra tűnt el.” Az anchoragei radar mutat valamit a gép mögött, de nem mellette. Teraucsi viszont balra lát egy titokzatos és óriási „hajót”, ami szerinte akkora, mint két repülőgép-anyahajó! Engedélyt kér, hogy magasságot változtathasson. Azt meg is kapja és lejjebb megy 1000 méterrel, hogy lerázza az UFÓ-t, de az mellette marad. Henley azt ajánlja Teraucsinak, hogy forduljon jobbra, és csináljon egy 360°-os fordulatot. Ez – 900 kilométeres sebességnél – óriási területet vesz igénybe. És tényleg, az UFO eltűnt. T. – egyébként egykori vadászgép pilóta – vidáman tovább repül, de egyszer csak az UFO már megint mellette van! Henley megkérdezi a katonai támaszpontot, hogy mit látnak? A támaszpont szerint úgy tűnik, hogy a valami követi a japán gépet. Henley értesíti T.-t arról, hogy mit lát a légierő támaszpontja a radaron. Henley közben megkér egy, a közelben kószáló gépet (United 69), hogy forduljon el 10°-ot és nézze már meg, hogy lát-e valamit a japán gép közelében? A United 69-es pilótája nem lát semmit, csak a JAL-gép páracsíkját.

Teraucsi leszáll Anchorage-ben – ez a leszállás tervbe volt véve az UFO esettől függetlenül is – az FAA emberei már akkor kikérdezik mindhármukat. Az ügy nagydobra kerül az amerikai és a japán közvetítő közegekben is. (Gondoljuk csak el, mennyire „kézzelfogható” valamit láthattak Teraucsiék, ha abban az időben, amikor kockáztatták, hogy esetleg hosszú időre eltiltják őket a repüléstől, mégis a nyilvánosság elé mertek állni a történetükkel.)

Megkérdezik John Callahant, hogy mi van az UFÓ-val? „Milyen UFÓ-val?” „Hát amiről a verebek is csiripelnek”. Szóval, az FAA rákényszerült az ügy kivizsgálására. Másfél hónappal később, 1987 január 2-án, Richard Gordon, az FAA egyik osztályvezetője kihallgatja a három pilótát. Teraucsiék rajzokat készítenek és két kisebb fénypontról beszélnek, amelyeknek egyike (vagy mindkettő) világított be vadul a vezetőfülkébe, aztán visszatértek a nagy, dióalakú UFÓ-ba, mintha felderítő szerkezetek lettek volna és visszatérnek az anyahajójukba. A nagy, dióalakú UFÓ-n fények szaladgáltak körbe. Csak a méretét hasonlította két repülőgép anyahajókhoz, nem az alakját. A rajzain látszik, hogy miért hasonlítja az UFÓ-t dióhoz és nem egyszerűen golyóhoz. Azt a részét a diónak, ahol a két féldióhéj összeér, erősen kiemelkedő pántnak, „hurkának” rajzolta.

Callahanra bízzák az eset földerítését. Ő azonnal mindent magához, azaz az FAA-hoz rendelt, Atlantic Citybe. Beszélgetések följegyzéseit, radar képernyőkről készült videókat, a pilóták vázlatait, följegyzéseit a látottakról, stb. Mindent átnéz – a videókat többször is –, csinál belőlük egy összeállítást, aztán megy vele az FAA „főhadiszállására” Washingtonba. Ott megmutatja az FAA főnökének. Aszongya a főnök: „Ne menj sehova és ne beszélj róla senkinek, amíg vissza nem jövök. Viszem Reagan elnöknek megmutatni”.

Callahan azt próbálja kideríteni, hogy ami a radarokon látszik és amit Teraucsiék láttak, talán valami rém titkos katonai repülőgép lehetett-e? De ez nem sikerül neki, viszont értesítik, hogy egy értekezletet hívnak össze. Callahan egy csomó FAA szakértőt visz magával, mert nem akar lebőgni azzal, hogy nem tud megválaszolni esetleges kényes kérdéseket. Az értekezleten kereken huszan vettek részt. Hárman voltak Reagan tudományos kutató csoportjából, hárman a CIÁ-tól, ketten-hárman az FBI-től (én nem angolul ejtem ki ezeket a kezdőbetűket, ezért nem -től, vagy megfordítva, -tól) és Callahan az embereivel. Callahant meglepte, hogy a CIA mennyire érdeklődött az eset iránt, és hogy azt mennyire komolyan vette. Elmagyarázták a videókat és a radar működését, azt ugyanis, hogy az négy másodpercenként pásztázza végig a 360 fokot, tehát – mint ahogy az egyik videón látszott – ha az UFO az egyik pillanatban a JAL gép előtt volt és négy másodperccel később pedig a gép mögött, és a két pont között 27 km volt a távolság, akkor az UFÓ-nak közel másodpercenkénti 7 kilométeres sebességgel kellett haladnia, ami több, mint hússzoros hangsebesség! Arról nem is beszélve, hogy az indulásnál és a megállásnál mekkora gyorsulásoknak kellett föllépniük. És persze arról még kevésbé beszélve, hogy az egész, valahol az óránkénti 900 kilométeres sebességnél zajlott le, mert annyival haladt a JAL gép. Ha tehát az UFO ennél a sebességnél hátrafelé tett meg 27 km-t, akkor ez különösen cirkuszba illő mutatvány volt! A társaság háromszor nézte végig a videókat. Az értekezlet végén azt mondta az egyik CIA-ember: „Mi sosem voltunk itt és ez az értekezlet sosem történt meg!” Callahan megkérdezte, hogy „Miért, miről beszélünk? Ez valami lopakodó repülő volt?” „Nem – aszongya a CIA-ember –, ez UFO volt”. Mindenkit szigorú titoktartásra „ítéltek”, és Callahan belátta, hogy ha erről az esetről valaki a CIÁ-t faggatná, semmilyen választ nem kapna. Az FAA zárójelentésében nem jelentek meg Callahan vizsgálati eredményei.

1987 március 5-én, négy hónappal az eset nyilvánosságra jutása után az FAA sajtóértekezletet hívott össze, amelyen az FAA szószólója elmondta, hogy szó sem volt UFÓ-ról. Akkor került elmesélésre a bevezetőben említett (és még a népmesékben sem előforduló), ritka „műszaki hiba”. Callahan szomorúan állapította meg, hogy annak, amivel a nyilvánosságot megetették, semmi köze nincs a saját kutatási eredményeihez...

(innen folytatjuk)

Kapcsolódó írásaink:

Gyimóthy Gábor: Beszéljünk az UFÓ-król! (2. rész)

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK