Gyimóthy Gábor: Beszéljünk az UFÓ-król! (4. rész)

A „Fekete háromszögek”

Mindjárt az elején meg kell jegyeznem, hogy nem tudom, mennyire voltak a háromszögek tényleg feketék, mert szinte kizárólagosan esti vagy éjszakai megfigyelésekről szóló jelentéseket jegyeztek föl, és olyankor sötét van. Márpedig majdnem köztudomású, hogy sötétben minden tehén fekete...

A belgiumi „UFO-járás”. Az, amit „UFO-járványnak” is neveztek.

Eupen-nél – amely mindössze tíz km-re van a német határtól – 1989. november 29-én két rendőr lebegő fénypontokat figyelt meg, amelyek háromszög alakban helyezkedtek el, mintha egy hatalmas háromszög csúcsain lévő lámpák lennének, de a háromszög közepén is láttak fénypontot. A tárgy (jármű?) lassan a város felé haladt. Amennyire az út iránya megengedte, kocsijukkal követni próbálták a jelenséget. AZ UFO megállt a Gilleppe nevű duzzasztott tó fölött. Több mint egy órán át figyelték. Egyszer csak egy vörös fénygolyó repült ki a háromszög közepéből, és ment le a tó színéig. Úgy tűnt nekik, hogy a fénygömb önállóan mozog ide-oda, aztán visszarepült a háromszögbe. Ekkor egy másik, ugyanolyan háromszög is föltűnt, mintha a tó partjáról szállt volna föl. Aztán a két jármű lassan és hangtalanul röpült egymás mellett tovább. Azon az éjszakán százával jelentkeztek szemtanúk, akik ugyanezeket az UFÓ-kat látták, vagy hozzájuk hasonlókat, és a leírásaik – noha még csak nem is tudtak egymásról – teljesen egybevágóak voltak.

A következő négy hónapon át több száz jelentés futott be a hatóságokhoz, és mindegyik fekete háromszögekről szólt. A belga sajtó napi témája lett az UFÓ-król szóló tudósítás. A belga légierő valóságos riadó állapotban volt.

1990. március 31-én egy rendőr látott furcsa, háromszög alakban elhelyezkedő fényeket Gemblaux-nál, valamivel este 11 óra előtt. 15 perccel később Glons-ban figyelték meg radaron, hogy valami lassan Nyugat felé halad. A légierő központjában megerősítették ezt a jelentést. Ekkor a Beauvechain-i légitámaszpontról két F-16-os vadászgépet uszítottak az UFÓ-ra. Az egyiket Yves Meelbergs hadnagy vezette (a filmen ő maga beszélt, és egyáltalán nem tűnt hülyegyereknek). Elindulásuk előtt pontos leírást kaptak arról, hogy mi az, amit lehetőleg el kell csípniük: háromszög, fényekkel az oldalán, kupolaszerű kitüremkedéssel a tetején, néha nagyon lassan, néha villámgyorsan halad, hangtalanul. Meelbergs 0 óra 30 perckor (azaz már április elsején) látta meg a radarján az UFÓ-t, kereken 40 kilométernyire a légitámaszponttól. Ha közeledtek felé, eltűnt a radarról. Háromszor sikerült követniük egy darabig, de 8 km-nél közelebbre soha nem jutottak hozzá. A radarjelen látszott, hogy az UFO hihetetlen dolgokat művelt. Például óránkénti 300 km-es sebességről egy-két másodperc alatt fölgyorsult 1800 km-es sebességre.

Meelbergs radarföljegyzését Dr. Raviraj Adve radarszakértő elemezte. Ő is látta az UFO hihetetlen mozgását, elképesztően gyors magasság-, vagy sebesség változtatásait. Volt olyan, hogy egy másodpercnél rövidebb idő alatt gyorsult föl 300-ról 1100 kilométeres óránkénti sebességre. A végén 2000 km-es sebességgel rohant a föld felé, ahol mindenképpen le kellett volna zuhannia. De nem tette. Roncsokat sehol nem találtak. A mosolygós képű radarszakember mégsem hiszi, hogy a radarjelet UFO okozta volna. Szerinte van olyan harcászati eljárás, amely segítségével hamis radarjelekkel lehet hűlyíteni az ellenfelet. Csakhogy itt a radaros ember három pontot hagy figyelmen kívül. Mondhatnám úgy is, hogy három ponton teszi túl magát. Egyrészt, ha van is ilyen radaros játék, akkor azt talán hadgyakorlatokon próbálják ki, de nem csak úgy, egyszerűen, ötletszerűen bármikor. De ha mégis, akkor arról éppen a légierő tudna a legbiztosabban, sőt, valószínűleg tőle indulna ki a játék. Másrészt, nagyon valószínűtlen, hogy valamelyik szomszéd állam bohóckodna a belga légierővel. Harmadrészt, mi van azzal a néhány száz szemtanúval, aki – négy hónap óta – nem az állítólag félrevezethető radaron, hanem a saját szemével látta a fekete háromszögeket? (Ez az utóbbi pont talán azokat is kielégíti, akiknek az juthatott az eszébe, hogy az egész április elsejei megtéfálása volt a két F-16-os pilótának.)

A belga légierő főparancsnoka, Wilfrid de Brauer titokban megkérdezte az amerikaiakat, hogy nem járt-e Belgiumban, az UFO járvány alatt, valamelyik lopakodó repülőgépük, az F-117-es vadászgép, vagy a B-2-es bombázó? Hogy ez tényleg megtörtént, azt az amerikaiak később nyilvánosságra került válasza bizonyítja. A válasz egyszerű „Nem!” volt.

Kár, hogy nem engem kérdezett meg de Brauer. Megmondhattam volna neki, hogy a lopakodó gépek éppen hogy a radar elől képesek lopakodni. Amit azonban semmiképpen sem tudnak: órákig egy helyben lebegni és egy másodperc alatt hangsebességre gyorsulni, ráadásul mindezt hangtalanul... Viszont március 31-e után már csak kevesen láttak fekete háromszögeket. Lezajlott a járvány.

Igen ám, de pontosan három évvel később, Angliában ütötte föl a fejét a háromszög! 1993. március 31-én, 1 óra 15 perckor a légierő két rendőre járőrözött a Cosford-i légitámaszpont környékén, Londontól kereken 200 km-rel Északra. Két fehér fényt láttak. Kiszálltak a kocsijukból, hogy jobban lássák a fényeket. Majdnem pontosan fölöttük lebegtek, mégsem tudták megállapítani, hogy a két fény külön volt-e, vagy egy nagy, repülő „test” részei. Leadták a jelentést, amit jól tettek, mert 10 perccel azután egy autóban ülő család figyelt meg hasonlót. Cosfordtól 30 kilométernyire Észak-Kelet felé, Rugeley közelében haladtak, és 1 óra 25 perckor figyelték meg a fénypontokat. Megálltak és kiszálltak a kocsiból. A herkentyű a fejük fölött szállt el, zümmögő hangot hallatva, olyan alacsonyan, hogy úgy tűnt nekik, leszállt a mezőn nem messze onnan. Odagyalogoltak, de ott nem találtak semmit. Eközben – a két cosfordi katonarendőr még úton volt – onnan 32 kilométerre a Shawbury-i légitámaszpont „Időjárás-felelős” tisztje ugyancsak látja a háromszögű UFÓ-t, ahogy az megáll a támaszpont fölött. Mély, brummogó hangot hall, szinte egész testében érzi a rezgést. Egyszercsak vékony fénysugár lövell ki a háromszög közepéből és irányul ide-oda, mintha keresne valamit. Aztán kikapcsolódik a fénysugár, és az UFO bámulatos sebességgel iramodik el onnan, sokszor olyan gyorsan, mint ahogy egy vadászgép lenne képes mozogni. A gyorsulásról már ne is beszéljünk...

8 óra leforgása alatt több mint 200 jelentés fut be a hatóságokhoz.

Nick Pope, aki akkor a védelmi minisztériumban dolgozott, és akihez befutottak ezek a jelentések, aról beszél a filmen, hogy itt nem csak „UFÓ-król” volt szó, hanem arról, hogy ha a légierő két támaszpontja fölött ilyen rövid időszakon belül büntetlenül, akadályozatlanul (büntethetetlenül) tűnhettek föl valamik, akkor egy ilyen ellenség ellen képtelen lett volna az ország megvédeni magát.

Hét évvel később, 2000 január 5-én az USÁ-ba is ellátogatott a „háromszög”. St. Clair County (Illinois) közelében haladt a kocsijával Thomas „Ed” Barton rendőr, és délnek tartott az úton Lebanon felé. Hajnali 4 óra 11 perckor nevetve hívják föl a szolgálati központjából, hogy nézzen már körül, mert egy teherautó sofőr háromszögű UFÓ-t látott, amely alacsonyan röpült Kelet felé. Barton megállt és kiszállt. Saját maga fölött látta hangtalanul lebegni a háromszöget, becslése szerint 300 m magasan. A szerkezet pár perc múlva elfordult és elnyilallt dél-nyugat felé. Nem messze onnan van a Scott légitámaszpont. Barton fölhívja őket és jelenti, amit lát. Közben 4 óra 24 perckor a Shiloh város melletti repülőtérről jelenti David Marton (?) rendőr, hogy lát valamit, de nem tudja, az mi. A látvány nagy sebességgel tűnik el. 15 perccel később egy további rendőr, Craik (?) Stephens jelenti Milstadtból, hogy valami V-alakú járművet lát repülni. 23 perccel később Dupo községből egy negyedik rendőr ugyancsak látja a háromszöget. Az egyes pontokat összekötve 60 km-es szakasz jön ki, amit az UFO kereken egy óra alatt tett meg. Hogy aztán közben másfelé is elkószált, nagy sebességekkel, azt nem lehet tudni. Viszont, hogy ez a négy rendőr – nagyon korán reggel – látta, azt nyilván annak lehet köszönni, hogy riasztották a környék rendőrségeit. Ami azonban érdekes, hogy az UFÓ-nak 3 kilométernyire kellett elrepülnie a Scott légitámaszponttól, de sem a katonaság, sem a rendőrség nem hajlandó válaszolni az égető kérdésekre. Az esemény után két héttel, január 19-én David Marler (aki a tudományos UFO kutató hálózat embere) hivatalosan fordul a repülőtérhez (légitámaszponthoz), hogy megtudja, mit láttak, vagy láttak-e egyáltalán valamit a radaron? Sajnálattal adták tudtára, hogy az „állítólagos” UFO-eset idején, a radar éppen nem működött. Na neee...! Egy katonai légitámaszponton a radar nincs üzemben? Annyira azért még nem múlt el a hidegháború. Ez a válasz száz százalékosan egyenértékű azzal a válasszal, amit mondaniuk kellett volna, de nem mondták: „Mindent láttunk, de fogalmunk sincs róla, hogy az mi volt”.

Marler azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Kikérdezi mind a négy rendőrt, lerajzoltatja velük, amit láttak, és kiderül, hogy a leírások szinte teljesen azonosak a belga és angol szemtanúk beszámolóival. (Nekem még az is föltűnt, hogy a filmen bemutatott rendőr-rajzok egyikén a háromszögnek nem a csúcsain, hanem az oldal felezőinél vannak a „lámpák”.) Továbbá a légierőhöz fordul, hogy hozzájusson a most már nem titkosított adatokhoz. Kiderült hogy az amerikai légierő nagyon komolyan foglalkozott az UFÓ-kkal. Az első nekifutás 1948 és 49 között volt, a Project „Sign”. A második ’49 és ’51 között futott, ez volt a Project „Grudge”. Végül a Project „Blue Book”, ’51 és ’69 között, amelyben 12 000 UFO megfigyelést jegyeztek föl. Persze a legtöbbjük megmagyarázható volt, de 6%-uk nem, ami 720 esetet jelent kereken...

Egy példa az ilyen esetek közül. Az USA Georgia államában, Albany légterében repült a Turner légitámaszpont parancsnoka 1953. január 28-án. A gépe egy T-33-as vadászgép volt, ő maga pedig 1300 óra repülő tapasztalattal vezette a gépét, tehát nem olyan valaki volt, aki az árnyékát is UFÓ-nak nézi. 21 óra 35 perckor egy fénypontot lát maga előtt, ami túl fényes ahhoz, hogy csillag lehetne. Gondolja, ha felé repül és a fénypont nagyobbodik, kíváncsi rá, mi az. A fénypont nemcsak nagyobbodott, hanem oda-vissza változtatta a színét fehér és narancssárga között. Aztán, amikor már eléggé megközelítette, a fénypontból három fénypont lett egy háromszögű valamin, ami „térült-fordult”, és egyszerre csak két háromszög lett belőle. A két teljesen egyforma háromszög a három fénypontjával, két különböző irányban tűnt el.

A múlt század 40-es éveinek vége óta tízezreit jegyezték föl az UFO megfigyeléseknek. Nagyon sok közülük háromszöget említ, néha fudbalpálya méretűeket. De Marler ezzel nem elégedett meg. Rengeteg régi újságot kutatott át, és kiderült, hogy már a 19. század végéről is maradt ránk hír fekete háromszögekről. A legrégebbi hír 1882-ből származik, amelyet az akkori Scientific American is megemlít. Július 3-án a Connecticut állambeli Lebanonban két csillagász a Holdat figyelte és két óriási háromszöget látott mozogni a holdkorong alsó felén. Akkorák voltak, hogy eltakarták kereken a holdkorong negyed részét.

És sok olyan megfigyelésről szóltak a cikkek, abból az időből, amikor még nem is léteztek repülőgépek, amelyekben háromszögű valamik röpültek magasra, „a felhőkig is”... Marlernek még az is föltűnt, hogy a háromszögeket a 19. század végén és a 20. század elején élt szemtanúk pontosan olyanoknak írták le, mint a ma élők. Tehát a fekete háromszögek terén, az utóbbi 120-140 év alatt nem történt technikai fejlődés, mert nem látható rajtuk semmilyen változás. Jó vicc! Ha valami már 140 évvel ezelőtt is tökéletesen megfelelt a célnak, akkor azt minek „továbbfejleszteni”?

Kapcsolódó írásaink:

Gyimóthy Gábor: Beszéljünk az UFÓ-król! (4. rész)

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK